Szabad Földműves, 1968. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1968-02-17 / 7. szám
Melyek a jó és olcsó kaptárak? öt évvel ezelőtt 58 éves koromban határoztam el, hogy méhészkedéshez fogok. Ezért elsősorban anyagi befektetésre, majd a tapasztalt méhészek jótanácsára volt szükségem. Sajnos a megkérdezett méhészek többsége azt állította, nem érdemes méhészkedni. Sok a méhcsalád, kevés a legelő, ugyanakkor az időjárás nagyon mostoha. A méhészkedés nem jár haszonnal, sőt ráfizetéssel történik. Ügy gondolom, hogy ezek a méhészek már előre versenytársat láttak bennem. Ezek után abbahagytam az érdeklődést s helyette megvettem dr. örösi Pál Zoltán ismert szakkönyvét. Később vásároltam egy darab szlovák normalizált B-típusú keretet és egy köbméter olcsó selejt deszkát. Magam elkészítettem 10 darab szép kivitelű kaptárt. A kaptár oldalait kettősfallal készítettem, és a két deszka közét gyékénnyel tömtem meg, így télen jó meleg, nyáron meg hűvös. A mézteret szimpla deszkából készítettem. A tetőt 15 cm-es gömbölyített magasítóval csináltam, így kényelmesen elfér alatta az etető, Itató stb. A röpdeszka felszerelését úgy végeztem, hogy kissé csüngjön és 40 X 40 mm-es zsanérral úgy rögzítettem, ha felzárom a röpdeszkát, a kijárónyílást élűiről takarja, de a kaptár fala és a röpdeszka között a röpnyílás teljes hosszában 6—8 mm-es rés keletkezik. Ez lehetővé teszi, hogy a méhek ki-bejárhatnak, ugyanakkor télen elég levegő juthat a kaptárba, de eső vagy szél nem éri a röpnyílást. Ezek után a röpdeszkát sem kell télen tisztogatni a hótól és a jégtől Méhcsaládjaimat kissé szokatlan módon szereztem. Ügy történt, hogy 17 éves koromban az akkori munkanélküli világban unalmamban gyufaszálból hegedűt készítettem. Erről többen tudtak és ismerték a környéken. Ennek tudatában jött hozzám 1962 év telén egy méhész, akinek egy régi összetörött hegedűjét javítottam s ennek fejébe két rajt kaptam. Ezeket műlépes keretekre telepítettem. Azon évben nagyon gyenge volt a hordás, így állandóan etetnem kellett, hogy a méhek a tíz keretet kiépítsék és kiteleljenek. A következő évben pedig a méztereket építettem a méhekkel. E nyáron jó hordás volt, így mindkét családom 10—10 db kiépített léppel s mézben gazdagon ment a télbe. Ugyanakkor a kiépített méztér-keretekre három rajt hoztam a szomszéd községből, amit a második éven szintén megismételtem. Így történt, hogy 1965 őszére méhállományom 8 családra szaporodott. Télen újabb 80 db keretet készítettem és műlépeztem. Ezek után májusban minden család mézterét elláthattam keretekkel, majd bizalommal vártam a főhordást. Ekkor szerencsétlenség ért, minek következtében csupán szeptemberben láthattam újra méheimet, amikor első ízben 120 kg mézet pergettem. A következő évben, tehát 1967-ben ismét 130 kg mézet pergettem méheimtől, ugyanakkor hat műrajt is készítettem. Az öreg anyákat leváltottam, így az év őszén 14 erős családot teleltem be. Az elmondottak azt bizonyítják, hogy aránylag olcsón, illetve kis befektetéssel alapítottam méhészetet. Tehát nincs igazuk azoknak, akik el akartak tanácsolni a méhészkedéstől. Igaz, hogy az ilyen kezdés hosszantartó és fárasztó, sőt a méhészet nem is könnyű foglalkozás, de nagyon hasznos és nemes szórakozás azok számára, akik erőteljes, egészséges emberek. E rövid néhány éves gyakorlati tapasztalatból a kaptárakkal kapcsolatban megállapítottam, hogy bármilyen típusúak is legyenek, általában nehezek, így azon egyéneknek, akiknek több rakodókaptárjuk van, főleg akik vándorolnak, így szükséges, hogy a kaptárakat emelgessék, elég a maguk baja, főleg ha idősebb vagy testi hibába szenvedő méhészekről van szó. Egyébként a rakodókaptárak esetében akkor is elég a gondunk, ha a költőfészekben van dolgunk. Ily esetben a mézkamrát mindannyiszor le kell emelni, mely nemcsak a méhek haragját váltja ki, de sok méh életébe is kerül. Szerintem az a jó kaptár, melyik könnyű és könnyen szétszedhető. Ilyenek a préselt kaptárak, melyek szalmából, nádból, gyékényből, vagy egyéb könnyű anyagból készülnek. A préselt kaptárakat azért is előnyösnek tartom, mert aránylag olcsók, télen jól tartják a meleget, miután a téli fogyasztás kevesebb Ugyanakkor mivel jó hőszigetelők, a nyári forróságban nem szenved a méhcsalád. Nem száradnak széjjel, nem dagadnak meg, s ha kívülről olajos festékkel időközönként befestjük, tartósabbak és szebbek lesznek, mint a deszkából készült kaptárak. Különösen jók a préselt fekvőkaptárak, mert könnyen elkészíthetők s ezekre nem kell külön mézkamrákat készíteni. Nagyon melegen ajánlom tehát a kezdő méhészek számára a préselt fekvő kaptárak készítését és használatát. A fekvő kaptárak előnye az is, hogy télre két család elhelyezhető benne, így a választó deszka két oldalán közösen melegítik a kaptárt. Ezek szerint télen kevesebbet fogyasztanak, ugyanakkor tavaszszal korábban kezdik a fiasítást. Kezelése nagyon egyszerű és könnyű. Jómagam a vizsgálat alkalmával csak ritkán használok füstölőt. Sok esetben egy méh sem repül felém. A család nyugodtan viselkedik, mert a kaptár minden recsegés, ropogás nélkül felnyitható. Ez a kaptártípus vándorláskor is egyszerű kezelést igényel. A fedődeszkákat rostaszövettel helyettesítjük. Ezt a keretek fölé rögzítjük, a kijáró nyílást elzárjuk s a kaptár máris készen van a szállításra. Érkezéskor, amint a kaptárakat a helyükre állítjuk, kinyitjuk a röpnyílást s a méhek máris röpülnek a dolgukra. A rostaszövetet helyén is hagyhatjuk, ha azt gyékénypárnával takarjuk. Az általam ajánlott préselt kaptárakból községünkben már van néhány darab. Három éve készítetem én is két darab fekvőkaptárt s most újabb három kaptáron munkálkodom. Ezek után állítom, hogy nem lehetünk eléggé okos méhészek akkor sem, ha hátunk mögött több évtizedes tapasztalat van. Többször a kevésbé „öreg“ méhészektől is tanulhatunk. Fontos, hogy ne tartsuk véka alatt tudásunkat s azt osszuk meg a kezdő, tanulni vágyó méhészekkel. Molnár Géza, Perbenyík Méhegészségügyünk helyzete Szlovákiában (Folytatás az 1. oldalról.) a Bacillus apiseptikus, vagyis az úgynevezett szeptikémiát okozza és azon kívül a méhek vérében találtak parányi élőlényeket, amelyek kisebbek mint a bacilusok, de nagyobbak mint a vírusok. Ezek az úgynevezett rikecciák. Tekintettel erre a nagyságra, feltételezik, hogy a vérbetegség kórokozói is rikecciák. Ez a betegség a nyugati államokban, de attól tartok, nálunk is nagyon fellépett. # Melyek az újonnan fellépett vérbetegség ismertető jelei? — Az, hogy a család gyengül. A beteg méh testé kisebbedik, mert a zsírmirigyek teljesen elfogynak, elvész a szőrzete és megfeketedik. A fiasításban egyes álcák is elpusztulnak, s ezeket a méhek kihordják. Ezekbe a sejtekbe az anya is-2 iram =i+.i mét petét rak, ezért a beteg család fiasítása nem rendesen zárt, hanem hiányos, foltos. A fedett sejtek mellett van petés sejt, vagy álcás sejt. A család tagjai gyengék, ezért ha gyűjteni mennek, igen kis virágpor csomókkal tértek viszsza, mert nem bírják a hoszszantartó munkát. Az egészséges család a beakasztott műlépet úgyszólván egy éjszaka alatt kiépíti, míg a beteg család érintetlenül hagyja. A beteg családoknál állandóan lehet látni amint a beteg méheket kergetik, az álcákat, bábokat kihordják, s ha nagy méreteket ölt a vérbetegség, a család elpusztul. 0 Sikerült megtalálni az „új“ betegség ellenszerét? — Ügylátszik igen. Elnyomott formában az egészséges családoknál is létezik a vérbetegség, azonban az erős szervezet leküzdi azt. Mihelyt gyengül a család és cukoretetésre szorul, ellenállóképessége is csökken, s például Ausztriában 30—40 méhcsaládos méhészetek tönkre mentek. Kutatás során kiderítették, hogy a nektár savanyú kémiai reakciójú, tehát pH értéke, azaz hidrogén-ion koncentrációja a semleges 7-es kémhatás érték alatti. Ellenben a leveleken gyűjtött édesharmat és a cukoroldat 7-es érték feletti, vagyis lúgos kémhatású. Minden méz, bármilyen eredetű legyen is, savanyú reakciójú, de a vérbetegségben szenvedő méheké lúgos kémhatású. A baktériumok csupán lúgos reakciójú környezetben szaporodhatnak, s ha a méhész sok cukrot etet, amely mint tudjuk lúgos reakciójú, akkor a méhnek sok anyagot kell termelnie, hogy a méz savanyú reakciójúvá váljék. Ennek lebonyolítása persze túlságosan igénybe veszi a méh szervezetét, ami magyarázatot nyújt a vérbetegség fellépésére, mivel ellenállóképessége gyengül. Dr. Jachimovic osztrák vegyész mindezekből arra következtetett, hogy ha sikerülne a cukoroldatba valamilyen savanyú anyagot keverni, akkor talán gyógyítani lehetne a betegséget. Először ecettel és borral próbálkozott, ami aránylag jó eredményt hozott, majd áttért a kristályos citromsav alkalmazására. Egy kiló cukor oldatába egy gramm citromsavat vegyítettek az osztrák méhészek, s több literes adag után bekövetkezett a gyógyulás. Érdekes, hogy a méh vérének a kezelés kezdetén lúgos kémhatása már négy hét elteltével savanyú kémhatásúvá változott. Remélem, hogy a citromsavban, amelyet nálunk a Chemodroga árusít (Bratislavában Nedbalova utca 6. szám alatt) 0,5 kgos csomagolásban 13 koronáért, megtaláljuk az olcsó védőszert. A Vcelár ez évi márciusi számában részletes útbaigazítás jelenik meg a vérbetegség elleni védekezés módjáról, amit magyarajké méhésztársaink számára e melléklet hasábjain anyanyelvükön közlök majd, előreláthatólag szintén márciusban. A Vőelár múlt évi 9-ik számában felhívást intéztem méhészeinkhez, hogy jelentsék a vérbetegség-gyanús eseteket, s meglepően sok válasz érkezett, ami a baj nagyarányú elterjedését bizonyítja. KDCSERA SZILÁRD
