Szabad Földműves, 1968. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1968-04-06 / 14. szám
Bratislava, 1968. április 8. Ara 1,— KCs XIX. évfolyam, 14. szám. • • Összpontosítsunk minden erőt a megújhodás befejezésére ALEXANDER DUBCEK ELVTÄRSNAK A CSKP KÖZPONTI BIZOTTSÁGA ÜLÉSÉN ELHANGZOTT BESZÉDÉBŐL A CSKP KB plenáris ülésének programján néhány káderkérdésen kívül napirendre került a Jelenlegi politikai helyzet pártunkban és társadalmunkban; a párt akcióprogramjának Javaslata; néhány javaslat azon párttagok rehabilitására, akiket a személyi kultusz sújtott, javaslat azon személyek rehabilitálására, akik a szocialista törvényesség és a pártnormák megsértése következtében szenvedtek kárt. A párt és a társadalom Jelenlegi politikai helyzetéről a CSKP Központi Bizottságának Alexander Dubéek, a CSKP KB első titkára számolt be. Beszédéből néhány fontos részt ismertetünk. DubCek elvtárs beszéde bevezető részében foglalkozott a hazánkban lévő rendkívül nagy politikai aktivitással, amely élénken foglalkoztatja az egész világot. Ez az aktivitás csodálatot keltett külföldön is és sokan úgy vélték, hogy a párt meghátrált a nyomás elől és feladja állásait. Azonban egy dolog szemmel látható és kétségbe vonhatatlan — a januári plenáris ülés óta kibontakozott mozgalom kifejezetten szocialista és demokratikus Jellegű, kommunista pártunk indította el és az emberek soha nem ismert méretű aktivitásét váltotta ki. A proletár szocialista forradalom további szakaszához értünk A demokratizálódás idején a párt vezető szerepe még jobban elmélyült, és érvényre Jutott. Az előrevezető út kijelöléséről, az említett elvek továbbfejlesztéséről volt és van szó. A proletár szocialista forradalom további szakaszához értünk, olyan politikai szerkezet kialakításához és a politikai munka olyan módszereinek elsajátításához, amelyek összhangban állnak az új feltételekkel, míg eddig elmaradtak mögöttük. A párt társadalmunkban betöltött olyan szerepének tudatos kimunkálása és valóra váltása a célunk, amely lehetővé teszi és rövid időn belül már lehetővé is tette, hogy a párt ismét a társadalom és a haladás élére álljon, mint ennek a társadalomnak vezető politikai ereje, amely ismét kivívta az emberek bizalmát. Egyre inkább erősödik bennünk annak a tudata, hogy társadalmi megmozdulást nem lehet egyszerűen elrendelni. Nem lehet csak kívülről vinni bele értelmet, mert viszonyaink között mindennek értelme, elsősorban a tömegek érdekeiben és mozgásában van, s a párt feladata ennek az értelemnek a felfedezése, megformálása, nemesítése, a progresszív gondolkodás és tettek kiemelése, kiállás a helytelen nézetek ellen, s az így gazdagított ismeret viszsajuttatása a társadalmi mozgásba, ennek tudatosítása (Folytatás a 2. oldalon) Egyetértésben rendezzük közös ügyeinket! Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága által meghirdetett és kibontakoztatott demokratizálódási folyomat a nemzetiségi kérdés megoldását szolgáló törekvésekben csúcsosodott ki. Ez nem véletlen Jelenség, hanem törvényszerű következménye a személyi hatalomból táplálkozó irányzatnak, amely az ország társadalmi, gazdasági és más jellegű promlémáit a nemzetek és a nemzeti kisebbségek sajátos érdekeitől függetlenül, sokszor azokkal ellentétben oldotta meg. Hiba lenne azonban azt gondolni, hogy az elmúlt években csupán a magyar nemzetiségű dolgozók egyenjogúsága szenvedett csorbát. Ugyanis egyes vezetőszemélyiségek Jóvoltából a szlovák nemzetnek sem nyíltak lehetőségei arra, hogy a saját problémáit — az összállami érdekekhez igazodva — maga oldja meg. Az egyenjogúság és az alkotmányban foglalt egyenrangúság nem érvényesülhetett a szlovák nemzeti szervek Jogkörének korlátozása miatt. Mégis mi magyar nemzetiségű dolgozók a szlovák nemzettől vártuk sajátos nemzetiségi problémáink megoldását és eléggé gyakran ezt a nemzetet marasztaltuk el egyenjogúságunk határainak korlátozásáért. Most, e történelmi időszakban úgy érzem nem lenne helyes, ha a sérelmek okozóit kutatnánk. Nemesebben cselekszünk, ha a közös vívmányainktól és pártunk társadalmi megújhódást hirdető eszméitől áthatva — persze nemzeteink és nemzetiségeink sajátos érdekeinek tiszteletben tartása mellett — egységesen, csehek, szlovákok, magyarok és hazánk más nemzetiségű dolgozói síkra szállunk a fejlődést gátló problémáink megoldásáért, szocialista demokráciánk elmélyítéséért és a nemzetiségi kérdés igazságos megoldásáért. Lelkesedéssel párosuló Jó munkánkkal és a társadalmunk megújhódását szolgáló igyekezetünkkel bizonyítottuk, hogy hűek vagyunk a szocializmus eszméihez és megbízható szövetségesei vagyunk hazánk nemzeteinek és nemzetiségeinek abban a küzdelemben is, amit a CSKP vezetésével társadalmi életünk minden szakaszának demokratizálódásáért folytatunk. Közös törekvéseink győzelmes kibontakoztatásának egyik nagyon fontos előfeltétele hazánk nemzeteinek és nemzetiségeinek a kölcsönös bizalom szellemében való testvéri együttműködése. Ezért hisszük, hogy nyelvünk különbözősége a jövőben soha nem képezi a bizalmatlanság megnyilvánulásának forrását. S a közös hazánk iránti viszonyunkat nem annak alapján határozzák meg, hogy milyen nyelven beszélünk, hanem cselekedeteink nyomán. Azon keresztül, hogyan állunk helyt a termelés frontján, hogyan viszonyulunk szocialista társadalmunk közös ügyeihez és más nemzetiségű polgártársainkhoz, tehát azon keresztül, hogy cselekedeteinket mennyiben hatja át a csehszlovák szocialista hazafiság szelleme. Nem túlzunk, ha azt állítjuk, hogy hazafiasságunkból eddig még minden téren jelesre vizsgáztunk. Megbecsülést és tiszteletet érdemlő eredmények születtek Dél- Szlovákia ipart munkásainak erőfeszítései nyomán. Parasztságunk, a szövetkezeti tagok tízezrei olyan szövetkezeti gazdaságokat vallhatnak magukénak, amelyek az ország legjobbjai közé sorolhatók. A magyar nemzetiségű értelmiség pedig szép példát mutat az ipari és a mezőgazdasági termelés fejlesztésében és az ú] típusú szocialista ember nevelésében. A Jól végzett munkánk Jogán, hazafiságunk példás megnyilvánulása nyomán tehát eljutottunk oda, hogy ma már senki nem formálhat Jogot arra, hogy bennünket, csehszlovákiai magyar dolgozókat társadalmunk „idegen elemeinek“ tartson. Mi minden szempontból hazánk egyenjogú polgárainak, szocialista köztársaságunk alkotó elemeinek érezzük magunkat. Nem vádolhat és ne is vádoljon bennünket többé senki az egykori osztrák-magyar uralkodó osztályok bűneiért, az elnemzetlenítő, barbár nemzetiségi politikájáért. Mi a szabadságért, az emberséges életért küzdő harcosoknak követői vagyunk, akiket Csehszlovákia Kommunista Pártja nevelt és formált a szocialista társadalmunk megingathatatlan híveivé. A csehszlovákiai magyar dolgozók túlnyomó többsége mindig a cseh és a szlovák nemzettel és hazánk más nemzetiségű dolgozóival való testvéri együttélés híve volt és az is marad. Ez nemcsak a békés hétköznapok, hanem a legkritikusabb események idején is bizonysággá vált. S mi magyar dolgozók azért tudtunk a köztársaságunk ügye mellett oly gyakran harcos kiállást tanúsítani, mert szülőföldünket hazánknak, a közös hazánk nemzeteit és nemzetiségeit pedig testvéreinknek tekintettük. Ez legyen a mérce állampolgári és nemzetiségi jogaink kereteinek meghatározásakor. Ne pedig az, hogyan van megoldva a magyar nemzeti kisebbség helyzete más szocialista országokban, s hogy milyen jogokat élvez a szlovák nemzeti kisebbség hazánk határain túl, mondjuk a Magyar Népköztársaságban. Nemzeteink és nemzetiségeink testvéri együttélésének összes előfeltételeit — minden külső tényezőtől függetlenül — nekünk magunknak kell megteremtenünk. Ha már rólunk magyar nemzetiségű dolgozókról van szó, feltétlenül ki kell indulni a sajátos helyzetünkből. Abból, hogy megközelítőleg egységes, tehát összefüggő területen élünk, hogy e területen közös nyelvünket, a magyar nyelvet beszéljük, hogy kultúránknak megmaradt nemzeti jellege, tehát hogy nemzetiségi létünket nem veszélyeztette, illetve még nem számolta fel az elnemzetlenítési törekvések káros szelleme. S ha ezekhez a sajátos jelenségekhez még hozzá adjuk, hogy közös szocialista hazánknak hű polgárai vagyunk, akkor nyilvánosságra hozott igényeink, amelyek az önigazgatási Jogaink törvénybe iktatását szolgálják, nem nevezhetők túlméretezetteknek. Nem akarunk elszigetelődni hazánk nemzeteitől és nemzetiségeitől. Sajátos nemzetiségi ügyeinket bár magunk akarjuk megoldani, de mindenkor közös hazánk és szocialista társadalmunk érdekeivel összhangban. A magyar dolgozók túlnyomó többsége elsősorban is a szlovák nemzethez fűződő kapcsolatai elmélyítésére törekszik. Ezt bizonyítja az is, hogy nemcsak az ifjúságunk, hanem az idősebb korosztályokhoz tartozó magyar dolgozók is egyekeznek elsajátítani a szlovák nyelvet. S ami azt illeti, vannak köztünk szép számmal nyelvtehetségek, de bizony léteznek nagyon sokan olyanok is, akik a legjobb akaratuk mellett sem képesek elsajátítani idegen nyelveket. Persze az élet arról tanúskodik, hogy ilyen emberek minden nemzet kebelében megtalálhatók. A szlovák nemzetnek is vannak olyan fiai, akik már tíz, vagy húsz éve magyarlakta községben élnek és a magyar nyelvet, tehát a lakosság többségének nyelvét csak törve, vagy egyáltalán nem beszélik. Ha ez így van — márpedig így igaz — akkor ne tegyünk egymásnak szemrehányást. A magyar dolgozók érvényesülési lehetőségének elsődleges előfeltétele pedig ne a szlovák nyelvtudásuk színvonala legyen. Mert az ilyen gyakorlat további folytatása miatt nagyon sok tehetséget tétlenségre kárhoztatunk. Közös törekvéseink győzelmes kibontakozását szocialista hazánk szüntelen gyarapodásában, életszínvonalunk emelkedésében, a szocialista demokráciánk elmélyülésében és a nemzetiségi kérdés igazságos megoldásában látjuk. Ezért Joggal elvárjuk szlovák nemzetiségű barátainktól, hogy a CSKP Központi Bizottsága által vezetett megújhódási folyamatban — nemzeti egyenjogúságuk teljes helyreállításáért folyó küzdelmükben — támogatják a magyar nemzetiségű dolgozók egyenjogúságának és önigazgatási jogának elismerését is. Támogatják, mert tudatosították, hogy egy ilyen megoldás, a kölcsönös bizalomra épülő, testvéri kapcsolataink további elmélyüléséhez vezet. Pathő Károly ' Jól választott hazánk népe KÖZTÁRSASÁGUNK ELNÖKÉT MINDNYÁJUNK SZERETETE ÉS BIZALMA ÖVEZI Március 30-án az egész ország érdeklődése Prága felé fordult. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság Nemzetgyűlése az Ulászló teremben az Alkotmány szellemének megfelelően, köztársasági elnököt választott. Nem volt ez akármilyen választás. Az előző évtizedek szokásától eltérően, ezúttal az elnökválasztás titkos szavazással történt. Antonia Petrusová képviselőnő a választóbizottság elnöke, Bohuslav Lastoviőkának a Nemzetgyűlés elnökének átadta a titkos szavazás eredményét. A bizottság Jegyzőkönyve alapján 289 szavazócédulát osztottak ki, összesen 288 érvényes szavazatot adtak le és ebből Ludvik Svoboda jelöltre 282 szavazat jutott. A szavazás után ú] köztársasági elnökünk letette a fogadalmat, majd a jelenlevők viharos tapsától kísérve a vár udvarára ment, ahol öregek, fiatalok lelkes üdvözlése közepette ellépett a tiszteletére felsorakozott díszőrség előtt. Ludvik Svoboda elvtárs nem véletlenül került az ország élére. Az ország minden részéből levelek érkeztek a különböző szervezetektől, intézményektől, egyénektől, hogy jelölését javasolják. A választás előtt Alexander Dubőek elvtárs, pártunk első titkára, nemzetgyűlési képviselő előterjesztette a Javaslatot, hogy Ludvik Svoboda elvtársat válasszák meg a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnökévé. DubCek elvtárs megemlítette, hogy a párt Központi Bizottságába és a Nemzetgyűlésbe özönlöttek a levelek, amelyek Ludvik Svoboda Jelölése mellett foglaltak állást. Ezt figyelembe véve a párt Központi Bizottsága Ludvik Svoboda elvtársat Javasolta elnöknek. A párt Jelölésének helyességét az is bizonyította, hogy a különböző pártok, a Szakszervezetek Központi Tanácsa, a Szlovák Nemzeti Tanács, az Antifasiszta Harcosok Szövetsége is Svoboda elvtársat támogatta. Jól választott az ország népe, hisz egy régi veterán harcos került az ország élére, aki bebizonyította, hogy igazi hazafi és kommunista. A müncheni árulást követő napokban is azok oldalán állt, akik követelték, hogy fegyverrel kezükben védhessék meg a köztársaság sérthetetlenségét. Ö vezette a Szovjetunióban alakult csehszlovák hadtest győztes harcait. A megszállás után bekapcsolódott az illegális tevékenységbe, a felszabadulás után pedig az ő érdeme volt, hogy 1948. februárjában a hadsereg a nép oldalára állt. , DubCek elvtárs a Nemzetgyűlésben kifejtette nézetét, miszerint Jelenleg Ludvik Svoboda a legmegfelelőbb személyiség, aki hozzájárul ahhoz, hogy még szorosabb legyen egész népünk testvérnemzeteink — a csehek és szlovákok — s a többi nemzetiségek egysége s összefogása a csehszlovák szocialista hazánk felvirágoztatásáért végzendő hazafias alkotó munkában. Az alábbiakban közöljük új köztársasági elnökünk életrajzát: Ludvik Svoboda 1895. november 25-én a Cseh-Morva-fennsíkon fekvő Hroznatínban hegyvidéki parasztgazda gyermekeként született. Az első világháborúban megragadta az első alkalmat és átállt az oroszokhoz. A csehszlovák légióban részt vett a Zborov melletti ütközetben. 1920-ban tért haza. 1922-ben visszatért a csehszlovák hadseregbe. Röviddel azután, hogy a német fasiszták megszállták Csehszlovákiát, Ludvik Svoboda lett Kelet-Morvaországban a földalatti mozgalom egyik legsikeresebb szervezője. 1939 nyarán Lengyelországba ment és Krakkóban előkészületeket tett egy csehszlovák katonai egység megszervezésére. Amikor a hitleristák megtörték a lengyelek ellenállását, a csehszlovák katonai egységgel együtt a Szovjetunióba távozott. Buzulukban hozzáfogott az első önálló csehszlovák zászlóalj megszervezéséhez. A zászlóalj 1943 januárjában Szokolov mellett ütközött meg először az ellenséggel. A zászlóaljat 1943 nyarán kiegészítették, s így Jött létre az első önálló csehszlovák dandár, amely Ludvik Svoboda vezetésével a Kijevért vívott harcokban esett át a tűzkeresztségen. A Szovjetunióban szervezett első csehszlovák hadtest élén részt vett a duklaí hadműveletekben és a Szlovákia területén vívott harcokban is. 1945. április 4-én kinevezték nemzetvédelmi miniszterré, aláírta a Kassai Kormányprogramot, és a csehszlovák kormánnyal együtt tért vissza a felszabadított hazába. A megszállás idején családjának minden tagja részt vett az ellenállási küzdelemben. Felesége együttműködött azokkal, akik külföldre küldtek ellenállási harcosokat, ejtőernyősöket bújtatott el, gondoskodott róluk, s lehetővé tette házában egy adóállomás működtetését. Mirek nevű fiát a Gestapo letartóztatta és halálra kínozta. Ludvik Svoboda a nemzetvédelmi miniszter tisztségében 1945—1950-es években megszervezte a új csehszlovák néphadsereget. 1948 februárjában teljes odaadással népünk oldalára állt, megválasztották nemzetgyűlési képviselővé, belépett Csehszlovákia Kommunista pártjába s az 1948—1949-es években a CSKP Központi Bizottságának tagja volt. Rövid ideig betöltötte a miniszterelnöki tisztséget, s az 1950—1951-es években a testnevelés és a sport fellendítésére létesített bizottság elnökeként dolgozott. Amikor a személyi kultusz hazánkban tetőpontjára Jutott, Svoboda elvtárs üldöztetésnek volt kitéve, s akkor egy EFSZ könyvelőjeként dolgozott. 1955-ben kinevezték a Element Gottwald Katonai Akadémia parancsnokává. Ludvik Svoboda elvtárs 1959-ben nyugdíjba vonult, de továbbra is aktív politikai tevékenységet folytatott. 1945 óta a Csehszlovák—Szovjet Baráti Szövetség elnökségében tevékenykedett, 1948 óta pedig nemzetgyűlési képviselő, s az Antifasiszta Harcosok Szövetsége elnökségének tagja. Nagy sikert aratott Buzuluktól Prágáig című könyvével. Svoboda elvtárs a legmagasabb kitüntetések tulajdonosa. 1965-ben elsőként neki adományozták a Csehszlovák Szocialista Köztársaság hőse megtisztelő címet. 1965-ben a Szovjetunió Hőse megtisztelő címre érdemesítették, és számos más hazai és külföldi kitüntetés és köztük a francia becsületrend tulajdonosa. Személye elválaszthatatlan a cseh és szlovák nép első világháború idején vívott nemzeti felszabadltási harcától, a szovjet hadsereg s népünk oldalán a második világháború éveiben a fasizmus ellen vívott harctól és szocialista országépítésünktől.
