Szabad Földműves, 1968. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1968-03-30 / 13. szám
„VILÁGIAS VAGYOK« Eugénia Lehotská: VIRÁG — gobelin (diplommunka) ä minszki rendőrségnek szeren^ cséré már ritkán akad dolga elvetemült gyilkosokkal. A bűnözőknek ez a fajtája kiveszőben van a Szovjetunióban. Ez még érthetőbbé teszi, ha ritkán előfordul egy gyilkosság, a nyomozók még nagyobb szenvedéllyel vetik magukat a gyanúsított után ... M. I. Lapan főfelügyelő már több mint egy esztendeje nyomozott abban a kegyetlen gyilkosság! ügyben, amelynek két áldozata volt: Irina T. és hároméves gyermeke. Minszktől 130 kilométernyire, Sztarije Teruski falu közelében, az erdőben találták meg a holttestüket. Gyilkosság történt. De kik az áldozatok? Ki a gyilkos? Miért ölték meg a fiatalasszonyt és a kislányt? Lapan főfelügyelő az első kérdést hamar megoldotta. Kiderült, hogy Irina T. hároméves kislányával október 17-én a moldavai Bender városéból repülőgépen érkezett Minszkbe, hogy a Belorusz fővárostól 70 kilométernyire fekvő Dzdi faluban meglátogassa az édesanyját. Sok ajándékot vitt a mamának. Az egyik ajándék — amelynek a nyomozás során döntő szerepe lett — nagyon különös volt: egy bőrönd szőlő. Mert Moldavában sok szőlő terem, Minszk környékén pedig elég ritka. De a mama hiába várta a lányát meg az unokáját. A NYOMOZÁS EREDMÉNYTELEN A főfelügyelő természetesen azon a környéken kezdte meg a nyomozást, ahol a holttesteket megtalálták. Semmi gyanúsat nem találták. Lapan ezután mind széleseb körben kutatott a gyilkos után, de eredménytelenül. Egy évvel a nyomozás megindulása után új szál bukkant fel: a Minszkben lakó Sz.-ról kiderült, hogy az anyósa — Sztárije Teruskiban lakott. De ennél több nem szólt amellett, hogy Sz-nek bármi köze is lehetne a gyilkossághoz. Lapan főfelügyelő azért magához hivatta a férfit. — Mondja kérem, egy éve októberben járt Sztárije Teruskiban? Meglátogatta az anyósát? Sz. gúnyos mosollyal nézett a nyomozőtiszt szemébe. — És maga meg tudná nekem mondani, hogy egy évvel ezelőtt merre járt? Mit tudom én, jártam-e és mikor Teruskiban? A detektív nyugodtan hallgatta Sz. kötekedő megjegyzését. — Márcsak azért sem emlékezhetem rá — folytatta a férfi, — mert van egy Moszkvicsom. Tudhatja, hogy az autós sokfelé jár, és nem szokott naplót vezetni az utazásairól... — Akkor hát majd nyomozunk ... — Hát csak nyomozzanak... — nevetett gúnyosan, magabiztosan Sz. És Lapan felügyelő valóban ezen a vonalon folytatta a nyomozást. Elbeszélgetett Sz. feleségével, sógornőjével és mostohalányával. A családtagok visszaemlékeztek arra, hogy Sz. körülbelül egy év előtt, éppen aznap járt Sztárije Teruskiban, amikor a mama megbetegedett. Táviratot kaptak, értesítették őket, az asszony megbetegedéséről. Éppen ezért emlékeznek olyan jól, mert aznap izgatottan várták haza a családot, hogy levigye a feleségét a beteg anyjához. De Sz. csak másnap reggel érkezett meg. Viszont megnyugtatta a feleségét: véletlenül éppen a falu felé járt, benézett a mamához, ott is aludt. Már sokkal jobban van. Lapan felügyelő nyomban Sztárije Teruskiba utazott. SZABAD FÖLDMŰVES Hogyne, hogyne, emlékezett az anyós, a veje éppen aznap járt nála, amikor megbetegedett. — Nem emlékszik, melyik napon volt ez? Az idős asszony nem emlékezett. — Hát a táviratot ki adta fel? Hiszen maga ágyban feküdt. Leültem egy asztalhoz, amelynél három férfi ült. — Nem tudtok valakit, aki venne egy garzonlakást? — kérdezte a szemüveges. — Talán a Hugó — mondta a másik. Szinte megpattantak bennem az erek. Micsoda? — kérdem magamtól. — Normálisak ezek? Gar-zon-la-kást? Abszurdum. De hátha mégis ... — Uraim, ne haragudjanak, ne haragudjon uram. Bocsánat, ezer bocsánat, hogy hallgattam társalgásukat, igazán nem akartam ... dee — és elmondtam mindent, szépen sorjában. Volt lakásadóimról csak az igazat, de rosszat sajnos. Matematikai képletekkel bizonygattam, hogy még a legolcsóbb szállodaköltséget is csak tizennyolc és háromnegyed napig fedezi a fizetésem, és megadtam szobám pontos méreteit. Egy méter negyvenötször kettő méter harminc, ágyszélesség hetvenöt cömö. Mindent elhittek és nem volt ellenvetésük, amikor azt bizonygattam, hogy az ágyról leesni lehetetlen, és hogy egy ilyen kemény ágyról bizony egy éjszaka folyamán vagy nekem, vagy a feleséfőfelügyelő nyomban a gyilkosság felfedezése után Sztárije Teruskiban és környékén végiglátogatta az órásműhelyeket, nem adtak-e be javításra egy Zárja karórát. De a nyomozás eredménytelen maradt. Most azonban a minszki órásokat járta végig. És most már a nyomozás nem volt eredménytelen ... AZ ÖREG NÉNI NEM EMLÉKEZETT AZ 5808079 SZÁMÚ ÖRA Kiderült, hogy a táviratot egy ismerős asszony vitte a postára. Nem, nem Teruskiban lakik, Szevasztopolból érkezett látogatóba. A szomszédasszony rokona. Mint egy agyafúrt, buktatókkal teli krimifilmben, ebben az igazi nyomozásban is szükség volt a detektív éles eszére, logikus gondolkodására és fáradhatatlan kitartására. 1968. március 30. Repülőgép, indulás Szevasztopolba. Itt újabb nehézség várt Lapanra. A szevasztopoli néni is öreg, hogyan tudna egy év távlatából pontosan visszaemlékezni. Az igaz, hogy tavaly járt Sztárije Teruskiban... de hogy mikor volt az? Nem, sehogy sem tud visszaemlékezni... Lapan főfelügyelő gyakorlott, régi nyomozó. Ismeri az embereket, az öregasszonyok természetét. Tudja, hogy szeretnek eltenni minden apróságot, még papírszeletkét is. Megkérte a nénit, nézze át szekrényét, hátha előkerülnek a vasúti jegyek. Két óra hosszat tartott, amíg az asszony kibogozta az egyik bugyrot a másik után. És egyszerre előbukkant két vasúti jegy: október 16-i dátum volt az egyiken, és október 20. a retúrjegyen. Lapan főfelügyelő most már követte ezt a nyomot. Megint Sztárije Teruskiba utazott, de most a postát látogatta meg. Három napig kutatott a postásokkal együtt, míg sikerült megtalálni — nem a távirat másolatát, mert a másolatokat csak három hónapig őrzik meg —, hanem az eredeti, kézzel írott szöveget. Kiderült, hogy Sz.-éknek, Minszkbe küldött táviratot október 17-én adták fel... Azon a napon, amelyen eltűnt Irina T. és leánya .. . Azon a napon, amelyen Sztárije Teruskiban járt az anyósánál Sz. ... Lapan felügyelő ekkor ismét felvette azt az egy évvel ezelőtt elejtett szálat, amely akkor nem vezetett eredményre. Irina T. karórájának nyomát. Irina ugyanis három évvel a halála előtt férjétől születésnapjára egy Zárja karórát kapott. A férj emlékezett arra, hogy az óra a felesége elutazása előtt elromlott, de Irina már nem vitte óráshoz. Viszont a holttesten nem találtak órát. Lapan Az egyik javítóműhelyben megtalálták az előző év november 19-i másolatok között azt a cédulát, amelynek tanúsága szerint az 5808079. számú Zárja nőt karórát javításra adták be. A megbízó: Sz. és következett a pontos cím ... Ezekután már lázasan követték egymást az események. Telefon Penzába, az óragyárba. Hamarosan megérkezik a távirati értesítés, az 5808079 számú női karórát négy évvel előbb gyártották és azt a szériát a Moldava Köztársaságban hozták forgalomba. Irina férje négy évvel ezelőtt a Moldava Köztársaság Bender városában vásárolta az órát... A bizonyítékok egymás után gyűltek. De csak a közvetett bizonyítékok. Szükség volt arra a döntő érvre, amely százszázalékosan alátámasztja a nyomozó gyanúját. Ez a döntő bizonyíték azonban még hiányzott. A DÖNTÖ BIZONYÍTÉK Lapan főfelügyelő közben már a legaprólékosabb részleteket is megtudta Sz. életéről. Kiderült, hogy a gyanúsított többször változtatta meg önkényesen a nevét, két vezetéknévvel, két keresztnévvel és három különböző születési dátummal variálgatott. Mindig olyankor változtatta meg egyik vagy másik adatát, amikor valamilyen törvénybe ütköző cselekmény miatt forró lett a lába alatt a talaj. Lapan főfelügyelő most már döntő csapásra készült: házkutatást tartott Sz. házában. De semmi gyanúsat nem talált. Illetve ... figyelmét felkeltette egy napló, melyet Válja, Sz. mostohalánya vezetett. A következő feljegyzést találta benne: „Szeptember 9. Miért ütött pofon, miért cibálta a hajamat? Ha felesleges vagyok, útjában állok — inkább mondja meg, hogy tűnjek el a szemeelől, de ne üssön. Úgyis elmegyek ...“ Lapan főfelügyelő azonnal elment az iskolába. Az osztályfőnököt kérte, engedélyezzen egy kis beszélgetést a lánnyal. Mindenféléről érdeklődött, aztán, csakúgy mellékesen megkérdezte, milyen gyümölcsöt szoktak otthon enni? — Almát, körtét, szilvát, cseresznyét, barackot... — Mást nem? Gondolkodj csak? — Most jut eszembe, szőlőt is, csak ritkán. A papa tavaly egy egész bőrönd szőlőt hozott haza. Annyi volt, alig győztük megenni... — És hol van a bőrönd? — Valahol a padláson, a többi limlom között... A bőröndöt megtalálták. A kör bezárult. Sz. már nem tagadhatott. Igen, az autóbuszmegállónál látta a csinos, fiatal nőt. Felajánlotta a kocsiját. Aztán az erdőben mindkettőjüket megölte ... A Belorusz Legfelső Bíróság halálos ítélete pontot tett az elvetemült gyilkos történetére. Lapan főfelügyelő pedig kihúzhatta jegyzetfüzetéből a több mint egy évig megoldatlan kérdést,.. gemnek legalább huszonötször le kell esni. — ötezret adok — mondtam a szemüvegesnek. — Mit parancsolnak uraim? Pincérl — Nézzél Ezek szerint nekem is megéri. Áll a bolt. — Köszönöm uram, köszönöm, örök hálával tartozom önnek. A szemüveges legyintett. — Ah! Megegyeztünk az ötezerben. Két évig még csak sört sem ittam és ekkor megszegtem a fogadást, de diadalmasan. Mikor már nagyon részegek voltunk, erőt gyűjtöttem, és nyájas mosollyal bátorkodtam megkérdezni: — És mondja uram, hogy létezik ilyen a huszadik század második felében? Érthetetlen ugyan, de önnek elhiszem. — Ah! Ez nagyon egyszerű ember, nem olyan világias, mint ön uram. Ő nem tudja, mi az üzlet. Egyszerű. Nincs szüksége a lakásra és engem kért meg, hogy adjam el. Olyan kicsi, púpos emberke, tudja, az olyanok ... — Borzasztó, illetve borzasztó szerencsés lettem végre. — Az — bólintott a harmadik, aki később egy szót se szólt, mert összeesett a részegségtől. Elpanaszoltam, hogy mennyi pénzembe került már a lakáshajsza, hogy hányszor hány konyakot, vodkát, sört, meg hányszor hány kétszer két deci bort itattam meg a szélhámosokkal, akik fűt-fát ígértek, de mindmáig nem szereztek még egy pincelyukat sem, pedig az is megfelelne, hiszen jelenleg a munkásszálló volt illemhelyén lakom. így van kérem, valóban így igaz, és bocsánat az illetlenségért. Elhiszem, hogy hihetetlen, de meg tudom ezt is magyarázni, A női munkásszállóban... — véletlenül vagy előrelátásból — nem tudom ... két férfiillemhelyet is építettek ... és most igen, most itt lakunk. Persze semmi nyoma a korábbi küldetésnek, a csak a méretek érzékeltetése végett mondtam el. Hajnalra szétesett a társaság. Hogy itt és itt, a harmadik emeleten, enynyiért és ennyiért, délre néző, elsőosztályú satöbbi, satöbbi — ennyit tudtam meg és a szemüveges telefonszámát. Miután a másnapi találkára nem jött el az illető, harmadnap felhívtam, de a vízművek jelentkeztek. Negyednap felkerestem a megadott címen, de ott csak egy hasonló nevű, öreg bácsi dolgozott. Lehet, hogy autószerencsétlenség érte — gondoltam — és elvetettem minden gyanút. Egyetlen lehetőségem maradt, a nyomozás. Azóta legalább harminc púpos embert szólítottam le utcán és kávéházban, de senki sem ismerte, érthetetlenül bámultak rám. Felkerestem a rokkantak szövetségét, de ott tudtomra adták, hogy nem minden púpost nyilvánítanak rokkantnak. Mit tegyek? Bízom továbbra is, hiszen vannak még csodák és véletlenek. Feleségem az ellenkezőjét állítja: vannak még szamarak s az én vagyok, de többesszámban. Persze azt kikérem magamnak, hiszen én egy világiatlan ember vagyok, aki nem lehet szamár. Bízom továbbra is, elvégre nyolcszáz koronámba került az ismerkedés. Remélem nem felejti el. Hát hogy is felejtené? Keszeli Ferenc VIHAR A ZOBOR ALJÁN Dübörgő esőcsepp koppan a bús tájon. Zivatar záporoz sártenger hullámot, villámlás riogat arasznyi gyereket, partmenti fűzfára rőt lángostor suhint, tobzódó szélvihar marja a föld torkát. Mélybe zuhan a megszédült templomtorony, halomnyi törmelék az utcaköveken, háztető versenyez kiszakított fával. Remegve hajbókolnak karcsú jegenyék, vén tölgyek nyikorgó dereka megremeg, alázat hajlítgat szent búzatáblákat. Mókusok riadtan szökkennek az ágon, erdei tisztáson őzikék remegnek, fekete hollónak róka nem udvarol, vadmacska rejtett vackába húzódik, erdők fúriái gyáván menekülnek dühöngő égrengés, orkán elől, vadászok fegyvere nem dörrent elmúlást. Harkály nem kopácsol morzejeleket, elhal a rigófütty, elnémul az erdő, mennydörgés váltja fel a zengő madárdalt Hangyanép labirintusában sündörög, a torgny tetején szélkakas nyögdicsél, gépmadár dacosan fúrja a felhőket, vén Zobor dermedten őrködik a vártán, sziklakoponyáján ködsapka varázslat. Autófék csikordul veszélyes kanyarban, csúf káromlás csattan menekülő ajkon, barna sárban elhal a megtiport jajszó, bánat zokog fatáblás ablakok mögött, dédanya vígasztal könnyező unokát. Favágó fejszéje nem dönt sudár fenyőt, épülő paloták árván ásítanak, barázdák bámulnak heverő ekékre, tarlón s kőrengetegben megdermed a munka. Kocsmában lázas kezekben pohár remeg, elsodort híd úszni tanul az árban, színültig a Nyitra csillogó pohara, egy csepp még és kiloccsan zöld takaróra, elborít virágot, házat, kenyérmagot. Mielőtt elveszne a borús világunk, megszűnik a vészes villamos feszültség, felhőboly elillan mint megvert hadsereg, felszikkad az iszap, elapad a bánat, kínzott föld megrázza bozontos üstökét, testéről lepereg a szennyes áradat. Kévéket sugároz a felvillanó nap és magához öleli a ragyogó tájat. HALLOS ISTVÁN Dallamok szárnyán Tokiótól Washingtonig Érsekújvárott az idei Nemzetközi Nőnap műsorát egy nagyszerű zenei esemény tette rangosabbá: a CSEMADOK nagytermében Botka Valéria és Dr. Csányi László karmesteri pálcája mellett kétszer is felcsendültek a Budapesti Rádió és Televízió Gyermekkarának tolmácsolásában Kodály és Bartók három világrészt meghódított örökszép dallamai. Washington és Tokió, valamint Európa számos nagy városa után miért éppen Mátyusföld szerény metropoliszát érte ez a megtiszteltetés? A választ abban látjuk, hogy a több mint 300 tagú kórusba a csupa budapesti fiatalok közé máig is egyetlen „kültagként“ bekerült Decsi Ágnes, az érsekújvári magyarnyelvű AKI 13 esztendős növendéke. Miután 1966 tavaszán Prágában megnyerte az országos énekversenyt, tanárnője Halla Mária felvitte Budapestre próbaéneklésre. — Jöttem, énekeltem és győztem — mondhatta volna a szerény Ágika rögtön a lírai koloratúr szopránban előadott ária után. Már másféléves kórusi működése alatt legutóbb Helsinkiben szólót énekelt a televízióban — leghőbb vágya, hogy ez a felvétel mielőbb eljusson a hazai képernyőre. A műsor kezdete előtt, hangolás közben ceruzavégre vettem a kórus vezetőjét Dr. Csányi Lászlót. Úgy nyilatkozott, hogy a már 14 éve működő kórus nem kis mértékben Bartók és Kodály nagyszerű alkotásai révén világjáró diplomatája lehetett a magyar zenekultúrának. Műsorukban a magyar szerzőkön kívül angol, finn, észt, orosz, japán stb. nyelvű kórusokat is adtak elő, persze az ismétlésnél magyar szöveggel is. Ezek egy részét külföldi portyáikról hozták vagy pedig a májusban megvalósuló nyugati turné anyagát képezik. A továbbiakban két órán át tavaszi zsongásként egymásba ölelkezve, majd egymást játékosan kergetve szállt a sok szívet- s lelket gyönyörködtető dallam, no és persze zúgott a megérdemelt vastaps: Ágika és a többiek, holnap is nagy szeretettel várunk Benneteket! Gábris József, Érsekúivár Agika Strauss Denevérjéből a kacagó áriát énekli 6
