Szabad Földműves, 1968. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1968-04-13 / 15. szám
Szakkönyvek írójával beszélgettünk S v a n c e r Lajost, neves méhészeti szakírónkat olvasóinknak bemutatni nem szükséges, hiszen ha nem is személyesen, de szaklapokban megjelent szakcikkei, valamint kiadott szakkönyv'ii közvetítésével minden méhész jól ismeri. — Jelenleg milyen kiadványon dolgozik? — tettük fel kertes házának dolgozószobájában a kérdést. — Megkértek, hogy az 1967- ben szlovák nyelven megjelent „A méhcsaládok élelemértékesítése és etetése“ című kiadványt magyarra fordítsam, s így jelenleg ezen dolgozom. Helyesnek tartom a magyar változat megjelenését, mert különösen a haladó méhészeknek szükséges tájékozódniuk afelől, hogy milyen változásokon mennek át azok az anyagok, amelyeket a méh gyűjt, vagyis a nektár valamint a virágpor, továbbá miként érvényesülnek ezek az anyagok a méh szervezetében. Nagyon elterjedt az a helytelen eljárás, hogy a virágpor pótlókat olyan helyeken és olyan időszakokban alkalmazzák, amikor a méhek nem gyűjthetnek virágport. A virágpor pótlókat mézbe és cukroslepénybe keverik. Ezáltal az anyagok nem érvényesülnek úgy, mintha ezeket a méh lábkosaraiba gyűjtené és a sejtekbe raktározná, ahol tejsavas erjedésen mennének át. Ilyen formában azután a szóbanforgó anyagok sokkal jobban érvényesülnének a méh szervezetében. Ezt úgy állapították meg, hogy különböző etetések után mérték a méh testének nitrogéntartalmát. Az éppen világrajött méh nitrogéntartalma 1,6 milligramm, ami később a bő virágpor táplálkozás következtében 2,2 milligrammra növekedik. Megállapították, hogy például a mogyoró virágpora, amelyet azelőtt kitűnőnek minősítettek, a valóságban csak középértékű. Ennek ellenére a méhészek nagyon értékelik a mogyoró virágát, mert annak virágporát a méhek már akkor gyűjthetik, amikor még egyéb lehetőség nincsen. A kézzel gyűjtött és mézbevegyített mogyoró virágpor következtében a fiatal méh nítrogéntartalma csak 1,7 milligrammra emelkedett. Ellenben amikor a kísérleti méhek gyűjtötték a mogyoró virágporát, sejtekbe rakták és később innen használták fel, akkor nitrogéntartalmuk 1,6-ról 1,9 milligrammra emelkedett. Legjobbak közé sorolható az olajrepce, a gyümölcsfák és a herefélék virágpora, mivel ha ezt a méhek kosaraikba gyűjtik és a sejtekben történő tejsavas erjedés után fogyasztják, testükben a lehető legnagyobb, tehát 2,2 milligramm nitrogén halmozódik fel. Többek között ilyen mélyebb szakmai kérdéseket dolgoztam fel könyvemMÉHÉSZ ben, melynek magyar változatán most dolgozom. — Az egész könyv elméleti kérdésekkel foglalkozik, avagy gyakorlati részei is vannak? — Tulajdonképpen két részből áll a könyv, mivel első része elméleti, második része pedig gyakorlati kérdések tisztázásával foglalkozik. Főleg arra ad útmutatást a második rész, hogy az elméleti ismereteket milyen módon kell a gyakorlatban érvényesíteni. Ennek lényege, hogy a virágport ne vegyítsük a mézeslepénybe, vagy a mézbe, hanem szabadon adjuk a méheknek. Egy érdekes jelenség tapasztalható. Ha természetes virágpor áll kirepüléskor a méhek rendelkezésére, ügy elhanyagolják az etetőből végzett virágpor fogyasztást. Eredetileg az volt az elképzelés, hogy a szabad természetben gyűjthető virágpor talán értékesebb. T a a b e r amerikai tudós megállapította, hogy a természetes virágporban van egy atraktív anyag, amely a méheket gyűjtésre csábítja, ami a virágpor pótlókból hiányzik. A méhek ezért elhanyagolják a középértékű virágpor pótlót is, ha akár teljesen értéktelen, de természetes virágporhoz Jutnak, például a boróka fenyő virágporához. Amikor az említett tudós a teljesen értéktelen cellulózéba keverte az atraktív anyagot, akkor a méhek elhanyagolták a virágpor pótló gyűjtését és a cellulóz csalétek felé fordították figyelmüket. Amikor pedig a természetes virágporból kivonta ezt az atraktív anyagot, majd a virágpor pótlót telítette vele, akkor a pótlót gyűjtötték. A könyv gyakorlati részében az etetéssel foglalkozó kérdéseket tárgyalom, főleg a virágpor és a cukoroldat etetését. — Mikor jelenik meg ez az egészen új témákat tárgyaló mű? — Előreláthatólag a következő év tavaszán, de lehetséges, hogy előbb. — Tudomásom szerint a „Gyakorlati méhész“ című könyve újabb kiadásban jelenik meg, mi ezzel kapcsolatban a helyzet? — Tárgyalások alkalmával felmerült a kérdés, hogy célszerű lenne a „Gyakorlati méhész“ magyar és szlovák nyelven való harmadik kiadásának megjelentetése, mivel a legutóbbi kiadás a könyvpiacon lényegében elfogyott. Az volt a véleményem, hogy jó lenne a könyv anyagát két részre osztani, mert ebben a kezdő méhészekre valamint a haladókra is tekintettel voltam. Az a véleményem, hogy a haladó méhészt már nem érdekelhetik az alapfogalmak, mert már régen tudja mi az a léputca, távkapocs, stb. Helyesebbnek tartanám ezért a kezdő méhészek részére egy olyan könyv kiadását, amelyben az alapfogalmak magyarázatára fektetném a fő súlyt, valamint a családok kezelésének, a raj keletkezésének és hasonló kérdéseknek ismertetésére. A haladó méhészek részére külön könyv kiadását tartanám helyesnek, amelyben csupán a kutatás valamint a gyakorlat legújabb vívmányaival foglalkozhatnék, amelyekből a könyv megjelenése óta már eléggé sok összegyűlt. — A kiadónak mi volt a nézete ezzel a megoldással kapcsolatban? — Helyeselte a javaslatot, aminek eredményeképpen a kezdők részére a jövő évben jelenne meg a könyv, a haladók részére pedig további időpontban. — Bizonyára ismeretes On előtt, hogy szerző kollégái milyen művel készülnek a nagy nyilvánosság elé lépni. — Jelenleg már nyomdában van Luptovská tollából „A méz értékesítése a háztartásban“ című szlovák nyelven megjelenő könyv. A könyv melynek recenzióját végeztem többek között számos kitűnő receptet is tartalmaz és szerintem nagy sikere lenne magyar kiadásban is. Azonkívül Krilan könyve jelenik meg a kaptárkérdésről. N i S i e t a már elkészítette a méhészet szlovákiai történelmével foglalkozó munkáját. Ezen kívül V itek tollából jelenik meg egy könyv az anyapempővel kapcsolatos témakörben magyar nyelven előreláthatólag ez év végén. M i 11 a átnyújtotta a kiadónak „Méhész szótárjának szlovák kéziratát. Ezeken a konkrét megvalósulás előtt álló kiadványokon kívül szó van további könyvek kiadásáról, például az „Ezer kérdés, ezer felelet a méhészetben“ című munkáról szlovák nyelven Kri- Kantól esetleg kollektíva bevonásával. Egy szerzőkollektíva készítené el a méhbetegségekkel foglalkozó könyvet. Tárgyalás folyt a mézelőnövényekről és a virágporról írott könyv kiadásáról. A méhészeti könyvkiadás programja mint látjuk bő, a kiadóvállalat lelkiismeretesen foglalkozik az új művek megjelentetésével, a szerzők elégedettek az együttműködéssel, így reméljük, hogy ha a jövőben változna a helyzet, úgy ez csakis további javulást jelenthet. A z ókori népek három ** jó tulajdonsága miatt becsülték a mézet. Édesítő, szépítő és gyógyító hatása tette nélkülözhetetlenné. Kevés olyan szert ismerünk, mely az évszázadokat túlélve, megtartotta értékét. (A nádcukrot Európa csak Nagy Sándor indiai útja után ismerte meg. A gazdagok méregdrága, ínyenc csemegéje volt.) A mézet, mint édesítőszert, csak a 150 éves répacukor tudta háttérbe szorítani. A répacukor, mint olcsó Ipari termék meghódította a világot, de a méz jelentőségét és értékét nem csökkentette, mert azóta a gondos vegyi és biológiai vizsgálatok bebizonyították, hogy a méz nemcsak édesítőszer, hanem a szervezetet építő, fermenteket és vitaminokat tartalmazó tápanyag is. AZ ÉVEZREDES MÉZ A méz gazdag szőlőcukortartalmát szervezetünk változatlan formában használja fel, és adja át a vérkeringésnek. Kálcium, kálium, vas és jódon kívül vitaminokat, almaszőlő-, citrom- és tejsavat is tartalmaz. Baktériumölő, és a gombaszaporodást gátló hatása is bebizonyosodott. Tárolhatóságára jellemző, hogy az ősi sírokban talált méz összetétele változatlan maradt. A méz nemcsak a gyógyszeripar alapanyaga; a házipatika számára is értékes: — hűléses megbetegedéseknél és hörghurut ellen a mézes tea ma is közkedvelt. Biológiai értékére jellemző, hogy a beteg, és az egészséges ember számára egyaránt hasznos a méz. A mézes arcpakolást, mint bőrápolőszert, világszerte kedvelik. Táplálja, és bársonyossá teszi az arc bőrét. Közöljük két összeállítását: Mézpakolás, normális vagy zsíros bőrre: 35 g mézet felmelegítünk folyékonnyá, hozzáteszünk 90 g grízes lisztet, 1 tojás fehérjét vagy kevés tejet. Az egészet jól összekeverjük, és az előzőleg alaposan letisztított arcra ecsettel felkenjük. A szem környékét szabadon hagyjuk. A mézmaszkot 30 percig tartjuk az arcunkon, majd langyos vízzel leöblítjük. Mézpakolás száraz bőrre: 1 kávéskanál (ugyancsak felmelegített) mézet összekeverjük 1 tojássárgájával, és annyi babaolajjal, hogy kenhető pép legyen. A megtisztított arcra ecsettel rákenjük, és 30 percig hagyjuk az arcon száradni. Langyos vízzel öblítjük le utána arcunkat. Szakolyi Edit KUCSERA SZILÁRD 6
