Szabad Földműves, 1968. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1968-05-04 / 18. szám
HATSZOR HULLT ALA AZ ÁRBOCRÓL A ZÁSZLÓ Szabadtéri Lenin-múzeum A Finn-öböl Leningrádnál be van fagyva, kilométerekkel nyugatra azonban haragosan tajtékzik, jégtáblákat ringat a tenger. A hadiflotta itt télen is gyakorlatozik néha. Mint egy karcsú delfin, bukik ki a vízből a rakéta és nagy gyorsasággal tűnik el a magasba. Az atomtengeralattjáró valahol a mélyben lehet, száz és négyszázötven méter között. Ezredesi rangban levő kísérőnk adatokat sorol: a tengeralattjáró személyzete 100—130 fő. Két hónapig lehet a víz alatt, harminc csomóval halad, egyfolytában 40 ezer kilométert tehet meg. Bemutattak rakéta csatahajókat is, olyan torpedót, amely nem hagy nyomot maga után. Láttuk az első orosz tengeralattjáró modelljét is, a „Panter“-t, amely a polgárháború éveiben a bolsevikok szolgálatában állt. A szovjet hadiflotta ötvenéves fejlődése is olyan gyors iramú volt, amelyről csak felsőfokban lehet beszélni. Jóllehet, csaik megközelítő adatokat hallunk cirkálóik, torpedónaszádok, hagyományos és atomtengeralattjárók képességeiről, számáról. Miért hadititkok ezek — úgy gondoljuk, felesleges ezt bizonygatni. Az amerikai lapokban ennek ellenére gyakran látni összehasonlításokat az USA és a Szovjetunió hadiflottájának erejéről. Mennyire felelnek meg a valóságnak ezek az adatok? Ezt kérdezzük Leningrádban Viktor Hrenov ellentergernagytól, a Frunze Haditengerészeti Főiskola parancsnokától. — Mi nem kérkedünk az erőnkkel. Két dolog a lényeges. Az egyik: a Szovjetunió a háború után mindent megtett, hogy a hadiflotta tekintetében megmutatkozó lemaradását behozza. A másik: az amerikaiak tudják, a tengeren sem érné már meg nekik összemérni velünk erejüket. Pedig azok csak a technikával számlonak. Az embert, a szovjet katonát, aki a fegyvereket kezeli, aki a különböző úszó erődökön szolgál, figyelmen kívül hagyják. A háború elején még a németek is így gondolkodtak. Néhány csata után azonban megtanulták: számszerű mennyiségeik soha nem fejezik ki a szovjetek erejét. A Nagy Honvédő Háborúban 511 szovjet tengerész kapta meg a Szovjetunió Hőse kitüntetést. A 200 csatahajóból 80 érdemelte ki a megtisztelő „Gárdahajó“ elnevezést. A flotta egyik nagy csatája Nyikolajevnál, Herszon fölött zajlott le, ahol a Fekete-tenger nagy öblöt képez. A Haditengerészeti Múzeum egyik félreesé szobájában F. Katanov ezredes mesél róla, aki az egyik deszantalakulat — mai elnevezéssel tengerészgyalogság — parancsnoka volt. A harcok folyamán szállító csatahajójuk zászlaját hatszor törték le az ágyúgolyók, a repeszdarabok. A megfogyatkozott zászlóaljuk 1941 őszén azt a parancsot kapta: ássa be magát az öböl bejáratánál és vonja magára a németek támadását. — Zászlóaljunk már csak 71 emberből állt. Sok katonának csak pisztolya volt. Akkor még géppisztolyból, aknavetőből sem volt elegendő. Mégis két napon át egy egész német ezredet lefogtunk ... Elhallgat. Hátrasimítja hófehér haját és derűs arcán egy pillanatra átsuhan az újra átélt emlékek tüze, idegfeszültsége. — A második nap hajnalán legjobb tisztem, Alsanszkij főhadnagy is lehanyatlott a lövészárok mélyére. Tudtam, hogy rövidesen én következem. Valami nagy nyugodtság, fásultság szállja meg ilyenkor az embert. Bizonyos ponton túl a halál tudata semmit nem jelent.. Még nyugodtabban, még pontosabban céloztunk. Körülöttünk halmokat képeztek a hullák. Hétszáz faisztát semmisítettünk meg. Alakulatát a Vörös Zászlórenddel tüntették ki. Valamennyien megkapták a Szovjetunió Hőse kitüntetést is. — Tizenötünknek került a mellére. A többiek mind elestek ott, Herszon fölött, Nyikolajevnál... Később Katanov ezredes azt kérdezi tőlünk: láttuk-e fényképen vagy híradóban a Vörös téri felvonulást? Mert a múlt év őszén már ismét felvonultak a tengerészgyalogosok is. Régebben megszüntették a szovjet hadseregben ezt a fegyvernemet, ami szerinte hiba volt. — Néhány év alatt azonban olyan szintre emelték a szovjet tengerészgyalogságot és fegyverzetét, amilyenről álmodni sem mertem. Hatalmas, deszant-szállító cirkálók, tengeralattjárók a bázisaik. A korszerű hadiflottának korszerűen képzett tengerésztisztekre van szüksége. A Leningrádi Haditengerészeti Főiskolán képezik őket, ahová szintén ellátogattunk. Az iskolát még I. Péter idejében, 1701-ben létesítették. A régi falak között azonban a képzés módszereit, elveit nem is mainak, hanem inkább holnapinak lehetne mondani. Annyira újszerű, annyira a megnövekedett követelményekhez igazodik. Mégis könnyű itt tanárnak lenni. Az első évfolyam minden helyére öt-hat jelentkező van. Négyes érettséginél rosszabb előmenetelűek nincsenek a felvettek között. A matematika, a fizika, a csillagászat itt a fő tantárgyak között van. Korábban három év volt a tanulmányi idő, majd négy lett, most pedig ötéves. Ügy nő, ahogy nőtt a tisztekkel szemben támasztott követelmény. A hallgatóik általános tengerésztiszti, illetve tengeralattjáró, torpedókezelő tengerésztüzér, tengerész rakétás, aknarakó, 'navigációs és más speciális képzettséggel hagyják el a főiskolát. A tanárok között sok az adjunktus, a doktor. Csaknem valamennyi oktató szolgált a flottánál. Az iskolaparancsnok, Hrenov ellentengernagy például sokáig a Balti flotta parancsnokhelyettese volt. A felvételiző fiatalok között is előnyben részesül az, aki már szolgált tengeren, mint sorkatona. Ezekben a szolgálatokban pedig — mesélik — néha előfordulnak meleg pillanatok is. Az amerikaiakat nyugtalanítja, hogy a Szovjetunió összóceáni flottaerővel rendelkezik. Különösen nem tetszik nekik, hogy a semleges vizek különböző körzeteiben a szovjet hajók és cirkálók megfigyelhetik az amerikai hajók és repülők mozgásait. — A szovjet rakétakísérletek idején az óceánon megadott koordináták körül az első időben sok amerikai hadihajó és kémhajó sündörgött. Figyelték, hova csapódnak be a hordozórakéták. Észleléseiket nem nagyon publikálták. Mert akkor a szovjet rakéták célbajuttatásának, Irányításának nagy pontosságát kellett volna dicsérniük. Felvetjük: megtörtént-e az az eset, amely a nyugati sajtót sokáig foglalkoztatta. Amerikai tengeralattjárók gyakorlatán egy szovjet tengeralattjáró bekapcsolódott a manővereikbe. Vette az amerikai vezér-tengeralattjáró parancsait, nyugtázta azokat, majd a szárnyon sokáig együtt haladt velük. Az ellentengernagyot nem lepte meg kérdésünk. Elmosolyodott és annyit mondott: — Előfordulhatott. Semleges vizeken mi is ott vagyunk már mindenütt... KESERŰ ERNŐ A szovjet nép és az egész haladó emberiség csak nemrégiben emlékezett meg ünnepi hangulatban a világtörténelem egyik legfontosabb dátuméról, a Nagy Októberi Szocialista Forradalomról, illetve annak 50. évfordulójáról. A jubileumi beszédekben és cikkekben természetesen sok szó esett V. I. Leninről, a forradalom előkészítőjéről és vezetőjéről, a fiatal szovjetország nagy államférfiéról, akinek történelmi jelentőségű cselekedeteiről a világ dolgozói soha nem fognak megfeledkezni. A moszkvai lapok most arról adtak hírt, hogy a Szovjetunióban megkezdődött a Lenin 1970. április 22-re eső 100. születésnapjával kapcsolatos nagyszabású emlékünnepségek előkészítése. A legtöbb időt azok a munkálatok igénylik, amelyeket a kiváló forradalmár Volga menti születési helyén, a róla elnevezett Uljanovszkban (az egykori Szimbirszkben) szabadtéri Lenin-múzeum létrehozása érdekében folytatnak. A szovjet sajtó értesülése szerint ez lesz a világ legnagyobb szabadtéri múzeuma, ahol egy négyzetkilométernyi területen tudósok és építészek tökéletes hűséggel rekonstruálják a száz év előtti Szimbirszket, ahol Lenin születése idején mindössze ötezren laktak. Lenin szülőházának alapjait megszilárdítják és könnyű fémpavilonnal veszik körül, hogy megvédjék az időjárás viszontagságaitól. Újjáépítik és eredeti kinézésének megfelelően rendezik be a szomszédos szatócsüzletet, az Uljanov család tagjai ellen gyakran nyomozást folytatott csendőrőrs őrszobáját, valamint az iskolát, ahol Lenin annak idején az írás és olvasás tudományát elsajátította. Vlagyimir Iljics Lenin születésének 100. évfordulóját Uljanovszkon kívül a forradalom bölcsőjében, Leningrádban és a szovjet állam fővárosában, Moszkvában fogják különösen ünnepélyes külsőségek között megülní. Milyen lesz az időjárás 2000-ben ? Áfák évgyűrűinek elemzése,az úgynevezett dendrokronológia, nemcsak az archeológusoknak, történészeknek nyújt fontos segítséget az ősrégi faépítmények korának meghatározásához, a klimatológus is megtudhatja belőlük, milyen volt a régmúlt Idők klímája, időjárása. Az évgyűrűk a klímaváltozások egyfajta krónikái: vastagságuk elemzéséből kideríthető, milyen volt az időjárás az elmúlt évszá-. zadokban egy-egy területen. Vlagyimir Adamenko szovjet klimatológus, néhány évvel ezelőtt részt vett egy sarkvidéki expedícióban, s vizsgálatai révén sikerült kimutatnia, hogy az időjárásváltozások és a tűlevelű fák növekedése között szoros összefüggés van. Mi befolyásolja a fák növekedését? Elsősorban a levegő hőmérséklete és a csapadék mennyisége. A tundrákon és az erdős tundrákon, ahol sok a csapadék, de a levegő hőmérséklete álacsony, akkor vastagok a fák évgyűi rűi, ha a nyár meleg. E törvényszerűség alkalmazásával a szovjet tudósnak sikerült pontosan felderítenie, milyen volt az Urál északi vidékének klímája az elmúlt öt évszázadban. Kutatásai során feltűnt a szovjet tudósoknak, hogy a fák növekedésének változását bizonyos szempontból hasonlóak az Eszak.Urálban és Skandináviában, csakhogy az Urál poláris területein fellépő időjárásváltozások 20—30 évvel később jelentkeznek Skandináviában. Ilyen módon, az uráli fák elemzése révén, több-kevesebb pontossággal kiszámítható, milyen lesz a skandináv országok klímája a 2000. évig. Századunk végén — mondja Vlagyimir Adamenko — Skandinávia klímája körülbelül olyan lesz, mint a 'XIX. század elején volt. Az Arktisz felmelegedése lassan véget ér, vagy már lényegében véget is ért — ebben sok kutató véleménye megegyezik. A fák évgyűrűinek elemzése alapján arra lehet következtetni, hogy a felmelegedés Skandináviában még az 1990—2000 közötti évtizedben is folytatódik, az Eszak-Urálban és Szibériában azonban már befejeződött. A következő évtizedekben az erdők határa feljebb nyomul a hegyekben, a fák magasabbak lesznek, a hegyi folyók vízhozama pedig nagyobb lesz. További érdekes következtetés: a következő évszázad elején ugyan még tart majd a jégárak, glecccserek erős olvadása, visszahúzódása Svédország és Norvégia területén, de ez a folyamat mindinkább lelassul. A XXI. század elején számolni kell vele, hogy a gleccserek növekedésének új szakasza kezdődik Eszak-Európában, a jégárak mindenütt előre törnek majd, s újra visszahódítják az átmenetileg „feladott" területeket. Így foglalja össze Vlagyimir Adamenko, a földrajztudományok kandidátusa a fák dendrokronológtai elemzése alapján a századunk végére kidolgozott időjárási prognózisát. 150 MILLIÓ KILOMÉTERES LÉGI ÜT Negyvenöt éve indult meg a Szovjetunióban a polgári légiforgalom. Bulgajev polgári repülésügyi miniszterhelyettes ebből az alkalomból áttekintést adott a világ egyik legnagyobb légiforgalmi társaságának, az Aeroflotnak fejlődéséről és terveiről. Jelenleg 42 állammal kötik össze a Szovjetuniót a társaság korszerű utasszállító gépei. Tavaly 54 millió belföldi és külföldi utas váltott jegyet a hazai és nemzetközi járatokra, vagyis naponta mintegy 240 000 ember szállításáról gondoskodtak az Aeroflot légi és földi alkalmazottai. A megtett légi út hossza meghaladja a 150 millió kilométert. Három új géptípussal gyarapodott 1967-ben az Aeroflot repülőparkja. Két éven belül három újabb korszerű konstrukciójú gépet állítanak be az interkontinentális és a hazai útvonalakra. Kiemelkedik közülük a TU-család legifjabb „tagja“, a TU—144-es, amely 2500 kilométer óránkénti sebességgel egyszerre 121 utast röpíthet New Yorkba, Tokióba, vagy Londonba. Idén 62 millió utassal számolnak az Aeroflot járatain. Oj, nagy teljesítményű szállítógépek beállításával növelik a légi szállítás mennyiségét is, amely az év végéig eléri a két millió tonnát. A szovjet polgári légiforgalmi társaság különleges, erre a célra szerkesztett gépei hathatós segítséget nyújtanak a mezőgazdaságnak is. 1\Joszkva belvárosának kellős közepén, a történelmi múltú, világhírű nagy színház közvetlen közelében, a Kuznyecktj moszt 14. szám alatti hatalmas épületben működik a Szovjetunió divatközpontja, hivatalos nevén az Össz-szövetségi Modellház. A központi igazgatója Turcsanovszkaja asszony, művészeti vezetője pedig Szlava Zajcev, a ruhák tervezője, akit nyugati újságírók gyakran „a Szovjetunió Christian Diorjának“ neveznek. Zajcev mester egyébként nemcsak a szovjet női divat irányítója, hanem ugyanilyen szakértelemmel és buzgalommal tervezi meg a férfi- és gyermekruhák modelljeit is. Ezek azután a mértékutáni szabóságokból és a konfekciós üzemekből hatalmas mennyiségben kerülnek a fogyasztókhoz, illetve a bel- és külföldi piacokra. Kuzny&ckij moszt 14 Az Össz-szövetségi Modellház, amelyet már 1935-ben alapítottak, kezdeti éveiben, de különösen a második világháború idején nehéz problémákkal, súlyos akadályokkal került szembe. Akkor, természetesen a divatos öltözködés nem tartozott a szovjet emberek fontosabb gondjai közé. A szövőüzemek hosszú évekig, főleg a katonai egyenruhákhoz szükséges anyagokat gyártották, úgyhogy a polgári lakosságnak abban az időben viszonylag kevés és csak gyengébb minőségű textiláru jutott. Most viszont a divatközpontnak az a legfőbb feladata, hogy g szovjet lakosság életszínvonalában bekövetkezett óriási emelkedésnek, a szovjet textilés cipőgyár eddig példátlan arányú fejlődésének ütemében kieléqítse a közönség erősen fokozott igényeit. A Szovjetunióban ma több mint 240 millió férfi, nő és gyermek él. Ezek ruházatának mintái 85—90 százalékban a Kuznyeckij-moszt 14. szám alól kerülnek ki. A könnyűiparnak egyre több terméket kell feldolgozni. A jelenlegi ötéves terv végéig, tehát 1970-ig a meglévő könnyűipari üzemek mellé 40 új gyapjú-, pamut- és selyemszövőde, 75 új kötöttáru-üzem és 30 új cipőgyár létesül a Szovjetunióban. Ezekből a nagyüzemekből a textíliák méreteinek és a különböző gyártmányok darabjainak milliárdjai kerülnek ki. Az alapanyagokhoz és feldolgozásukhoz szükséges ízléses és célszerű minták megtervezése, ami a moszkvai divatközpontra hárul, valóban nem csekély feladat. Szlava Zajcev különben külföldi újásgírók kérdéseire válaszolva közölte, hogy az 1967—68. évi moszkvai női divatban az úgynevezett balalajka-vonal az irányadó. A csípőben keskenyebb és lefelé szélesülő szoknya alakja ugyanis a híres orosz hangszerre, a t 'romszögű balalajkára emlékeztet. Aranyat érő agancsok Arany-agancs viselője — így nevezik hazájában, Dél-Szibériában a maral-szarvast, az ottani erdőségek gazdag állatvilágának egyik legtetszetősebb képviselőjét. Hatalmas agancsa valóban aranyat ér, miután az emberek rájöttek, hogy a maral-szarvas fejdíszéből és fegyveréből értékes gyógyszereket lehet készíteni. Fatyej Popov, az abajszkiji állami gazdaság maral-szarvasokat tenyésztő ^brigádjának vezetője elégedetten szemléli meg a szarvasok egyikét-másikát és ünnepélyes hangon kijelenti: — Az agancs érett, eljött a vágás ideje. Este 7 óra tájban a brigád tagjai lóháton a hegyek közé vonulnak, ahol az állami gazdaság csordái legelésznek. A maral-tenyésztők mintegy 200 állatot az úgynevezett elkülönítőbe terelnek. Ez amolyan lélektani előkészítés, a műtéthez. Mert az agancsot, amelynek panthy a szakszerű elnevezése, csak másnap reggel vágják le. De a szarvasoknak idő kell ahhoz, hogy leküzdjék a küszöbönálló fájdalmas művelet előtti, ösztönös félelemérzést. Az elkülönítőbői már pitymallatkor egy széles karámba hajtják az állatokat, s onnan egyenként, deszkából ácsolt, szűk folyosóra kerülnek. A „műtőben“ mégegyszer ellenőrzik, vajon az agancs csakugyan érett-e a levágásra. A megfelelőnek talált példányokon maga a brigádvezető végzi el különleges fűrésszel az operációt. Minél ágasabb-bogasabb az agancs, annál értékesebb. A vágás helyét gyógyhatású porral hintik be, majd elbocsátják az állatot, amely most egy egész esztendeig szabadon járhat-kelhet az erdőben. Ez alatt az idő alatt újra kinő fejdísze. Az eltávolított ponthykat, mielőtt a gyógyszergyárakba kerülnek, különleges kezelésnek vetik alá. A kifőzött agancsdarabokat kampóra akasztják, s ott lógnak mindaddig, amíg a szél és a napsütés alaposan meg nem szárítja őket. Ezután forró vízbe kerülnek, majd 80— 90 fokos hőségben újra megszáradnak. A világon felhasznált maralagancsok 90 százaléka az Altájhegység környékéről kerül ki. Az ottani kolhozok és szovhozok minden esztendőben 35— 43 tonna ponthyt szállítanak. Ebből készül a Pantokrin nevű gyógyszer, amelynek jótékony hatása van általános kimerü’tségnél, valamint szívbetegségeknél és idült bélb ítalmaknál. V. D.
