Szabad Földműves, 1968. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1968-04-20 / 16. szám
Érdekes halak Nemcsak a halakat horgászszák, hanem a halak is pícézik egymást. A halak között úgynevezett HORGÁSZHALAK vannak. Ezek mélytengeri halak, melyek az örök sötétség birodalmában nehezen találnának zsákmányt maguknak, ha keresgélni kellene. Fejükön hoszszú nyúlványt viselnek, mint valami horgászbotot, róla, mint zsinóron lóg a csali, mely pompás színekben sziporkázik, és csalogatja a kíváncsi és naiv apró halnépséget. Amikor pedig a kis hal a csali közelébe ér, akkor már nem nehéz a hatalmas szájnak elkapni a zsákmányt. A horgászhalak közé tartozik a horogcsápú hal, a fáklyahordó hal, a zsákfejű csalogatóhal stb. Az emberek társadalmában is vannak néha ingyenélő dologkerülő férjek, akiket a szorgalmas feleség tart el. A halak között azonban még furcsább esetek akadnak. Elég ha a nevet említjük és máris láthatjuk miről van szó, hisz a hal neve: F-ÉRJHORDÖ HAL (Ceratias holboelli). A mélytengeri halak közé tartozó férjehordó hal nősténye egy méteresre nő, a hím viszont alig nagyobb 10 centiméternél. Az ivarérett hím addig úszkál, míg egy ivarérett nőstényre nem talál, majd szorosan annak hasára tapad, de úgy, hogy feje egészen belenő a nőstény testébe. Ami pedig még érdekesebb, a két állat vérkeringése teljesen összenő, és a nagy nőstény ezentúl mindig magával cipeli és saját vénével táplálja a kis hozzánőtt hímet. Itt aztán valóban az „asszony tartja el a férjet“. az a kis HÁTON ÜSZŐ KONGÖI HARCSA (Synodontis nigriventris). fe>3EÜB*.t)0 HAU A horgászok jól tudják, hogy a hal, amelyik hasával fordul felfelé, már a végét járja. A halak csodálatos világában azonban olyan hal is él, amely csupa megszokásból hasával felfelé úszkál. Nagy meglepetést okozott a tudósoknak egy kis, alig 6—7 cm-re megnövő harcsa, amelyet 1950-ben fedeztek fel Kongóban, és ma már sokfelé tenyésztik akváriumban is. A halacska olyan, mintha fele harcsa, fele csuka keverék lenne. Feje teljesen a harcsák fejéhez hasonlít, pontosabban talán a mi törpeharcsánk fejéhez, a farokrész viszont inkább csukaformájű. Teste márványos pettyes, hasa fekete. Hasát felfelé fordítva úszkál és vadászik HatcnüixÓ «aacsa „Szájába repül a sült galamb“ — szokták mondani ha valaki készen kap valamit. A mélytengeri halak közül a kardfokú viperahalnak azonban valóban a torkába sétál a falat. Kitátott szájában kb. 350 világító „lámpácska“ van, amely nagy száját, hosszú fogait pompás oszlopos csarnokká varázsolja. A kis halak, mint valami fényes operaház csarnokában, összegyülekeznek: a viperahalnak pedig csak nyelnie kell őket. MOktiAtlHAL Osztrigatenyésztés Franciaországban A francia halipar jelentős export bevétele az osztrigából származik. Az Ostrea edulist, a felemás záróizmúak alrendjébe tartozó tengeri kagylót, a franciák mesterségesen tenyésztik. A nagy tápértékű tengeri kagyló telepei elsősorban a La Manche csatorna partjainál (Cancale, Courseulles), másrészről az Atlanti-partokon találhatók. A francia szakköröknek nem kis gondot okoz, a nyílt tengeri osztriga telepek megvédése, a tengeri állatokkal szemben. Az osztrigának ugyanis meglehetősen sok az ellensége a tenger élővilágában. A halak mellett a legnagyobb pusztítást talán a tengeri csillagok végzik az osztrigák soraiban. Ezek karjaikkal felfeszítik a kagyló héját és kiszívják a húsát. A legutóbbi években biológiai védekezéssel is próbálkoztak a franciák az osztriga telepek környékén a tengeri csillag szaporodásának meggátlása céljából. Képünk az 1967 őszi tenyésztést ábrázolja a La Manche partjánál. A francia piacokon szeptembertől kezdődik a nagyabb arányú osztriga felhozatal. ENDRESZ ISTVÁN ERDEKESSEGEK •AUASt “ HAIASZ MIT FOGYASZT a csuka legszívesebben? Erre a kérdésre kívánt választ ikapni Agatov J. D. (Voproszü Ichtiologi, Moszkva], amikor 635 csuka gyomortartalmát vizsgálta. Megállapították, hogy dévérkeszeget csak ritkán zsákmányol. A felbontott gyomrokban csapó sügérből 13, vágó durbincsból 20, fiatal csukából 36, veresszárnyű (koncárból 41, pirosszemű keléből és compóből 43, ezüstös balinból 60, szélhajtó küszből 75, jászból 400, kárászból 1000 példányt talált. A szerző rámutat arra, hogy különösen a fiatal csukáknak hasznos szerepük van azokban a vizekben, ahol a fő termést a dévérkeszeg adja. Hiszen, mint a vizsgálat is igazolja, ezek a ragadozók leginkább azokat a halakat szelektálják ki, melyek a dévérkeszegnek táplálékkonkurrensei. ÉLŐ HALTÁPLÁLÉK szállítása. Lobanov A. G. és társai (Rübnoe hozjajsztvo, Moszkva] 70—90 Mysis-rákot raktak a szállítótartályok 1—1 liternyi vizébe. A szállítás 72—84 óráig tartott, s ezalatt a hőmérséklet 18—20 °C volt. Megállapították, hogy a rendkívül kényes, apró testű rákok, melyek még korallhalak táplálására is alkalmasak, ilyen feltételek mellett biztonsággal szállíthatók. PONTY ÉS AMUR keresztezése. Aliev D. S. (Voproszü ichtiologi, Moszkva) szovjet kutató tejes pontyot amur ikrással keresztezett. Az így nyert utódok az amurra hasonlítottak. Abban az esetben, ha tejes amurt pettyes busa nősténnyel keresztezett, az Ivadékok a busa küllemét viselték leginkább; fejlődési erélyűk is a busáéra illett. Belij N. D (Voproszü ichtiologi, Moszkva) kísérletekkel igazolta, hogy a süllő és a dévérkeszeg ikrájában az embrió fejlődési üteme nem lassul vagy gyorsul, ha a környezet vizének sótartalma nem emelkedik 10 ezrelék fölé. A süllő zsenge ivadéka — mely édesvízben jött világra — elviseli a 6 ezrelékes sótartalmat is, de az ennél nagyobb töménységűben már tömegesen pusztul. Minél idősebb az ivadék, annál ellenállóbb. A kutató azt is kijelenti, hogy a Dnyeperben élő süllő és dévérkeszeg sokkal jobban képes elviselni a tengervizet, mint a más élőhelyeken tenyésző süllő és dévérkeszeg. FUHRMANN B. ((Dtsch. Fischrei Ztg.) beszámol arról, hogy Japán először 1877-ben importált szivárványos pisztrángot Észak-Amerikáből. A halak akkor kedvező feltételeket találtak, amit az is igazol, hogy manapság a szigetországban évente 4—5 ezer tonna pisztrángot küldenek a piacra, melynek döntő többségét a Japánba látogató külföldi turisták fogyasztják el. PONTOSAN 1000 ÉVVEL EZELŐTT — 968-ban — kezdtek a tehetséges kínai haltenyésztőik az aranyhal szaporításához, nemesítéséhez (az aranyhal az ott őshonos ezüstkárászból alakult ki). A belviszályoktól terhes, mai Kínában sok helyen összetörik, megsemmisítik a nagy múltú aranyhaltenyésztő telepeket — arra hivatkozva, hogy azok burzsoá szemléletet, illúziókat terjesztenek. A SZÉNHIDRÁTDŰS TAKARMÁNY etetése nemcsak a máj eizsírosodásához vezet, hanem az ikrások ivarmirigyére is károsan hat — állapította meg Wunder W. (Arch. Fischereiwiss). Háromnyaras pontyokon végzett kísérletei (az állatok 1,3—2,2 kg súlyúak voltak) azt igazolták, hogy a tejesek heréi normálisan fejlettek (130—136 g) a májban zsírfelhalmozódás nincs; viszont az ikrások petefészke gyengén fejlett (10) és a májban nagy zsírdepók találhatók A SZOVJET BÁLNAVADÁSZOK a közelmúltban két albínó bálnát ejtettek el a Csendesóceán térségében. Mindkét állat bőre fehér, szemeik viszont pirosak voltak. 1957-ben a japánoknak is sikerült egy ilyen ritka állatot szigonnyal zsákmányolni. (Das Tier). P