Szabad Földműves, 1968. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1968-05-11 / 19. szám
TÖTH ELEMÉR: Ha... Ha pacsirta volnék messze szállnék, vlrágdíszes réteken tanyáznék. Ha sas-madár volnék felhőn hálnék, tündéreknek mindig citeráznék. Ha meg galamb volnék itt maradnék, csak ablakod alatt turbékolnék. Május: a szerelmesek hónapja Nagy József fametszete Annák Idején én Is berukkoltam. Otthagytam a füzfabokros Ipoly-partot, a pacsirtadaltól hangos mezöt, a napi kenyérharcot, hogy felcseréljem a haza védelmével. A kaszárnyában rögtön kiosztották a szükséges felszerelést, ruhát, bakancsot. Annyi mindent kaptam, hogy fogalmam sem volt róla, minek annyi minden egy embernek. No, de ezt is megmagyarázták az» nap délután. Ebéd után bejött a szobába egy vékony, magas, hlrtelenszöke katona. A gallérja tele volt csillagokkal. Ö tartott magyarázatot a kapott doU gok mikéntjéről. Mindjárt meg Is próbáltuk az apróságokat berakni a kofferba. De nekem ez sehogy sem sikerült. Néhány apróság kimaradt. Meg is szólítottam a sarzsit: — Csillagos úr kérem, nekem nem fér el a cókmókom a ládában. A hosszú errfber rám meresztette savószínü szemét, és elképedve így szólt: — Hogy mi vagyok én, fiam? Csiltagos úr? Hogy szakadjon rád a csiltagos■ ég, te szerencsétlen! — Akkor maga se lesz csillagos úr, kérem! — mondtam neki nagy nyugodtan. Ártatlanságom kezdte felbosszantani, és berzenkedő hangon megkérdezte tőlem: — Es miért nem, leikecském? — Mert csillaghullást tetszett kívánat rám. S így az első napon szépen megástam a síromat. Ogy látszik gúnyolódásnak vette első beszélgetésünket. Volt ts benne valami, mert az egész laktanya Pepita, a csillagos néven hívta a hosszú szakaszvezetőt, no, persze, csak a háta mögött, ö ezt nagyon jól tudta, s így látásom mindig elegendő volt ahhoz, hogy engem szekírozzon. A szekírozást már annyira vitte, hogy szinte a szökésre gondoltam. Soha nem volt egy szabad percem sem, mindig talált kt a számomra munkát. Míg a többi nyugodtan evett, addig nekem szinte minden másnap díszebédem volt. A kofferra kellett guggolnom, s úgy ennem. Egy kanál leves, egy füttyentés, megint leves, megint fütty. Így telt nekem a gyönyörű katonaélet. BUDM JÓZSEF: Egyszer este, takarodó előtt egy fél órával hivat Pepita, a csillagos. Rohantam és jelenteni akartam, de leintett. Félt, hogy megint csillagosnak titulálom — Ide figyelj, te szerencsétlen! Most 9 óra 30 perc, kimehetsz, de takarodóra bent leszel a városból. Megértetted? Tehát tíz órára jelentkezel nálam! — Igenis! — hátra arc, s már rohantam is, nehogy még meggondolja magát az átkozott. Gyorsan összekaptam magam és máris kint voltam a kínzókamrából, A kellemes tavaszi éjszakában sétálva azon törtem a fejem, hogy minek jöttem ki, hisz máris vissza kell térnem. Hirtelen valami átcikázott elfásult agyamon. Megvan! A csillagost megüti a guta reggelig. Nem megyek be csak reggel tízre, hisz azt mondta, hogy tízkor jelenU kezzem nála. Este meg nem tíz óra van, hanem 22 óra. Ezt Pepita alig hiszem, hogy tudná. Így egy kicsit törlesztek nekt. De ha nem hiszt se ő, se a hadna* gyünk? Mindegy a kocka el van vetve. S jókedvemben fütyörészve indultam az egyik kávéház felé. Ott — azf mondták a többiek — reggel hatig nyitva tartanak. Elsörözgettem magamban, de úgy fél 11 tájban kimentem a közeli liget bokrai közé. Onnan lestem a kávéházat. S nem tévedtem. Maga Pepita jött a készültséggel keresésemre. Amint elmentek, újra bementem. Az egyik pincér megbíztatott. — Vitéz úr, most már nyugodtan lehet, ide többet nem jönnek magát keresni, mert tíz után ez a hely tilos a katonáknak. Ha aludni akar, csak szóljon, adok helyet. Ügy ts lett, éjfél után a pincér a szobájába vezetett, s ott aludtam reggelig. Reggel pontosan háromnegyed tízkor érkeztem a kaszárnya kapujához. Az őrség máris vitt Pepitához. Hogy attól mit kaptam, nem lehet leírni! Rögtön be a dutyiba! Délután pedig mars, rapportra. Mikor szóhoz jutottam, elmondtam a hadnagynak, hogy a szakaszvezető úr tíz órára mondta a jelentkezést. Este engedett kt, de nem 22 órára kellett bejönnöm, hanem tízre, s én már háromnegyedkor bent is voltam. Es Pepita értelmetlenül lesett hol rám, hol a hadnagyra, mert a parancsnok döntése így hangzott: — Rendben van, fiam. Idejében jöttél be, nem jár érte büntetési Hogy Pepita rájött-e a furfangra, azt máig sem tudom, de ezután olyan volt a sorsom, mint a többinek. Elvégre nem minden a rang! Hol tart a szívátültetés 2067-ben? Oékés János bácsit Is kicsalta a tavasz. Vince fia kitette neki a gyermekszéket a folyosóra, ahová legjobban odaszolgál a nap, hadd fürödje ki magát sugaraiban az öreg, úgyis eleget aszalódon odabent a télen.Aztán a nyakába akasztotta a bőrtarisznyát, belecsúsztatta a metszőollót, kinyérkét, szalonnát, no meg egy üveg borocskát is, és megindult kifelé a szőlejükbe, onnét ugyancsak integettek feléje a venyigéik. Ezalatt a kilencven felé járó János bácsi kicsoszogott a folyosóra, s a bot végéről nyögdicsélve lassan leereszkedett a kisszékre, a jó meleg napocskára. Nagy rossz kalapját a szemére húzva apró pislogással hunyorgott ki alóla a szikrázó messzeségbe. A csodálatos napsütéstől föld és fű, fa és virág, állat, madár, bogár és kukac, mind, mind áldástól terhes, lenni, élni és szaporodni akar. A föld dagad, kel, növekszik, mint szakajtóban a kelesztett tészta, az ég éjszakánként megtelik szikrázó csillagokkal, a lég lubickoló, úszó madarakkal, 'a rögökön gyorslábú bogarak futkosnak szerelemtől űzve, a nádszegélyű tavakban aranypitytkés pontyok kergetik egymást és táncra perdülnek a békakoncert lágy ütemére. A fák koronája is szemlátomást zöldül, s a rügyek fényködében méhek muzsikálnak a virágok születése fölött. János bácsi is ezt nézi mostan, élvezi a tavasz melegét, miközben felteszi magában az örökké válaszolatlan kérdést, ugyan hány ilyen napsütéses napot hagytak neki jóvá. Benn a konyhában nagy a kacarászás, s ki-kihangzik a menye csengő hangja, ahogy a gyerekeket zavarja ki, hogy ne lábatlankodjanak odabent, menjenek ki a folyosóra, amíg ők próbálnak. Varrónő ugyanis a Rozi, s most éppen a gép tetején lévő dobozból gombostűket csipeget elő és tűzi velük egy nagylányra föl a selymet. Az úgy áll előtte a konyha közepén félig meztelenül, formás, gyönyörű testén úgy feszül a bőre, mint fiatal fán a kéreg. A két kis csöppség, Jánoska és Juliska egy-egy gombostűvel a kezükben kigurulnak az ajtón öregapó mellé, és durcásan a falat kezdik szürkülni. Jancsika már ötéves elmúlt, és tudja, mi a bosszú, ki is próbálja rögtön. János bácsi kabátjába kezdi belsnyomkodni a tűjét. — Ne egyen mán a magadé, no! — morog az öreg —, ne szaggasd ezt a rossz kabátot rajtam. Jancsika nem hallgat a szóra, kuncog egyet és mélyen beleereszti tűjét az öreg kabátja ujjába a felsőkar táján. Erre aztán fölszisszen az apó, a bot után nyúl, hogy megfenyítse ^ SZABAD FÖLDMŰ’ ES 19S8. május 11. a rakoncátlan kölyiköt, de az már a folyosó végéből nevetgél vissza. Egy darabig megint szent csönd ölelkezik a napsugarakkal a folyosón, csak a gyermekek pöszmötölése hallik, amint mélységes figyelemmel, mintha más semmi sem érdekelné őket, szurkálgatnaik a falon a tűvel. Jancsika lépésről lépésre sunyin közeledik az öreg felé, aki tenyerébe temetve arcát gondolataiba mélyed. Mikor a gyerek kartávolságnyira ér hozzá, mellé ugrik és ismét nagyot lök rajta a tűvel, majd megint elszalad hátra a folyosón. — Jézusod ne legyen — kap a tűszúrás helyére az öreg, — no megállj csak, gyere még ide, majd adok én neked kivérezni öregapádat! Juliska közben visszamegy a konyhába, nyitva hagyva maga után az ajtót, amin keresztül nagy nyaláb fénysugár hullik a meztelen lányra. Ezalatt Jancsika újból az apóhoz lopódzik, s akkorát szúr rajta, hogy felordít tőle az öreg és botját a szaladó gyerek után vágja. Jancsika az ütéstől orra bukik, és keserves bömbölésbe kezd, mintha nyúznák. — Mi van itt? — ugrik kt a konyhából az anyja, és fölkapja a földről a gyermeket. — Hozzám vágta a botot — nyögdécseli fuldokló sírás között. — Minek szurkáltál ki véresre azzal a tűvel — mentegeti félősen magát az öreg, fölhúzva karján a kabátujját, hogy megmutassa az ingét, amelyen keresztül átszivárog vizenyős vére. — Azt a kegyelmes erre arráját az ilyen vén semmirevalónak — robban a menye, és letéve a gyermeket, fölkapja a botot, elkezdi verni az öreget, ahol csak éri, szinte izzadni látszik bele, a szája meg be nem áll a válogatott szitoktól. — Ezért megütni ezt a kisgyermeket, mert játszott kenddel? — s üti, üti, fejét, hátát, karját, lábát, ahol csak éri. Szegény János bácsi öreges sírásba kezd, mentené magát, de nem ér az semmit lefordul a székről, s ott hempereg a folyosó földjén. A zajra ekkorra már többen is előjöttek a konyhából, rokonok és varratók bíztatják az aszszonyt, hogy csak üsse, amíg csak mozogni bír az öreg, ha már nem maradhat békén ... A szomszédház padlásáról, ahol egy kéményrakásban segédkeztem, onnan néztem végig a jelenetet. Először szerettem volna leugrani onnét, és földhöz vágva a menyecskét, jól megtaposni a földön, hogy érezze meg ő ir, mi az a bottal csinált béke! De nem tettem, mert úgy gondoltam, hogy elvégre mink emberek vagyunk és nem állatok, és szerte a világon azért ütjük egymást, hogy békesség legyen a földön, hát nem igaz? Csépe Imre Kétezerhatvanhetet írtak a naptárak. Száz éve éppen ama történelmi eseménynek, hogy a fokvárosi klinikán végrehajtották az első szívátültetést egy Washkansky nevű páciensen. s Sokat haladt száz év alatt a világ! Sikeresen, megszűntek az űrhajóik a világűrben, megszűntek a háborúk, s az emberiség a technika minden vívmányát a béke szolgálatába állítja. A Világ-állam támogatásában részesülő intézmények mindent elkövetnek az emberek boldogulásának biztosítására. Ilyen szociális intézmény az EBBI is, vagyis az Emberek Biztonságát Biztosító Intézet. Tevékenysége kiterjed a család és az otthon biztonságának védelmére is. Sokoldalú munkájából jegyeztük fel az egyik, említésreméltó történetet: Testi-lelki Jóbarát volt Puruttya Alfonz és Töhötö Elemér. A mai világban, amikor már minden munkát az automaták végeznek az embereik helyett, a neveket is rövidítve táplálják be az elektronikus agyakba s ezért nevüket röviden THT-nek és PRTY- nek írják. THT az ESZSZV — Emberek Szabadságát Szolgáltató Vállalat kedvderítö munkatársaként dolgozik, PRTY pedig a VSZEK — Világ Szaporodását Ellenőrző Központ benfentes dolgozója. A heti egynapos munkahét után következő hatnapos szabad szombatokat gyakran tölti együtt a két barát. Az emberek régi életéből már sok minden feledésbe ment, de mivel a szerelem, házasság, család stb. fogalmak még ma is divatban vannak, természetes cselekedetnek számított, hogy egy szép napon megnősült PRTY, s nem sokkal később THT barátja is. A házasságok megkötése után is fenntartották a régi barátságot, s gyakran szórakozták együtt a hétvégét, vagy egy-két kellemes estét, persze csinos feleségeik társaságában. Néhány évi boldog házasság után történt, hogy egy szép napon komoly családi vitára került sor THT s kedves neje között. THT kerek-perec kijelentette nejének, a kis Anikónak, hogy neki pedig PRTY neje, Enikő jobban imponál. Bezzeg nejét nem nagyon izgatta a dolog, mert ő viszont inkább PRTY felé kacsingatott. A baj csak ott volt, hogy tekintettel a múlt században nagyon divatossá vált rengeteg válóper következményeként, életben van még ma is egy szigorú törvény, amely nem engedélyezi a házasságok felbontását. PRTY, akinek ugyancsak volt befolyása (protekció ma már nem létezik!) az illetékes hatóságoknál, mindent elkövetett, de lehetetlen volt a házasságok felbontását engedélyeztetnie. Ekkor kapcsolódott be szürke életűikbe az EBBI, vagyis az Emberek Boldogságát Biztosító Intézmény, mint Illetékes állami szerv, és megpróbálta visszaállítani a családok boldog életét. Sajnos, lehetetlen voltl Az EKG vizsgálat megállapította, hogy mindkettő szíve hajthatatlan. S mivel nem volt más megoldás, az EBBI elektronikus-agy tanácsa kimondta az ítéletet: Mivel érzelmeiken változtatni nem tudnak, mindkettőjüknél szívátültetés rendeltetik el! így történt, aztán, hogy EF (Európa Fokvárosa) SZÁK — Szívátültető Klinikájára beszállították az elítélteket. 2067 év február 30-án hajtották végre a műtétet, mely akkor már nem sok veszéllyel járt, s szinte természetes, hogy sikerült is. Vígah dobogott tovább PRTY mellkasában THT szíve és fordítva. A műtét után néhány nappal, most már minden akadály nélkül, boldogan ölelte PRTY Elemér mellkasában dobogó THT szívére a hőn imádott Annikóját, s barátja pedig ugyancsak az aranyos Enikőt. Mi sem természetesebb, mint hogy további barátságban és nagy boldogságban élnek ma is, mivel ha kissé kerülő úton is, de mindketten megtalálták szívük igazi választottját. Az utókor számára feljegyezte: 2067 december 26-án: Tipary László Az idő megszillte az öreg Károlyt: Lenin bátyját, Marxot. Ősz arckép-keret áll szeműnk előtt. Marxi Élete mennyire más volt, mint ma látjuk! Az emberek szemében márványba kövült arc, gipsszé kihűlt öreg ádesatyjuk. De mikor a munkás az első léptekkel küzdve ment, hogy a forradalom útját felmérje — éh, már akkor milyen hihetetlen tűzre gyulladt Marx szive és elméje! Szinte ő maga áll minden gép és gyár felett, hogy ne legyen oly kérges a munkástenyér, szinte ő maga az, ki minden értéktöbbletet már a rabié kezében tettenér. Hol a sejtek reszketnek s a pillantás fel nem jut a tőzsdeűzérnek még köldökéig se, ott Marx indul, hogy a bikává duzzadt aranyborjút az osztályharccal földre terítse. Azt hittük: lassan ringat a véletlen örvénye, s az embert a kommunizmus révébe szállítja, de Marx előtt feltárult a történelem törvénye, ő a kormányhoz a proletárt állítja. (Részlet a „V I. Lenin" című poémából!) BOTTAL CSINÁLT BÉKE x Cd I ■ HMM* ■ mmm X N 0) > 0 (d 'cd’
