Szabad Földműves, 1968. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1968-05-25 / 21. szám
A méhlakások äs lépepítés természettani feltételei Ha a méhlaikásokat régebbi klasszikus felfogás szerint vizsgálnánk, elvesznénk abban a rengeteg kaptárútvesztőben, melyet elődeink, természetes messzemenő jóakarattal hagytak ránk örökül. Mindenki a legjobbakat akarta, mindenki a saját különleges tapasztalatait hirdette. Mindenki úgy vélte, az ő kaptárjában telel, fejlődik, dolgozik a méhcsalád legjobban. A kaptárral szorosan összefügg a keretek nagysága, mérete is. így történt, „ahány ház, annyi szokás“ szerint készültek a keretek is. ' Az igaz, hogy a méhcsalád szabályszerűségét és kiegyensúlyozottságát, vagyis a biológiai élőlény életszükségleteit és leghatásosabb munkabírásának feltételeit teljes részleteiben és bizonyosságában azelőtt nem ismertük. Csak a harmincas évek után kezdődtek olyan szakszerű, tömeges vizsgálatok, melyek a méhcsaláddal, mint különleges biológiai élőlénnyel foglalkoztak. így vált ismeretessé, hogy a méhcsalád a természet alkotórésze, hogy minden megmozdulásának megvannak a természettani feltételei. Valamint azt is, hogy néhány eddigi méhészeti fogás a valóságban helytelen és különösen az, hogy a sok egyéni irányú méhészkedés és méhlakásépítés a jövőben szabadon nem fejlődhet, mert a méhészet korszerű fejlődését gátolja. Igen, arról van sző, hogy kutatóintézeteink javaslatára, valamint a méhészek hozzászólása és érdekképviseleti szervük hozzájárulása után a méhészetgazdasági érdekek védelmében, parancsoló rendelkezések lépnek életbe. Ilyen általános rendelkezésekre, közbiztonsági, méhegészségügyi és kisállatvédelmi szempontból maguknak a méhészeknek szükségük van. E rendelkezések tehát, a gyakorló méhészek teljes támogatását bírják. így látott napvilágot az a kormányrendelet is, mely kimondotta, hogy 1965 után hazánkban csak szétszedhető lépbenendezéssel rendelkező méhlaikásokat 6zabad használni, vagyis a kasok, kosarak, odúk, tönkök használata tilos. Másik nagyon fontos intézkedés a vándorlás feltételeit írja elő és sorolhatnánk még néhány rendelkezést, ezek azonban mostani célunktól eltérnek. A méhlakások kérdése állandó probléma és kétségtelenül nagyon fontos része a méhészkedésnek. Nem lehet rendeletileg szabályozni, mert a kaptáraik zömét a méhészek maguk állítják elő, és az elgondolások tömege tarkítja a legkülönbözőbb kaptárokat. Magyar(BEVEZETÉS) országon 1945-ben megpróbálták, de két év múlva a rendeletet visszavonták. A mindennek megfelelő, tökéletes kaptár formáját és nagyságát, sajnos ma sem mondhatjuk teljesen megoldottnak. Az azonban bizonyos, hogy mostani kaptárkészítési irányzatunk már jó úton halad, mert az egységes kaptáraik megoldását választottuk. A sokirányú méhlakásépítés kivégzésére valami mégis történt. Az előrehaladás elsősorban arra mutatott, hogy sok méhészet berendezését nem lehetett értékesíteni. A vásárlóik csak a méheket tudták volna használni, mert más kaptárokra voltak berendezkedve. Betegség vagy elhalálozás után a méhész évtizedes munkája és ráfordítása tönkrement. Bárhol létesül egy méhészet, annak legelső feltétele, hogy egyforma kaptárakat használjon. Még a méhesek is idejüket múlták, mert teljesen helyettesítik a hordozható kaptárházak. Hogy Ilyen károsodások a méhészt ne érhessék, valamint azért is, mert az ilyen károk népgazdasági károk is, valamit tenni kellett. Hosszú évtizedek múltak el és a világ minden táján készítették a legjobbnak vélt ‘kaptáraikat és berendezésüket. Mivel a méhlakások építési módját rendeletileg szabályozni nem lehetett, az érdekképviseleti és állami szervek, rendszeresített kaptárak gyártásával igyekeztek utat mutatni. Magyarországon 1874 óta több ízben, éspedig 1935-ben és 1961-ben. Kétségtelen, hogy ennek az elgondolásnak minden szempontból óriási jelentősége van. Az egységes rendszeresített kaptárak használata a jövő útja. Ezek tömeges gyári előállítása, a költségeket a minimumra szállíthatja le. Az olcsó eladási árak, a barkácsoló méhészek számát nagyon lecsöikkentik, mert ki fog pl. kereteket fűrészelgetni, szegecselgetni otthon, ha darabját fillérekért megveheti? Hasonló indokok miatt, előbb-utóbb a kaptárakat sem fogják otthon készíteni. Ám ha valaki belelkezd a méhlakások alaposabb tanulmányozásába elképed, mert százakra rúgnak a legkülönbözőbb leírások. Ez a kérdés terjedelmességénél fogva, a méhésznek ma már nem szaktudást és szakbiztonságot, hanem ellenkezőleg, jókora bizonytalanságot nyújt. A kaptáraikkal kapcsolatos tudnivalók annyira összekúszálódtak, hogy egészen nehezen érhetők. A szakirodalomnak kell elsősorban álljt mondani, mert ma már sokkal több az ismeretünk a méhcsalád életszükségleteinek minden mozzanatáról. Nekünk, mai méhészeknek pedig az a kötelességünk, hogy teljes alapossággal, radikálisan követeljük, a méhlakásokkal kapcsolatos legjobb tudnivalók mielőbbbi leegyszerűsítését, amint azt a természettani feltételek megkövetelik. Nem a természet, a méhek sem, de mi, méhészek bonyolítottuk ezt a kérdést gordiuszi csomóvá. Tudjuk sok az érv, amely azt mondja, ezt is, azt is meg kell próbálni és hagyni kell, mindenki saját elképzelései szerint végezze munkáját, hogy a szakirodalom lexikonos, történelmi hűséggel örökített meg a mai napig mindent, ami ismert lett. Szó se róla, ez helyes is. Olvasunk előnyökről, hátrányokról, tanácsokról, de ember legyen a talpán, az a tudást szomjúhozó méhész, aki képes ezeket egyedül, könnyen érthető rendszerbe foglalni és ügyesen alkalmazni. Valami hiányzik a leírásokbóll Igen, hiányzik az a biztos, végigpiros vezérfonál, amely a rendszeresített kaptárak óta, utat kellett mutasson. Hiányzik a kiállás, ez a jó, ez a leghelyesebb! E helyett más megoldás áll; méhésztárs mindent elmondottunk neked, és válaszd, amelyiket akarod. Testvérek között mondva, nesze semmi, fog meg jól. Ügy látom, ezzel a határozottsággal indult útnak az egyéni sokirányú méhlakásépítés, amely ma téves utakra is vezethet. A gyakorló méhész biztos tanácsra vár. Pl. mi értelme van az alsó vagy felső kijárós kaptárnak, mikor csak az kell, amelyik a méhcsalád biológiai életfeltételeire kedvezőbb? Miért kell beszélnünk hideg és meleg lépépítményről, miikor teljesen elegendő a jobbik! Miért kell 35 mm vagy 40 mm lépgerinctávolság, mikor ebből is csak a megfelelőbb kell? Úgy vélem, még a rakodó- és fekvőkaptár közötti teljes különbség is ismert lehetett volna már. De a méhészeknek az is biztonság, ha azt olvassák, hogy két megoldás között semmi különbség nincs és miért felel meg mind a kettő? Nem tudom elfogadni, hogy építtetőkerettel több viasz termelhető mézveszteség nélkül, miikor a rendes keretek építésénél 1 kg viasz kiépítésére legalább három és fél kg méz keli? Miért kell építtetökerettel egyáltalában bajlódni, gyakran kitördelni, a fészket hűteni, megbolygatni, mikor a szükséges lépujítás amúgy is gondot okoz? A viasztöbbletet akkor is elérjük, ha három helyett öt rendes lépet építtetünk. Ebből a sok miértből bizony olyan sorozatot állíthatnánk fel, amely hétfőtől-vasárnapig szórakoztatna. Joggal állíthatjuk tehát, hogy a méhcsalád egészen egyszerű életét és munkáját sokszor helytelenül komplikáljuk. Ezeket a panaszokat valakinek egyszer papírra kell vetni. Tudjuk persze, hogy a beszéd csak félmunka, ezért valamit tenni is kell. Megpróbáljuk kihúzni azt a végigpiros vezérfonalat. Ha célunkat csak félig érjük el, majd befejezik mások. Mielőtt ehhez hozzáfognánk, három nagyon fontos dolgot kell alapnak fektetnünk és végérvényesen tisztáznunk. 1. Legelőször azt kell tisztán látnunk, hogy a méhcsalád maga, valóban a legegyszerűbben él, dolgozik és szaporodik. A mézgyűjtésen kívül semmit nem túloz. Munkájában és fejlődésében minden idején a szabályszerűség és kiegyensúlyozottság az alap. Ha van „megfelelő“ lakása, és körzetében legelője, végül szükséges mennyiségű egészséges dolgozója és jó anyja, akkor létezése biztos, azaz a természet tartozékává válik. El kell fogadnunk azt a biztos tényt is, hogy erős méhcsaládok dolgoznak így a legeredményesebben. 2. Látjuk, hogy a méhcsalád létezésének három természettani feltétele közül a „megfelelő“ lakás jelenti számunkra a kaptárkérdést. Kötelességünk tehát az, hogy a megfelelő méhiaikást legmegfelelőbbre változtassuk és állításunkat igazoljuk. Ezzel kapcsolatban végérvényesen tisztáznunk kell, hogy csak olyan méhlaikásokban élhetnek a méhek, melyek a természet által megkövetelt feltételeket teljesítik. Nem vitás tehát, hogy a természettani feltételek léteznek, csak az a kérdés, melyek azok. 3. Végül tisztán kell látnunk, hogy nem dogmákat akarunk létrehozni most sem, hanem csak mai ismereteinkből kiinduló, könnyen járható utat, de az út irányát a jövőben is, legjobb szakismeretünk, az általános gazdaságosság elve, a méhész legkönnyebb munkája és főképpen a méhcsalád létezésének természettani feltételei vagyis a biológiai életszükségletei és leghatásosabb munkabírása, fogják állandóan irányítgatni és változtatgatni. Szirmai István MÉHÉSZ 7
