Szabad Földműves, 1968. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)

1968-02-17 / 7. szám

A sikeres méhészkedés előfeltétele:

elegendő mézelő növény

(Befejező rész)

VADON NÖVŐ LÁGYSZÁRÚ NÖVÉNYEK

Az eddig nem tárgyalt mézelő növények nagy csoportját a vadon növő lágyszárú növények képviselik. Megfelelő fekvésben, nagyobb tömegekben hasznosan befolyásolhatják az évi mézelés alakulását, szórványos — vegyes előfordulásuk esetében a családok erőnlétére hatnak pozitívan. Fajgazdagságuk nagy, azért a következőkben csak azokkal foglalkozunk, amelyek földrajzi szélességünkön a legelterjedtebbek. Ezek közé főleg ajakosok, fészkesek, érdeslevelőek és a ligetszépfélék tartoznak.

Az ajakosok közül a kakukkfű (Thymus) fajok gyakoriak. Illatos, bokrso alakú, alacsony növények, amelyeknek pirosaslilás ajakos virágaik álörvökben fejlődnek. Egymástól nehezen megkülönböztethető fajai virágzásában időrendi eltérés van, s így a kakukkfűről való hordás tavasztól egészen őszig tarthat. A síkságoktól a magas fekvésű helyekig mindenütt előfordulnak.

Közülük tiszta termesztésben az északi kakukkfű (Thymus srpyllum L.) hektárhozamát ellenőrizték több éven keresztül, s ennek az átlaga hektárhozamonként 230 kg/ha méznek felelt meg. Alfajainak legtöbbje nektárjának cukortartalmával meghaladja az 50 %-ot.

A korszerű tarlóhántás bevezetése előtt méhészeinknek az akác után a tisztesfű vagy tarlővirág jelentette a második nagy hozamot. Mivel azonban még ma is kalászos vetésekben, kapásokban, utak mentén, parlagokon találkozhatunk egyes változataival, azok tömeges előfordulásával, röviden foglalkozunk vele. Ismertebb fajtái közül említést érdemel az egyéves tisztesfű vagy tarlóvirág (Stachys annua L.) Illatos, sárgásfehér virágai egy-egy szárelágazáson 3—8 álörvben helyezkednek el. A virágok pártacsövének hossza 7—8 mm. Kedvező feltételek mellett a benne összegyűlő nektár magasra emelkedik, így a méhek könnyen hozzájutnak. Kedvezőtlen fekvésben és számára kedvezőtlen időjárás esetén a nektár kevés, ezért lényegében a szeszélyes mézelőnövények közé tartozik. Jűniustól-szeptemberig virágzik.

Kedvező hordási idő esetében, tömeges előfordulásuk idején naponta a családok 2—4 kg-os súlygyarapodást érhetnek el, s egy-egy család 50—80 kg-os gyarapodást mutathat fel.

Parlagokon, cserjések körzetében, szárazabb fekvésű területén több mint egy hónapon át virágzik a fehér tisztesfű (Stachys germanica L.]. Pirosló pártájú virágjai július-szeptember folyamán kellemes illatot terjesztenek. Hasonlít hozzá a gyapjas tisztesfű (Stachys lanata Jacq.), csak pirosló rajzolatai élénkebbek mint a fehér tisztesfűnél. Szintén júliusaugusztus folyamán virágzik a hozzá virágszínezetben hasonló erdei tisztesfű (Stachys silvatica L.). Ismert változata még az orvosi tisztesfű (S. officinális L.) és a hasznos tisztesfű (S. recta L.), de előfordulásuk már nem olyan gyakori. Mézelésük sajátosságait táblázatban közöljük:

A nektár Behordható méz

cukortartalma ha-ként

egyéves tisztesfű 54—55 % 72 kg

fehér tisztesfű 55—56—50 % 332 kg

gyapjas tisztesfű 53—54 % 228 kg

erdei tisztesfű 46—47 °/o 160 kg

(A. M. Kuliev szerint)

Tekintettel a tisztesfű-félék méhészeti jelentőségére, szükséges lenne foglalkozni tarlóba történő vetésével és nemesítésével is. Termesztésbevonását (a tarlóvirágra gondolunk) az is indokolttá teszi, hogy termése figyelemreméltó mennyiségű olajat tartalmaz, így tarlóba vetve kettős hasznot is hozhatna.

A zsálya (Salvia) kétéves vagy évelő növények kitűnően mézelő ajakos növények nemzetségét képviseli. Álörvökben fejlődő ajakos virágaik vannak. Töltéseken, utak körzetében, gyepes területeken virágozhat a kékes, lilás, ritkábban rózsaszínbe hajló virágú ligeti zsálya (Salvia memorosa L.). A nektár cukortartalma meghaladja a 42 %-ot 250—280 kg hektárhozamot biztosíthat ez a júniustól — szeptemberig virágzó mézelő növény.

Virágzási időben megegyezik vele a lózsálya (S. verticillata L.) a liláskék virágú, aránylag rövid pártacsövfi évelő növény. Átlagosan 51 %-os cukortartalmú nektárja kedvező időben 80 %-nyi cukrot is tartalmazhat. Nálunk kevés fordul elő belőle, ezért elterjesztése hasznos volna, mivel hektárhozama elérheti a 600 kg mézet. Nálunk, főleg gátak oldalán, meleg fekvésekben tömegesen fordul elő a mezei zsálya (S. pratensis L.). A méhek főleg rövidebb pártacsövű virágjairól gyűjtenek. A kinemesített, parkokban díszlő paprikavirágot (S. splendens Sellow) szintén szívesen látogatják a méhek, a széles pártacsövekbe nyugodtan bejuthatnak.

A vadon termő macskamenta-fajok közül ismert a bugás macskamenta (Nepeta pannonica L.}. Virágai fehér-lilásak, füves lejtőkön gyakori, de cserjések, irtások területén is találkozunk vele. A citromillatú macskamenta vagy illatos macskamenta (Nepeta cataria L.) hasonló helyeken virágzik júniustól-szeptemberig. Mint sziklakerti dísznövény kezd terjedni a kerti macskamenta (Nepeta mussinii Henke), amely mézelése számottevő. Átlagosan 50—58 %-os cukortartalmú nektárjukból 210—300 kg méz gyűjthető be. Egyes szovjet szakkönyv 400 kg/ha hozamról beszél ukrajnai vonatkozásban.

Elszaporításuk méhészeti érdek, hiszen fontos nyári mézelőnövény, valamint virágport nyújtó macskamenta tartozik ide.

Névre ugyan hasonló, de eltérő családot képvisel a menta (Mentha). A virágok tömött virágú álörvökben helyezkednek el a murváskodó levelek hónaljában. Hajtásaik jellegzetes menta Illatát az illő olajat tartalmazó mentol okozza. A mentafájok árterületeken, vízpartokon, árkokban, nedves fekvésekben előforduló kitűnően mézelő növények. Nagyobb folyók közelében mennyiségük olyan nagy lehet, hogy a hozamokat érezhetően megnöveli. A mentaméz kellemes aromájú borostyánszínű. A lómenta (Mentha longifolla L.) 40 %-os cukortartalmú nektárt termel és a méz hektárhozama 200—230 kg lehet. A mezei menta (M. arvensis L.), valamint a csombormenta (M. pulegium L.) szintén kitűnően mézel.

A pemetefű (Marrubium) a fehér virágú ajakosokhoz tartozik. Virágai aprók, álörvekben helyezkednek el. Száraz homoktalajú helyeken tömegesen fordul elő legelőkön, utak mentén, száraz fekvésekben. Egész július-augusztus folyamán virágzik. Elterjedt a fekete pemetefű (Marrubium peregrium L.), amelyet a méhek főleg nyárvégén látogatnak. 50 %-os cukortartalmú nektárjaiból hektáronként 50—60 kg mézet gyűjthetnek össze szorgoskodó méheink. Az orvosi vagy fehér pemetefű (M. vulgare L.) szintén fellelhető a nevezett fekvésekben. Mézelésre megközelíti a fekete pemetefűét.

A bojtorján (Arctium) fajtái a nyár folyamán, annak vége felé biztosítanak hordást, s nagyobb területű előfordulásuk esetében a virágporral együtt jelentős hordást nyújtanak.

Sík- és dombvidékeken, parlagokon, tisztásokon, erdők irtásain, utak szélén gyakori a nagy bojtorján (Arctium L.), amely 42 %-os cukortartalmú nektárjával 250—280 kg mézet biztosíthat hektáronként. Kívüle jól mézel a pókhálós bojtorján (A. tomentosum Mill.) és a kisebb virágfejű kis bojtorján (A. minus) is.

Pirosbahajló lilás vagy sárgáslila virágú a tüskés levelű évelő ászát (Cirsium). Az aszat-nemzetség egyes fajtái tömegesen találhatók műveletlen területek növénytakarójában. A fészkekben elhelyezett virágok száma 80—10, de több is lehet, a bennük összegyűlt nektárhoz könnyen hozzáférnek a méhek, a cukortartalom 60 %-os is lehet meleg nyarakon. A nyár folyamán virágzó aszatfélék jelentős nektár- és virágpormennyiséget nyújtanak, ami a családok nyári erőnléténél nyújthat segítséget. A hektáronként behozható mézmennyiség elérheti a 100 kg-ot is. Ligetekben, erdők körzetében ismert a lándzsás ászát (Cirsium vulgare Ten.), nedves helyeken viszont a halovány ászát (C. oleraceum L.) fordul elő. Irtásokon, mezsgyéken, utak mentén gyakori a szürke ászát (C. canum L.) és a mezei ászát (C. arvense L.).

A fészkesek közül ismert virágpor- és mézadó virág az imola (Centaurea) nemzetség, amelynek legismertebb képviselője a kék imola vagy búzavirág (Centaurea cyanús L.). Virágzása késő őszig elhúzódik. Ma már azonban egyre gyérül, a vetőmag-tisztítás következtében már gabonanövényeink között csak ritkán fordul elő, gyakori még a meleg fekvésű parlagokon, erdők déli szélein. Kuliev mérései alapján ha-ként 150 kg mézet nyújthat.

Az érdeslevelűek ismert fajtái közül méhészeti értékkel három-négy fajta bír. A kígyószisz (Echium) a legelterjedtebb. Füves cserjéken, legelőkön, utak mentén, száraz gyepeken, napos, meleg fekvésekben virít a kezdetben piroslő, majd teljes nyílás idején kéklő kék kígyószisz (Echium vulgare L.). A virágok rövid pártacsövében összegyűlt nektárhoz könnyen hozzáférnek a méhek szipókáikkal. Kiváló nyárutói mézelő növény, amely hazai mérések alapján 300 kg mézet nyújthat hektáronként. Kívüle jól mézel a piros kígyószisz (L. rubrum jacq.) és a magas kígyószisz (E. italicum L.). Facéliával vegyesen vetve kiváló méhlegelőt biztosíthatunk, amely terület könnyen bevonható a vetésforgóba. Virágzás után silózva megfelelő, tápdús tápláléka lehet S szarvasmarha állománynak.

Cikksorozatunkban koránt sem említettünk minden mézelő növényt. Kb. csak egy negyedét tárgyaltuk, elsősorban olyanokat, amelyek nagyobb mennyiségben is fellelhetők (vadonnövő lágyszárúak), vagy mint haszonnövények ismert növényei a nagyüzemi mezőgazdaságnak.

Ésszerű elterjesztésükkel, a vetésforgókba történő rendszeres bevonásukkal megfelelő mennyiségű méhlegelőt biztosíthatunk méheinknek, amivel aktívan hozzájárulunk méhészeteink fejlesztéséhez. Ez egyrészt növeli a méhészkedők egyéni jövedelmét, másrészt valutát biztosít az államnak.

juhász árpád;