Szabad Földműves, 1968. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)

1968-05-25 / 21. szám

Illetve három pofon, még pontosabban kétszer három, de

■ lehet, hogy egy sem. De itt nem is a pofonok száma a lényeg, hanem valami egészen más. De ne előzzük meg az eseményeket.

Még a múlt hónap elején nem mindennapi levelet kaptunk Patasról (dunaszerdahelyi járás). A levélírónő Rácz Margit az ottani egységes földművesszövetkezet fejőnője embertelen bánásmóddal vádolta a zootechnikust, Brányik Károly mezőgazdasági mérnököt, akivel néhány nappal levélírás előtt összekülönbözött és a szóváltás verekedéssé fajult. Ráczné kétoldalas levelében így írja le az esetet:

Az egyik tehéntől, mely rám volt bízva, elvitték az ötnapos borját. Én a tehenet naponta háromszor fejtem. Aznap észrevettem, hogy a tehén tőgye dagadt. Ezért fejés után még megmasszíroztam, hogy leadja a maradék tejet. Ahogy ezt a munkát végeztem, jött Brányik és durván rámkiabált. — Ki van fejve ez a tehén? — Ezt a kérdést többször is megismételte. En azt feleltem, hogy igen, — azaz: Fogja be a száját, masszírozza rendesen — vágott közbe. Én erre azt feleltem, hiszen látja, hogy azt csinálom, ö erre rámförmedt: hogyan csinálja, maga tulok! Látni, hogy csak hat elemije van, maga barom! En ekkor felszólítottam, hogy most már aztán menjen innen, de ő ráállt lábam fejére. En eltoltam magamtól, mire ő mellbe vágott és én a tehenek alá estem. Erre úgy dühbe jöttem, hogy nekimentem és háromszor pofonvágtam. Erre 0 ismét a tehenek közé lökött. En megint felugrottam és ismét háromszor pofonütöttem. Harmadszor is lelökött. En már magamon kívül voltam, nem tudtam magamon uralkodni és a kezem ügyében lévő kenőcsösdobozzal kezdtem ütlegelni.

Ennyi lenne röviden Ráczné levelének leglényegesebb része. Bizonyára sokan maguk elé képzelik a tragikomikus jelenetet és talán akad olyan is, aki elmosolyodik. Az említett jelenet egy vígjátékban bizonyára igen mulatságos lehetne, a valóságban azonban a legjobb jóakarattal sem lehet annak nevezni, hiszen egy ötvenegy éves, aránylag idős asszonyról van szó.

Persze egy levél alapján még nem lehet és nem is szabad levonni a konzekvenciát. Nem lehet elítélően írni az egyik vagy a másik félről. Ilyen esetben a legfontosabb az audiatur et altera pars — vagyis hallgattassák meg a másik fél is. Ám nemcsak a másik fél meghallgatása szükséges, hanem egy sereg más emberé is. Olyan embereké, akik az ügyben nem érdekeltek, s egészen tárgyilagosan tudják megítélni a helyzetet, kiknek hitelt lehet adni, és akik jól ismerik a két „szereplőt“. Csak ezután lehet állást foglalni.

Én is ilyen szándékkal utaztam ki Patasra és a Patas melletti tanyára, Miléneumra, ahol a levél írója lakik. Az ügy már csak azért is érdekelt, mert azt gyanítottam, és amint később bebizonyosodott, nem is tévedtem, hogy itt nem pusztán két ember összetűzésének kivizsgálásáról van szó, hanem sokkal többről. Az egész dolognak azonban sokkal mélyebb gyökerei voltak, mintsem gondoltam volna.

Először a levél írójával, Rácznéval beszéltem, aki — miután bevezetett szerény otthonába — könnyek között lényegében véve ugyanazt mondotta, amit már levelében is közölt.

— Már arra is gondoltam, — mondotta sírva —, hogy ha senki sem jön ki maguktól, írok Prágába a minisztériumhoz. Mert ez már igazán kibírhatatlan állapot. Neki (Brányiknak) teljesen mindegy, hogy kivel van dolga. Lehet az illető nő vagy férfi, idős vagy fiatal, mindenkihez egyformán viselkedik.

— Nem is értem — folytatta Ráczné —, hogy lehet ilyen Iskolázott ember annyira brutális. Mindenkit lábakapcájának néz. Ha már az asszonyt nem tiszteli bennem, legalább a koromra lehetne tekintettel, hiszen a gyermekem lehetne. Én már tizenötéves korom óta gondoskodom önmagámról, de ilyen bánásmódot még sohasem tapasztaltam. Mindenki becsül és tisztel munkámért. Meg tudom mutatni, még élmunkás-könyvet is kaptam. Miért keseríti el az életem? Hát ezt érdemli meg az ember munkája után, hogy úgy bánjanak vele, mint a kutyával?

— Mit szól mindehhez a szövetkezet elnöke? — kérdeztem.

— Az elnök elvtárs is az én pártomon volt, de a mérnököt ez nem érdekli. Azt mondta, pucolni fogok az elnökkel együtt.

Ezek után még erősebbé vált a gyanúm, hogy itt a háttérben más bajok is vannak. Nemcsak két ember nézeteltérése az egyedüli hiba. A szövetkezet belső életében sincs minden rendben. Viszályok, nézeteltérések is előfordulnak és ezt már nem olyan egyszerű orvosolni, mint azt, amikor ketten hajbakapnak. Én azonban elsősorban a Ráczné kontra Brányik ügyet akartam tisztázni, ezért főleg ez iránt érdeklődtem.

Csicsai Magda éppen a konyhában foglalatoskodott, amikor beállítottam hozzájuk. Ö volt az, aki akkor a kiabálásra Szabó Margittal és Vitek Ilonával a helyszínre sietett.

— Mi hárman — mondotta — már elvégeztük a fejést és a gépeket mostuk. Ráczné még ment a tehén tőgyét masszírozni. Hogy az egész hogy kezdődött, azt nem tudom, mi csak akkor értünk oda, amikor már hajbakaptak. Hogy ki volt a kezdeményező, Ráczné-e vagy Brányik, nem tudom. Minden esetre a mérnök szépen is megmondhatta volna, amit akart.

— Milyen ember ez a Brányik, hogy viselkedik magukkal szemben?

— Nagyon hangulatos — hangzott a határozott válasz. — Néha olyan mint a mézesmadzag, néha meg nem lehet vele szőt váltani. Azt hiszi, ha valaki az istállóba kerül, már a legutolsó. Elvégre mindenki nem lehet az irodában. Az emberek sem szeretik, az egész falu ellene van.

A másik fejőnő már nem volt ilyen határozott.

— A verekedés kezdetét én sem láttam. Annyit tudok, hogy a mérnök azt mondta Rácznénak, hogy fejje ki a tehenet. Hogy talált-e Brányik ezután a tehén tőgyében tejet, azt nem tudom. Én mindenesetre megmondtam neki, hogy nem viselkedett helyesen, mire ő azt kérdezte, bántott-e már engem valamikor. Azt válaszoltam, hogy engem nem is bánthatott, hiszen rendesen végzem a munkámat.

— Milyen asszonynak ismerik Rácznét? Mennyit keresnek maguk és mennyi az ő jövedelme? — kérdeztem ismét.

— Jól megvagyunk — válaszoltak. — Igaz, csak az istállóban szoktunk találkozni és ott mindegyikünk végzi a maga dolgát. Mi többet keresünk, mint Ráczné. Elsősorban azért, mert több a tehenünk, no meg nekünk férjeink is kijárnak segíteni. Ráczné viszont mindig egyedül dolgozik, mivel, de ez talán nem is tartozik ide, a férje sokat iszik, s emiatt gyakoriak köztük a nézeteltérések.

— A múltban is előfordult már valami hasonló összetűzés? •— hangzott az újabb kérdés.

A két asszony összenézett, mintha azt várták volna, válaszoljon a másik. Nem, verekedés még nem volt — szólalt meg határozatlanul az egyik, de kolléganője máris opponált. Hogyhogy nem? Hát arra már nem emlékszel, mikor az istállóban Spáéillal összekaptak?

A harmadik fejőnővel, Szabó Margittal a kapuban futottam össze. A vele folytatott beszélgetésből azonban semmivel sem lettem okosabb. Szabőné ugyanis struccpolitikát folytatott... Nem látott, nem hallott semmit. Láthatóan nem akart beavatkozni az ügybe.

_ Én jól végzem a munkámat. Hogy a többiek mit csinálnak, nem érdekel. Igen, tudok az incidensről, de mondani nem mondhatok semmit az esetről.

Ezekután a „vádlottal“, Brányik mérnökkel szerettem volna beszélni, de mivel nem találtam irodájában, addig meglátogattam édesapját, a falu református lelkészét.

Amikor megtudta, mi járatban vagyok, egészen elképedt.

— Az lehetetlen — mondotta.* — Az nem igaz, ki van zárva. Én nem így neveltem a fiamat. Sokkal intelligensebb annál, minthogy egy nőt megüssön. Nem hallottam az egészről semmit. Ha igaz lenne, amit az az asszony állít, úgy az ügy

a bíróságra tartozna, nem az újságba, hiszen itt testi sértésről van szó.

— Igaz az, hogy fiának nincsen egyetlen jóbarátja sem a faluban?

— Az kérem nem igaz. A józanabbak mind mellette vannak. Sokaknak persze nem tetszik, hogy megkívánja a fegyelmet és a rendet. A fiam már reggel négykor kint van és ezt a többiektől is megköveteli. Ezért vannak olyanok, akik ki akarják őt túrni. Volt egy időszak, amikor Karcsi már a távozás gondolatával is foglalkozott. A komáromiak is hívták, de a végén meggondolta és maradt. És az, hogy a gazdasági élet fellendült falunkban, elsősorban a fiamnak köszönhető. Ha mindenki olyan becsületesen végezné munkáját, mint ő, nem lenne annyi baj. Minek adott ki az állam annyi pénzt szakemberek taníttatására, ha a szövetkezetek élén még ma is kvalifikálatlan egyének állnak. Aztán nem csodálkozhatunk, ha sokan futnak a falukból.

Az apa után a fiúval is sikerült beszélnem. Brányik Károly jóval fiatalabb volt, mint ahogy elképzeltem. Nem egy tagbaszakadt, negyvenéves marcona férfi mutatkozott be, hanem egy huszonhatéves fiatalember. Amikor ismertettem, mivel vádolja Ráczné, kategórikusan kijelentette. Nem igaz, nem így történt. Az egész túlságosan felfújt valami. De hadd kezdjem az egészet elölről.

— Amikor idejöttem, azt mondták fel kell emelni a tejter melést. Én ezt teljesítettem. Tessék — húzta elő az aktákat fiókjából — itt vannak az átlagteljesítmények 1965-től egész 67-ig. Nyugodtan megnézheti. Évről évre növeltük a tejhozamot. Rácznénál már a kezdettől fogva bajok voltak a teljesítménnyel. Ideges volt, nem fejte ki rendesen a tejet. Házsártos, veszekedős természetű asszony. Legutóbb is megállapítottam, hogy ismét nála van tejcsökkenés. Hívtam Csiba Lajost, nézzünk utána a dolognak. Bementünk az istállóba, ahol ezt mondtam: Ráczné, fejje ki a tehenet, mert még van nála te]. Azt válaszolta, hogy éppen most akarta kifejni. A tehén tőgye azonban akkor már be volt kenve kámforos kenőccsel, tehát

Egy pofon és más<2 semmi ?

nyilvánvaló, hogy fejni már nem akart. Ha nem akarja kifejni, mondottam neki, majd kifejem én. Erre nekemjött, és fejemhez akarta vágni a kenőcsdobozt, de sikerült félrehajolnom, úgyhogy csak a hajam kenődött be egy kissé.

— És hogy került Ráczné a tehén alá?

— A nagy lendülettől maga csúszott el. Nem igaz, hogy én löktem oda, minthogy az sem igaz, hogy Ráczné háromszor pofonvágott. Azt sem mondhattam neki, hogy látni, hogy csak hat elemije van, mert most hallom először hány osztályt végzett. Az eset után mondtam is az elnöknek, hogy nem vagyok hajlandó ezzel az asszonnyal együtt dolgozni.

— Igaz, hogy tett olyan kijelentést, hogy önnek az elnök sem parancsolhat— Ami saját reszortomat, a zootechnikát illeti, abba nem hagyok senkit beleszólni, még az elnököt sem, mert különben nem tudnám, kié lenne a felelősség. Bevallom, viszonyunk nem a legjobb. Elnökünk nagyon befolyásolható. Sokszor nem képes jobbik énjére hallgatni. Nem mer senkinek sem szólni. Nem ártana — és ezt nyugodtan meg is írhatja, mondta nyomatékosan Brányik —, ha többet törődne a gazdasággal.

Amikor 1965-ben beléptem, nagy szeretettel fogadott. Aztán egy évre bevonultam, s miután leszereltem, már sok minden megváltozott. Olyan emberek vették kezükbe az irányítást, akik befolyásolták az elnököt. Ö meg képtelen kikerülni bűvkörükből, mert együtt iszik velük.

— Úgy tudom, hogy még a Rácznével történő összekoccanás előtt is volt valami hasonló nézeteltérése bizonyos Spáíil nevű egyénnel.

— Igen, összeverekedtem Spáőillal, az akkori zootechnikussal, aki részlegvezető volt Miléneumban. Mindent úgy csinált, ahogy kedve tartotta. A rábízott baromfiállományban aztán nagy hiány volt. Vagy 600 darab hiányzott, februárban a taggyűlésen leváltottuk. Én akkor kaptam össze vele, amikor szóvátettem, hogy a szövetkezet takarmányából eteti pulykáit. Erre nekemjött. Amióta leváltották Spáőilt, megindult ellenem a fúrás. Én azonban nem félek és nem is hátrálok meg, mert az igazság az én oldalamon van és a termelés is jól megy.

Egészen ellentétes érvek. Az egyik oldalon úgy látszik, hogy Brányik Károly egy zsarnokoskodó kiskirály, a másik oldalon viszont úgy tűnik, hogy a rágalmazás áldozata, kinek egyedüli bűne csupán az, hogy becsületes és lelkiismeretes munkát kíván beosztottjaitól. Ez sok embernek nem tetszik, mert nem voltak fegyelemhez, rendhez szokva.

Milyen ember is valójában Brányik Károly zootechnikus? Hogy e kérdésre választ kapjak, sorra jártam az istállókat. Beszéltem a fejőnőkkel és etetőkkel is. Voltak olyanok is, akik elárulták nevüket, de akadtak, akik erre nem voltak hajlandók. Pedig nyugodtan megmondhatták volna, hiszen egyikük sem mondott olyan véleményt Brányik mérnökre, hogy tarthatott volna esetleges bosszújától.

Sokan nyilatkoztak, de egészen nyílt szívű, őszinte kertelés nélküli választ alig kaptam. Csaknem valamennyi kérdezett diplomatikus feleletet adott. Valahogy így válaszoltak: — Én? Énnekem semmi bajom Brányik Karcsival. Végzem a munkámat és kész. Hogy a többiek hogy jönnek ki vele? Kérdezze meg tőlük!

Néhány nyilatkozat a sok közül: Kosár Lajos, etető: Nekünk itt az istállóban eddig semmi bajunk sem volt a mérnök úrral. Elsősorban arra ügyelünk, hogy jól végezzük a munkánkat.

— Csémi Károlynak hívnak' — mondotta a következő kérdezett. — A nevemet lehetőleg ne írják ki lapjukba. Mi nem panaszkodhatunk Karcsira, hiszen mióta itt van, a keresetek is felmentek. Jól megférünk. A hibát abban látom, hogy ő idevalósi, mindenki jól ismeri, és még az etetők is letegezik.

Egy fiatal lány csak annyit árult el magáról, hogy etető. Nevét nem volt hajlandó megmondani. Állandóan azt hajtogatta, nem akarok senkinek sem rosszat. Hosszabb rábeszélés után azonban hajlandó volt beszélni.

— Az igazság az, — mondotta halkan, mintha félt volna, hogy valaki meghallja —, bizony a mérnök úr néha durva az emberekhez. Én — folytatta — azelőtt szintén dolgoztam tanult emberek között, így tudom, hogy más módszerekkel is lehet fegyelmet tartani. Az utóbbi időben azonban már rendesebb az emberekhez, mint régebben.

Simon János nappaliőr volt a következő nyilatkozó.

— Én a verekedéshez nem tudok hozzászólni, mert nem láttam. Nekem az a véleményem, hogy minálunk nem lehet fegyelmet tartani. Ha ezt valaki megkövetelné, abból csak pör és verekedés lenne mindig. Itt egy vezető sem tud parancsolni. Hogy hogyan bánik Brányik az emberekkel? Próbált ő már kérem szép szóval, próbálta hangoskodva is, mindhiába!... Mondtam is neki, hogy kár a fáradtságért.

Csicsai János, az incidens egyik szemtanúja így vélekedett:

— Kérem, az egész összetűzést a fejőnők is látták. A marakodás kezdeténél nem voltunk jelen, de amint odaértünk, rögtön szétválasztottuk Rácznét és Brányikot. Én nem adtam iga-) zat a mérnöknek, mert akárki volt a kezdeményező, türtőztetnie kellett volna magát. A döntő hiba szerintem abban van minálunk, hogy nincsen egyetlen ember sem, aki összefogná a társaságot. Mindenki saját szakállára dolgozik.

Ahány ház, annyi szokás, ahány ember, annyiféle vélemény. Jelen esetben sok ember, sok vélemény és kevés konkrétum. A tanúk nem látták, hogy is kezdődött az egész összetűzés, mert csak a „félidőben“ érkeztek, így nem mondhatták meg, ki volt a kezdeményező. Egy valaki azonban ott volt az elejétől kezdve, éspedig Csiba Lajos etető, aki Brányíkkal egyszerre ment az istállóba. Ű lenne tehát a koronatanú. Csiba Lajos volt az az ember, aki hivatott volt eldönteni, melyik oldalon van az igazság. Vele is sikerült találkoznom, és Csiba készségesen nyilatkozott.

— Együt mentünk az istállóba. Ott Brányik megkérte Rácznét, hogy fejje ki még a maradék tejet. Erre az asszony dühös lett és kiabálni kezdett. Brányik figyelmeztette, hogy ne használjon ilyen szavakat. Ekkor kaptak össze.

— De hogyan került Ráczné a teheneik alá?

— Amikor kitört a veszekedés, én elfordultam, úgyhogy erre a kérdésre nem tudok választ adni. Csak azt mondhatom, amit láttam.

Az „elvarázsolt kör“ tehát a koronatanú vallomása után is megmaradt. Mert Csiba Lajos a döntő pillanatban elfordult és nem látott vagy nem akart látni semmit. Feltételezhető azonban, hogy igazat mondott, hiszen a faluban mint becsületes embert ismerik.

A szövetkezet elnökének véleményére is kíváncsi voltam, de vele beszélni nem volt lehetőségem, mert állítólag nem volt ott. Pedig mikor Brányik mérnökkel beszélgettem, még a szövetkezet épületében tartózkodott. Lehet, hogy kellemetlenül érintette volna állást foglalni, vagy valami más oka volt 8 gyors távozásának? Nem tudom, de ez nem is lényeges.

Az elnökkel nem beszélhettem, de a HNB épületében megtaláltam Füssi Jenő üzemi párttitkárt, úgyhogy ő vele is váltottam pár szót.

— Én az egész históriát csak hallásból ismerem, ezért nem is tudok véleményt mondani — válaszolt Füssi elvtárs kérdésemre. — Hogy Ráczné milyen munkaerő és hogyan végzi munkáját, azt is mástól kell megkérdeznie. Én csak annyit tudok, hogy gyakran jár ide panaszkodni, hogy a férje sehol sem dolgozik, sokat iszik és ilyenkor bizony gyakran meg is veri.

— Ami a zootechnikusunkat illeti, róla csak ennyit: megköveteli a rendet, amit nem lehet hibájául felróni, mert hiszen ez elsőrendű kötelessége. Igaz ugyan, hogy az évzáró közgyűlésen többen is támadták, de ő valamennyi támadást visszaverte. Szerintem mindennek a rákfenéje az, hogy a szövetkezetben nincs meg a kellő rend.

Este az indulásig még volt jó fél órám hátra, így beültem a kocsmába egy sörre és még ott is próbálkoztam egy kis véleménykutatással.

— Mi a véleményük Brányikrói? — kérdeztem asztaltársaimat.

— Hogy miféle ember a mérnök? Hát mindenféle. Hun ilyen, hun olyan — válaszolt az egyik kérdezett. — Az a baj a Csöpinél, mi ugyanis így hívjuk, — mondotta egyik volt iskolatársa —, hogy túlságosan nagyra van. Az a véleményem, hogy szerényen is éppen olyan jól végezhetné a munkáját.

Hazafelé menet a vonat zakatolása közben is az eléggé eltérő véleményekre gondoltam. Közben eszembe jutott egy definíció. A filozófia definíciója az igazságról, mely szerint abszolút igazság nincsen, csak relatív. Minden igazság csak bizonyos időben, bizonyos körülmények között érvényes.

Nem, én nem akarom és nem is lehetne ezt aplikálni a patasi esetre. Az igazságot a filozófia szerint állítólag nem létező abszolút igazságot azonban nem sikerült megállapítanom. És mivel félmegoldást nem akarok választani, arra kérem kedves olvasóinkat (elsősorban természetesen a patasiakat), írják meg ők is a véleményüket, nézeteiket; lehet, hogy akad valaki, aki fényt derít erre a zavaros ügyre. Ordődy Vilmo*

Főleg a dombos vidéken és a hegyaljai körzetben sok a panasz, hogy az iparunk még mindig nem gyárt megfelelő kaszálógépeket. Pedig kézikaszával egy hektár lekaszálása körülbelül háromszor annyiba kerül, mint géppel. Amíg nálunk hiány van, addig a szomszédos Ausztriában különböző típusokban válogathatnak a vevők. A Reform 158-as jelzésűről is csak a legnagyobb elismerés hangján beszélnek a szakemberek, s több mezőgazdasági üzemben azt tervezik, hogy vásárolnak is belőle.