Szabad Földműves, 1968. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1968-02-17 / 7. szám
Ajándék méhészetünk számára Pillangósnövényeink méhek általi poroztatása nem mondható kielégítőnek, aminek legfőbb oka abban rejlik, hogy a méhcsaládok elhelyezése a legtöbb mezőgazdasági növény közelébe gazdaságilag nem előnyös a méhész számára. Grrevonatkozólag nagy segítséget jelentenek a méhészek számára a Földművelési és Közélelmezésügy Minisztérium által nemrégen kiadott irányelvek, amelyek az említett minisztérium közlönyének 37/1987 számú füzetében jelentek meg (Vástník MZVz, öástka 37/1967). A közlöny felszólítja a mezőgazdasági üzemeket, kössenek megállapodást a méhészekkel beporzásra vonatkozólag, fis ami még ennél is fontosabb, a közlöny egyúttal magasabb pénzbeli pótlékot állapít meg a beporzásért. Szó szerint közöljük tehát a tartalmat: „A magasabb pótlékokat illetően a dőli Méhészeti Kutató Intézet gazdasági kiszámítása alapján mindkét fél részére méltányos, ha lucernánál és vörösherénél 60 koronát, a többi terménynél pedig 50 koronát fizetnek minden méhcsaládért virágnyílás idején beleértve a szállítási költségeket és a méhcsaládok gondozásának díját ... Saját méhészettel rendelkező mezőgazdasági szervezeteknek azt javasoljuk, hogy a saját növénytermesztési részlegükön végzett beporzás ellenértékét a vállalaton belüli könyvelésben mutassák ki.“ A közlönyben körülírt döntés valóban ajándék méhészeink számára, mert ezáltal államilag is elismerést nyert köztársaságunkban a díjazott beporzási szolgálat. Megvalósult a haladó szellemű méhészek régi vágyálma, hogy méhészeti tevékenységűk a korszerű mezőgazdasági termelés szolgáltatásai közül a legmagasabb színvonalra emelkedjen. VLADIMÍR VESELY mérnök, a tudományok kanditátusa hészet is hatáskörükbe tartozik. Ezek szerint nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal. Az akác kiirtása nemcsak méhészeti, de népgazdaságunk szempontjából is káros. A méhészek országszerte felemelték szavukat e jelenséggel szemben, ám panaszuk süket fülekre talált. Egyre kevesebb az akác, bármilyen hangosan kiabálnak, követelőznek is a méhészek. Nem bocsátkozunk jóslatokba, de bizonyos, hogy a folyamatban lévő áldatlan helyzet megbosszulja magát népgazdaságunk terhére. Amíg az erdőgazdaságnak nem áll módjában a szántóföldi mézelő növények termesztése, addig az illetékes állami gazdaságok sem tartják szívügyüknek, hogy legalább a kritikus időszakokban a méhek némi hordáshoz jussanak. Pedig alig akad gazdaság, ahol ne lennének parlagon heverő, vagy kevésbé termékeny kisebb-nagyobb területek. Ezeken a jelentéktelennek látszó, a gazdaság számára semmitérő területeken egy kis befektetéssel olyan kultúrnövényeket vethetnénk, amelyek nemcsak bőséges méhlegelőt, de az üzem számára a takarmányalap bővítését is eredményeznék. A gazdaság vezetői részéről ehhez csupán jóakaratra és egy kis megértésre lenne szükség. Minden beszélgetésből, vitatkozásból leszűr az ember valamit, amiből tanulni lehet és hasznára válik. A közmondás is azt tartja, „ a jó pap holtig tanul“. Ez pedig a méhészekre kétszeresen vonatkozik. (sándor) Téli munka a műhelyben. „A jó pap holtig tanul“ A méregszedés időpontja is nagyban hozzájárul a méhcsaládok veszteségeinek csökkentéséhez. Legajánlatosabb a reggeli méregszedés. A késő délutáni órák azért nem alkalmasak, mert a kitódult, felizgatott méhek egy része a kaptárak körül csomóba verődik, éjszakára ott maradnak, azután onnan többé nem távoznak. Ugyanakkor a délelőtti órákban csomóba verődött méhek nagyobb hányada a nap folyamán felrepül és végzi munkáját. Gombos elvtárs megfigyelése szerint még a mérget leadó méhek közül is akadt, mely virágporral tért haza a kaptárba. Az elmondottak tudatában ta nácsos lenne, ha a Slovakofarma dolgozói, akikre a méreg szedést bízták, mindenütt a délelőtti órákban végeznék munkájukat, hogy a lehető legkisebbre csökkenjen a méhészek vesztesége. A pempő termelése már kissé bonyodalmasabb, szakértelmet kívánó munka. Ennek tudható be, hogy az erdőgazdaság 11 farmja közül csupán kettőben foglalkoznak pempőtermeléssel, holott erre az összes farm vezetője kötelezi magát. A kettő közül Gombos elvtárs az egyik, aki e téren minden évben megteszi a magáét. A pempőt az ismert jól bevált módszerekkel termeli. Az anyával izolátorban petézteti az előre kiépített szűzlépet, majd családonként két építtető kereten 2—2 frissen bepetézett lépcsíkot ad az előre meganyátlanított családoknak. Megfigyelése szerint legcélravezetőbb, ha az egyik építtető keretbe két lépcsíkot, a másikba csupán egyet ragasztunk. Sőt! Akkor a legsikeresebb a termelés, mikor mindkét keretbe egy-egy lépcsík van. Megtörtént, hogy egyetlen lépcsíkon 73 anyabölcsőt húztak a méhek. Lehet, hogy két csík esetén a bölcsök száma több, ám nem ez a mérvadó. Az a fontos, hogy a bölcsőket a méhek jól kihúzzák és lehető legnagyobb pempőadag kerüljön azokba. fii keretcserét, illetve a pempő termeltetés ismétlését csupán egy ízben ajánlja a méhész, mert — amint mondotta — minél hosszabb ideig anyátlan a család, annál nehezebb anyásítása. Több esetben előfordult, hogy a pempőtermelésre beállított családok a zárkában beadott anyát nem fogadták el. Az is megtörtént, hogy a viszszaadott anya a keretek közt öt napon át a zárkába tartózkodott, kiengedése után mégis megölték a méhek. E tapasztalat késztette Gombos elvtársat arra, hogy egymást követően csak két ízben ad lépszalaggal ellátott keretet pempőtermelés céljára. Beszélgetésünk folyamán a méhlegelő kérdése is napirendre került. A méhészek részéről országos jellegű panasz, hogy fogy az akác. Ha nem teszünk erélyes lépéseket megmentésére, nemsokára csak hírből ismerjük a méhek számára főhordást biztosító akácot. Sajnos az erdőgazdaság hozzájárulásával történik az akácirtás, holott a méAdunaszerdahelyi erdőgazdaság hatáskörébe tizenegy méhfarm tartozik. Közülük a vásárúti részen Gombos István gondjaira bíztak 96 méhcsaládot. Gombos elvtárs néhány évtizedes méhészmúltra tekint viszsza. Rég volt, amikor kertjében megjelentek az első méhcsaládok. Évek során kísérletezett, számos kaptártípussal próbálkozott, hogy minél több haszna származzon a méhészetből. Régebbi foglalkozása mellett maga készítette kaptárait, méhészfelszereléseit. Időközben annyira megszerette a méheket, hogy szakmáját is abbahagyta értük, amikor az erdőgazdaság méheinek gondozását vállalta. Változatos évek következtek Gombos elvtárs életében. A méhészet sikere sajnos az időjárás és a méhlegelők függvénye. A rossz és közepes évek között akadt jó, kiemelkedő is, amikor említésre méltó eredmények születtek. Mindamellett egy dolog leszögezhető: bárhogyan viselkedett is az időjárás, Gombos elvtárs minden évben eleget tett, amire kötelezte magát. Ha gyengébbnek mutatkozott a hordás, kipótolta méhméreg és méhpempő termelésével. Az utóbbi években pedig tervszerűen termeli a pempőt, szedi a méhmérget. Mivel Gombos elvtársnak e téren többéves tapasztalata van, megkértük, mondjon néhány szót észrevételeiről. — A méhméreg termelése kifizetődő, ha helyes időpontba kerül sor a méreg szedésére. Legcélszerűbb, ha ezt a munkát főhordás után két héttel, a pergetést követőn végezzük. Ez időszakban a méhcsaládok oly erősek, alig veszik észre a méregszedéssel járó veszteséget. Ugyanakkor a fiasítás terjedelme is tetőfokán áll, mely a gyors utánpótlás biztosítéka. Másodszor, sőt harmadszor is szedhető méreg, ha a családok erősek és a napi hordás 20—30 dkg körül mozog.
