Szabad Földműves, 1968. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1968-05-25 / 21. szám
Furcsa vendég a képtárak előtt. A sündisznó ugyanis a szanitéc szerepét tölti be a méheknél. Összeszedi az elhullott méheket s ezzel megakadályozza különböző betegségek terjedését. Amiről beszélni kell... A vitát indító méhész ezen cím alatt latolgatja a méhlegelő kérdését, illetve javításának hogyanját. E témához néhány mondatban én is hozzászólok. Elsőként megjegyzem, hogy e kérdésről nem beszélni, de a dolgok leegyszerűsítése végett cselekedni kell mielőbb. A szakirodalom számos mézelőnövényt ismer, illetve javasol termesztésre. Viszont ennek megvalósításához olyan mezőgazdasági üzemekre van szükség, ahol kedvelik és pártolják a méhészetet Példaként említem a véki EFSZ elnökét, illetve vezetőségét. A szövetkezet méhésze évenként megbízást kap 50 kg facéíiamag beszerzésére. Ezt a mennyiséget a tavasz folyamán minden évben elvetik árpa vagy borsó keverékeként. Ha borsóval kerül a földbe, erős szára nem engedi a borsó megdőlését. Hektáronként 2 kg magot kevernek a fő növényhez. Az ilyen keverékeknek nem-4 csak gazdasági, de erkölcsi hatása is van. Szemre is szép, amikor egy 25 hektáros területen a facélia kékfürtös szirmai ékesítik a parcellát. Hátránya az, hogy az árpával kevert facéliából nem lehet magot fogni. Előnye pedig az, hogy a facélia tartósan virágzik és nem kell külön terület a méhlegelő javítására. Természetes, amikor a nyárvégi pergetés eredményét őszszegezik, a véki EFSZ átlagosan mintegy 5 kg-mal perget többet, a környék méhészeitől. Ugyanakkor a hosszantartó közepes hordás nagyban elősegíti a méhpempő termelését is. Amennyiben a szövetkezetnek 100 méhcsalád van a birtokában, így minimálisan 5 mázsa méztöbblethez jut, ugyanakkor a családok népessége, illetve ereje bámulatos. Az elmondottak szerint tehát amíg a szövetkezet az 50 kg facélia magért 750—900 koronát fizet, addig a többletméz ára meghaladja a 10 ezer koronát. Ogy gondolom, ehhez nem kell kommentár. TÖTH JÓZSEF Vitatkozzunk Vidékünkön akárcsak átlagosan az egész országban akad rövidebb-hosszabb ideig tartó tavaszi-nyári vagy őszi hordási lehetőség. Ezt főiként a vadon termő növények szolgáltatják anélkül, hogy termesztésük pénzbe kerülne. Az ilyen vidékeken a hordásnélküli időt vándorlással lehetne pótolni olyan helyekre, ahol van hordási lehetőség. Természetes, hogy a méhészek is sokat tehetnek azért, hogy környékükön javítsanak a méhlegelőn. Példaként saját esetemet említem. Már fiatal koromban rájöttem, mi szükséges a méhek kedvező fejlődéséhez. Ettől kezdve évenként, amikor kora tavaszszal a talaj megengedte, vízmosások, vízlevezető árkok szélén, valamint egyéb hasznavehetetlen területeken, legelők szegélyein, de lehetőleg védett helyen mézelő fák, cserjék dugványait ültettem százszámra. Tavasszal az összes szabadidőmet ezzel töltöttem. Ezen kívül az erre alkalmas területeken mézelő virágok magvait is szétszórtam. A fák közül legtöbbet ültettem a fűzfélékből és juharból. Ezeket a fácskákat megvédtem a kitaposástól oly formán, hogy galagonya vagy egyéb szúrós ágakkal körülszurkáltam. Megéledésüik után, illetve amikor megerősödtek, önmagukat tovább szaporították, magvaiik vagy sarjaik által. A méhlegelőt nagyban javítják a kertekben lévő gyümölcsfák, melyeknek virágai nagyban hozzájárulnak a családok fejlődéséihez. Tudvalévő, hogy egyik-másik gyümölcsfajta nemcsak virágport, de nektárt is nyújt. Ezért nem árt ha népszerűsítjük a kertek gyümölcsfákkal történő beültetését. Hiszen minden kertben elfér néhány alma, körte, cseresznye és egyéb gyümölcsfa. A sorközökben pedig ribizli, egres, a mezsgyéken málna, sőt 2—3 mogyorőbokor is megfér. Mindezek amellett, hogy a család gyümölcsszükségletét fedezik, a méhek számára is nektárral és virágporral szolgálnak. A délibb fekvésű vidékeken, ahol a kukorica díszük, az akác érdemelne nagyobb figyelmet. Tanácsos lenne, ha a méhészek összefognának és közös erővel beültetnék a mezei utak széleit vagy egyéb hasznavehetetlen területeket akáccal. Természetes nem gyenge husánggal, de erősebb villanyéi vastagságú erős csemetékkel. Ha történetesen ezeken a területeken állatok is legelnek, néhány karó segítségével védjük meg azokat a kitaposástól. Jómagam a gyengébb legelőket is beültettem 20 méteres sor és 12 méteres tőtávolságban. Három év elmúltával már nem kellett védeni a fákat az állatok kártételétől. Megtörtént esetleg, hogy szárazság idején a lehajló ágakról letépték a leveleket, de ez nem jelentett nagyobb kárt. Tizenöt év elmúltával, amikor a fákat kitermeltük, kiszámítottuk, hogy ez a terület hatszor akkora jövedelmet hozott a gazdaságnak, mint a telepítés előtt a nektárt nem is számítva. Végül a mézelő növényekről szólok. Először a parlagterületek, vízárkok, vízmosások betelepítésének módszerét mondom el. Első teendő az ismert jó mézelő növények magvainaik összegyűjtése. Ebben sokat segítenek az ügyes, értelmes iskolásgyerekek, akik az oktatás után nagyon szeretnek a szabadban időzni. A kiszemelt növényfajtából elég néhány példány, máris megvan a mag, amit elvethetünk az arra alkalmas helyekre. Magvetés céljából nagyon kedvezők a vakondtúrások helyei, az árkokból kidobott földhányás, mert az ilyen helyeiken minden biztosíték megvan arra, hogy a mag napvilágot lát és a növény kifejlődik. A magot sosem vessük sűrűén, hiszen évek hosszú során a növény úgyis elszaporodik. Mézelésre alkalmas növények a bogáncsfélék, kék kígyószisz, fehér és sárga somkóró, piros virágú holtcsalán, szúrós oroszlánfarok, borzas füzike stb stb. Ezen növényeiket magházuk beérése után levágjuk, kötegenként papírosba tesszük, mert szinte pehelykönnyű magjai nagyon hamar szóródnak. A göngyöleget párheti utóérlelés céljából száraz helyen tartjuk. Ezután a telepítésre szánt hely fölött kirázogatjuk a göngyöleg tartalmát, illetve szétszórjuk a növények magvait. A bogáncsfélék jó szárazságbírók, nektárt és virágport nyújtanak, ugyanakikor tüskéivel védik magukat az állatoktól. Magjuk télen hasznos madaraink kiváló tápláléka. A kék kígyószisz bő nektártermelő. Az évelő takarmányvetések között is előforduló dússzárú növény. A sárga somkóró a lucernához hasonló jellegzetes illatú növény. Igénytelen, a jő talajokon pedig bokorszerűen nő. Magja könnyen gyűjthető. A piros virágú szúrós oroszlánfarok tápdúsabb talajt szeret, ezért trágyatelepeik köré szórjuk magját. A méhlegelővel kapcsolatban azt is meg kell mondanom, hogy amióta híre kelt környékünkön a jó hordási lehetőségeiknek, olyan sok méhész vándorol hozzánk, hogy lassacskán mi leszünk kénytelenek más vidékre költöztetni méheinket. Például három kilométeres körzetben számos évben 900 méhcsalád foglalt helyet. Ilyiképpen nem csoda, hogy családonként csupán 4—6 kg-os eredményt tudunk felmutatni, holott régebben 40—50 kg mézet is pergettünk akácról. Emellett az is megtörtént, hogy az odasereglett méhészek közül akadt olyan, akik a hazai méhészéket kizsákmányolónak nevezték. Arra azonban nem gondoltak, hogy ők egyetlen lépést, egyetlen kapavágást sem csináltak a méhlegelő érdekében. Egy üreg méhész
