Szabad Földműves, 1968. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1968-03-30 / 13. szám
A falusi népművelés fáklyahordozói Az elmúlt években, ha Bakán Jártam vagy valahol találkoztam a CSEMADOK irányítóival, mindig arról panaszkodtak, hogy a tanítók nem segítenek a kulturális tevékenységben. Talán ezért hatott meglepetésként, amikor Lukács Emília, a CSEMADOK bakai szervezetének régi lelkes tagja a legnagyobb elismerés hangján beszélt Török Ferenc tanítóról. Végre akadt hát Bakán is, aki nem csupán kenyérkereseti kötelességként végzi a munkáját, hanem valami belső kényszerből, tudatosan segíti a népművelő tevékenységet. A komoly, megfontolt szavú pedagógus előadások, irodalmi estek egész sorát szervezte, színdarabokat tanított, sőt ha kellett, még szerepelt is. Azt mondják, egy fecske nem csinál nyarat. Ez igaz. De az is tény, hogy sokat Jelent egy olyan ember, aki nemcsak szívből, hanem ésszerűen, sokoldalúan törődik a népművelődéssel. Szerencsére sokan akadnak, akik hasonló odaadással dolgoznak, mint Török Ferenc. Azokban a községekben, ahol a pedagógusoknak nem ér véget a munkája az iskolákban, élénk a kulturális tevékenység. A tudatos népművelés során nemcsak a színjátszó csoport működik, hanem ismeretterjesztő előadásokat tartanak, ismerkednek az irodalommal, énekkultü-Török Ferenc tanító rával, különböző tanfolyamokat szerveznek. Emellett az állandó tevékenységben a fiatalok közül sokan kedvet kapnak a tanuláshoz, és esti hallgatóként vagy távúton elvégzik a gimnáziumot, avagy valamilyen szakközépiskolát. Sajnos azonban még mindig akadnak jónéhányan a tanítók közül, akik távol tartják magukat a népművelő és egyéb társadalmi tevékenységtől. „Csinálja más“ — mondják egyesek. — „Nekem ezért nem fizetnek“. — Az így gondolkozók elfelejtik, hogy a falusi értelmiségiek, s így a tanítók is felelősek az egész község eszmei és kulturális fejlődéséért. Napjainkban még fokozottabb feladat hárul a népművelés irányítóira. Sokszor az ő jó szervező munkájuktól függ, hogy a lakosság megismerkedik a haladó irányzat fejleményeivel és így falun is állást foglalhatnak a társadalom égető problémáinak kérdéseiben. Nagy jelentősége van annak, hogy felrázzák a közönyből a falu népét, mert ezáltal közös erővel keresik meg azokat a hibákat, amelyek gátolják a fejlődést. E napokban ünnepelnek a tanítók, köszöntik őket a jövő reménységei és mások. Mi is csatlakozunk hozzájuk, és őszintén, szívből gratulálunk azoknak a pedagógusoknak, akik gyermekeink oktatása, nevelése mellett, egész népünk művelésében is részt vállaltak, és elősegítik a társadalmi életünkben oly nagy jelentőségű demokratizálódási folyamat kibontakozását. Tóth Dezső Tizenöt év a falu szolgálatában Gálán Géza, Thirring Viola és Turner Zsigmond a Május-ban) Két komédia A közelmúltban ünnepelte színházunk fennállásának tizenötödik évfordulóját Shakespeare RÓMEÓ ÉS JÚLIA című tragédiájának ünnepi bemutatójával, ünnepi díszgyűléssel, társasvacsorával. A színház dolgozóival együtt az ünneplő vendégsereg és a komáromi közönség a díszelőadáson részese volt egy felejthetetlen napnap, színházi élményt nyújtó előadásnak. De azt is tudjuk, hogy ezen a napon velünk együtt ünnepelt Dél- Szlovákia egész magyarsága és színházi közönsége, és lélekben velünk voltak Komáromban mindazok, akiket a Komáromi Magyar Területi Színház barátainak, lelkes híveinek ismerünk. Sokezres tábor ez, melynek szeretetéért,, elismeréséért a tizenöt év alatt derekasan meg kellett harcolnunk. Mérföldkő volt színházunk életében ez a jubileumi előadás. A vándor rendszerint egy kicsit megáll a kilométerkőnél, ha útján halad, hogy visszatekintsen. Én is ezt teszem. Visszatekintek erre a sikerekben (és sokszor balsikerekben) teli másfél évtizedre és számot vetek munkánkkal és eredményeinkkel. Amit mások is megírtak lelkes méltatással a közel 4000 előadásról, a majdmásfél milliós nézőseregről, a bemutatott 100 darabról, azt most nem ismétlem. Most csupán egyről írnék ebben a kis visszapillantásban: a falu és a MATESZ kapcsolatairól e tizenöt esztendő alatt. És van mit róla írni, mert erről külön nem történt említés bővebben. Színházunk látogatóinak, a mi kedves nézőinknek közel 80 °/o-a falusi dolgozó, eddigi munkánk, működésünk tere ugyancsak ilyen százalékban a falusi kultúrházak, színháztermek voltak. Városban élünk, próbálunk és itt a székhelyünk, de a falu színháza vagyunk, munkánk nagyobb részét a falu kulturális felvirágoztatásának szolgálatában töltjük el. Ez kötelességünk is, hiszen az 1958-ban megszűnt Állami Faluszínház magyar csoportjának munkáját vettük át, a magyarlakta területeken teljes egészében folytatva az ő küldetésüket. A csoport hozzánk került, azóta egy színház vagyunk, egy céllal és kötelességgel: színházi élményben részesíteni dolgozóinkat városokon, falvakon egyaránt. Különös szeretettel járjuk a falvakat és érezzük, hogy szeretnek bennünket. Legnagyobb támogatóink az egységes földművesszövetkezetek, a helyi Jednota szövetkezetek és velünk van az a százezres nézősereg, akik estéről-estére, sokszor fűtetlen kultúrházban együtt töltenek velünk kellemes órákat egy-egy színdarab falusi bemutatása közben. Mi is szeretjük a falut, színészek, technikusok, színházi dolgozók mind, kivétel nélkül. Boldogok vagyunk, hogy a falu közelebb került a városhoz. Hisz van szemünk, látunk, tapasztalunk, összehasonlítunk utazásaink közben. Visszagondolok arra az időre, amikor egy kis faluban 1953-ban előadásunk közben kézierővel kellett a „harisnyás-szeszes-lámpát“ fújtatni, mert ez volt az egyetlen fényforrás a színpadon. És ma, tizenöt év után ugyanabban a faluban tökéletesen felszerelt kultúrházban játszunk, sokezer gyertyafényt jelentő reflektorok tüzében Emlékszem olyan kultúrházra, ahol a színpadra az ablakon másztunk be létrán, a szomszéd iskolában felöltözve, ma: ott is tökéletes öltöző, színpad van. Valamikor falvainkban beleragadtunk a sárba, mikor annak utcáin jártunk előadás előtt, ma: betonjárda, tisztaság. Valamikor, ha a színész egy kis frissítőre ment a falusi kocsmába, a helybeliekkel együtt köhögött a vágni való füsttől. Ma jól Mz irodalmi színpadi mozgalom kezdetétől fogva egyenetlen. Van időszak, mikor kitörések, fellángolások jellemzik ezt a színpadi formát, máskor elhal az érdeklődés. Esetenként hírt kapunk arról, hogy megalakult egy új csoport, viszont az is előfordul, hogy ennek ellenkezőjével találkozunk. Akadnak egyszeri jelentkezések, amelynek megalakulása reményre ad okot, és sokszor bizony érthetetlen, hogy hirtelen megakadnak, nincs munkájuk folytatása. Ezeket a jelenségeket szándékozott kiküszöbölni a CSEMADOK Központi Bizottsága, amikor öszszehívta Komáromba a magyar irodalmi színpadok vezetőit. A kétnapos komáromi találkozóról el kell mondani, hogy jó alkalom volt a már-már lanyhuló irodalmi színpadi mozgalom felfrissítésére. Azonban rögtön meg kell jegyezni azt is, hogy ez a találkozó bizony nem olyannyira sikerült, ahogy azt a szervezők szerették volna. Ugyanis a meghívott rendezők nagy százaléka otthon maradt. Ez azonban nem zárja ki a találkozó hasznosságát. Az előadásokat komoly viták követték, s a találkozó résztvevői megtekintették a járási fesztivált, amelyet a komáromi járásban az idén rendeztek meg első ízben Búcson. Az a tény, hogy a járási fesztivált nem Komáromban, hanem Búcson rendezték, nem véletlen. S az sem véletlen, hogy a fesztiválon részt vett öt irodalmi színpad falun működik. Avatatlan ember azt hihetné, hogy ez a tény színvonalbeli engedményekre vezet. Aki így gondolkodik, téved. A mai viszonyok ezen a téren egy-egy faluban több lehetőséget adnak az ilyen Irodalmi színpadok fesztiválja jellegű mozgalom kibontakozására, mint városon. Volt idő, mikor arról beszéltünk, hogy falun nincs elég olyan versértő és előadó, akik mind előadásban, mind értelmezésben versenyre kelhetnének a városi irodalmi színpadokkal. Ez volt. Jó tudni, hogy ezen a téren is egy lépéssel előbbre jutottunk. Bizonyítja és példázza ezt a szóbanforgó fesztivál is. Természetesen a fesztivál nem volt hibáktól mentes. A fogyatékosságok elsősorban abból erednek, hogy az irodalom népszerűsítésének ez a formája nem igazodik semmilyen korábbi színpadi formához. A drámától alapjaiban különbözik, mivel nincs cselekmény. Ha van, az sem külsőségekben jelenik meg, hanem a szó, a vers erejében. Tehát minden a tolmácsolástól, az összeállítástól függ. S ezen a ponton kezdődik a vita. Mit, hogyan? S még csak receptet sem lehet adni. Ezért mondjuk, hogy az irodalmi színpad nem forma, hanem — lehetőség. Így kell hozzá közeledni, így kell művelni. A bírálóbizottság a fesztivált pozitívan értékelte, de rámutatott azokra a hibákra és hiányosságokra is, amelyek egy-egy előadásban mutatkoztak. Az összeállítás díját a Komáromi Petőfi Ifjúsági Klub Irodalmi Színpada nyerte el. A rendezés, a színpadi beszéd és a színpadtechnika díját a Búcsi Szövetkezeti Klub „Lant“ irodalmi színpadának ítélte oda. A legjobb női szavaló díját Szobi Kálmánné, a Búcsi „Lant“ Irodalmi Színpad rendezője és szavalója kapta. A férfi egyéni díjat Marofkó Gábor, a Petőfi Irodalmi színpad tagja nyerte el. További díjakat az egyéni teljesítményért Kocsis Ilona, az izsai Fazekas Erzsébet, s a búcsi Gál László kapott. A zsűri külön díját az izsai irodalmi színpad kapta. — gs— Szent Antal (Várady Béla), Virginie (Boldoghy Kató) és Hortense kisaszszony (Lengyel Ilona). Köszöntjük idei Madách-díjasainkai Kedves, meghitt ünnepély színhelye volt ez év március 25-én az írószövetség pozsonyi klubja, ahol immár másodízben került sor az irodalmi Madách-díj kiosztására. A bíráló bizottságnak Dr. C s a n d a Sándor elnökletével csöppet sem volt könnyű dolga: az 1987. évben megjelent 18 legjobb mű közül kellett kiválasztania a díjra legérdemesebbeket. MADÁCH-DlJAT kapott a prózát illetően Dobos László: „Földönfutók“ című regényéért. Líra terén O z s - v a 1 d Árpád: „Laterna magica“ című műve érdemesült. Az esszé-irodalomban T u r c z e 1 Lajos remekelt, „Két kor mezsgyéjén“ című alkotásáért ítélték oda az irodalmi Madách-díjat (e művet behatóan, s elég részletesen elemezte lapunkban Dallos István, zoboralji írói). Ami a fordítás- irodalmat illeti, R á c z Olivér fordítása (Jánsky: Égi lovasok) kapott díjat. A Madách-díjat E. Zúbek nyújtotta át az Irodalmi Alap képviseletében. Ez alkalomból megkértük Dobos Lászlót és Ozsvald Árpádot, a közeljövőben mivel szándékoznak megörvendeztetni a magyar olvasóközönséget. Dobos: — A Lázadó ember című regényen munkálkodom, amelyben az ötvenes évek emberét akarom élethűen ábrázolni. Aki olvasta Messze vannak a csillagok című regényét, minden kétséget kizárva reméli, e tervét is következetesen valóra váltja. Ozsvald: — A jövő évben jelenik meg újabb verseskötetem, amelyben válogatott és új verseimet kapják kézhez a versrajongók. Erőt, egészséget, sok-sok alkotókedvet, harcos helytállást kívánunk azt idei Madách-díjasainknak, hogy a demokratizálódási folyamat a haladó erők minél előbbi gvőzelmével végződjék! (nk) SZABAD FÖLDMŰVES 7 1968. március 30. Szólni kell még Platzner Tibor díszleteiről, amelyek mindkét színművet hatásosan foglaltak keretbe. Nagy Eszter jelmezeiről is nagyjában-egészében csak ezt mondhatjuk.-gs— Illetve egy,.. illetve fél... Vagy talán nem is komédiák. Van mögöttük valami, ami határozatlanságot vált ki belőlem, ami kizárja az egyféle értelmezés lehetőségét, ami helyenként több mint amit a zsáner általános jelei mutatnak. Szimbólumok, meseelemek és a szociális valóság keveredik a rendezői elképzelésekkel és felfogásokkal. Igaz: két darab — két rendező: S természetesen két szerző is. A magyar Szép Ernő és az flamand nemzetiségű Maurice Maeterlinck, aki munkásságáért 1911-ben elnyerte a Nobel-díjat. Maeterlinck SZENT ANTAL CSODÁ IÁ című komédiáját Konrád József rendezte. Avatott kézzel nyúlt a darabhoz és — ha mai terminológiával mondom — az abszurd helyzetet hozta előtérbe és domborította ki, bár a komédia a maga idejében inkább a szimbolizmus jegyében született. Az abszurditás, vagy szimbólum lényege ez esetben az ember megaláztatása. Szent Antal megjelenése, a halott Hortense kisasszony feltámadása adja meg az alaphelyzetet, amelyben a szerző megmutatja kora társadalmának emberség-megalázó ferdeségeit és határtalan kapzsiságát. Meglepetés Várady Béla Szent Antalja. Ez a színész, aki művészi útja során végigjárta a népi parasztfigurákat, volt kisfiú, és vénember, most valami mást adott önmagából. Egy letompított, pontosan megformált, — s ha elvonatkoztatva is — nagyon emberi alakot. Számomra még Ropog József Achille-je volt élmény. S ha I felidézem korábbi szerepeiben, úgy .látom, hogy egyre igényesebb önmagával szemben, s ez az igényesség ma Imár komoly művészi szintet jelent, j Szép Ernő lírai játéka a MÁJUS •szintén szimbólumaival hat. Beke | Sándor a Rómeó és Júlia rendezése jután, mintha egy kicsit megpihent [volna. Ez nem azt jelenti, hogy ren[dezői mércéjéből valamit is engedett, I inkább csak feloldotta a benne lévő j nagyfokú feszültséget. Az epizódsze• repek általában jóra sikerültek. Gálán [Géza viszont egy árnyalattal elmajradt képességei mögött. Turner Zsig’mond azonban ismét nagy volt. tizenöt év alatt. A falu a maga új, szép életéért, kultúrházáért, tágas vendéglőjéért, új iskolájáért, gazdag szövetkezetéért éppen úgy, mint a mi újszerű előadásaink magasabb színvonaláért. Tudjuk, hogy a mi színházunk állami támogatásában benne van falvaink dolgozóinak munkasikere is, áldozatkészsége, jó munkája. Hisz fenntartói kultúránknak, színházunknak nagyrészben. Tudjuk ezt és köszönjük, derék falusiaki De szeretnénk remélni, hogy a Ti szebb életetekben ott a falun, hogy műveltebbek lettetek, van nekünk is részünk. Szeretnénk érezni, hogy a MATESZ a maga tizenötéves működése alatt falvaink életének megváltoztatásában végzett olyan munkát, melyre büszkék lehetünk. Szeretnénk érezni, és érezzük is. De a jövőben még többet szeretnénk tenni falvaink kulturális életéért, a következő tizenöt években még többet és még színvonalasabb színdarabokkal akarunk hozzátok látogatni. Nagyon boldogok leszünk, ha mindig azzal a szeretettel és lelkesedéssel fogadtok, mint eddig, s melyet jó játékkal, igényes előadással, színházi élmény nyújtásával igyekszünk viszonozni. Az ünnep elmúlt, dolgos köznapjainkat éljük a színházban. Készülünk új bemutatóinkra, melyek rövidesen Hozzátok is eljutnak. Megkezdődött a második tizenöt esztendő, melyben szeretnénk, ha a MATESZ és a falu ugyanolyan szeretetteljes, baráti kapcsolatban dolgozna együtt a kultúra felemeléséért, mint eddig. Ebben a reményben fogunk falura járni a jövőben és egyre többször. És ebben a reményben kíván munkátokhoz sok sikert és jó egészséget „városlakó“ barátotok: Siposs Jenő, a Magyar Területi Színház tagja érezzük magunkat a tiszta, új és ízlésesen berendezett falusi vendéglőkben, éttermekben, olyan, mint a városi, talán azzal a különbséggel, hogy a pincérek nem olyan idegesek és azonnal kiszolgálnak bennünket. Szemtanúi voltunk egy világ megváltozásának a falun e tizenöt esztendő alatt. 1952—53-ban düledező házak, ma: sorban épült, ízléses családi villák faluszerte, a házon tv-antenna, az ablakon mindenhol függöny és látjuk mi a házakat belülről is, hisz néha be-bekéredzkedünk egy-egy házba televíziót nézni, ha meccs van és nekünk kinn kell lenni már a falun. És azt látjuk, hogy nyoma sincsen már a földes szobának, szedett-vedett bútornak, szegénységnek a falun. Igen, tanúja vagyok sok színész társammal együtt annak, hogy e tizenöt év alatt a falu előrelépett a boldogulás útján, a szebb élet felé. Régen csizmás, ma már kifogástalan ünneplőruhás közönség tölti meg a nézőtereinket azokkal, akiket „csizmás korukban“ is nagyon szerettünk, de ma velük örülünk, hogy jobban, szebben élnek. És a sok fiatal lány és fiú, mint a városon, a legújabb divat (néha sajnos, „hóbort“) szerint öltözve ... Egyszóval, ha összevetek egy tizenöt esztendő előtti előadást falun egy mai előadással ugyanott, azt kell mondanom, csodálatos a változás. Pedig nincs benne semmi csodálatos, ők is dolgoznak, többet, korszerűbben és okosabban, mint azelőtt, jobban szebben is élnek. Ha visszagondolok, tizenöt év előtti előadásaink és mai előadásaink díszleteire, a régi már szinte nevetségesnsk tűnik.. . Nem történt hát csoda a MATESZ színpadán sem, csak fejlődtünk: színészjátékban, díszlet- és jelmezmegoldásban, technikában egyaránt. Fejlődtünk, akárcsak szemünk láttára a mi kedves falunk. És ez nem jött sültgalambként, ezért megdolgoztunk
