Szabad Földműves, 1968. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)

1968-05-18 / 20. szám

A tojótyúk mészigénye A tojótyúk számára nyújtan­dó mész mennyisége a barom­fitenyésztők régóta vitatott problémája. H. J. L. Maas hol­land állatorvos véleménye erről a következő: valamikor a te­nyésztők azt tartották, hogy nagyobb mennyiségű kalcium adagolása rontja a kelési ered­ményeket, kedvezőtlen a tojás izére, rontja a tojáshéj minő­ségét. Amerikai kutatók (Titus, Pe­terson, Combs) kísérleteik so­rán viszont a következő ered­ményekre jutottak: Ha a takarmány kiegyensú­lyozott, a nagyobb mennyiségű kalciumnak a keltetésre nincs kedvezőtlen hatása. Nem lehetett kimutatni, hogy nagyobb menrfyiségű kalcium kedvezőtlenül befolyásolná a tojás ízét. Ezt hollandiai kísér­letek is igazolták. A nagyobb mennyiségű kal­cium ugyancsak nem befolyá­solja hátrányosan a tojáshéj minőségét. Azok a tojók, ame­lyek tojásának héja egyébként is jó minőségű volt, hasonló minőségűt termeltek akkor is, ha a takarmány kalcium-tartal­mát nagymértékben növelték (örökletes tényezőknek van te­hát szerepük). Ugyanakkor az olyan tyúkok tojásának héj­minősége, amelyek egyébként is rossz minőségűt termeltek, lényegesen nem változott ab­ban az esetben sem, amikor a takarmány kalcium-tartalmát lényegesen növelték. Ezt a meg­állapítást holland vizsgálatok ugyancsak megerősítették. Ha a tojáshéj minősége vala­milyen fertőző betegség követ­keztében nem kielégítő, ez a takarmány kalcium-tartalmának a fokozásával általában nem befolyásolható. KALCIUM SZÜKSÉGLET A fentiekkel szemben a kal­ciumhiány kétségtelenül kedve­zőtlen hatású a tojáshéj minő­ségére — ez egyébként nagyon könnyen érthető. Egy tojás átlagosan 60 g. A tojáshéj kal­cium-tartalma 2 g. Egy tyúk, amely 200 tojást termel egy év folyamán, ugyanabban az idő­szakban 400 g kalciumot, — vagyis tizenháromszor annyit, ad le, mint amennyi saját tes­tének kalcium-tartalma. Ha a ta­karmányok egyáltalán nem tar­talmaznának kalciumot, akkor a tyúk legfeljebb 3—5 tojást lenne képes termelni, mert ez Igénybe venné azt a kalcium­tartalékok, amelyet a szervezet képes leadni. Azt is megállapí­tották, hogy a tyúk a tojáster­melés céljából kalcium-tartalé­kának legfeljebb Vi, V»-ad ré­szét képes mozgósítani, más­részt a tyúk által felvett kal­cium 50 %-a az ürülékkel el­távozik. A másik 50 %, amely a tyúk szervezetében marad, sem fordítódik teljes mérték­ben a termelésre, hanem annak csak mintegy 40—50 %-a. Ezek­ből a számokból az a követkéz tetés vonható le, hogy egy to­jótyúk számára, 2,25-ször annyi kalcium felvétele szükséges, mint amennyit a tojástermelés céljára felhasznál. Ezt kf kell egészíteni azzal: ezek a számok nem tükrözik azt a tényt, hogy az egyes egyedek kalcium-hasz­nosító képessége lényegesen különböző lehet. A tojótyúkok takarmányának leglényegesebb alkotórészei — így a gabonamagvak és az olaj­pogácsák — általában kalcium­ban szegények, szükséges ezért, hogy a takarmánykeveréket olyan ásványi anyag-keverékek­kel egészítsük ki, amelyben a kalcium kalciumkarbonát for­májában van jelen. Gyakorlati okokból a gyárak általában ki­egyensúlyozott takarmányt állí­tanak elő, ennek kalcium-tar­talma azonban kismértékben mégis hiányos. Azt javasolják ezért, hogy az állatok kalcium­igényét pótlással elégítsük ki, Ennek egyik általános módja a kagylődara etetése. Annak érdekében, hogy a to­jótyúkok a megfelelő kalcium­mennyiséget felvegyék, nagyon lényeges, hogy a kagylódarát tartalmazó edények olyan he­lyeken legyenek elhelyezve, amelyeket a tojók gyakran fel­keresnek. Amerikai vélemények szerint egy tojótápnak legalább 3,5—4 % kalciumot kell tartal­maznia. Titus amerikai kutató szerint a battériában felnevelt tojók számára 4 %, a mély­almon tartottak számára 3,5—4 százalék kalciumot kell bizto­sítani. Meg kell jegyezni, hogy ezek a számok a termelésben levő állatokra vonatkoznak, és nem érvényesek a csibék vagy a fia­tal jércék számára. Amerikai megfigyelések szerint a tojók számára javasolt magas kal­cium-tartalom a csibéknél és fiatal jércéknél növekedés­csökkenést idézne elő, az pe­dig kedvezőtlen takarmány­­értékesüléssel járna együtt. Ezeknek a fiatal állatoknak maximálisan 1,70:1 és minimá­lisan 1,25:1 (átlagosan 1,60:1) kalciumfoszfor arányt javasol­nak, tekintettel arra, hogy a fiatal állatoknak viszonylag na­gyobb a foszforigénye, mint a tojótyúkoké. A kalcium és a cink szerepe között szoros az összefüggés. A kalcium mennyiségének lé­nyeges növelése egyidejűleg a takarmány cinktartalmának a növelését is szükségessé teszi, A cinkmennyiség biztosítása azonban nem okoz problémát, ha az állatok etető- és itatő­­edénye galvanizált anyagból ké­szült, mert szükségletüket tel­jes egészében fedezi az a cink­mennyiség, amely a takar­mánynak, illetve a víznek az edénnyel való érintkezés foly­tán jut szervezetükbe. Bizonyos antibiotikumok, me­lyeket gyógyászati célból ada­goltak, kedvezőbb módon hat­nak, ha a takarmány kalcium­tartalmát átmenetileg csökken­tik. Az Egyesült Államokban már teljesen átment a gyakorlatba, hogy az antibiotikumos kezelés során alacsony kalcium-tartal­mú takarmányt etetnek. 2—3 napnál hosszabb időn keresztül azonban nem szabad kalcium­ban szegény takarmányt etet­ni. Ez ugyanis fiatal állatoknál rachitisszel, idősebb állatoknál görcsös tünetekkel járna. La Revere de IElevage yugat-Németországi megfi­­gyelések szerint a 3—4 tojóval népesített ketrecekben gyakran fordul elő úgynevezett „ketrec-fáradtság“. Az így ne­vezett betegségben szenvedő állatokon az első jel a taraj és ál-lebeny vértelenedése, az iz­mok erőtlenné válnak (az ál­lat nem képes lábraállni) és minden tekintetben a teljes ki­merültség és étvágytalanság je leit mutatja. A betegség első jeleitől szá­mítva egy hét után már elhul­lás is bekövetkezhet. A bakté­­riológiai és parazitológiai vizs­gálatok mindig negatívok. A havi elhullás 3—B százalék kö­zött szokott lenni. A „ketrec-fáradtság" gyógyítása Hans Hartwigk állatorvos megfigyelése szerint, ha a be­teg állatokat az első betegségi jelek után azonnal másik ket­recbe teszik át, ahol takar­mányhoz és vízhez könnyen hozzájutnak, a gyógyulás egy hét alatt észlelhető és az állat két-három héten belül ismét termelni kezd. Feltételezi, hogy a betegség oka a ketrecben el­helyezett társak erőszakosko­dása. Meggátolják, hogy társ tk takarmányhoz és vízhez jusson, és ennek az állapotnak a fo­lyamatossága az elnyomott egyed legyengüléséhez, s az állapot állandó súlyosbodásá­hoz vezet. Megelőzhető a „ket­rec-fáradtság“, ha a tojóketre­cek állományát naponta tüze­tesen átvizsgáljuk és gondosko­dunk arról, hogy a betegség első tüneteit mutató állatoknak mindig legyen üres ketreeférő­­heiyük, ahová azokat átrakhat­juk. Poultry International Hogyan kerülhető el a pulykák nem kívánatos kotlása? Az Ohio-i Mezőgazda­­sági Kutatóintézetben új módszerrel kísérleteztek a pulykáik kotlási idejé­nek csökkentése érdeké­ben. A vizsgált pulyka­állományban a megkotló tojóik aránya meghaladta a 85 %-ot. A kotlás igen nagy termelési kiesést okoz és természetesen erősen csökkenti a ki­kelthető pipék számát. Az intézet telepén a tenyészpulykákat mester­séges megvilágítású ól­ban helyezték el. A tojó­kat 18—18 férőhelyes re­keszekben tartották. A helyiség falait fehérre festették, hogy a fény visszaverődjön és erő­sebb stimuláló hatása le­gyen. A tojó termelését csapófészkezéses eljárás­sal ellenőrizték. Három­hetes termelés után el­lenőrizték először a kot­lási. Azokat a tojókat, melyek az esti villany­­gyújtásikor a tojóíészek­­ben voltak, egyedileg megvizsgálták. Ha nem éreztek keményhéjú to­jást az uterusban, az ál­latot kiemelték és a le­szoktató helyiségbe vit­ték át. A leszoktató helyiség — eltérően a tenyésztés­re szánttól — kevésbé izolált falú és természe­tes megvilágítása is van. Egyenletes elosztásban 200 wattos égőkkel is fel van szerelve. Az álla­tokat itt lécpadlón he­lyezik el, a tenyészólban mélyalmon tartják a to­jókat. A világítás állan­dó! A leszoktatóba rakott kotlókat 36 óráig tartják itt, utána visszarakják eredeti helyükre. A hat héten át már termelő állatok közül azokat, me­lyek egy héten át nem termeltek, ugyancsak át­rakják a leszoktatóba — 50 órás időtartamra. Va­lószínűbb azonban, hogy ez utóbbiak csak terme­lési szünetet tartanak, különben a tojófészekbe ültek volna be éjszakára. Az ellenőrző eljárást heti két-három alkalom­mal tartják kívánatosnak megismételni, ekkor es­ténként az egész állo­mányt, illetve az este fészekbe ülőiket átvizs­gálják. (Poultry Meat)

Next

/
Thumbnails
Contents