Szabad Földműves, 1968. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1968-04-20 / 16. szám
IV. ÉVFOLYAM 1968. Április VADASZ A SZABAD FÖLDMŰV HAVI MELLÉKLETE SZÍNVONALASABB VADGAZDÁLKODÁST A demokratizálódási folyamat a vadászat terén is különböző változásokat idéz elő. Legfőbb lépésként könyvelhető el, hogy a Csehszlovák Vadászszövetség Szlovákiai Központi Bizottsága önállósítja magát, elszakad a prágai központtól. Emellett a tökéletesített Irányításból eredően gazdaságilag is önálló lesz. Mindez komoly feladatokat ró a felsőbb vadászszervek dolgozóira éppúgy, mint a helyi vadásztársaságokra. Az önállóság küszöbén fontosnak tartom, hogy elgondolkozzunk azon vadásztörvények, illetve rendeletek felett, amelyek számtalan esetben fékezik a vadtenyésztés színvonalának emelését. Köztudomású, hogy a rendeletek értelmében egy személy nem mehet puskával a határba. A hét bizonyos napjain (csütörtök-szombat) három vadásznál kevesebb nem teheti lábát a vadászterületre. Ekkor is csak vadkacsára, vadlibára s egyéb átvonuló vadra lőhetnek, míg haszonvadra csupán a járás engedélyével, illetve a kijelölt napokon szervezhet társas vadászatot a vadászgazda. Hogy ezek az intézkedések miképen fékezik a vadászok tevékenységét, illetve a vadgazdálkodást, nézzük meg a valóságos helyzetet. A vadásztársaság egyik tagja a helyi EFSZ, a másik a szomszédos ÁG-ban, a harmadik az ország valamelyik sarkában dolgozik. Gyakorlatilag tehát szinte lehetetlen, hogy három vadász ugyanazon időben ráérjen, vagy éppen kedve legyen a portyázáshoz csupán azért, mert a másik kettő nem mehet nélküle. Mi történik ilyenkor a gyakorlatban? A vadász akarva, nem akarva egyedül Indul vadkacsázásra s ezzel megsérti az említett rendeletet. E tény figyelembévételével a rendelet gyakorlati előnye minimális, ugyanakkor nagy hátránya van. Tudvalevő, hogy a sikeres vadtenyésztés egyik alapvető feltétele a kártékony vadak pusztítása. Kérdezem: mikor lőjjék a vadászok a káros vadat, ha korlátozott számban és időben mehetnek a határba?! Ha már egyszer hármasba öszszejöttek, rohannak a kiszemelt leshelyre s azon fáradoznak, egy-egy vadkacsát elejtsenek, ne kelljen üres kézzel megtérniük. Az a vadász pedig, aki bátorságot vesz, hogy egyedül merészkedjen a pagonyba, feleslegesen nem durrogat, ha nem muszáj, nem csinál zajt. Szemet húny a kártevők felett még akkor is, ha puskavégre kaphatná azokat. Ezért van azután, hogy nagyon sok vadászterületen több a kártevő, mint a haszonvad. Régebben a vadásztársaságok bizonyos területen és időben konyhára is vadászhattak, jelenleg szó sem lehet erről. Ezt is tiltja a rendelet. Ezek szerint tehát úgy fest a helyzet, hogy a sok kötelesség mellett eltörpül a jog. A félreértés elkerülése végett megjegyzem, nem siratjuk vissza a konyhaterületet, de bocsá6sanak meg, a rendeleteket szövegező „okosok“ ha a vadásztársaság becsületes munkával vadbőséget teremtett területén, sőt bizonyos vadfajta létszámon felül van, engedtessék meg számára, hogy a tilalmi idő leteltével egy-egy vadat legálisan lőhessen magának. Utóvégre immár húsz éve űzzük ezt a mesterséget, így semmi szükség arra, hogy a felsőbb szervek kézenfogva vezessenek bennünket. A két évtized alatt új vadászgeneráció nevelkedett oly emberekből, akik szívügyüknek tekintik a vadak létszámának állandó növelését és becsületesen sáfárkodnak a kitermelt javakkal. Természetes, ez bizalom kérdése a felsőbb szervek részéről, amelyhez kivétel nélkül minden vadásztársaságnak hozzá kell járulnia. Azon személyek pedig, akik húsz év elmúltával is pecsenyevadászként viselkednek, nem tartják elsődleges kötelességüknek a vadnevelést, nem méltók arra, hogy vállukon puskát viseljenek. Az elmondottakból következik, hogy a nagy korlátozások közepette a vadásztársaságok nem urai saját vadászterületüknek, melynek következtében felelősségérzetük sem bontakozhat ki kellőképpen. A szigorított rendeletek pedig oda vezettek, hogy egyik-másik vadász sajátjából lopni kényszerül, holott az év folyamán megdolgozol a vadért, sőt társaival együtt tetemes összeget fizetnek a vadászjog birtoklásáért. Köztudomású, hogy a vadászat joga a dolgozóké, akik amellett, hogy sportolnak, a vadtenyésztés révén nagy értéket hoznak létre népgazdaságunk számára, arról nem is szólva, hogy apróvadjaink a kártevők pusztításával felbecsülhetetlen hasznot nyújtanak a mezőgazdaságnak. S mivel a mai vadászok nem régi „kiváltságos emberek“, tehát munkájukkal keresik pénzüket, nem kívánhatja senki, hogy erre a nemes szórakozásra ráfizessenek. Pedig a mai törvények és rendeletek értelmében számos vadásztársaság anyagi helyzete siralmas. r ‘ a 4.szám • A TARTALOMBÓL:-4 A Csehszlovák Vadászszövetség Szlovákiai Választmánya elnökségének nyilatkozata •f Vadásznaptár -4 Tudnivalók a vadászfegyverekről -4 Kötelesség és kedvtelés -4 Halásznaptár 4 A sikeres sporthorgászás előfeltételei -4 Hej, halászok, halászok ...-4 Csak a véletlen mentette meg -4 Tartsunk rendet a haltenyésztés szakkifejezéseinek használatában -4 Érdekességek V------------------------------------------> Márpedig a központ gazdasági inállósítása újabbb terhet ró a '«dászokra. A tervek szerint igyanis a terület minőségi osaályba sorolása révén 0,10 koonától 1,40 koronáig terjedő isszeget kell fizetni hektáronként a központi alapba. Ezek zerint ahelyett, hogy csökkentnek a vadneveléssel, illetve 'adászattal járó költségek, inkább tekintélyes összeggel melkednek. Látszólag fillérekről van szó, m ha megvizsgáljuk a vadgaaálkodással járó költségeket a yakorlatban, minden bizonnyal megváltozik véleményünk, éldául 2500 hektáros területsl rendelkező vadásztársaság(Folytatás a 2. oldalon)
