Szabad Földműves, 1968. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1968-04-27 / 17. szám
A „csúcsmunka" átfogalmazása Mikor ügy tíz-tizenkét évvel ezelőtt az üzemszervezés nehéz tudományát próbálták kedves tanáraim megértetni velem, emlékszem, mennyit beszéltek tavaszi, nyári és őszi csúcsmunkákról. Annakidején maga a szó okozott sok problémát idegenségével, s azért Is, mert nem nagyon sikerült megfejteni jelentését. Pedig tőlem telhetőén igyekeztem felfogni lényegét. Később a tapasztalat természetes következményeként világossá és érthetővé vált egészében és részleteiben Is, s valahogy eképpen deflneáltam: csúcsmunikáról akkor beszélünk, ha egy-egy szövetkezet vezetői fogják a fejüket és szidnak valakit, mivel a kukorica — csak példának mondom — még május tizedikén a zsákban aludta téli álmát. Vagy: kisorolt ugyan a cukorrépa, de mielőtt még kiegyelték volna, felverte a gyom, hogy a sorokat nem Is látták... S folytathatnám azzal, ami már nyári tapasztalat, hogy a keresztekben ikicsírázott a gabona... de ez már a múlté: mostanság esetleg a tarló néz ki úgy, mintha friss vetés volna. De hogy következetes legyék, nézzük az őszt Is. Ősszel rendszerint akkor volt baj *- és persze csúcsmunka —, ha teszem azt a cukorrépa a földbe fagyott ... Ezek a tapasztalatok azonban az Idők folyamán valahogy gyanússá váltak. Ugyanis már néhány éve egyre ritkábban találkozom az előbb vázolt csúcsmunka-prognózisokkal. Érzem, hogy ez a tfz-egynéhány éves elmélet ma már időszerűtlen. Valahogy kiesett az emberek mindennapjaiból, — nincs az a hajrá-időszak, nincs az a megszorítás. Ezért gondoltam, hogy megnézem, hogy s mint áll ez az ügy. Van-e egyáltalán a mezőgazdaságban csúcsmunka? Nem csalódtunk Impozáns virág- és feldolgozóipari kiállítás Bratislavában Köbölkúton nincs. A kukoricát már elvetették 260 hektáron. S most bizony gond a tagoknak munkát adni. De azért, ha nem is valami sok, mégis csak akad tennivaló. Dolgoznak a szőlőben. A termőkarokat kötözik le, másutt pedig az új konstrukciókat szerelik. Mire ezek a sorok napvilágot látnak, be is fejezik. Ezen kívül még a gyümölcsösben dolgoznak, pontosabban a faiskolában. A hároméves forgóban szervezett faiskolában évente 30—35 ezer csemetét állítanak elő, amely nagyjában-egészében fedezi az újvári járás évi szükségletét. Az idén tizenkétezer kajszicsemetét telepítenek, s ugyancsak ennyi egyéb gyümölcsfafajtát. ☆ Mocson ott tartanak, hogy „elfogyott a munka“. A szőlővel már végeztek. Nem volt nehéz, hisz még a kocsisok s a traktorosok is szőlőt metszettek. Itt nincs probléma. Az őszi vetések szépen átteleltek, de a tavasziakból lesz amit ki kell szántani. Helyére dinnyét ültetnek majd. A Mocslak már a karalábét is kiültették. Ez nem nagy újság önmagában, hisz számtalan helyen elvégezték már ezt a munkát. Inkább a szervezési része érdekes. A tagok — 'erejűkhez mérten — 5—30 ár-at vállalhattak. Ez azt Jelenti, hogy a kiültetéstől kezdve a betakarításig egyénileg művelik a vállalt részt. (Tavaly a fűszerpaprikát művelték hasonló módon.) Ez két szempontból előnyös. Egyrészt a munkálatokat idejében elvégzik, másrészt a tagok a bevétel 30 százalékát kapják, ha elérik a tervezett terméshozamot. A tervezett hozamokon felüli eredmény bevételének pedig az 50 százaléka Illeti meg a tagokat. Bátorkeszin sincsen tavaszi csúcsmunka. Füri Antal mérnökkel bejártűk a fél határt. Már kapálják a napraforgót, s az utolsó táblán kezdték el a kukorica vetését. Az Idén nyolc kukoricafajtát termelnek 362 hektáron. Az őszi vetések szebbek nem is lehetnének. A tavasziakkal azonban helyenként baj van. Mégpedig azokon a táblákon, ahol tavaly a kukoricát vegyszeres gyomirtással művelték. Ügy néz ki az Ilyen tábla, mintha megőszült volna. Ha a szél töri el a leveleket, akkor azok zöldre száradnak, ha betegségben fonnyad el, akkor megbámul. De ezesetben másról van szó: a klorofil pusztult el. Érdekes viszont, hogy a lucerna alávetést nem érte hasonló károsodás még ezidáig. Az okot még teljes pontossággal nem lehet megállapítani, de mindenesetre figyelmeztetésként úgy vélem nem értelmetlen, ha beszélünk róla a kukorica vegyszeres művelése kapcsán. ☆ Radványon új elnök fogadott. Takács András mérnök ebben az évben került a szövetkezet élére. Itt se érezni azt, hogy csúcsmunka ideje volt. Inkább csak a kertészetben folyik intenzívebb munka. Kiültettek 8,5 ha karalábét. Ez az egész. De azért itt álljunk meg egy pillanatra. Ugyanis a karalábéültetéssel más céljuk is van. Nem ültették be az egész területet. Megfelelő távolságba kihagyták a sorokat, s ide dinnyét ültetnek majd. A fejlődő karalábé jő szélvédőként szolgál majd a fiatal dinnyepalántáknak, s ezzel tulajdonképpen területet, időt és természetesen pénzt takarítanak meg. S ha már a radványi különlegességeknél tartok, hadd mondjak el még egy — szerintük nagyon jól bevált — újítást. Mikor a melegágyból kikerül a karfiolpalánta, s utána bevetik paprikamaggal, a melegágyban lévő gyomnövények magjai sokkal hamarabb kihajtanak, mint a paprika. Nos, Radványon ezeket a gyomnövényeket, mikor már sűrűn ellepik a melegágyat, benzinlámpával leperzselik. Ezután már nincs szükség gyomlálásra. Hogy ez milyen előnyt jelent, azt a kertészetben dolgozó emberek tudják csak Igazán megítélni. A Radványiak ezt a módszert most tovább akarják fejleszteni, mégpedig benzlnlámpa helyett gázpalackokat szándékoznak e célra alkalmazni. ☆ Csúcsmunka? Hát napjainkban így néz ki. Van is, meg nincs is. S hogy miért nincs, arra már könnyebb válaszolni, mint arra, hogy miért van. A gépesítés, a jó munkaszervezés feloldott egy olyan gondot, amely sokszor és sokban befolyásolta a termelést. Most már ilyen probléma nagyon kevés akad. Természetesen ennek más előzményei Is vannak, amelyekre most nincs se hely, se idő, hogy kitérjek. Kettőt azért mindenesetre megemlítek. S ezek: a szövetkezetekben stabilizálódott az élő munkaerő: s a másik, hogy a szövetkezetekben a dolgozók megtalálják számításaikat. Ügy vélem, az üzemszervezés irodalmában — a mezőgazdaság viszonylatában — a csúcsmunka címszót át kell a közeljövőben fogalmazni. Gál Sándor J^zt hiszem, több mint egy évtizede nem találkoztam a torna- i ( ** váraljai (kassal járás) pedagógus ismerősömmel. Örömmel 1, üdvözöltük egymást, s részemről elhangzott a szokásos kérdés: * ( — Ml újság nálatok? Vártam, a „semmi különös“ választ. Először a mosolygós arc borult 1) el, s csak egy idő után fakadt ki keserűen. í, — Ne is kérdezd... .<• <, — Valami baj van talán a családban? 1 ( — A szűkebben aligha. De az iskola nagy családjában annál több. 1 ( Szó szót követett és megtudtam, hogy a gond, baj nem mai keletű. Mióta egy igazgatóság alá vonták össze a szlovák és magyar álta- ' i lános iskolát, a pedagógusok között nemhogy javult volna, hanem » inkább romlott a viszony. Egyesek sokat bosszankodtak emiatt, de i semmit sem tehettek az elhamarkodott hivatalos intézkedés ellen, (> amely előidézője volt a torzsalkodásnak. ,1 Időszerű a közös igazgatóságok szétválasztása Ez év januárjától azonban más szellő fújdogál, s a tanítók nyíltan kezdtek beszélni arról, hogy helyesebb lenne az iskolát külön igazgatóság alá helyezni. Voltak akik felhördültek erre, s talán kételkedve a demokratizálódási folyamat erejében, a régi módszerekkel igyekeztek elhallgattatni a „bűjtogatőkat“. S bizony ezért egyeseknek az élettől is elment a kedvük, s így nem lehet csodálkozni, hogy nincs az ismerősömnek s a magyar tantestület tagjainak mivel dicsekedni. Mivel nagyjából ismertem a helyzetet, próbáltam megmagyarázni a jelenlegi álláspontot. Ügy éreztem azonban, a gond felhői nem oszlottak el a régi ismerős arcáról. Azért megígértem, hogy a legllletékesebbeíkhez fordulok, s az ő véleményüket tolmácsolom, illetve a hivatalos álláspontot. Mózsi Ferenc központi tanfelügyelő különben már az Oj Sző április 12-i számában nyilatkozott az egy igazgatóság alá vont iskolákkal kapcsolatban. „Végre meg kell mondanunk, hogy az egy igazgatóság alá vont iskolák nem váltak be, ezért az iskolákat — ha a pedagógusok kérik — külön kell választani.“ De ezzel kapcsolatban kézbe kaptam a Szlovák Nemzeti Tanács bizottsága, nemzetiségi iskolák ügyét intéző albizottság magyar szekciójának az állásfoglalását. „Az albizottság kategórikusan elutasítja a magyar tannyelvű iskolák kérdéseibe való olyan bürokratikus-adminisztratlv beavatkozásokat, mint például az irodalmi nevelésnek az anyanyelvtől elszigetelten, szlovák nyelven történő tanítás bevezetése volt, amely a CSKP KB titkárságának 1961. június 5-i „szigorúan bizalmas“ határozata alapján történt anélkül, hogy kikérték volna akár egyetlen magyar pedagógusnak is a véleményét. Hasonló volt a helyzet a magyar és a szlovák iskolák egy igazgatóság alá való összevonása esetében is. Véleményünk, hogy az összevont igazgatású iskolákat szét kell választani, ha az osztályok alacsony létszáma miatt ez nem vezet az egyik vagy a másik iskola megszüntetéséhez.“ Ezekből a véleményekből kitűnik, hogy nemcsak a tornaváraljai magyar tanítók „okoskodása“ az igazgatóság különválasztása. Gondolom, ők a fő célt nézik: a minél eredményesebb pedagógiai tevékenységet. Azt hiszem, hét év elég hoszsú idő volt arra, hogy tapasztalatokat szerezzenek a közös igazgatóság előnyeiről és hátrányairól. Mivel az általános megállapítások és a helyi észrevételek szerint is a hátrányok voltak túlsúlyban, semmi értelme akadályokat gördíteni az Iskola igazgatásának szétválasztása elé. Ezt különösen a pedagógusoknak kellene tudni, akiknek a céljuk egy: hogy a koméniusi elvek szerint, vagyis az anyanyelvükön sokoldalúan készítsék elő a gyermekeket a továbbtanulásra és az életre. Azt hiszem, ebben az aranyigazságban senki sem kételkedik. Ezért azt hiszem helyes, hogy a tornaváraljai magyar tanítók a megújhodási folyamatban e nemes cél érdekében síkra szálltak, s szerintem minden haladó gondolkodású pedagógusnak támogatnia kellene nemes törekvésüket. TÖTH DEZSŐ Eddig és ne tovább! Az utóbbi években egyre jobban divatba jönnek a virágok. Hazánkban azonban napjainkig csak a cseh városokban, Liberecben, PIzenben, Brnóban, Osztraván stb. rendeztek nagysikerű virágbemutatókat, kiállításokat. Szlovákia ezen a téren mindmáig elmaradt. Most azonban úgy látszik, mi is igyekszünk pótolni a mulasztottakat. Szerdán április 24-én délelőtt tíz órakor a Téli Stadionban ünnepélyes keretek között megnyitották az öt napig tartó „Bratislava B8“ elnevezésű első szlovákiai virág- és feldolgozóipari kiállítást. A nagyközönség reggel nyolctól este 20 óráig gyönyörködhet a mesterien elrendezett és nem minden nap látható virágok színes áradatában. A látogatók nemcsak a hazai kertészek „remekműveit“ szemlélhetik csodálattal, de a belga, holland, spanyol, magyar, osztrák, bolgár, olasz, NSZK- és NDK-beii kertészekét is. A prímet talán a Strelicia elnevezésű, mintegy egy méter magas virág viszi, mely első ízben került Csehszlovákiába. A narancsszínű virág állítólag három hétig is tartható a vázában anélkül, hogy elhervadna. De nemcsak a szépnem és a virágokat kedvelőkre gondolt a rendezőbizottság. A virágok tőszomszédságában modern mezőgazdasági gépek és „minitraktorok“ láthatók. A kiállításon több ismert cég is bemutatja gyártmányait, sőt néhány jelentkezőt vissza is kellett utasítani. Itt vannak az olaszok, nyugatnémetek, osztrákok és az Orak Baden svájci cég, amely a legkorszerűbb amerikai gépeket mutatja be. Az érdeklődők kérdéseire a szakemberek helyben válaszolnak. És ami még igen fontos, ha valaki vásárolni akar, a helyszínen szerződést köthet. A virágokon és gépeken kívül az élelmezési ipar termékei: konzervek, fagyasztott áruk, a szeszfőzdék és borászati üzemek termékei is megtekinthetők. A kiállításról nemcsak a hazai látogatók beszélnek igen nagy elismeréssel, de a külföldiek is elégedetten távoznak. Így előreláthatóan sikerül a rendezők elgondolása, miszerint ezt a kiállítást hagyományossá akarják tenni. O. V. Ha valaki tizennyolcéves újságírói gyakorlatom alatt szerzett tapasztalataimra hivatkozva megkérdezné, mit tekintek a legfontosabbnak a CSKP KB márciusi plénumán elhangzott beszédekből, akkor habozás nélkül azt válaszolnám: azt a fogadalmat, hogy a párt programja és tettei, vagyis a szavak és a tettek között soha többé nem lesz ellentét... Hogy a gyakorlat valóban az elmélettel összhangban valósuljon meg, s a párt valóban a dolgozók jobb Jövőjéért harcoló önfeláldozó embereket tömörítse egységes síkba, és ne nyújtson menedékhelyet a kis szellemi és gyakorlati felkészültséggel nagy fizetéssel járó vezetőhelyekre aspiráló karrieristáknak ... Életünkben még nagyon sok fonákság van, amit meg kell szüntetnünk. Még rengeteg az ellentét az Alkotmányban szavatolt jogok és a gyakorlat között. Hogy csak néhányat említsek: az Alkotmány biztosítja az ország minden polgára számára a szólásszabadságot — és a sajtó minden termékére még ma is érvényes az előzetes cenzúra. Biztosítja a gyülekezési szabadságot — s még nem is olyan régen, az ismert strahovi események igazolták, hogyan érvényesül ez a jog a gyakorlatban. A személyi vagyon, biztonság, becsület védelméről nem is beszélek, hiszen éppen ezen a vonalon érte az egyszerű embereket a legtöbb sérelem. Az eddigi direktív, adminisztratív irányítási rendszer a maga megcsontosodott káderpolitikájával — amikor a „nomenklatúrába“ tartozó kádereknek holtukig biztosították a vezető szerepet és ha komoly hibákat halmoztak, akkor is csupán az egyik jó állásból a másikba helyezték őket — nem bizonyult jónak. A központi, kerületi, járási és helyi szerveknek hirtelenében változtatniuk kell munkamódszereiken. Az eddigi parancsolgatás, betiltás, jóváhagyás, leváltás, vagyis „uralkodás“ helyett szervezői, politikai és meggyőző munkával kell szolgálniuk a nép érdekeit, és minden körülmények között az alkotmány és a törvények szellemében kell intézniük a polgárok ügyeit. Ezt követeli a megújhódott párt politikája. Sajnos, még ma is találkozunk olyan jelenségekkel, hogy kerületi vagy járási szinten a törvényeket és rendeleteket úgy értelmezik, hogy ezek csak „kifelé“ érvényesek, vagyis a polgárok elvakítására szolgálnak, de ők tudják, hogyan kell ezeket értelmezni... Ezt az állításomat egy kirívó példával szemléltetném. A szóbanforgó elvtárs egy járási mezőgazdasági társulás igazgatóságának ügyvédje. Egy panaszlevél nyomán jutottam el hozzá. Tudtam, hogy az ügyet kivizsgálta, és igazságtalanul bírálta meg. Amikor a sértett fél felkereste, „magyarán“ azt mondta neki: „Ja kérem, az erősebb kutya ...“, vagyis mindig az erősebbnek van igaza, minek mártja orrát a felettesek ügyeibe. Amikor meghallotta, hogy foglalkozom a panasszal, megüzente, hogy beszélni akar velem. Azzal fogadott, hogy a demokráciába fogunk meghalni, mert ma már mindenki azt képzeli, hogy joga van belebeszélnl a felettesek ügyeibe. Kérdéssel válaszoltam: — Nem gondolja, hogy talán Inkább abba halunk meg, ha azt pártoljuk, akinek nincs igaza és az igazságot elnyomjuk? Meghökkent. A fiókjából a Pravda egyik példányát húzta elő s annak harmadik oldalán „A megújhódási folyamat elősegítése — legsajátosabb kívánságunk“ című cikkre bökött. Az egyik bekezdés, amelyet piros tintával már előzőleg vastagon aláhúzott, így hangzott: „Ma mindnyájan a lenini normák, azok jelentősége és tartalma felett gondolkozunk. Joggal fordulunk Vlagyimir Iljics Lenin felé és újonnan vizsgáljuk annak egyéni tulajdonságait, jellemét, demokratikus voltát és azon egyekezetét, hogy a dolgokat meg kell vitatni és az ellentétes nézetű emberekben ne lássuk mindjárt a párt és a nép ellenségét. Ismét az ember és annak mindennapi gondjai felé fordulunk. Igyekszünk látni, hogy a kommunisták csoportján kívül létezik a nép nagy többsége, amelynek nincsen politikai Illetősége, az a nép, amely az értékek alkotója és munkájával becsületesen az új társadalmat építi.“ Felháborodottan olvasta. — Hogy ezt egyáltalán megengedték leközölni! — Talán nem igaz? — kérdeztem ártatlanul. — De uram! Hát erre még csak most jöttek rá? — változtatott hirtelen véleményt... Nő létemre, biztosan szokásból minden második mondatában urazott. Dörgő hangjától még a zupás katona is megijedt volna, hát még egy panaszt-tevő földműves. Saccolt, nem tudta, mi a véleményem a demokratizáló folyamatról, amely ügy látszik, a járásban riadalmat okozott az eddigi irányítási módszerekhez szokott emberek között. — Én csak a törvények szerint járok el, mese nincsl — dörögte. — De a törvény, például ebben az esetben is, az igazság pártját fogja. — Mi lenne, ha minden panaszt a törvény szerint intéznénk! A törvény alapján például minden embernek, aki igazolni tudja, hogy földtulajdonos volt, kötelesek vagyunk házhelyet adni. Tudja mi lenne, ha ezt a törvényt betartanánk? Csak a szomszédos községben legalább ötven embernek kellene parcellát adnom, akár az egész földet szétoszthatnám! Egyi szava ellentmondott a másiknak. Vagy mindig a törvény szerint Jár el, vagy pedig — szerinte — olyan rossz törvényeink vannak, hogy ezek betartása szocialista társadalmunk alapjaira tör. A kegyelemdöfést búcsúszavai adták meg nekem. — Maga újságíró, más lehetőségei és jogai vannak. Azt ír, amit jónak lát. De engem felhívnak, megmutatják a panaszlevelet és azt mondják: ezt így Is el lehet intézni, meg amúgy Is. Te amúgy intézed el. Nincs mese. Szomorúan távoztam. Sajnáltam azokat az embereket, akik bajukban erre az ügyvédre szorulnak és az igazság helyett önkénnyel találkoznak. Pedig mennyi cikk jelent meg az utóbbi hónapokban azokról az ügyvédekről, bírákról, akik kisebb-nagyobb diktátorok parancsának engedelmeskedve, sutba dobva a bírói esküt és becsületét, ártatlan embereket akár halálra is ítéltek. Tudom, ez túlságosan erős összehasonlítás, de az alap mindkét esetben azonos: az ügyvéd nem a tények és azok törvényes elbírálása alapján, hanem nálánál magasabb poszton álló, tehát erősebb egyének kívánsága szerint ítél. Meddig tarthat ez így? Csütörtökön, április 18-án a Nemzetgyűlés Josef Smrkovsky elvtárs személyében új elnököt választott magának. Olyan elvtársat, akit az ötvenes években jogtalanul bebörtönöztek, s az elszenvedett Igazságtalanságok és szenvedések ellenére sem vesztette el a szocialista jövőbe vetett bizalmát. Megválasztásának napján a Csehszlovák Televízió riportere beszélgetést folytatott vele a Nemzetgyűlés előtt álló legfontosabb feladatokról. Smrkovsky elvtárs a Nemzetgyűlés egyik legfontosabb feladaténak az Alkotmány és a törvények betartásának szigorú ellenőrzését és biztosítását tekinti, tekintet nélkül az állampolgár rangjára, politikai meggyőződésére, vagy eddigi érdemeire. A törvények és alkotmányos jogok betartását szigorúan megköveteljük nemcsak az egyénektől, de az intézményektől, állami vagy szövetkezeti vállalatoktól és hivatalos személyektől' is — Jelentette ki —, e téren nem ismerhetünk kivételt. Oj korszak kezdődik. Csiderné G. Irén SZABAD Fíír DMÜVFS J 1968. április 27.
