Szabad Földműves, 1968. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1968-04-20 / 16. szám
Beáta mär este 'óta görnyedt at 'asztal mellett és fáradhatatlanul írt. Itt-ott néhány szót kitörölt és mással helyettesített. Időnként elgondolkodva harapdálta ceruzáját és emlékezetében felidézte a vádlottak és tanúk vallomásainak részleteit, amelyeket a bírósági teremben nem győzött jegyzetfüzetébe beírni. Félelem és bizalom! Ml mindenre képesek ezek a huligánok! Es milyen nézeteik vannak! Hol és mikor romolhattak ennyire el? Mi segítette elő kialakulásukat? Ügy látszik az egész modern nevelés hibás, mégpedig alapjaiban hibás. Mindent már készen kaptak és nem tudják. .. Kinyílt az ajtó és benézett a férje. Megkérdezte', vajon tudja-e hogy óra van és sürgette, hogy menjen már aludni. — Nem, nem mehetek — mondta, és amint ránézett, rádöbbent, hogy szeretkezni vágyik vele. Es éppen ezt nem akarta. Az egésznapi megfeszített munka, a kellemetlen élmények kimerítették és elkedvetlenítették. — Be kell fejeznem a cikket, különben a főszerkesztő leharapja a fülemet. — Ezt el lehet kerülni. Egyszerűen mondj fel és vége a parádénak. — Azt nem teszem — mondta újra és a papír fölé hajolt. Irtózott az üres élet szorongató gondolatától, gyermektelen otthonának borús légkörében, szeszélyes és hatalmaskodó férje mellett, aki csak akkor volt gyengéd hozzá, ha élettanilag kívánta meg. Nem is olyan régen volt bátorsága, hogy ellenállt férje akaratának, most az elképzelés fs rossz volt számára, hogy ismét legfőbb ura és parancsolója legyen. 'A férj bement a szobába, ledobta magáról pizsamáját és öltözködni kezdett. — Tessék — a manzsettán nincs gomb! Látod, milyen vagyl Beáta gyorsan hozzálépett és bűntudatos hangon mondta, hogy mindjárt felvarrja. — Ezt már régen meg kellett volna tenned, nem most, mikor sietek. Különben is, ez az ing rosszul van kivasalva. Adjál másikat!... Azt sem akarom. Otra nagyon világos. Beátának már elege volt az örökösen ismételt szólamokból: ezt csináld, azt add ide. Rámordult, hogy válasszon maga inget és kiszaladt a konyhába, ahonnan a kifutott tej bűze terjedt. A férj arca elvörösödött. — Megüt a guta! Ml van abban a... Ogy estek a szemrehányások Beátára, mint a jégeső. — Ellenkezőleg, én őrülök meg veled — kiáltott fel Beáta. — Állandóan morogsz, mint egy rossz kutya, volt már a nyelvén, de időben megtorpant. Félt, hogy mérgében kirobban. Nemrégen ütötte meg. Három napig járt feldagadt arccal a szerkesztőségbe, s azt hazudta, hogy a foga fáj. A férj káromkodott egyet, fogta hivatali irattáskáját és bevágta maga mögött az ajtót. Beáta igyekezett munkahelyén nem gondolni feszült viszonyukra. Miért gyötörje magát. Majd ktmagyarázzák egymásnak a nézeteltéréseket, ha visszajön a szolgálati útról. Visszaemlékezteti öt a boldog időkre. Kell hogy megértse, el kell ismernie, hogy a rákényszerített szerep megalázó. Azok az idők már régen elmúltak, amikor ez a jelszó volt érvényes: az asszonynak legyen gondja a gyereA férfi ezt megérezte, és mérgesen fontolgatta, hogy felesége elhidegedett tőle. Amint csak rám néz, visszautasít. Halántékában vert fellázadt vére. Kedve lett volna erőszakkal hatalmába kerítem, de büszkesége nem engedte ezt. Hiszen alkalom van elég — mondta magában. Ha nem akar vele élni, mint férfivel, akkor aszerint rendezkedik be. Ne gondolja, hogy nélküle nem tud meglenni... Reggel van. Beáta a tejcsarnokból tért vissza és a reggelit készítette. Férje telve a mindennapi elégedetlenséggel kijött a fürdőszobából és rátámadt: — Már egy héttel ezelőtt mondtam neked, hogy hívjál szerelőt. Ki kell cserélni a tömítést, különben baj lesz. De neked ez mindegy. Semmivel sem törődsz ... — Éppen te törődsz — válaszolt Beáta, elnyomva magában ingerültségét. — Mindent rám hagysz. Ha összetett kezekkel otthon ülnék, jogod lenne ... A férj ószövetségi tekintettel nézett rá és félbeszakította: — Nem akartam megengedni, hogy állásba menj. Eleget keresek ahhoz, hogy otthon lehess. Csakhogy te inkább vagy a szerkesztőségben mindenes lány, mint... — Hagyd abba! Nem tudsz mást, csak azt emlegetni, mennyit keresel, engem mérgesíteni a piszkos gyanúsításokkal, sértegetni... Biztosan vannak hibáim, de neked talán nincsenek?! Mondd, meg nyíltan, mit tudsz ellenem felhozni? — Hallgatsz, mert semmit sem tudsz. Minden csak a fantáziád szüleménye. Betegesen féltékeny vagy. Ez az. Abban a megrögzött elképzelésben szenvedsz, hogy szerelmi kalandok iránti vágyból tértem vissza eredeti hivatásomhoz. Valóban semmit sem vethetett a szemére. Felesége érzelmi elhidegülése miatti tehetetlenségéből fakadt felindulás volt az egész. Makacsul visszautasította és nem akarta elismerni, hogy önző, az öregedő ember különböző kegyetlenségeivel, amelyekkel feleségét elriasztja magától. — Beléd látok. De írd a füled mögé: engem nem fogsz az orromnál fogva vezetni. Ha valamire rájövök — repülsz, mintha kilőtték volna. A cipőmet már kitisztítottad? ... Na, mozogj már! — Magad is megtehetnéd. En . .. Elfordult. Rosszallót környékezte fekete szemeinek láttán, amellyel mint két svábbogár pásztázta végig az arcát. Féltékeny zsarnok. Ilyennel kötöttem össze az életemet... Hiába erőlködik — nem férnek össze. Egészen másképpen képzelte el együttélésüket. Mit is jelent férjének? Nőstényt és cselédlányt. Különben is gyűlöli öt. fo SZABAD FÖLDMŰVES kekre, templomra és a konyhára ... Alig lépett azonban ki a nyomdából, ahol beteg kolléganőjét helyettesítette, szorongás fogta el. Miért tűnik úgy, hogy a mai este döntő határköve lesz? Talán azért, mivel még emlékezetében van a reggelt veszekedés? Méregzsák. Ha nincs minden kedve szerint, majd kibújik a bőréből. Öt év alatt nem tudta megszokni rtgolyás természetét. Es nem szokja meg élete végéig sem. Neki meg az a gyengesége, hogy mindent a szívére vesz. Reggel bizony alaposan nyugtalanította őt, hogy együttélésükben mindgyakrabban alakulnák ki hasonló helyzetek. Vajon mi lesz, ha hazajön? A repülőtérre bizony nem megy ki eléje. Azt nem. Tulajdonképpen nem is tudja, mikor érkezik meg. Mire a kapuhoz ért, az már zárva volt. Ki akarta nyitni, kereste táskájában a kulcsait, de nem voltak ott. Uramisten! Megrémült. Mi lesz most? Igaz, felcsengetheti a házmestert, de ahogyan ismeri őt, az nehezen mozdul. Undorítóan kényelmes és nem készséges ember. Ezen felül goromba, is. Közel állt a síráshoz. Ha ugyan a házmesternek fel is méltóztatik kelni és kaput nyit, hogyan jut be a lakásba? Lehet, hogy izgalmában otthon felejtette a kulcsokat és csak becsapta az ajtót. Ha nem lenne olyan késő, elmenne valamelyik ismerőséhez. De ebben az időben ... Istenem, istenem! Csak nyugalom, nem szabad elveszteni az idegeket. Talán már Igor is hazajött. Előszeretettel szokott váratlanul megérkezni. A járda szélére lépett és felnézett az ablakokra. A hálószobából tompa világosság szűrődött ki. Tehát mégis ... Megkönnyebbülten sóhajtott fel. Rögtön ezután azonban félelem szállta meg. Akaratlanul elképzelte, hogyan fogja őt férje fogadni. Történjék bármi, mondta magában. Végeredményben nem maradhatok az utcán. Es miért éljem át kétszer a kellemetlenséget, amely rám vár. Táskájából gyufaskatulyát vett elő, kiszórta belőle a gyufát és megcélozta az ablakot. Természetesen nem találta el. A harmadik emeleten laktak. Újra próbálkozott, de hiába. Kővel talán eltalálná az ablakot, de honnan szerezze? Milyen kár, hogy nem tud .fütyülni. Kiabáljon? Nem, nem kell az egész háznak tudnia, hogy ... Visszament a kapuhoz és ujját rányomta a csengőre. Idegesség, remegés fogta el. Ujja a csengő gombján elzsibbadt. Megsüketült az a lusta lajhár vagy mi van vele? Azt hiszem, rövidesen az ablakot verem ki. Végre! A folyosón a kapu vastag üvege mögött egy alak jelent meg. A házmester volt női pongyolába bugyolálva és vesszőseprővel felfegyverkezve. — Hé, öreg, vigyázz magadra! — kiabált utána a háttérből a felesége. — Ogy bizony ... majd én megtanítom őket kesztyűben dudálni... Üsse meg ókét a guta! Azonnal hagyjátok abba! Ilyen szemtelenség, az emberi legjobb álmából ébresztik fel. — Csak annyira nyitotta ki a kaput, hogy kidughassa a seprőt. Hős. Ügy látsitk, be van gyulladva, gondolta megvetően és rákiabált. — Engedjen már végre be! — Amikor a házmester felismerte őt, meglepetten nézett rá és tépelődött — Ö, a nagyságosasszony... En meg már azt gondoltam, huligánok. S miért ilyen ... Hogy megelőzze a további kérdezősködést, tízkoronát nyomott a kezébe, és kettesével vette a lépcsőket. Lihegve és izzadton ért az ajtóhoz. Becsengetett. Egy ideig kínosan várta, hogy kinyílik az ajtó. Félt, hogy a kivilágított ablak csak optikai csalódás volt. A hálószoba felől lépések neszét hallotta. A hall parkettje megcsikordult férje testének súlya alatt. Megkérdezte: — Ki az? — Erőltetetten felelt: — En... — Ezt tudtam. Ha nem vagyok otthon, csavarog. Mit tegyek vele? Kékre verjem vagy... Amennyire a biztosítólánc engedte, kinyitotta az ajtót, és a keskeny résén át ránézett. Felvillogtak szemei. Ökölbe szorította kezét, majd újra kinyitotta, mintha meg akarná fojtani. — Condra! Nem szégyelled magadat a szemem elé jönni?! Ezek a szavak úgy hatottak rá, mintha doronggal ütötték volna le. Egy ideig teljesen magánkívül volt. Még mielőtt szóhoz jutott volna, férje hirtelen becsapta az ajtót. Ennek zajától visszhangzott a sötét folyosó. — Igor, kérlek, ne bolondulj! Mindent megmagyarázok. — Hangja a sírástól rekedt volt. — Amit bebeszélsz magadnak, esztelenség. Esküszöm neked .., — Nem akarok semmit sem hallani. Takarodj oda, ahonnan jöttél. Semmi közünk már egymáshoz. Istenem, a szomszédok biztosan fülelnek. Mit fognak rólam gondolni? Rettegett a pletykáktól és gúnyolódásoktól. Lentről lépések hallatszottak, valaki felfelé jött a lépcsőn. Nem, nem fog vele huzakodni. Nincs annak semmi értelme. Viszonyukat, amely apró darabokra tört, nem lehet helyrehozni. Lábai két emelettel feljebb vitték. Bátortalanul becsengetett volt kolléganőjéhez. Nagy meglepetésére annak bátyja nyitott ajtót. — 0, Beáta, honnan ... — Es te? Bocsáss meg, hogy így... Nyelve megakadt szájpadlásán. Mégcsak nem is gondolt arra, hogy itt találkozhat vele. Erezte, hogy lángba borult az arca, de azt is érezte, hogy nemcsak attól van izgalomban, amit az előbb átélt, hanem még valamitől, ami megrögződött emlékezetében. — Tessék, gyere beljebb! Örülök, hogy látlak. Ideiglenesen lefoglaltam Vera szobáját, hogy az előadásokra készülődhessek. Otthon nincs nyugalmam. Bátyám megnősült és ... — A szobába vezette és felgyújttota a nagy csillárt. Megpillantotta Beáta zavartól lángoló arcát. — Te jó ég! Mi történt veled? Könnyesek a szemeid. — Beáta csak intett kezével. Ne is kérdezz, és a karosszékbe Vetette magát. Ugye, Vera alszik? Ne mondd. Tanulmányi kiránduláson van! Ezt nem tudtam... Ne készíts semmit. Csak egy ugrásra jöttem fel. — Kellemetlen volt neki feltárni a szívét, már csak azért is, mert... Mély szomorúság fogta el. Sajnálta a szerelmet, amellyel ez a nem szép férfi valamikor elhalmozta őt. Akarata ellenére visszatértek az emlékek, hogy mardossák és gyötörjék. 0, milyen könynyelműen utasítottam vissza öt. Es most itt ülök előtte éppen olyan sebzetten, mint annak idején ő. Büntetés ez azért, hogy felülkerekedett bennem a számítás, mondta magában. Beképzeltem magamnak, hogy Igorral élni fogom a világomat. Átkozott illúzió! Tenyerébe szorította lüktető, vértől zúgó fejét. A férfit nyilván zavarta Beáta helyzete és ezért unszolta öt. — Beszélj, kérlek ... Segíthetek valamiben? — Hogyan mondjam meg neki? Nem hiszi el. — Félek, hogy hihetetlenül hangzik, — kezdte és nehezen hozva ki a szavakat, szakadozva elmondta, mi történt vele ... Es most nincs hol lehajtani a fejemet. Átkozott dolog. Ha tudtam volna, hogy mi lesz ebből... A férfi Beáta elbeszéléséből arra következtetett, hogy harmonikus családi életről szó sem lehet náluk. Ez benne bizonyos elégtétel érzését váltotta ki. Nemcsak én szenvedtem, ő is szenvedett, gondolta és ismét megtelt a szíve Beáta iránt. Kezdte hinni, hogy végre az övé lesz. — Ne vedd ezt olyan tragikusan, Beáta. Azt hiszem, házasságtok így vagy amúgy, sem lehetett tartós. Öreg férfi fiatal asszony mellett csak zsarnok vagy bohóc lehet. Ö pedig túlságosan gőgös, semhogy... De ne beszéljünk már erről. Tudod mit, igyunk. Vagy aludni akarsz? — Szívesen aludnék, de azt hiszem, ez nem illik — válaszolta és idegesen cibálta zöld szvetterét. — Hiszen nem vagyunk idegenek — jegyezte meg. Megfogta kezét és Beáta nem tiltakozott. — Tudod, hogy még mindig szeretlek? En már ilyen vagyok ... Es boldog lennék, ha ismét azt mondhatnánk: mi. Ajkán holmi várakozástól leplezett mosoly csillant meg, TAVASZ Foto: Zd. KruZlnsky TŐTH ESZTER: ÁLD M Álmomban, mint sok kollégához, eljöttek az apai ősök, hozván magukkal illendőképp fejőszéket, kapát és lőcsöt. Végre! Hisz bántott eleget, hogy magamra épp csak engemet hagy a törzs. Hogy hun hát mán ezek a manes-ek? Itt, végre! Lesz nyilatkozás!... S már kocsis dédem int is a lőcsre: — „Ezt írd, lány! Másnak is így futja több nyugati bagóra, löncsre." — — „Lőcs nem elég. Egy hős kapa nélkül nem ős az ősapa!“ — Nyújtja ükapám a kapáját. — „Ezt is írd, ha kedves a pályád!“- — Látva, hogy nem kapok kapán se lőcsön, mást kezd ükapám: — „Hát írd meg ezt! Mint a falombban madár a dalt, lakodalomban magamtól fújtam én, üköd, a rigmust! ... Apád rám ütött, s te is, még inkább, mint apádra. Ezt tedd az ars poeticádba!“ — — Az nincs nekem, öregapám —, pirulok, s pillám félve rebben. — „Assincs?“ — kiált fel cseléddédanyám. — „Ej, te élhetetlen, ha vóna, s ollyan, mely kivallja nyilván a fejőszék sugalmát, tán Paliék se szánták vóna tlilled az Atilla jutalmát!“ — ' — „Eh, szégyell minket ez a gyermek!“ — fú az ükből a sérelem. — Magukat nem. A flancolást magukkal, én azt szégyellem. — — „Mondasz valamit.“ — Dédapám, a kocsis, tűnődve pödör bajszot. — „Jobb, ha eztán is csak belülről bökünk lelkednek csálét, hajszot.“ — Aforizmák-4 A kérlelhetetlenség a korlátoltság édestestvére. 4- Néha közveszélyes az önvédelem.-4- A súlyossági állapotot nem könnyű elviselni.-4 Légy tapintatos azzal szemben, aki sérteget, mert nagyon érzékeny. 4- A legtöbb ember nem rossz, csak élénk.-4 Erős akarattal bele lehet nyugodni az öregkor derűjébe is. 4- A legtöbbször hiúságunkat éri a sérelem, és nem az erkölcsi világrendet. -4 Az emberek nem örökké, csak tovább akarnak élni. 4- Vigasz az a bajban, ha másokat okolhatunk érte. 4 Hiába bölcs az ember, ha nem hallgat magára.-4 A fontoskodúnak minden fontos.-4 XY udvarias ember. Mások véleményét vagy elfogadja, vagy tiszteletben tartja. 4 Ha az ember nevetni tud a bosszúságokon, élete végéig biztosítva van a jókedve. 4 Sok hasznos jötanács csak akkor veszít az értékéből, ha megfogadják. 4 Sértődéssel könnyebb valakit megbántani, mint sértéssel. 4 Más kárán könnyebb örvendeni, mint tanulni. 4 Ne aggódj, ne idegeskedj, ne izgasd fel magad, s akkor száz évig fogsz élni. Ne tégy szemrehányást, ha unatkozol!-4 Az embertelenség embertelenné teheti a Földet. 1968. április 20. TAKÁCS F. LÁSZLÓ KARIN: . w á\a
