Szabad Földműves, 1968. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1968-04-13 / 15. szám
A fő fejlődési időszak természettani feltételei A múltkor közölt „bevezetőnkében némileg már foglalkoztunk a méhlegelővel. Célunk most ennek részletes felboncolása és természettani feltételeinek megállapítása. Sok méhésztársunktól, sajnos még méhészeti dolgozóktól is hallhatjuk azt a régóta élő hiedelmet, hogy gyengébb legelőn, lassúbb, huzamosabb hordásnál, kisebb űrtartalmű kaptárak szükségesek. Szó se róla! Ezekkel is lehet méhészkedni. Csak az a nagyon nagy baj, hogy ilyen gyengébb családra még több egész évi ráfordítást (munkát, költséget) kell áldoznunk, mint egy erős törzscsaládra. Ezzel csak a gazdaságosság „egyik alkotóját“ emeltük ki, amit egy sportoló méhész még ki is bír. Egy kisebb kaptárban 70 ezer, még kisebben 60 ezer, talán csak 50 ezer méhegyedig fejlődhet fel a méhcsalád, mert méretei csak ilyen fejlődést tesznek lehetővé. Aki így méhészkedik, annak sajogni fog a szíve a másnál zsibongó erős törzscsaládok láttán. Szidni fogja méhlegelőjét, mert az szerinte kevés, pedig mindössze az a hiba, hogy nem jár nyitott szemmel. Később tapasztalni fogja, hogy nála mindenfajta hozam jóval kevesebb, lassúbb a fejlődés, nemesítésről szó sem lehet és a betegségek, kártevők sokkal gyakoriabbak. A legnagyobb baj az, hogy a méhész beletörődik egy helytelen felfogásba és elhiszi, hogy méhészkedését a legelő irányítja. Itt-ott még a szakirodalomban is támpontot talál. Végül el sem hiszi, hogy a legelő állandó bővítése segítségével a méhcsaládok magasabb biológiai fejlettségét is elérheti. Lássuk csak: hosszú mérsékelt hordás kihasználására kevés gyűjtő kell, jó a kisebb fészek és a „kisebb“ mézkamra is. Mi igaz ebből? Én ezt a tanácsot nem fogadtam meg. Ellenkezőleg, nagykaptáros, fejlett családokkal dolgoztam ilyen legelőn is. Mindig jobb eredményeket értem el. Miért ne dolgozhatna egy nagy család jobban, ha huzamosabban is, de állandóan van mit hordani? A legelő nektártermése vagy elég vagy kihagyásos. Ebből minden méhcsalád részesül, sőt, a fejlett, erősebb család aránylag többet gyűjt, mint a gyengébb, de érthetően csak akkor, ha a nektártermés elégséges. A legelő hozamát csak annak elégtelensége vagy az aránytalan túlméhesítés rontja le. A túlnemesítés legelőkihagyáshoz vezet. Ilyenkor arányosan leromlik minden család hozama. Az erős családok még ezt a leromlást is „kisebb arányban“ érzik, mint a kis kaptárait lakói. A nagyfészkű családok ffasítása nagy. Nagy a dolgozók arányszáma is, de mindenkor szabályszerű és kiegyensúlyozott lesz. A fiasítás terjedelmét és a dolgozó csoportok nagyságát mindenkor a beözönlő élelem irányítja. Készleteit tehát nem élheti fel mindaddig, amíg naponta egy kis hozam van. A fenti állítás tehát teljes egészében helytelen. Ha kezdő méhészt így tanítunk méhészkedni, hibázunk. Hát még, ha belenézünk egy kisfészkű méhcsalád őszi családalapításába és telelésébe. Ilyenkor látjuk méhésztársainknál a sok koldúscsaládot, melyek egy termelő családnak csak a torzói. Ez a biológiai lemaradás a gazdaságosság másik nagy alkotója. Bizony ezt már a sportoló méhész sem bírja ki. A kis kaptár méhészeti metődikáját elfogadhatóan megoldani nem is lehet. Méretei nem arányosak a méhcsalád teljes biológiai fejlődési szükségleteivel és lehetőségeivel. A kaptár nagyságát tehát a legelőhöz méretezni sohasem szabad. Hogyha méhcsalád — az élőlény — teljes fejlődési lehetőségeit kihasználtuk-e maximálisan régebben mellékes volt. Jobban mondva ennek szükségét és előnyeit nem vettük észre. Ma már részletesen ismerjük miért fontos és mire képes egy erős törzscsalád. Azt is tudjuk, ha gyümölcsvirágzás után nincs miről hordani, akkor méheinkkel egy repcetáblára mehetünk, vagy a közelben márciusban facéliát vetünk. Ez minden időszak méhlegelőjének a legjobb megoldása. Most már biztosan felismerhetjük, hogy a méhlegelő méhészkedésünkre kétségtelenül mindig befolyással lesz, de azt irányítani semmi esetre sem fogja. Nekünk elsősorban az a fontos, hogy méhcsaládjaink minden időben erősek, fejlettek legyenek. Ha egyszer hordásra nyílik alkalom, akkor üssenek, gyűjtési ösztönüket a végtelenségig fokozhassák. Amikor pedig a sok méhre már szükségünk nincs, akkor szaporítunk, nemesítünk és tartalékcsaládokat képezünk. Ha ezt világosan látjuk, akkor szinte belénk szúr a felismerés; fütyülünk a kicsi, a közepes vagy a különleges képtárakra is, ha bennük a legkisebb anyagi és fizikai ráfordítással az élőlény maximális fejlődését és leghatásosabb munkabírását kifejteni nem tudjuk. Ez a felismerés most tovább vezet a helyes úton. Ha fontos a maximális biológiai fejlettség, akkor nyilvánvaló az is, hogy ez csak „megfelelő nagyobb“ kaptárakban és 100 %-on felüli „termelékeny“ méhlegelőn lehetséges. És így jutunk el végül is a méhlegelővel kapcsolatos tudnivalók részletes ismertetéséhez. Legelőször is általánosságban kell foglalkoznunk a méhlegelővel. Telephelyünk 3 km körzete méhészetünk közvetlen takarmányalapja. Hazánk minden részén elfogadható nektárforrásokat találunk. Bioklimatikus viszonyaink is megfelelőek. Vegetációnk nektár és virágpor képződése szabályos átlagban, három hordási lehetőséget nyújt úgy, amint azt bevezetőnkben leírtuk. Természetesen időnként előfordulhat kisebbnagyobb kiesés, de ezt könnyű felismerni és pótolni. Már részleteztük, hogy 100 százalékos legelőről akkor beszélünk, ha a legelő minden időben, annyi nektárt ős virágport biztosít, amely egy erős méhcsalád biológiai életszükségletét hiánytalanul fedezi. Értékelésünknek ez az alapja. Hogy számszerűleg is ki tudjuk fejezni a méhlegelő minőségét, szükségünk lenne annak pontos ismeretére, mennyi nektár és virágpor kell egy méhcsalád egész évi létfenntartására. Sajnos, ezt pontosan nem ismerjük. Mi ezért csak 100 százalékon aluli „kihagyásos“ vagy 100 %-on felüli „termékeny“ legelőről beszélünk, mert ez célunknak pontosan megfelel. -Azt, hogy a takarmányalap bőséges vagyis minden időszakban termelékeny legyen „részletes értékeléssel“ állapítjuk meg, és szükség szerint alkalmazott legelőpótlással (serkentéssel, etetéssel, mézelő növények vetésével, ültetésével, de főleg egyszeri, esetleg többszöri vándorlással) valósítjuk meg. Tehát teljes határozottsággal kijelenthetjük, hogy korszerű méhészkedés esetén, kizárólag erős törzscsaládokkal dolgozunk és méheinknek minden időben jó méhlegelőt biztosítunk. Aki ezt a fontos természettani feltételt nem tartaná be, sohasem fog gazdaságosan méhészkedni. Sőt, méheivel mindig nagyon fog bajlódni. A méhlegelő tervszerű pótlása ma már amúgy sem kerülhető el, mert az agrotechnika modern eszközei és közbelépései régebbi klasszikus legelőinket lépten-nyomon veszélyeztetik. Ezt a hatalmas kiesést szerencsére a vetésforgó, tervszerűen vetett mézelő takarmánynövények, erdőtelepítések, létesített szélfogók nem csak pótolni tudják, hanem messze túl is szárnyalhatják. Ezért világos előttünk és tudjuk, elkerülhetetlen, hogy az állami gazdaságok és EFSZ-ek agronómusai a méhészet vezetőjének javaslatait meg ne szívleljék és a méhek létszükségletét minden igyekezetükkel ne biztosítsák. Ez nem csak a méhészet méztöbbletét biztosítja, de a magasabb mezőgazdasági terméshozamokat is. A modern agrotechnika egy újabb ágazattal bővült. Ez a mesterséges megtermékenyítés. Hiába ágálnak itt-ott még ellene. Flőbb-utóbb kötelezővé teszik, mert helyes alkalmazása esetén még 30 %kai nagyobb terméshozamot Is biztosíthat. Ebben a megtermékenyítő munkában vezető helyen állanak éppen a méhek Ám de mit csináljon az egyéni kis méhész? Semmi oka sincs a csüggedésre. Legelőször is telephelyén azt állapítja meg, milyen és mennyi növényféle virágzik az egyes fejlődési időszakokban és hová lehet valamit még elültetgetni. Ezekre a helyekre minden további fontolgatás nélkül évente 10 db mézelőnövényt ültessen ki. Ez mulaszthatatlan kötelessége, annál is inkább, mert a növényeket a járási méhészeti szövetség ingyen bocsátja rendelkezésére, csak igényelnie kell. Aki ezt a feltételt nem teljesíti, maga látja kárát Továbbá ha van, szántsa fel kertjének egy részét és annak első felébe márciusban, második felébe május elején vessen facéliát. A bevetett terület nagyságát igyekezzen a családok számához mérten megállapítani. Ha kell béreljen egy kis területet szomszédjától. Vásároljon 1—2 kg fehérhere, vagy tarlóvirágmagot és a közvetlenül szomszédos mezsgyéken, utak szélén, mezőkön szórja el. Ezt évenként ismételje meg. Ápolja és állandóan védje Is a környezetében létező növényeket. A rongálókra szóljon rá. A nemzeti bizottságban használja ki befolyását a község szépítése terén. Néhány év múlva környezetét elsőrendű méhlegelővé változtathatja, ha az elmondottakat meg is valósítja. Ezeken kívül rendelkezésére áll a virágporpótlóval, cukorszörppel, cukorlepénnyel történő legelőpőtlás, különösen a koratavaszi bizonytalan időjárás esetén, amikor függetleníteni kell a hordást az időjárás viszontagságaival szemben. És végül vándorlással, melyet minden intézmény vezetője köteles elősegíteni, rendelkezésére áll mindhárom hordási időszak előkészítő vagy főhordási lehetősége, ha telephelyén nagyobb hiányok lennének. A növényzet vizsgálatát érthetően részletesen hajtjuk végre. Meg kell figyelni és feljegyezni minden növényt, nektárját, virágporát, mennyiségét és virágzási idejét, amelyekre méhek járnak. Különösen fontos (Folytatás a 8. oldalon.) MÉHÉSZ A MÉHLEGELÖ ÉS ÉRTÉKELÉSE 7
