Szabad Földműves, 1968. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1968-04-20 / 16. szám
Kedvező feltételeket kell teremtenünk a MATESZ számára A MATESZ munkaközösségének állásfoglalása 0 Azonnali hatállyal elhelyezni a színházat 0 Javaslat a Csehszlovákiai Magyar Kultúra Házának felépítésére és a gyűjtési akció megindítására 0 Helyezzék Bratislavába a színház székhelyét A CSKP KB As az SZLKP KB januári határozatai nyomán és szellemében sor került az egész társadalmunkat érintő alapvető kérdések minőségileg újszerű feltérképezésére. Politikai, gazdasági és kulturális életünk e megújhódásl folyamatának ml, a komáromi Magyar Területi Színház dolgozói nemcsak passzív figyelői, hanem'' aktív részesei voltunk és akarunk lenni a jövőben is. Pártszervezetünk 1968. január 31-én megvitatta a CSKP KB és az SZLKP KB határozatait és azok realizálásával egyetértett. Ezeknek alapján a MATESZ vezetősége február 1-én az SZNT és a Nyugatszlovákíai KNB illetékes hatóságaihoz fordult, kérve, hogy azonnali hatálylyal orvosolják a színház problémáit. Ugyanilyen értelemben fogalmaztuk meg kérésünket február 14-én a színház szakszervezeti plénumán, majd ezt követően a Nyugat-szlovákiai KNB kulturális osztályán és a Karol Pichlerrel, a Nyugat-szlovákiai KNB alelnökével folytatott tárgyalások során is. Március 10-én a párt járási konferenciáján alapszervezetünk küldötte tolmácsolta az alapszervezet és a színház vezetőségének állásfoglalását, a CSKP KB és az SZLKP KB határozataihoz és követelte a színház ügyének számunkra kielégítő intézését, amit határozatba foglaltak. A színház vezetősége március 16-án újabb beadvánnyal fordult az SZNT és a Nyugat-szlovákial KNB-hoz. Ezt követően nyilvános pártgyűlésen vitattuk meg problémáinkat, szükségesnek látjuk, hogy a nyilvánosság előtt kérjük az SZLKP KB elnökségét, a Szlovák Nemzeti Tanács elnökségét, a CSEMADOK KB, valamint a Szakszervezeti Tanács elnökségét, továbbá Komárom magyar és szlovák lakosságát, hogy az alábbiakban megfogalmazott javaslatainkat támogassa, és megfelelő rendelkezéssel elintézze. Mindenekelőtt kijelentjük, hogy egyértelműen támogatjuk a szlovák nemzet egyenjogúságát biztosító szimmetrikus államjogi elrendezést. Egyértelműen támogatjuk és magunkévá tesszük a CSEMADOK Központi Bizottsága márciusi határozatát, mert úgy érezzük, hogy ennek következetes megvalósítása biztosítaná a nemzetiségek, így a magyar nemzetiség alapvető kérdéseit Is, s ezeknek az egyenjogúság alapján történő megoldását. Meggyőződésünk, hogy a szocialista demokratizmus elmélyítése, a marxizmus-leninizmus alkotó alkalmazása, dolgozó népünk érdekének érvényre juttatása, a nemzetek és nemzetiségek közti egyenjogúság feltételeinek megteremtése szent ügyünk, s a szocializmus vívmányainak kiteljesedését köztársaságunk és hazánk egysége megerősítését jelenti. Színházunk 15 éves eredményeinek és küldetésének összevetése során, jelenlegi helyzetünkből kiindulva, szem előtt tartva további fejlődésünk lehetőségeit és előfeltételeit, javaslatainkat a kővetkezőképpen fogalmaztuk meg: 1. Azonnali hatállyal elhelyezni a MATESZ-t, mint főbérlőt a komáromi Szakszervezetek Házában. Az így felszabadult Tiszti Pavilonban létrehozni a városi népművelődési otthont, elhelyezni a járási népművelődési házat, a járási könyvtárat, a létesítendő városi olvasótermet, s a szocialista akadémia járási szervét. A MATESZ Fuőík utcai épületében elhelyezni a pionírok és az ifjúság házát. Az úttörők és az Ifjúság mostani épületében Petőfi Ifjúsági Klubot és más klubokat kell elhelyezni. A járási könyvtár felszabadult helyiségét ifjúsági kávéház céljára fel lehetne szabadítani, a múzeum hangversenytermét pedig a célnak megfelelően rendbehozni. A járási népművelési otthon mostani helyiségeiben újra rendezni a Jókai emlékszobát, illetve létrehozni Komárom és a járás munkás-paraszt mozgalmainak dokumentációs szobáját. , 2. Tekintettel arra, hogy a csehszlovákiai magyar kultúra és politika központi szervei Pozsonyban vannak, illetve itt lesznek elhelyezve, intézményünk jellegét, a művészeti és emberi fejlődés lehetőségeit, s a csehszlovákiai magyar színjátszás távlatait nézve, szükségét látjuk annak, hogy megfelelő anyagi, szervezési és építkezési előfeltételek gyors megteremtésével a MATESZ székhelyét Pozsonyba helyezzék, a színház mostani dolgozói egzisztenciális veszélyeztetése nélkül. Követelésünket azzal a javaslattal szeretnénk kiegészíteni, hogy lehetségesnek látjuk Szlovákia fővárosában felépíteni a Csehszlovákiai Magyar Kultúra Házát, ahol a színházon kívül a CSEMADOK Központi Bizottsága, az egyes szerkesztőségek, könyvkiadó, tudományos intézeteink és munkahelyeink, ifjúsági klubok, tömegszervezetek központi szervei mellett létesülő magyar, illetve nemzetiségi osztályai, az írószövetség, az Újságíró Szövetség magyar tagozata stb. kaphatna helyet. A különböző üzemek, intézmények keretében szétszórtan létező magyar szerveket egy fedél alá lehetne hozni; illetve ezen szervek anyagi összefogásával, az állam hathatós támogatásával — nem utolsó sorban a csehszlovákiai magyarság körében szervezett gyűjtési akció hatékony ségítsége révén — fel lehetne építeni a Csehszlovákiai Magyar Kultúra Házát. Meggyőződésünk, hogy az egyes szervek és szervezetek, valamint a magyar dolgozók öszszefogásáből hasznos és maradandó emlékművet emelnénk a csehszlovákiai szocialista magyar kultúrának. 3. Színházunk kultúrpolitikája erőteljesen követeli a zenés műfajok és gyermekelőadások színrehozatalát. Ezeknek a követelményeknek színházunk jelenleg nem felel meg, ezért szükségesnek tartjuk, hogy a színház székhelyének megváltoztatásával kedvezőbb feltételeket teremtsenek a több tagozatú, kvalifikált művészegyüttes kedvező munkafeltételei számára. 4. A színház ikultúrpolitiikai szerepe — az új székhellyel sem — változik meg, tehát megőrzi tájoló jellegét. Ily módon munkája szlovákiai jelentőséggel bír. Éppen ezért szükségesnek tartjuk, hogy a gazdasági, pénzügyi és Irányító szervek hatáskörét tekintve kivonják a MATESZ-t a Nyugat-szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság hatásköréből és a Szlovák Nemzeti Tanács Kulturális- és Tájékoztatásügyi Megbízotti Hivatalának rendeljék alá. 5. A szakmai képzés szempontjából elengedhetetlenül szükségesnek tartjuk — és ezt színházunk fejlődése Is megköveteli —, hogy tehetséges magyar színinövendék-jelöltek tanulmányaikat az első évfolyamtól kezdve Magyarországon végezhessék. Lehetővé kell tenni továbbá magyarországi művészek szerződtetését is. 6. Követeljük, hogy a meginduló magyar nyelvű tv-műsor második adásában a napi politikai műsoron kívül — a kulturális adás is megfelelő teret kapjon. A Magyar Területi Színház kommunistái és szakszervezeti tagsága Közelednek a Komáromi Jókai Napok. Ez önmagában nem jelent valami különöset, hisz már megszoktuk; kulturális életünk, egészévi munkánk klcsúcsosodását látjuk benne. S ez így helyénvaló. Az, aki csupán ezt a nyolc-tíz napot kíséri figyelemmel, amely e seregszemlét jelenti, korántsem tudja megítélni igazi jelentőségét. Véleményem szerint — nem kisebbítve a Jókai-napokat — nagyon fontosnak tartom — legalább olyan fontosnak, mint magát a seregszemlét — azt a munkát, amely azt megelőzi. Nyilvánvaló, hogy a befektetett munka Komáromban térül meg, ott kamatozik. Most azonban akkor az új káoszig. Az összeállítás és a rendezés Gergely Józsefet dicséri. De az irodalmi színpad minden tagjáról csak a dicséret hangján szólhatok. S ha valamit még ki lehet emelni, az mindenképpen a színpadkép, amely — még zsúfoltsága ellenére is — nagyon hatásos és összhangban áll a mondanivalóval. Azt hiszem Komáromban a lévaiak előadása lesz az egyik meglepetés. A Vass Ottó vezette Ipolysági irodalmi színpad évről-évre kitartóan és makacsul Igyekszik áttörni valami láthatatlan gátat. Hogy mi ee a gát, nem tudom, de hogy van az bizonyos. Vagy legalábbis volt. Két irodalmi színpad nem ezt tartom a legfontosabbnak. Az eredményekről — már amennyiben lesznek eredmények — majd megfelelő időben és helyen beszámolok. Az utóbbi időben vagy tíz irodalmi színpad előadását láttam. Voltak meglepetések, de voltak olyanok is, amelyek a megszokott sémák szerint dolgoztak és nem sokat léptek előre. Ennek ellenére van egy belső mozgás, egyféle feszültség — jó értelemben vett feszültség — amely ezt a mozgalmat előbbre viheti. A két utolsó irodalmi színpad — két meglepetést jelentett. Léván a Juhász Gyula irodalmi színpad „Tamangó, táncolj“ című összeállítása volt az első meglepetés. A teremtés mítoszától kezdődően nagy ívben fogta át az emberiség történelmét, egészen napjainkig. A káosztól a rendig — vagy ha egy kicsit ironikusan fogom fel: — Korábbi munkájukra is rányomta bélyegét. De most nem ez a lényeges. „Ébredés“ című összeállításukkal rést ütöttek azon a láthatatlan gáton. Csak az a baj, hogy az ipolysági közönség nem nagyon vette észre. Az előadáson ugyanis kétségbeejtően kevés ember volt. Ha nem tudnám, hogy Ipolyságon mennyi diák van, talán nem is szólnék erről; de mert tudom, hogy akad pár száz, így csak azon csodálkozhatom, hogy az ilyeti lehetőségeket elszalasztják. Vagy talán nem igénylik?! Esetleg nem tudnak róla? De akkor ezért valaki felelős. Közönség nélkül egyetlen irodalmi színpad sem fejlődik, nem léphet tovább, mert nincs kiért továbblépni. A közönyöség, a visszhangtalanság minden ilyenirányú kezdeményezést megöl. Az Ipolyságiaknak ezért kellene jobban odafigyelni az irodalmi színpad munkájára. — gs— A Csalódások' Vásárvámoson A CSEMADOK vásárvámosi helyi szervezete kétéves hallgatás után ismét munkához látott. A lelkes színjátszók a napokban mutatták be Kisfaludy Károly: CSALÓDÁSOK című háromfelvonásos vígjátékát. Zsúfolásig megtelt a művelődési otthon, s a közönség sok tapssal jutalmazta a szép előadást. A megérdemelt siker főként Szabó Zita és Ozsvald Kornélia tanítónő fáradozása révén született, akik betanították a darabot. A szereplők közül Földes József, Szabó Jolán, Varga Béla és Koós Jolán nyerték meg a közönség tetszését. De elismerés illeti a többi, név szerint nem említett szereplő munkásságát is. Reméljük, a lelkes színjátszók játékában ezentúl gyakrabban gyönyörködhetünk! Androvics Jenő, Vásárvámos Szándékosan teszem, hogy Alexandria után beszélek Kairó* ról. Hiszen igaz, amit hallottam: aki nem látta Alexandriát, nem ismeri Egyiptomot. Este a repülőgépből kilépve, kellemes tavaszi levegő fogad. Még nem tudom szememmel felmérni a repülőtér méreteit, csillogva hívogatna a pompás bazár is, ahol csak dollárért lehet vásárolni arany, ezüst és alabástrom emlékeket. De indul az autóbusz, be a városba, a Heliopolis modern kertvárosán keresztül. Ót, hat vagy több emeletes palotáik, jobb kéz felől vasúti sínek, azután a kairói vasútállomás s alig fél óra múlva kiszállunk a neonfényben úszó téren a Hotel Continental előtt. Majdnem szemben a fehér Opera épülete, ahol először mutatták be az Aidát a Szuezi-csatorna megnyitásakor. A könnyű vacsora után elsétálgatunk a szálloda előtti utcákon. Még nyitva vannak az üzletek, hiszen itt éjfél felé zárnak. A déli órákban pihen, vagy alszik még a boltos is. Szobánk kényelmes. A megszokott széles heverők, víz, hűtőszekrény, s az elmaradhatatlan léghűtés. Reggel városnézés. Péntek van. Mohamedán ünnep. Dél felé indulunk a Citadellára, hogy megnézzük ez alabástrom mecsetet. Ott állunk a hatalmas kapu előtt. A mecset 162 méter magas, kapuja csaknem 28 méter és magasabb minaretje 88 méter magasságba nyúlik. A hatalmas méretekhez harmonikusan párosul a fenséget sugárzó építészeti stílus. Belépünk a mecset udvarába. Vagy húszcsöves köralakú alabástrom medence ragyog előttünk, csapjaiból állandóan folyik a víz, a csapok előtt márvány zsámolyok, hogy az igazhitű, mielőtt belépne a mecsetbe, elvégezhesse rituális mosakodását, értsd szó szerint: megmossa arcát, kezét, lábát és minden testnyílását. Természetesen, bennünket nem kötelez a mosakodás. Annál jobban ügyel az őrség, hogy levessük cipőinket, s mezítláb lépjünk be a csodálatos terembe. Csupa szőnyeg, csupa márvány, csupa díszítés, száz és száz függőlámpa, hét szószék-forma díszes emelvény, egyiken a pap fejtegeti a Korán szűréit. Az akusztika csodálatos. Vezetőnk gyufát gyújt az egyik márványfal mellett, s mi a másik oldalon aranyos fényben látjuk átragyogni az egyszál gyufa lángját. Egyre azt suttogjuk: csodálatos, csodálatos. Kilépünk a parkosított udvarra s nézzük alattunk az aranyfényben úszó négymilliós várost. Ezeregyéjszaka. Vagy talán Budapestre emlékeztet? Igen. A Nílus közepén kedves sziget, s a folyam két partját így két híd köti össze. Közepén a... majdnem azt mondtam: Margitsziget. Elbúcsúzunk Mohamed Ali és Naaszr Mohamed mecsetjétől, s újra az Opera felé hajtunk, hogy onnét Szolimán basa útján át eljussunk a Nile Hilton szállóval szembe a Tahrir téren büszkélkedő Egyiptomi múzeumba. A múzeum előtt légoltalmi óvóhelyek. A bejáratnál homokzsákok. De a múzeum több mint három évezred emlékét őrzi. A kertben kis medence csillog. Papiruszt termesztenek benne, hiszen vadon már nem nő papirusz, az itteni cserjék is csak satnya leszármazottjai azoknak a növényeknek, amelyek szó szerint a mai és régi kultúra bölcsői. Katalógusunk sincs, így csak a vezetőre hivatkozhatok, ha ugyan jól vezetett. Megcsodálom Tut-Anch-Amon kincseit, az Obirodalom emlékeit, a múmiákat, a merev szobrokat, melyeknek arckifejezése időtlénséget sugároz s tekintetük messze néz. Chefren szobrától jobbra a híres guggoló írnok néz a látogatóra. S mennyi ellentét! Itt az előírásosan merev tartású kőbe faragott fáraószobor, időtlenséget fejez ki, szemben vele a puha mészkőből faragott munkaábrázolás, mely pillanatot ragad meg. S mégis a pillanatot megragadó írnok örökítette meg a múltat. Az írnok ölében a papírtekercs, keze mintha írásra mozdulna, de tekintete a messzibe réved. A fáraó karja testéhez simul, kőszínű, az írnok, mint a többi mészkőszobor, színezett. Oj termek, újabb csodák. Ra-Hotep herceg és neje, a szépséges Nofret. Ebben az országban furcsán hangzanék, ha azt mondanám: Így láttam Egyiptomot KAIRÓ az idő pénz, mégis úgy érzem, két óra nem elég ahhoz, hogy az egyiptomi múzeumot végigjárjam, s pár sorban leírjam mindazt, amit ott láthat az európai turista, de meg kell még állnom egy házaspárt ábrázoló szoborcsoportozat előtt. Egy bájos, mosolygó asszony mellett padkán ül Szeneb, a törpe. Kecses csalás. Az ülő, szinte gyermeklábú férj így magasabbnak látszik normális feleségénél. De ki ez a törpe? Az ősi Egyiptomban gyakran bízták az előkelők értékeiket törpékre, s nem egyszer a törpék hatalmas vagyonra tehettek szert. Ilyen törpe volt Szaneb is. Állatállománya meghaladta a hatvanezer darabot. A házaspár két gyermekének szobra a padka előtt áll, kicsi, álló helyzetben. Jobbkezüket szájuk elé emelik, mintha hallgatásra intenének. Végig loholunk még az Ekhnaton termen, utána az Újbirodalom termét nézzük meg. De siessünk az emeletre, ott vár ránk Tut-Anch-Amon gyűjteménye. Tut-Anch-Amon Ekhnaton veje volt, felesége a szépséges Nofretete, aki hiába kérte őt, ne szakítson a régi vallással, Tut-Anch-Amon nem tudott a thébai papok befolyásának ellenállni. Nevét az utókor törölte az uralkodók listájáról, s csodálatos, mégis ez a jelentéktelen ifjú lett a legismertebb fáraó, legalábbis e XX. században. Ugyanis a legtöbb fáraó sírját kirabolták, ,de Tut-Anch-Amon sírja olyan jelentéktelen külsejű volt, hogy arról a legraffináltabb tolvaj sem álmodozott, micsoda kincset rejthet, sőt, hogy mit jelent az utókornak. Nem lehet felbecsülni s elképzelni, hány ember munkája s mennyi technikai és művészi erőfesztíés tárul elénk. Találgatunk, egymásra licitálunk, de nem tudjuk megtalálni a kifejezést, mellyel röviden meghatározhatnánk, mi mindent láttunk két óra alatt. Talán egy szóval így határozhatnám meg: c s o d á 11 Délután már a gizei piramisok alatt állunk. Hát ez az? Ilyen is lehetséges? Ez lenne a Cheops? De nicsak! Díszes nyergű tevék, hosszúruhés hajcsárok, fekete kecskenyáj, Itt ásító szamár, a levegőben galambsereg, s az ember áll, áll, s nem tudja vajon Madáchra gondoljon-e. vagy Mózes népére, esetleg felüljön az egyik teve hátára, hogy lefényképeztesse magát. Valóban ember alkotta e roppant kőhegyeket? És egy ember számára? S a hatalmas Szfinx! Az utat vigyázva évezredek óta, vagy a fáraók álmára őrködik? Mitikus oroszlántestű, emberarcú csodalény. Arca állítólag az Istenként tisztelt Chefren portréja. Nem, erről nem lehet beszélni. Ezt látni kell! Alkonyodik. A piramisokkal szemben csodálatos kávéház vár még csodálatosabb teraszával. Mire besötétedik a terasz megtelik vendégekkel, valahonnan színes, mozgó fényszórók csávái pásztázzák végig a piramisok környékét. Megborzadok. Kék, arany, lila, piros fényben úszik a sivatag. A piramisok s a Szfinx mintha életre kelne, mintha fejét mozdítaná. Arca változik. Jól dolgoznak a fényszórók kezelői. De az álom, vagy csoda, vagy varázslat csak most kezdődik: a Szfinx beszélni kezd. Arab, kopt, angol nyelven szólalnak meg az ügyesen elhelyezett hangszórók. A Szfinx beszél, beszól. Regél a négy-ötezer éves múltról. Az Ember tragédiájának egyiptomi Jelenetét látom magam előtt. Félmeztelen alakok is nyüzsögnek a kőtömbök között, hordszéken ül a fáraó, mellén keresztbetett kezében a hatalom jelével, fejdíszén a kobrakígyó, mögötte a napkorong s talán ott fetreng valahol Éva Is halálra korbácsolt rabszolgaférje mellett. Monoton beszéd, hangzavar, vetítés, fénysugarak ... Behunyom szemem, s Lucifer szavait hallom: „Nem órzed-é a lanyha szelletet. Mely arcodat legyintl s elrepül? Vékonyka porréteg marad, hol elszáll,,, Ne félj, csak szellemed vesz, De tested megmarad, mint múmia, Kíváncsisága iskolás fiúknak, Torz arculattal, melyről elmosódott Az írás, szolga volt-e, vagy parancsolt." Kialusznak a fényszórók, elhallgatnak a magnetofonok és a terasz közönsége percekig néma marad. A lanyha szellet meglegyint. Gyerünk haza! Hova? Hogyan is mondtam? Haza? Igen, haza, a magányba, a langyos szobába, ahol m'ár mesp indul a léghűtés. Atrobogunk a Nílus hídján s nem merünk visszapillantani a piramisokra, úgy érezzük, a Szfinx tekintete követ. Pedig csak mereven bámul a múltba. De az is lehetséges, hogy a jövőbe néz, pár ezer év távlat tába, titkaiba, melyeket majd feljegyez egy új lmok az újabb jövendő számára. Farkas Jenő.
