Szabad Földműves, 1968. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1968-05-25 / 21. szám
Dráma a levegőben Megjegyzés a „Méhész“ 2. számában megjelent cikkhez Megjegyzésemmel nem támadni akarom a cikk íróját, sem vitát indítani az anyanevelés érdekében, hiszen ma már a tíz családon felüli méhészet el sem képzelhető rendszeres anyanevelés nélkül. Én megértem a cikk íróját, hiszen idősebb méhésztársunk már negyven évvel ezelőtt hallotta ezeket a szavakat: „A méhészet az anyán áll vagy bukik.“ Ezek a szavak pedig ma is élnek a legtöbb méhész előtt. Hogy az idősebb méhésztársunk próbálkozásait nem koronázta siker, ne riadjunk vissza a próbálkozástól, hiszen a szakszerű anyanevelés elsajátításához néhány éves gyakorlat kell, sőt a szakirodalom tanulmányozása és akkor a méhész munkája sikerrel járhat. A cikk írója maga is beismeri, hogy kezdetben az eredmény sokszor elérte a 80 százalékot, de néha teljes kudarc is előfordult. Méhészbarátunk akkor minden bizonnyal nem kutatta a siker és a kudarc biológiai okát, vagy ha kutatta, nem volt előtte világos a siker, illetve az eredménytelenség oka, hogy a kudarcot felhasználja saját munkája megjavítására. Kezdetben minden munkafolyamatnál kell a nehézségekkel számolni. A cikk írója megjegyzéseiből már így is sok olvasónk körében ismertek a kudarc okai: „Korcs lábak, sodrott hiányos szárnyak.“ A hibát nem az álca áthelyezésénél követte el, hanem az anyák fejlődésénél hiányzottak a biológiai feltételeik és a fejlődéshez szükséges hőmérséklet. Mint ahogy az említett pároztatóban kikelt korcs anya bevált három éven át a cikk írójának, ugyanúgy előfordulhat, hogy a szakszerűen nevelt anyák között is akad selejt; de ezek csak kis százalékban, ennek alapján nem lehet az anyanevelést elítélni. Hogy a rajanyák értékét elérik-e a szakszerűen, mesterségesen nevelt anyák, arra már a legtöbb szakirodalom megadta a választ, sőt napjainkban is állandóan népszerűsítik az anyanevelés előnyeit. A rajbölcső összehasonlítása csak anatómiai alapon jöhet számításba, tehát a petevezetékek számának az összehasonlítása, ami dr. Örösi professzor módszere szerint peteáthelyezéssel elérhető, de genetikus tehát a jó tulajdonságok megőrzésénél csak a mesterséges nevelést részesíthetjük előnybe. Már pedig ezeket a genetikus tulajdonságokat nem lehet növelni, ha csak rajbölcsőkből származó anyákkal méhészkedőnk, a nagyüzemi méhészet állományának a szaporítása és gazdaságossága egyenesen lehetetlen. Igaz, hogy az anyák két évenkénti váltása költséges dolog, de ez számos méhész előtt nem nyílt kérdés, mivel kifizetődő és gazdaságos. Anyaneveléskor a legtökéletesebb módszert választjuk s minden biológiai feltétel biztosítva legyen, mert ennek híján munkánk kudarcba vész, és olyan álláspontra helyezkedünk, mint a cikk írója. Nem jöhet számításba és nem nevezhető mesterséges anyanevelésnek az olyan módszer, amit a legtöbb kezdő méhész használ a nevelés egyszerűsége végett, hogy kidobjuk az anyát és a két-három napos álcákra húzott pótbölcsöket értékesítjük, még akkor sem, ha három nap múlva a fedett bölcsőket megsemmisítve csak a nyitott bölcsőket hagyjuk meg. Tudom, hogy az ilyen nevelésnél is sikerül egy-két jó anyát szerezni, de ez nagyon (kis százalék. Egyetértek a cikk írójával abban, hogy a jó tulajdonságú családoktól származó heréket sokszor nincs módunkban biztosítani, de már az is előnyös, ha az anya nem a saját családjánál termékenyül meg, mint a természetes rajzásnál. Fontos, hogy ki legyen zárva a rokontenyésztés még akkor is, ha a kikelt fiatal terméketlen anya a családnál lévő herékkel csak féltestvérek, mivel a herék terméketlen petékből, vagyis szűznemzésből származnak, amivel a rovarvilágban eleget találkozunk. Az anyanevelést 1947-ben mint két családdal rendelkező kezdő méhész tanultam Sabinovban egy anyanevelő tanfolyamon Visfíovsky méhészmestertől. Sokan ismerik, hiszen még azóta állandóan neveli a híres Sabinka törzset a szlovákiai méhészek számára továbbtenyésztés céljából. A méhtelep megtermékenyítő állomással is rendelkezett. A két családomnál a tőle kapott anyákkal az anyákat leváltottam és még az év őszén átköltöztem Lekenyére, vagyis a 800 m tengerszinti magasságból kb. 350 m magasságra. A családokkal nagyon szép eredményeket értem el, és így kedveltem meg a méhészetet. Állományomat öt év leforgása alatt húsz családra emeltem, természetes rajzásból és rajok vásárlásából. A következő öt év alatt elment a méhészkedéstől a kedvem, mivel az átlagos hozom nagyon csekélynek bizonyult. Családaim között ugyan akadtak évről-évre nagy hozammal rendelkező családok, de nagyobb részük megrajzott hordás előtt, vagy gyenge hozamúak voltak. Ez vitt arra, hogy tíz családot eladtam, mivel nem volt gazdaságos a létszám megtartása. A tíz év alatt én sem hittem az anyanevelés jelentőségében és nem is próbálkoztam vele annak ellenére, hogy című írásáért engedje meg Németh méhésztárs, hogy ismeretlenül megszorítsam kezét. Amint illik, néhány szóban én is bemutatkozom. Már idős méhész vagyok és munkám során próbálkoztam sok mindennel, többek között az anyaneveléssel is. Számomra azért volt oly becses az írás, mert részben kísérleteim eredményét láttam benne. Igaz, nekem is voltak sikereim, de talán több a csalódás. ló magam is állítom, amíg nem oldódik meg az anya zárt pároztatása, addig minden kísérletezés bizonytalan és a véletlen fügvénye. Azt azonban egy szóval sem állítom, hogy nem nagyobb a valószínűsége a kiválasztott család által nevelt kiváló anyáknak. Ez azonban csak valószínűség, de nem biztos. Tapasztalataim szerint is nagyon sok a kozom vele. Már el sem tudom képzelni, hogy rendszeres anyaváltás nélkül a méhészkedés kifizetődő, gazdaságos legyen. A kezdet nekem is nehezebb volt és tíz év alatt sokat javítottam módszeremen. Azonban kezdettől fogva iparkodtam a biológiai feltételek biztosítására. Csonka szárnnyal egyszer találkoztam egy anyánál, de ennek oka világos volt előttem. Ezzel találkozik a legtöbb méhész tavasszal a dolgozóknál is, amikor a fiatal meghűlt Hasításból csonka-szárnyú méhek kelnek ki, és kidobva találjulk kaptáraink előtt. Végezetül megjegyzem, hogy csak próbálkozzunk az anyaneveléssel, mert a kezdeti nehézségek után jönnek a sikerek. Hisz mindannyiunk érdeke, hogy a nem kívánatos fajtáikat a tenyészetből kiselejtezzük. Akkor nem lesz dráma a levegőben, ha ott minél több jó tulajdonságú családoktól származó here röpköd. Antal Zoltán selejt anya. Hányszor, de hányszor megtörtént, hogy a legjobb család anyabölcsőiből silány anyák keltek. Az is megtörtént többször, hogy a csenevésznek látszó anya többszörösen felülmúlta teljesítményben a legszebb anyákat. Nem célom valótlant állítani, azonban őszintén bevallom, hogy az anyák nevelése terén nem értem el a kívánt eredményeket. Ezért csak a legeredetibb módszer szerint nevelem az anyákat. A legjobb családaimat rajzásra serkentem, majd az anyabölcsűket kiválogatom és ezzel anyásítok. A magam részéről jelenleg ezt tartom a legbiztosabb módszernek. Méhésztársi tisztelettel: Tóth bajos rraiTCfj 3 A „Dráma a levegőben" tanultam az anyanevelés módszerét. Tíz év alatt megfigyeltem, hogy három éven keresztül ugyanazon családok rajzottak, de akadtak családok, amelyek három éven keresztül a többihez képest kitűnő eredményt értek el. Ez vitt rá az anyanevelés próbálkozására. Az anyákat a legjobb családomtól neveltem, mesterséges bölcsőben álcák átrakásával. A fiatal kikelt anyákhoz, a pároztató ládába a méheket egy másik jő tulajdonsággal rendelkező családtól szórtam herékkel együtt. A pároztató képtárakat a méhestől lakásomhoz 10 km-re szállítottam. A megtermékenyült fiatal anyákkal minden családnál az anyákat kicseréltem, és családaim létszámát emeltem. Az eredmény a következő évben meglepő volt, mivel egy családom sem rajzott, ugyanakkor hozamuk kiegyensúlyozott volt, a családok között. Az elmúlt utóbbi tíz év leforgása alatt nagy híve lettem az anyanevelésnek és rendszeresen foglal-