Szabad Földműves, 1968. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1968-03-30 / 13. szám
Élményem a Prunus tomentosával Hosszú és szigorú tél után 1963 áprilisában történt, hogy dús virágpompája folytán egy kis cserje magára vonta figyelmemet és arra késztetett, hogy virágzását követően azonnal átültessem kertünk egyik cserjés ágyába, noha az átültetés szempontjából az időpont nem volt kedvező. Alig múlt el két hónap a cserje másodszor is bámulatot keltett bennem. Ez alkalommal a sötétzöld levelek közül szinte kivilágító, élénk piros gyümölcsével, melynek bőségétől ágai csaknem földig hajoltak. A botanikai szótár segítségével megállapítottam, hogy a kérdéses cserje a szilvák (Prunoidae) csoportjához tartozik. E körülmény már önmagában is elég indok volt ahhoz, hogy gyümölcsét megízleljem, különösen, hogy a forró júliusi napon a szinte a számba lógó gyümölcs fokozottan étvágygerjesztőén hatott (a cserje akkoriban nem volt magasabb 120 cm-nél). Ekkor ért a harmadik meglepetés: a gyümölcs kellemes ízűnek bizonyult! Ize talán a meggy ízéhez áll legközelebb, csak a meggy sajátos savanykás mellékíze hiányzik belőle. Most már komolyabban foglalkoztam a cserjével. Mindenek előtt megállapítottam, hogy a neve: Prunus tomentosa THUNB Syn. Cerasus tomentosa. Esetemben egy négy éves palántáról volt sző. Magját a botanikus kertek között szokásos csere keretében a távol-keletről kaptuk. Közelebbi Információt akkoriban — sajnálatomra — sem a hazai, sem a külföldi szakirodalomban nem találtam. Csak Krüssmann G. írja róla „A lombfák kézikönyve“ című művében a következőket: „Sűrű növésű, 1—1,5 m magas cserje, erősen nemez-szerű feketés barna ágakkal. Levelei hirtelen hegyesedők, 4—6 cm hosszúak, felül ráncosodóak, tompazöld színűek, szőrösek, alulról szürkészöldek és nemezszerűek, fűrészelt szélekkel. Rendszerint egyedül álló, középütt rózsaszínbe hajló fehér színű, 1,5 cm széles ülő virága a levélzettel egyidejűleg április végén, májusban jelenik meg. Kelyhe szélesen harang formájú, többnyire szőrös, díszitően ható gyümölccsel. B. M. 8196. M. J. 1307 (P. trichocarpa BGE) Észak- és Nyugat-Kina, Himalája. 1870“. A szerző egy szóval sem említette, hogy ehető, sőt jóízű gyümölcsről volna sző. Ez indított arra, hogy további kísérletekre és nemesítési munkálkodásra való ösztönzés céljából a cserjét materialisztikus oldaláról írjam le. Az a benyomág-y.zv som ugyanis, hogy legalább is nálunk Európában — a Cerasus tomentosa felől még nem hangzott el az utolsó szó. Eddigi megfigyeléseim eredménye velős rövidséggel a következő: Ahogyan már említettem, a Prunus tomentosa — nálunk a bratislavai botanikus kertben — áprilisban virágzik s akkor egészen ellepi fehér, néha rózsaszínbe hajló virágzata, mely hűvösebb időben valamivel maradandóbb, mint napfényes időben. Az első gyümölcsök június közepe vagy vége felé érnek, feltűnően pirosak és nem ritkán elérik a meggy nagyságát. A mi cserjénk gyümölcsét ritkás szőrözet fedi, ami azonban evés közben semmi kellemetlen hatást nem vált ki. Magjának nagysága egy kis meggy-magnak felel meg és könnyedén válik el húsától. A gyümölcs íze — ahogyan már említettem — a mi meggyünk ízére emlékeztet, annak savanykás mellékize nélkül. A gyümölcs leszakitásakor szára a törzsön marad, amint az a meggynél is megfigyelhető olykor. Gyümölcse júniusban és júliusban élvezhető, anélkül, hogy férgek támadnák meg, ami a cseresznyéhez hasonlítva bizonyára némi előnyt jelent. Egyébként úgy tapasztaltam, hogy állati károkozók, mint például tetvek s hasonló férgek levélzetét ritkán támadják, ami talán arra vezethető vissza, hogy levélzete meglehetősen szőrös. A cserje — a többi szilva és meggy fajtához hasonlóan — szereti a napfényt és ami különösen fontos, megkívánja a humuszban és ásványi anyagokban gazdag talajt. Árnyékos, illetve félárnyékos helyen is normálisan fejlődik ugyan, de kevesebb, esetleg semmi gyümölcsöt sem hoz. Gyümölcse csak megfelelően gazdag talajban ér el tekintélyesebb nagyságot. A kísérleti intézetek feladata volna, hogy negatív kiválasztás útján még nagyobb és ízletesebb gyümölcsű válfajokat termeljenek ki. Lényeges azon további megfigyelés is, hogy a magnak jó csíraképessége van. Ajánlatos a magot már augusztusban-szeptemberben cserépbe vetni, és aztán fagymentes helyen átteleltetni. Ezzel kapcsolatban megjegyzem, hogy a Cerasus tomentosa kifejezetten fagyálló. A 25 °C hideg, száraz fagy egyáltalán nincs káros hatással a cserjére. A palánták faiskolában történő felnevelése egyszerű dolog. Az első gyümölcs a vetést követő 4—5. évben várható. Micsurin a következőket mondja a Prunus tomentosát illetőleg: „Ez a cserje egy, az európai ültetvényekben eddig ismeretlen csontmagú gyümölcsfajtát képvisel, melynek hazája minden valószínűség szerint Kína, ahol „Ando“ néven ismerik.“ Kiválasztás útján sikerült Micsurinnak a cserje ellenálló képességét, terméshozamát, gyümölcs nagyságát stb. növelni. Megjegyzendő még, hogy Micsurin szerint is „ajánlatos volna, ha kertészeink figyelmet fordítanának ezen édes, cukrászkészitmények és gyümölcsbor előállítására kiválóan alkalmas újfajta gyümölcs nedvdús voltára s arra, hogy különösen alkalmasnak látszik az európai szilva- és meggyfajtákkal való keresztezés céljaira. Amennyiben ezen meggyszerű gyümölcsnek oltás útján történő szaporítása kerülne szóba, csakis a Prunus divaricata LEDEB és a kökény jönne figyelembe alap gyanánt és nem talán a meggyfajták.“ Ennyit mond Micsurin. Végezetül, összefoglalásképpen a következőket jegyezném meg: Dús virágzására és dekoratív hatású gyümölcsére való tekintettel a Prunus tomentosa nálunk egyelőre még inkább csak mint dísznövény jön figyelembe. Ebben, azaz külső megjelenésében a hazai farkasboroszlánhoz (Daphne mezereum) hasonlítható, azon lényeges különbséggel, hogy ez utóbbinak a gyümölcse sokkal kisebb és mérgező hatású. A Prunus tomentosa szépségéhez ráadásképpen járul a gyümölcs ízletes volta, melynek vitamin- és cukortartalmának pontos megállapítása még a jövő feladatai közé tartozik. A magam részéről e cserjét elsősorban kisebb kertek sövénykerítése céljaira ajánlanám. Remélem, hogy ezen soraimmal hozzájárulok kiskertészeink, valamint szakembereink és szakintézeteink érdeklődésének felébresztéséhez és kívánok nekik sok sikert további munkájukhoz. Weissberger K., Bratislavai botanikus kert Fagyvédelem - permetező öntözéssel A kora tavaszi és késő őszi fagyokat mínusz 6 C fokig közvetlen permetező öntözéssel eredményesen el lehet hárítani. A permetező öntözés hatásának alapja az a jelenség, hogy minden — a rügyeket, bimbókat, virágokat, leveleket benedvesítő — vízcsepp megfagy, és ezáltal a környezetnek és a jégpáncéllal körülvett növénynek leadja a dermedési hőt. Egy liter permetvíz a megfagyáskor 80 kcal hőt ad le, s ez elegendő lenne ahhoz, hogy 1 liter vizet 80 C fokra felmelegítsen. Ez a hatalmas melegmennyiség megakadályozza, hogy a hőmérséklet a növények anyagában lényegesen 0 C fok alá süllyedjen és ezáltal megóvja a növényeket a fagykároktól. A permetező öntözés másik fontos hatása, hogy a levegőt vízgőzzel telíti, ami a talajhő kisugárzását csökkenti. A permetezés hatására a talajszint felett lévő, különböző hőmérsékletű légrétegek összekeverednek, s ennek következtében a talajfelszín közelében emelkedik a hőmérséklet. A fagyvédelmi öntözőberendezést csökkenő hőmérséklet esetén kell bekapcsolni, amikor a nedves levél hőmérséklete eléri a 0 C fokot. Ez rendszerint már plusz-hőmérsékletnél is fellép, a légnedvességtől és a szélviszonyoktól függően. A szél és a csekély légnedvesség párolgást idéz elő, és így a léghőmérséklet alá hűtik a növényi részeket. Ezért a hőmérséklet megfigyelésén túl a növényi állományban gondosan figyelni kell a légnedvesség- és a szélviszonyokat is, hogy a megfelelő pillanatban lehessen az öntözőberendezést bekapcsolni. A már megkezdett öntözést nem szabad félbeszakítani. A berendezés csak akkor kapcsolható ki, ha — emelkedő hőmérséklet esetében — az öntözött területen kívül elhelyezett hőmérő száraz állapotban legalább + 1 C fokot mutat. 4
