Szabad Földműves, 1968. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)

1968-03-23 / 12. szám

A közömbösség késlelteti a szocialista demokrácia kibontakozását és a nemzetiségi kérdés rendezését

A szocialista társadalmunk fejlődését fékező konzervatív erők mindjobban háttérbe szorulnak. A személyi hatalomtól megfertőzött Időszak lejárt! Társadalmunk egy olyan valódi demokrácia kibontakozása felé halad, amely maximális lehetőséget biztosít hazánk minden polgárának, hogy a dolgozó nép érdekeivel összhangban állást foglaljon és következetesen harcoljon azok ellen a káros tényezők és jelenségek ellen, amelyek gátolják politikai, gazdasági és kulturális életünk fejlődését.

Társadalmunk fejlődésének ebben a forradalmi, történelmet formáló korszakában, mi magyar dolgozók nem lehetünk tovább közömbös szemlélői a társadalmunk arculatát formáló eseményeknek. Állást kell foglalnunk, vagyis határozottan fel kell sorakoznunk a CSKP és az SZLKP Központi Bizottsága mögé. A társadalmunk gazdaságát gyarapító mindennapi munkánk mellett, minden erőnkkel és tudásunkkal szolgálnunk kell a közösségi életünk demokratizálódásának folyamatát.

Társadalmi életünk demokratizálódása egybeesik a nemzetiségi kérdés mélyreható, igazságos megoldásával. Erről tanúskodik pártunk központi bizottságának és a Szlovák Nemzeti Tanács plenáris ülésének állásfoglalása is, amely a nemzetiségi kérdés igazságos megoldását a két nemzet és a nemzetiségek testvériségére épülő föderációs'államforma létrehozásában látja. A föderációs államformán belül természetesen létrejönnek a magyar és az ukrán nemzetiségű dolgozók teljes egyenjogúságának, gazdasági és kulturális fejlődésének jogi és politikai előfeltételei is.

A magyar kérdés ésszerű megoldásának lehetőségeire vonatkozó elgondolását a CSEMADOK Központi Bízott; sága is nyilvánosságra hozta és egyben javaslatként felterjesztette pártunk központi bizottságához. Ma tehát már meggyőződésből állíthatjuk, hogy ilyen közel még soha nem álltunk a nemzetiségi kérdés igazságos megoldásához. Az igazsághoz persze hozzátartozik az is, hogy a jó és ésszerű javaslatok csak akkor válhatnak gyakorlati valósággá, ha azokat a dolgozók széles rétegei magukévá teszik, ha nemcsak kívánják a javaslatokban kifejtett elképzelések megvalósulását, hanem részt vállalnak abból a harcból, amely a szocialista demokrácia elmélyüléséért és a nemzeti kérdés igazságos megoldásáért folyik.

A demokrácia fejlesztése és a nemzetiségi kérdés megoldási formáinak keresése a magyarlakta városokban és községekben sem lehet a pártszervezetek és a nemzeti bizottságok belső ügye. Hanem erkölcsi kötelességük, hogy a demokrácia elmélyítéséért folyó harcnak élére állva fejlesszék a dolgozók széles rétegeinek aktivitását, s hogy az említett társadalmi kérdések megoldásához kikérjék a lakosság véleményét és azt eljuttassák a párt és az államhatalom legfelsőbb szerveihez.

Hangsúlyozom: ha a múltban szükségét éreztük, hogy a társadalmi kérdéseink megoldásához kikérjük a dolgozók véleményét, akkor ma, amikor egy új légkör megteremtésén fáradozunk, amelynek keretében örök időkre biztosítjuk hazánk nemzeteinek és nemzetiségeinek a teljes egyenjogúságon alapuló testvéri együttélését, ez a követelmény hatványozottan előtérbe »'.érült.

‘0l Azok a vezető személyiségek pedig, akik nem tudnattszabadulni konzervatív nézeteiktől és káros módszereiktől, tehát a demokráciánk megújhodási folyamatában és a nemzetiségi kérdés igazságos megoldásában képtelenek közreműködni — jobban teszik, ha szépszerével félreállnak az útból és átadják helyüket olyan rátermett személyeknek, akik nem egyéni számításból, hanem a szocialista társadalmunk, saját népünk és nemzetünk iránti felelősségérzettől áthatva élére állnak az össznépi mozgalomnak, amely a valóságos demokráciáért és a nemzetiségi kérdés igazságos megoldásáért folyik.

Szocialista demokráciánk fejlesztésében feltétlenül el kell érnünk mielőbb olyan viszonyokhoz, amikor a csehszlovákiai magyar dolgozók helyzetének alakulása nem egy-két „befutott“ személy álláspontján múlik, hanem az illetékes szervek a magyar dolgozók széles rétegeinek véleményét is figyelembe veszik.

Ahhoz, hogy a csehszlovákiai magyar dolgozók teljes egyenjogúsága a gyakorlati életben is érvényesülhessen, tehát, hogy a sajátos nemzetiségi problémáinkat magunk oldhassuk meg, az egyéb fontos tényezők mellett szükség van arra is, hogy a magyar nemzetiségi dolgozók magyarlakta járásokat képezzenek. Ezért a magyar nemzetiségi jellegű járások létrehozását — a nemzetiségi kérdés megoldásában — az egyik kulcskérdésnek tekintem. Ha azonban mélyreható változásokat akarunk, akkor joggal felvetődhetik a kérdés, hogy a május 19-re kitűzött nemzeti bizottsági választások nem vesztették-e el időszerűségüket?

Véleményem szerint az illetékes szervek akkor járnának el helyesen, ha mielőbb létrehoznák a föderációs államformát, azon belül a csehszlovákiai magyar dolgozók nemzetiségi kerületi és központi államhatalmi szerveit, majd ezek a szervek — céltudatos központi irányítás mellett és a magyar nemzetiségű lakosság választott szerveivel való szoros együttműködésben — kialakítanák a magyarlakta járásokat, majd a járások új vezető szerveivel és intézményeivel közösen — egy későbbi időpontban előkészítenék a nemzeti bizottsági választásokat.

A magyarlakta és az olyan járások létrehozása ahol többségben élnek magyar nemzetiségű dolgozók feltételezi, hogy a magyarlakta községek összefüggő láncolatát — még akkor is, ha ezt a láncolatot egy-két szlo vák község megszakítja — magyar nemzetiségi jellegű járásokba csoportosítjuk. A megoldás legelőnyösebb formáját abban látom, ha visszaállítja a területi rendezés előtti helyzetet, tehát a kisebb járásokat. Így elérnénk azt, hogy a magyarlakta vagy olyan járásoknak a száma, ahol többségben magyar nemzetiségű dolgozók élnek, körülbelül tizenöt lenne.

Felételezhető azonban, hogy az illetékes szervek továbbra is ragaszkodnak az összevont nagyobb járásokhoz főleg azért, mert nem tartják előnyösnek a hivatalok számának növelését. Természetesen ebben az esetben a létrehozandó magyar járások területe is nagyobb lesz.

S ha már ilyen nagyobb járások létesítésének lehetőségét latolgatjuk, gondolni kell arra is, hogy mely dél-szlovákiai városok képezzék a magyarlakta járások székhelyét?!

A gyakorlati tapasztalatok arra figyelmeztetnek, hogy a járási székhelyek lakosságának nemzetiségi összetétele kihat az egész járás nemzetiségi jellegének alakulására. Ezért az a véleményem, hogy a létesítendő magyarlakta járások székhelyei tipikus magyar nemzetiségi jellegű dél-szlovákiai városok legyenek. Ezek közé sorolhatjuk: Dunaszerdahelyt, Kámoromot, Galántát, Párkányt, Ipolyságot, Zselízt, Tornaiját, Szepsit és Királyhelmecet.

Ha ezekkel a városokkal számolunk, mint a magyarlakta járások székhelyeivel, úgy természetesen gondoskodni kell arról is, hogy a jelenlegi vegyes lakosságú járási székhelyekhez közel lévő, de a magyar községek láncolatába tartozó községeket is az új járásokba csoportosítsuk. Egy ilyen megoldással elérnénk, hogy a csehszlovákiai magyar dolgozók túlnyomó többsége magyarlakta járásokhoz tartozna és élvezné a közigazgatási autonómia előnyeit.

Sajnos a kérdést úgy megoldani, hogy minden magyar nemzetiségű dolgozó magyarlakta járásba kerüljön, nem lehet. Ennek egyik oka, hogy több magyarlakta község olyan vidéken terül el, ahol a községek többségét szlovák dolgozók lakják. A másik ok pedig az, hogy több dél-szlovákiai városban — például Érsekújvárott, Léván, Losoncon, Rimaszombaton, Rozsnyón és Kassán —, amelyek jelenleg mint vegyeslakosú járási székhelyek szerepelnek, nagyszámban, sőt esetenkérft többségben élnek szlovák dolgozók. Tehát a legjobb akarat mellett is a kilenc vagy tíz magyarlakta járás mellett lenne még további nyolc járás, ahol kisebbségben élnek a magyar nemzetiségű dolgozók. (A felsoroltak kiegészülnének még a Bratislava-vidéke és a nyitrai járással.) 0}, a

Ezekben a járásokban, ahol a magyar..dolgozók kisebbségben élnének, feltétlenül érvényesíteni kell a magyar dolgozók egyenjogúságát és a kétnyelvűség elvét éppen úgy, mint a szlovák nemzetiségű dolgozókét azokban a magyarlakta járásokban, ahol kisebbségben élnek.

Az is természetes, hogy a magyar dolgozók érdekeit és egyenjogúságát általában a kerületi és központi szinten létrehozandó nemzetiségi szervek és intézmények védenék függetlenül attól, hogy a magyarlakta járásban élő, vagy nemzeti kisebbségként egy vegyes lakosságú járáshoz tartozó magyar nemzetiségű polgárokról van szó.

Véleményem szerint nagy hiba lenne, ha a dél-szlovákiai városok és községek lakosságának nemzetiségi összetételét a legutóbbi népszámlálás eredményei alapján állapítanák meg. Ugyanis a gyakorlati tapasztalatok egész sora arról tanúskodik, hogy az említett népszámlálás eredményei — a nemzetiségi összetétel szempontjából — nem fedik a valóságot. Ismerek például nemcsak egyes családokat, hanem a községek egész sorát, ahol a népszámlálás eredményeként a lakosság többsége szlovák nemzetiségű, de ugyanakkor a tanítókon és egykét funkcionáriuson kívül senki nem beszéli a szlovák nyelvet. Ezek az elferdülések arra figyelmeztetnek, hogy a lakosság nemzetiségi összetételét a családokban és a mindennapi életben használatos nyelv alapján kell és lehet csak helyesen megállapítani, vagy a nemzetiségi hovatartozás megállapítását szolgáló újabb népszámlálás nyomán.

★

Végül ismételten hangsúlyozom, hogy a társadalmunk formálódásával járó bonyolult kérdések irányában nem lehetünk közömbösek. Mert a közömbösség késlelteti a szocialista demokrácia kibontakozását és a nemzetiségi kérdés megoldását s ezért fékezi szocialista társadalmunk fejlődését. PATHÖ KÁROLY

A királyfiakarcsai határban (dunaszerdahelyi járás) már az elmúlt héten befejezték a tavasziak vetését. Az agronómus a legnagyobb elismerés hangján beszél a 35 soros lengyel gyártmányú vetőgépről.

A paprika nem magyar eredetű fűszer

Méltán büszkék vagyunk a magyar konyhára, mely messze földön híres. Paprikás csirke, töltött káposzta, halászlé, se szeri, se száma a jó magyar húsételeknek, s ha elkezdjük a túrós-tejfeles-tepertős galuskán, folytatjuk a tepertős pogácsán, túrósbélesen, kürtös kalácson, fonottason, s nem találjuk végét a magyar konyha remekeinek.

Ha már most feltesszük a kérdést, hogy mindezen jók közül mi valóban a magyar termék és mi az, ami átdolgozva magyar ízlésre meghonosodott nálunk, s ma már mint igazi magyar étel szerepel, akkor láthatjuk, hogy mindkét fajtából bőven van a magyar szakácsművészetben.

Tartozunk az igazságnak azonban azzal, hogy mint minden európai nemzet konyhaművészete, úgy a magyar is főleg a görög-római és az olasz konyha származéka. Természetesen vannak őseredeti magyar ételek, ilyenek a nyárson és roston sült pecsenyék. A nyárson sütés indulópontja az ökörsütés volt, amelyet, miként a történelemből tudjuk, nagy népi ünnepélyeken, koronázás és hasonló alkalmakkor volt szokás megrendezni, s a pecsenyét az oda sereglett szegénynép között szétosztani.

A roston sülteken kívül szintén őseredeti magyar ételek a bográcsgulyás; lebbencs, a ludaskása (de nem rizzsel, hanem köleskásával), a mustos pecsenye, a fordított kása, a hajdúkáposzta, a levelen sült, a vargabéles, a tárkányos göbölye, a fokhagymás fehér pecsenye.

Ami már most a magyar fűszereket illeti, legelőször is meg kell mondanunk, hogy a paprika, mely ma a magyaros, zamatos konyhának elsőrendű fűszere, s mely után „paprikanemzetnek“ nevezik a magyart, eredetileg nem magyar fűszer, hanem a spanyolok hozták be.

Csakhogy amíg a többi európai nemzet nem bírta „bevenni“, addig nálunk meghonosodott,’ s nemzeti fűszerré vált és tekintettel, hogy a XVII,, század óta ízesíti a magyar ételeket ez a kellemes, csípős fűszer, nyugodtan vallhatjuk nemzeti büszkeségünknek. Főleg amióta tudjuk, hogy értékes vitamintartalommal is rendelkezik. Az eredeti ősmagyar fűszerekről csak azt tudjuk, amit az erdélyi konyha őrzött meg. Ilyenek a tárkony, kapor, torma, vasfű, levendula, rozmaring s egyéb ártalmatlan fűnemű.

Használtak dédanyáink ezenkívül még mézet, bort, gyömbért, fahéjat, veres- és fokhagymát „lemoniát“ (citrom), köménymagot és különösen a szép színű sáfrányt.

A salátakészítés terén felejtettünk. Ki tud ma már komló, cikória, reponc, baraboly salátáról. Pedig mindezek szerepelnek még a régi elsárgult szakácskönyvekben is. Vagy ki ismeri azt a sokféle ehető gombát, melyek a régi konyhákon szerepeltek?

Az igazság kedvéért azonban le kell mondanunk arról, hogy magunkénak tulajdonítsuk a töltött káposztát, mert ez bizony szláv eredetű, olasz konyhán javított eledel. Ugyanígy van ez a gyúrt tésztákkal, gombócokkal, melyek szintén szláv eredetűek. A kukoricát a törököktől vettük át, a szalonna pedig, ma igazán népi eledelünk, már a rómaiak előtt sem volt ismeretlen. A kirántott húsok, vagdalt húsok készítését olasz szakácsoktól tanultuk, a pompás magyar bélesek, fonottkalácsok, perecek pedig török szakácsok konyháján készültek először.

Arra azonban méltán büszkék lehetünk, hogy mindezeknek az idegen tájakon „feltalált“ ételeknek is mi vagyunk a legjobb szakácsai, szakácsnői, mert valahogy a magyar konyha révén jutottak csak ahhoz a zamathoz, mely magyar ételként teszi egyiket-másikat híressé.

Kiss lános. Kassa

Ezt a kétkedő kérdést leggyak” rabban a mezőgazdasági szakiskolák és tanonciskolák végzett növendékeitől hallottam — sokszor jogosan. Három-négy éven át tanulták a mezőgazdasági termelés és irányítás legjobbnak tartott módszeréit. Ám amikor kikerültek az iskola padjaiból, a fiatal szakemberek egy része — főként a nők — egyáltalán nem találtak alkalmazást, vagy pedig kénytelenek voltak egyszerű dolgozókként bekapcsolódni a termelésbe, ugyanolyan bérért, mint szakképzetlen munkatársaik.

— Talán az ő kedvükért leváltjuk a már bevált, iskolai szakképzettséggel nem bíró, de nagy gyakorlattal rendelkező csoportvezetőket, zootechníkusokat, agronómusokat? — tiltakoztak legtöbb helyen a szövetkezeti vezetők, amikor ezt a kérdést megpendítettem.

Nehéz erre egyértelműen azt válaszolni, hogy a szakképzetlen ember a nagy gyakorlati tapasztalatok ellenére sem tudja érvényesíteni a számára ismeretlen legújabb szervezési és termelési módszereket — hiszen

Érdemes tanulni?

ezen a szakaszon is igen jó. Például húsból 305 kilót, tejből 827 litert, tojásból pedig 1376 darabot adtunk el hektáronként.

Pénzügyi tervünket a várakozásnak megfelelően jócskán túlteljesítettük, s így egy-egy munkanorma 32 koronát ért. S még egy további fontos tényező, hogy az üzembiztosítási alapon kereken 2 millió korona tartalékkal rendelkezünk.

Amint az adatokból látható, a mi szövetkezetünk is felsorakozott. De az 1968-as esztendőben még nagyobb eredményekkel számolunk, mert tagságunk így akarja, erre vállalkozott. Különben a múlt esztendei munkánkért szövetkezetünk tagsága miniszteri kitüntetésben részesült s ez kötelez bennünket.

A tej- és a tojástermelés szakaszán múlt évben — a lévai járásban — elértük a megtisztelő első helyet. De fejőgulyásaink az előző évi 3417 helyett idén 3650 literes átlagos tejtermelést vállaltak. A januári és a februári hónapok 8,5 literes napi tejátlaga biztosíték erre. Lényegében már magunk mögött hagytuk a telet, a tavasz és a nyár biztosíték a jobb tejhasznosság eléréséie.

Henzsel Mihály,

az alsószecsei szövetkezet elnöke

Nagyobb eredményekkel számolunk

A közelmúltban a Szabad Földművesben több élenjáró szövetkezet eredményeiről olvastam. Az adatokból azonban nem sikerült kibontanom azt a fonalat, mely szerint azokat összehasonlíthattam volna gazdaságunk múlt esztendei eredményeivel.

Szükségesnek és hasznosnak tartanám, ha a jövőben kerületünk élenjáró szövetkezeteiről részletesebb adatokat közölnének, s hogy az eredményeket milyen szervezési módszerekkel érték el.

Szövetkezetünk 778 hektár mezőgazdasági, illetve 728 hektár szántóterületen gazdálkodik. A 200 állandó dolgozóból 90 a nő. Múlt esztendei hektáronkénti nyersbevételünk elérte a 14 786 koronát, mig a járási átlag 9784 korona volt. Piaci termelésünk 12104 koronát mutat hektáronként, ezzel szemben a járási átlag 6862 korona.

Szemesterményeink a várakozásnak megfelelő eredményt nyújtották. A búza hektárja 44,5, az árpa 42,1, a kukorica hektárja pedig (morzsolt állapotban) 43,5 mázsát termett.

Cukorrépából 525, burgonyából 129, lucernaszénából 72,6 mázsát értünk el (száraz évben!) hektáronként. Ebből az következik, hogy állattenyésztésünk is megfelelő színvonalon van, s az egy hektárra eső piaci termelés

belőle kiút. Ezt bizonyítja a vajnoryi szövetkezet példája, ahol a vezető helyeket főiskolai végzettségű emberekkel töltötték be, a gyakorlatban helytálló dolgozók tovább képezik magukat, és 6 „fölösleges“ technikust egyszerű dolgozóként foglalkoztatnak ugyan) de a fizetésükön felül havonta még további 200 koronát kapnak szakképzettségükért. A szövetkezetnek ez kifizetődik. A szakképzett dolgozók jobb bérezése meghozza a maga gyümölcsét, mivel ezek igyekeznek tudásukat munkahelyükön minél jobban érvényesíteni, munkatársaik tanulnak tőlük'és így utánpótlást is nevelnek a vezetői tisztségek betöltésére. A szakképzett dolgozóktól munkatársaik is elvárják, hogy tudásukat érvényesítsék, ami a termelés fokozásához vezet, és a jobb kereseti lehetőség láttán a többi dolgozó is kedvet kap a továbbképzésre.

Mindez a szövetkezet fellendülésé hez vezet, amit az a tény is bizonyít, hogy a vajnoryi szövetkezet rendkívüli termelési eredményeiért két évvel ezelőtt megkapta a Munkaérdemrendet. —gir—

zett emberekben ugyanis az elnök törvényszerűen (ami sajnos nagyon emberi) versenytársakat lát, és jogosan fél attól, hogy néhány év múlva a szövetkezet tagjai a szakképzett embereket állítják közös gazdaságuk élére.

Bűvös kör, melyből látszólag nincs kiút. A gyakorlat szerint központilag szorgalmazzuk a mezőgazdasági szak emberek nevelését, a szövetkezetek túlnyomó része pedig kijelenti, hogy nincs szüksége szakemberekre, hová állítsa őket, ha minden vezető állás foglalt?!

Bűvös kör, de csak látszólag. Van

ezt elsősorban a szövetkezet vezetősége hivatott az illető munkája alapján megítélni. De ha az elnöknek sincsen szakképzettsége, és ezt nem is tartja fontosnak megszerezni, akkor a szakképzett fiataloknak kétszeresen nehéz a Helyzetük. A szakkép-