Szabad Földműves, 1968. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1968-05-11 / 19. szám
A legutóbbi esztendők során az ** élelmiszer fogyasztásban a lakosság kalóriaszükségletét sikerült teljes mértékben fedezni, sót az optimális szintet kissé tűi Is léptük. Ezzel a ténnyel kapcsolatban időszerűvé vált az élelmiszertermelés további fejlődésének és az élelmezésügyi politika Irányának kérdése, hogy gyakorlatilag Is megvalósíthassuk az ésszerű táplálkozás elveit. Az elmúlt évben az élelmiszeripari árűclkkek nagyobb részénél észlelhettük, hogy e cikkekből már kellő mennyiség volt a piacon, tehát a kínálat megelőzte a keresletet. Bizonyos értelemben az élelmiszeripari termékek piacán Is kezdett kialakulni a fogyasztók Igényeinek kielégítése, habár ez egyelőre még nincs a kívánt színvonalon, mivel Igen sok élelmiszer a nyersanyag biztosítottsága ellenére még mindig hiánycikknek számit a piacon (tejkülönlegességek, sajtok, palackozott Sör, különleges hentesárúk stb.). Ezt az állapotot a termelési kapacitások hiánya okozza, különösen a végső termékek előállításának stádiumában, s ezen felül külön probléma a csomagolástechnika kérdése Is. A célszerű táplálkozás követelményeinek szempontjából szükséges árucikkek eladásának növekedését néhány adattal szemléltethetjük, amely adatok a fogyasztás alakulását mutatják az 1967-es esztendőben az ezt megelőző 1966-os évvel összehasonlítva. Fogyasztási célokra 1967-ben 5,6 százalékkal több tejet, 8,5 százalékkal több sajtot, 15,5 százalékkal több vágóbaromfit, 9.6 százalékkal több húskonzervet, 17,2 százalékkal több gyümölcskompótot és 24.3 százalékkal több tartósított zöldséget adtunk el, mint 1966-ban. Ugyanebben az időszakban a táplálkozás szempontjából nem kívánatos termékek eladásában csökkenés mutatkozott éspedig 8,5 %-kal kevesebb cukrot, 3,2 %-kal kevesebb lisztet, 1,6 %-kal kevesebb kenyeret és 17 %-kal kevesebb édessüteményt adtunk el. A mezőgazdasági termelés fejlődése és e termelés piaci árúmennyiségének 1968-as évi előirányzata azt mutatja, hogy az idén is további eltolódás lehetséges az élelmiszeripari árucikkekben, éspedig a célszerű táplálkozás elveinek megfelelő követelmények Javára. A vágóállatok 1968. január 1-én végrehajtott összeírásának elemzéséből kiindulva a felvásárlás lehetőségei azt mutatják, hogy ez évben a vágómarha felvásárlása élősúlyban az elmúlt év tényleges állapotához viszonyítva 11000 tonnával, a vágóbaromfi felvásárlása csaknem 4000 tonnával, a sertéshús 7000 tonnával, a tej felvásárlása hozzávetőlegesen 60 millió literrel emelkedik. Az idei első negyedévben elért tényleges eredmények igazolják, hogy az állattenyésztési termékek felvásárlásának feltételezett irányszámait lényegesen túlszárnyaljuk, mivel az első negyedévben a hús felvásárlása A közélelmezési politika problémái élősúlyban az elmúlt év tényleges állapotához hasonlítva 13 768 tonnával, tehát 19,3 %-kal emelkedett. Ennek keretében leggyorsabban növekedett a vágósertés és a vágóbaromfi felvásárlása. A tej felvásárlásában is kedvező eredményeket érünk el annak elenére, hogy 1967 második felében nagy szárazság volt, anji a tömegtakarmányok termelését lényegesen és igen kedvezőtlenül befolyásolta. Ez év első negyedében a te) felvásárlása Szlovákiában több mint 10 millió literrel emelkedett. Mindezt összegezve megállapíthatjuk, hogy az élelmiszerek termelése szempontjából az idén is minden feltétel és lehetőség megvan arra, hogy tovább növekedjék azoknak az élelmiszereknek fogyasztása, amelyek a célszerű táplálkozás követelményeinek szempontjából szükségesek. Elsősorban gondolunk itt az állati fehérjéket tartalmazó élelmiszerekre. Az 1967-ben kialakított piaci árumennyiség és az idei évben szerzett első tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy ezeket a lehetőségeket maradéktalanul nem használtuk és nem használjuk ki, mivel a fogyasztás lényegesen lassabban növekszik, mint az árúcikkek termelése és a termékek egy részét a nemzetközi árúcsere-forgalomban értékesítjük. Vajon mi az oka ennek a jelenségnek? Véleményünk szerint elsősorban néhány szervezési-műszaki probléma, de különösen gazdasági problémák idézik elő ezt az állapotot. A szervezési-műszaki problémák közé soroljuk az előbbiekben már említett termelési kapacitások hiányának, a szállítás, a kereskedelmi hálózat és egyéb hiányok problémáit. A gazdasági kérdések alatt elsősorban az egyes élelmiszerek áralakulását, kölcsönös árszintjüket, a kereskedelmi szervek árueladási érdekeltségének gazdasági eszközeit és elsősorban a lakosság bevételeinek színvonalát — az egy főre eső és az egyes társadalmi csoportok jövedelmének színvonalát — tartjuk. Tehát elsődleges gazdasági szempont a lakosság vásárlóképessége. S ez talán a legfontosabb, a lakosság vásárlóereje olyan irányban, hogy a bevételek lehetővé tegyék a lakosság számára azoknak az élelmiszereknek megvásárlását, amelyek a célszerű táplálkozás gyakorlati megvalósítása szempontjából a legfontosabbak. Ez a tény igen fontos azért is, mivel helyes a táplálkozás szempontjából szükséges élelmiszerek rendszerint drágábbak. Röviden elemezzük az egyes élelmiszerek árproblémáját az 1000 kalóriára eső költség szemszögéből. Így például 1000 kalória kiskereskedelmi árban kifejezve a burgonya esetében a fogyasztó számára 1 korona költséget, a búza-, rozskenyér 1,04 korona költséget, a búzaliszt 1,8, a kockacukor 2,35 korona költséget Jelent, da már ai I. minőségű teává] 5,30 korona, az ementáli sajt 8,22, a sertéshús 8,44, a tojás 12,05 és a marhahús már 17,72 korona költséget jelent a fogyasztó számára. Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a táplálkozás szempontjából nem megfelelő élelmiszereknek fontosabb élelmiszerekkel történő helyettesítése komoly gazdasági kérdés és megoldására két út kínálkozik: — a lakosság reális bevételeinek növelése: — az állati fehérjéket, kalciumot és vitaminokat tartalmazó élelmiszerek kiskereskedelmi árának csökkentése. • Feltételezve azt, hogy a célszerű táplálkozás elveit gyakorlatilag akarnánk megvalósítani, az élelmiszerekre fordított, már most is jelentős kiadásokat az 1966-os év kiadási átlagával összehasonlítva 27—37 %-kal kellene emelnünk, ami a lakosság jövedelme és kiadásai összetételének szempontjából sem jelenleg, sem a közeljövőben nem lesz lehetséges. Az élelmiszerek jelenlegi árszint variabilitása, amikor a ■■ szabad, — illetve a megszabott árképzést alkalmazhatjuk (gyümölcs, zöldség és néhány más élelmiszer), habár nem is olyan mértékben mint a többi, főleg ipari árucikk esetében, nincs lehetőségünk a lakosság egyes társadalmi csoportjai bevételeinek bizonyos részét a célszerű táplálkozás elveinek szempontjából megfelelő élelmiszerekre fordítani. Ezt a jelenlegi élelmiszerforrások sem teszik lehetővé. Az országos átlaggal szemben a helyzet Szlovákiában sokkal kedvezőtlenebb, mert az alapot képező társadalmi csoportok jövedelme, tehát a lakosság nagyobb részének bevételei jóval alacsonyabbak az országos átlagnál. A lakosság bevételeiről rendelkezésünkre álló legutolsó adatok jelentős egyenlőtlenséget mutatnak a jövedelmek megoszlásában (a Népi Ellenőrzés a Statisztika Központi Kommiszsziójának 1964-es évi adatai). Az egyes kerületek szerint a szlovákiai kerületekben a helyzet igen kedvezőtlen, mivel itt a lakosság jövedelme lényegesen alacsonyabb, mint az országos átlag és a csehországi kerületek átlaga. Így például a csehországi kerületekben az egy lakosra eső bevétel meghaladja az országos átlagot. A szlovákiai kerületekben ennél jóval alacsonyabb, a nyugat-szlovákiai kerületben 89,3 %, a közép-szlovákiai kerületben 83,7 és a kelet-szlovákiai kerületben 82,6 %. Ezen felül még rosszabb a helyzet a nyugdíjasok esetében, akiknek még ennél is alacsonyabb a jövedelmük. Az utóbbi évek során a lakosság jövedelme lényegesen nem változott, habár a jövedelmek általánosan emelkedtek. A legújabb adatokkal még nem rendelkezünk. A lakosság Jövedelmének ilyen álTöbb felelősségérzetet a mezőgazdaság iránt A minap Szikszai Vilmossal, az ipolysigi szövetkezet elnökével találkozva a tavaszi munkák, és más fontos gazdasági természetű kérdések felől érdeklődtem. Többek közt szóba került a kukorica vetése. A gazdaság huzamosabb ideje elismert vetőmagtermesztéssel foglalkozik. Idén tekintélyes összeget, nem kevesebb mint 270 ezer korona nyersbevételt terveztek a vetőmagkukoricából, mely más években is biztos jövedelmet hozott. Az anya- és az apasorokra szükséges fémzárolt magot máskor az első negyedévben megkapták, de idén az anyasorra a Kocsócsi fajta csak április 20-án érkezett, az apasorra a cseh fehér lőfogút (CBKZ) április 2B-ig sem kapta meg a szövetkezet. Arról sem értesítették őket, hogy vajon honnan kapják a CBKZ-t, mert ha ezt tudnák, saját gépkocsin szállítanák haza, hiszen már úgyis a földben kellene lennie. Hasonló klávária volt a mustár-vetőmaggal is. A Doksaniban székelő magnemesítő vállalat március 7-én küldte el a vetőmagot. Azonban a szállítólevél elárulta, hogy Galántára csak április 14-én, Nyitrára április 23-án, Lévára pedig április 24-én érkezett. Nem tudni, ki a megmondhatója, hogy Doksanitól Galántáig s végül Galántán miért vesztegelt a vetőmag. Különben küldhették volna gyorsáruként is, hiszen ez már nálunk nagyon ismeretes szállítási gyakorlat. A mustárt tehát jóval az agrotechnikai határidő után vetették el, s ha arra kerülne a sor, hogy az ebből eredő esetleges károkat terméskiesés végett téríteni kellene, minden bizonnyal ismét a szövetkezet károsodna. Hiszen ez még ma is bevett szokás. A gazdaság erre az esztendőre is merész tervet készített mind a növénytermesztés, mind pedig az állattenyésztés terén. Harminc vagon szemtermés értékesítésére szerződött. Ezért kevés az abrak. Azzal számoltak, hogy majd újig kisegíti őket a felvásárló közvetítő, de a szövetkezet tervez, s a partner végez. Abrakkölcsönt csak 3U koronás mázsánkén» felárral kaphatnak, ami — most fogódzzunh jól meg — 16 százalékos kamatnak megfelelő összeg. De a termelő választhat más megoldást is. Ha nem igényli a takarmánykölcsönt, szabadon vásárolhat abrakot, mázsánként 190 koronás felárral. Ez esetenként, illetve abrakfajtánként körülbelül 100—110 százalékos felárnak felel meg. így aztán nem lehet ráfizetés nélkül húst termelni. Egyszerűen a szövetkezet nincs érdekeltté téve a termelésben, mert 1 kg hús termelésére nagyobb értékű abraktakarmányt fogyasztanak el, mint amennyit a hús kilójáért kapnak, s hol van még a termelési költség? Hát ilyen „segítséget“ kap a rászoruló. Már a jövő esztendei terveken dolgoznak. Ügy állítják össze, hogy abrakból szálas-, valamint gyökér- és gumóstakarmányokból teljesen önellátók legyenek. Ennek megfelelően jövőre csupán 20 vagonnyi szemtermés értékesítésére kötnek szerződést. A többire szükség van az állattenyésztésnél. A szövetkezet már idén is magas hektárátlagot tervezett. Búzából 40, árpából 35, zabból 30, vetőmagkukoricából (szemtermés) 30 mázsát akarnak elérni hektáronként. Szikszai elvtárs megjegyezte még azt is, hogy az arra hivatott szerveknek a közeljövőben tudományos alapossággal át kellene értékelniük egyes élelmiszeripari melléktermékek mezőgazdaságra vonatkozó használati értékét. Itt főleg a repcemag, a napraforgó mag és a lenmagpogácsára és a malomipari melléktermékekre gondolt. Szerinte az olaj mechanikus úton történő kiválasztása a mezőgazdaság szempontjából elfogadhatóbb, mint az extrahálással történő olajkiválasztás. A malomiparban az a gyakorlat járja, hogy őrlés előli csírátlanítják a gabonát. Ezzel is a mezőgazdaság káro sodik. Régebben a malomipari melléktermékekben megmaradt a csíraolaj, mely nélkülözhetetlen vitaminokat tartalmaz. A magas kiömlési százalék előidézte, hogy a korpában a régebben szokásos 10,3 százalékos emészt hetö fehérje tartalom helyett most legfeljebb csak a fele van meg. Ezzel is a mezőgazdaság károsodott. Mezőgazdaságunk kiváló minőségű nyersanyagot szál lit az élelmiszeriparnak, ezért joggal várja, hogy a le hető legjobb minőségű melléktermékeket kapja vissza. Például a repce-, a napraforgó- és a lenolaj mechanikus úton történő kiválasztása melléktermékeik használati takarmányozási értékének, s végeredményben az állati termékek mennyiségének és minőségének javulását ered ményezhetné. Tekintettel arra, hogy Boruvka elvtárs — a földmű velés és közélelmezésügyi miniszter — szövetkezeti elnök volt, ezért bíznak benne, de egyben elvárják tőle, hogy a fenti szempontokból is körülnézzen, s az élelmiszeripari berkekben a mezőgazdaság szempontjából javulást eszközöljön. HOKSZA ISTVÁN lapota Szlovákiában természetesen kedvezőtlenül hat az egész élelmiszerfogyasztásra és elsősorban a táplálkozás szempontjából leginkább szükséges élelmiszerek fogyasztására. Az egy lakosra eső napi kalóriafogyasztásban a szlovákiai kerületeik az országos színvonal alatt állnak csakúgy, mint a fehérje és a zsírfogyasztás terén is. Ezzel szemben a szlovákiai kerületekben lényegesen nagyobb a szénhidrátok fogyasztása. Az egy lakosra eső mponkénti élelmiszerfogyasztás kalóriákban kifejezve országos átlagban 3134 kalória, ezzel szemben Szlovákiában a nyugatszlovákiai kerületben 2880 kalória, a közép-szlovákiai kerületben 2942 és a 'kelet-szlovákiai kerületben 2866 kalória. A fehérjefogyasztás terén az országos átlagot csupán a közép-szlovákiai kerület éri el, a másik két kerület lényegesen lemarad. A szénhidrátok fogyasztása terén Szlovákiában az országos átlag jelentős túlszárnyalása mutatható ki és megelőzi a cseh kerületekben elért színvonalat is. Az élelmiszerfogyasztás alacsonyabb színvonalát a minőségi struktúra terén Szlovákiában a legjobban mutatják a fogyasztásról szóló abszolút adatok. Az 1966-os Statisztikai Évkönyv szerint a húsfogyasztás országos viszonylatban 61,6 kg, Szlovákiában csupán 53,7 kg volt egy lakosra. A tej és tejtermékek fogyasztása országos méretben 184,2 kg, Szlovákiában 167,9 kg, a tojásfogyasztás országos átlaga 233 db, Szlovákiában 190, a vajfogyasztás országosan 6,7 kg és Szlovákiában 3,4 kg volt egy lakosra. Az egyes társadalmi rétegek és általában a lakosság alacsonyabb jövedelme néhány tényből tevődik öszsze. A lakosság kisebb munka-aktivitását ismert tények okozzák — a munkaalkalmak hiánya, a családtagok különböző száma stb., de ezeket a kérdéseket nem fogjuk elemezni. E cikk keretében csupán a célszerű táplálkozás elveinek gyakorlati alkalmazásával kapcsolatos néhány problémára korlátozódunk és az aktív élelmezési politika szempontjából kívánjuk vizsgálni a kérdést. Ezzel kapcsolatban gondolunk arra, hogy a cél elérésének egyik feltétele a gazdasági lehetőségek kfellő kihasználása, az árképzés, hogy így hatékonyan befo-lyásoljuk az élelmiszer fogyasztás összetételének megváltozását. Az utóbbi esztendőkben igen sok alapfontosságú élelmiszer esetében a kínálat nagyobb, mint a kereslet. Ez időszerűvé teszi a rugalmasabb árpolitika kérdését, amely a fogyasztást a kívánt irányba terelhetné. Például az ipari árucikkek kereskedelmében ezzel kapcsolatban már bizonyos tapasztalatokat szereztünk. Az iparcikkek kiárusítását bevezetik, hetekig olcsóbban lehet beszerezni a kérdéses árút stb. Ennek megvalósítására a kereskedelmi szervezetek kialakítják a szükséges anyagi tartalékokat. Az élelmiszeripari termékek átmeneti árleszállításának szüksége esetén, illetve árának tartós csökkentésekor, amely árunál a kereslet és a kínálat gazdasági törvénye ezt megköveteli, a hiányt üzemi illetve üzemen felüli forrásokból pótolják az élelmiszeripar és a mezőgazdaság keretén belül. Mivel ezek a források igen korlátozottak, ennek következtében a céltudatos élelmezési politika lehetőségei is a legkisebbek. És a megoldások igen hosszadalmasak, nem elég rugalmasak. Mindezt előre bocsátva szüksége mutatkozik annak, hogy az élelmezési politika megvalósítása érdekében központi élelmiszeripari pénzalapot teremtsünk s ilyen alapokat az egyes termelő szervezetek Is kialakítsanak áz árak átmeneti és tartós csökkentése érdekében. Az árcsökkentést arra használnák ki, hogy összhangot teremtsenek az élelmicikkek kereslete és kínálata között, de elsősorban azért, hogy ennek segítségével céltudatos élelmezési politikát folytathassunk. Ez irányban fontos szerep vár az élelmiszerek árához számított nagy- és kiskereskedelmi felárra, az úgynevezett kereskedelmi rabatra, amely eddig csak nagyon kis mértékben teszi érdekeltté a belkereskedelem dolgozóit az élelmiszeripari termékek és árucikkek eladásában, különösen a célszerű táplálkozás elvet által megkövetelt termékek eladásában. Példaként említem, hogy egy liter tej kereskedelmi felára 15,5 fillért tesz ki s emellett jelentős a veszteség lehetősége, mivel a tej gyorsan megromlik. Ezzel szemben egy liter töményszesz kereskedelmi rabatja 4,50 korona és a megromlás veszélye egyáltalán nem áll fenn. Milyen pénzügyi források jöhetnek számításba az élelmiszerek áralakltási pénzalapjának megteremtésében? Elgondolásaink szerint, e pénzalap kialakítására és feltöltésére a következő módozatok jöhetnek számításba: — a terven felüli forgalmi adó az adózás szempontjából erősen effektiv árúcikkekből, amely adót nem az állami költségvetés, hanem az élelmiszeripari pénzügyi alap kapná az egyes árútermelő szervezetek és a központi irányító szerv hatáskörében, — a terven felül elért tiszta bevételből eredő források olyan értelemben, hogy a nyersbevétel terven felüli forrásainak egy részét, amit nem utalnának át az állami költségvetésbe, az említett alap létrehozására használnák fel, — érkülönbözetek — az-olyan cikkek és termékek ármódosításából eredő pénzösszegek, amelyeknél átmenetileg áremelés jön számításba, amelyeknél áringadozás lehetséges, illetve az ilyen pénzösszegek az új gyártmányok és árucikkek nagyobb árából erednek, — rugalmas árpolitikával nyert pénzösszegek a kereskedelmi rabat, a felárak illetve levonások kellő alkalmazásával, — egyéb források. Összegezve a helyzet azt mutatja, hogy az élelmezési politika és e politika céltudatos irányítása jelenleg új megoldást — elsősorban gazdasági megoldást követel, az árútermelés és forgalom gazdasági kategóriáinak kellő kihasználása szükséges. Pillanatnyilag tehát a legfontosabb az, hogy az illetékes szervek aktív álláspontra helyezkedjenek e kérdést illetően és hogy mielőbb aprólékosan kidolgozzák az aktív élelmezési politika minden kérdését. L. Spaéinsky mérnök, CSn. (Fordította: Oy) HELYREIGAZÍTÁS Értesítjük olvasóinkat, hogy lapunk 17. számának 4-ik oldalán közölt „Tanulhat tőlük gépiparunk“ című cikkünk képszövegei sajnálatos módon felcserélődtek. A felső kép szövege az alsóhoz tartozik és fordítva. Továbbá lapunk 18. számának 5-lk oldalán közölt „Valóságnak megfelelő igazságos talajminösítést várnak“ című cikkünk 2-ik bekezdésébe ugyancsak a szerző hibáján kívül tévedés csúszott. A helyes szöveg: Ügy vélem, az illetékesek a legutóbbi földcsoportosítás alkalmával a födémesi szövetkezet földjeit nem a helyszíni vizsgálat, hanem valamiféle szobavita alapján sorolták be a HM t 9-es osztályba, s ezért a gazdaság 100 korona nyersbevétel után csak 12 korona különbözeti árpőtlékot kap. Az utóbbi időben nálunk is nagy gondot fordítanak az anyatelepítésre, amely alapja a szölöoltvány előállításának. 1968. május 11, SZABAD FÖLDMŰVES
