Szabad Földműves, 1968. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1968-02-17 / 7. szám
Zsonglőrködés az atomfegyverrel A vietnami háború egyre nagyobb méreteket ölt és a világ külpolitikai szakértői attól tartanak, hogy ha a szabadságharcosok nagyobb erővel támadnak és az amerikaiakat nagyobb veszteségek érik, akkor kétségbeesésükben esetleg taktikai atomfegyvereket használnának. Erre vall, Wheeler tábornoknak az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottsága elnökének kijelentése, hogy adott esetben Khe Sanh védelmében bármilyen fegyvert készek alkalmazni. Wilson angol miniszterelnök viszont az amerikai televízióban adott interjújában kijelentette, hogy a nukleáris fegyverek esetleges bevetése szörnyű következményekkel járna Washington számára. Azt mondotta, hogy ilyen esetben elhatárolná magát az amerikai lépéstől. Ezzel a kijelentéssel eljutottunk mondanivalónk lényegéhez. Abban az esetben, ha az USA taktikai atomfegyvert alkalmazna, elvesztené szövetségeseinek túlnyomó részét. Az atomfegyverrel való kacérkodás oda is vezethet, hogy a szövetségesek Amerikát kényszeríteni fogják a tárgyalások megkezdésére. Egyelőre a hivatalos amerikai körök cáfolják az atomfegyver bevetésének lehetőségét, de félhivatalos körök lehetségesnek tartják. Tekintélyvereség a Pueblo-ügyben Az USA vietnami gondjai miatt érthető, hogy Washington a másik ázsiai fronton csillapítani igyekszik csatlós rendszerét a dél-koreai rezsimet. Pák Csöng Hi elnök és kormányzata az utóbbi napokban zendüléssel fenyegetőzött és most is azt hangoztatja, hogy megtámadja a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságot. A Pueblo-ügyben elszenvedett tekintély-vereség után azonban a Fehér Ház nem engedheti meg, hogy a szöuli vezetők felelőtlen kalandokba rángassák bele Ázsiának ebben a szögletében is. Cyrus Vance, az amerikai elnök külön megbízottja tovább folytatja a tárgyalásokat a dél-koreai vezetőkkel, akik egyre nagyobb amerikai segítséget követelnek. A demokratikus Korea hírügynöksége bejelentette, hogy tíz felfegyverzett dél-koreai személy behatolt a demilitarizált övezetbe és megtámadta a KNDK határőreit. A támadást visszaverték, de a hírügynökség közleménye hangsúlyozza, hogy hasonló incidensnek komoly következményei lehetnek. Egyébként Pamindzsonban tovább folynak a tárgyalások a Pueblo kémhajő és legénysége sorsáról. Bucher, a Pueblo kapitánya legutóbbi interjújában kijelentette, hogy a demokratikus Korea hatóságai a hajón lévő összes titkos iratokat birtokukba vették. Mi történt Kubában? A nemzetközi közvéleményt még most is élénken foglalkoztatja a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának legutóbbi plenáris ülése. Amint ismeretes, az ülésen sző volt a fejlődő országokról és más nemzetközi problémákról. Fidél Castro felszólalása után Raul Castro ismertette a mikrofrakciós csoport tevékenységét. Közölte, hogy 43 személy ellen indítottak vádat frakciózás miatt. Bejelentette, hogy kizárták a Központi Bizottságból Jósé Matart, a Kubai Köztársaság budapesti nagykövetét, valamint Ramón Calcinest, aki előzőleg a kubai párt külügyi osztályának volt a vezetője. Az utóbbit a pártból is kizárták. Az elhangzott beszámolóból valamint ezt követően a Hadbíróság vádiratából kitűnik, hogy Escalante és társai kispolgári ideológiával és a régi kommunisták elleni politika folytatásával vádolták a forradalom vezetőit. Azt állították, hogy Kubában szovjet-ellenes kalandor-vonal érvényesül, nem pedig proletár internacionalizmus. A vádban felrótták a mikrofrakció tagjainak, hogy kapcsolatokat tartottak fenn szovjet és más szocialista államok diplomatáival és ezekkel tudatták, hogy nem értenek egyet a kubai vezetők politikájával. Bírálták, a gazdaságpolitikát is és kifogásolták, hogy Kubában elsorvad a szakszervezetek szerepe, bírálták az erkölcsi ösztönzők kizárólagos alkalmazását az anyagi ösztönzés helyett. Fidel Castrot egyszemélyi vezetéssel vádolták, és helytelenítették, hogy a Központi Bizottság nem ülésezik rendszeresen. A vádlottak nyakába jónéhány évet varrtak, azonban ennek ellenére úgy néz ki a helyzet, hogy a Kubai Kommunista Párt helytelen úton jár. Nem alkalmazkodik a Nemzeti Munkásmozgalom rugalmas politikájához és belpolitikai síkon is olyan elméleteket támogat, amelyek felett már eljárt az idő. Például az erkölcsi ösztönzők kizárólagos előtérbe helyezése az anyagi ösztönzők rovására. Ez idealista felfogás és ma már a dialektikusán gondolkodó marxista pártok a materialista szemléletnek megfelelően előtérbe helyezik az anyagi ösztönzőket, mert nem elég csak a jólétről beszélni, hanem azt materiálisán alá is kell támasztani. Diplomáciai sürgés-forgás Még felsorolni sem könnyű mindazokat a találkozókat, amelyek a diplomácia frontján az utóbbi időben lejátszódtak. Tito jugoszláv államfő Indiában, Egyiptomban, Szudánban és Ethiopiában tett látogatása után, amelyben a közép-keleti válság megszüntetésére irányuló megoldás keresése kiemelkedő szerepet játszott, Wilson brit miniszterelnök múlt heti washingtoni útja vonta magára a figyelmet. Éspedig nem utolsó sorban azért, mivel Wilson előzőleg Moszkvában járt, ahol tárgyalásainak tengelyében az amerikaiak vietnami agressziója állt. Ahogy várni lehetett a moszkvai tárgyalások nem hoztak felszínre semmiféle olyan elemet, amely a felek álláspontjának módosítására engedne következtetni. Amenynyiben tehát a brit miniszterelnök nemcsak azért utazott a Szovjetunió fővárosába, hogy az amerikaiak vietnami agresszióját élesen ellenző munkáspárti balszárny és más haladó rétegek háborgását lecsillapítsa, hanem azért is, hogy Vietnam tekintetében eltántorítsa a Szovjetuniót mindvégig következetes, elvhű politikájától, akkor bizony üres kézzel távozott. Johnson elnöknek nem újságolhatott egyebet mint azt, hogy a Szovjetunió fenntartás nélkül Vietnam oldalán áll, a tárgyalások megindítása céljából pedig feltétlenül támogatja a hanoi kormány azon követelését, hogy az Egyesült Államoknak előzőleg egyszer és mindenkorra meg kell szüntetnie a Vietnami demokratikus köztársaság légi bombázását és minden ellene irányuló fegyveres akciót. Wilson washingtoni látogatása talán csak annyiban lehetett hasznos, hogy figyelmeztette Johnsont az amerikaiak által szorgalmazott katonai megoldás lehetetlenségére és a tárgyalások elkerülhetetlenségére. Ez a találkozó egyébként, amelyre már oly időben került sor, amikor a Dél-Vietnami Népfelszabadítási Hadsereg offenzívája szétzúzta az amerikai haderők verhetetlenségéről terjesztett mythoszt, és meghökkenést okozott a Fehér Házban, más okoknál fogva sem volt „szerencsés“. Johnson ugyan pohárköszöntőjében méltatta az angol-amerikai barátságot, de nem hallgathatta el a „családon belüli nézeteltéréseket“, amelyek úgy pénzügyi téren, mint a brit katonai politika, valamint az angol csapatoknak a Szueztől keletre eső térségből tervezett kivonása és más problémák elbírálásánál felmerültek, így hát a felek „meghitt egyetértésben“ mellőzték a tárgyalásokról szóló záróközlemény kiadását. E hét vasárnapján és hétfőjén U Thant, az ENSZ főtitkára Moszkvában járt, ahol főleg a mai nemzetközi helyzet kérdéseiről, — nyilvánvalóan tehát Vietnamról is — és az ENSZ munkájáról tárgyalt Kosygin miniszterelnökkel és Gromyko külügyminiszterrel. Később fogadta őt Brezsnyev, a Szovjetunió kommunista pártjának főtitkára és Podgorníj a Legfelső Szovjet elnökségének elnöke. Hétfőn este U Thant tovább repült Londonba, hogy ismét közvetítést kíséreljen meg a vietnami probléma tárgyalásos megoldására. Ám nagyon kétséges, hogy közelebb jutott-e a célhoz. Mert Wilson ugyan ellenzi az amerikai agresszió fokozását és őrültségnek tekintené, ha az amerikai ultrák taktikai atomfegyverekkel próbálkoznának Vietnamban, de a brit kormányfő elvben nem határolja el magát Johnsontól. Szirt JOHNSON äs a papírforma Lyndon B. Johnson ugyan még nem nyilatkozott, de biztosra vehető, hogy indul az 1968-as elnökválasztásokon. Amerikai politikai megfigyelők és választási szakemberek tavaly októberben, novemberben még eljátszották a szokásos „indul, nem indul“ társasjátékot, december óta viszont minden szakértő kész tényként fogadja el, hogy a demokrata párt elnökjelöltje Johnson lesz. Az elnök eddig még nem is célzott erre — vár. Ez így szokás, a hivatalban levő elnökök csak pártjuk jelölő koncencióján jelentik be,'mi a szándékuk. Nyilvánvaló, hogy Johnson mindenáron az elnöki székben óhajt maradni a következő négy esztendőben is. A november végi haditanács óta az is világos, hogy életét, elnöki karrierjét egyetlen lapra — a vietnami háborúra — tette fel, nem tud és nem akar úgy kiköltözni a Fehér Házból, hogy „befejezetlenül“ hagyja maga után a vietnami problémát. Ez a rögeszme félresöpörte a „Nagy Társ'adalom“terveit s e minden mást háttérbe szorító gondolat jegyében fogant a januári rekordköltségvetés is. Johnson 1968-ban 186 milliárd dollár fölött rendelkezik, tehát annyit költhet, mint 32 amerikai elnök összesen — 153 év alatt. Ebből a 186 milliárdból csaknem 30 közvetlenül a vietnami háború céljaira megy, további mintegy 50 egyéb katonai költségek fedezésére szolgál. S Johnson propaganda-apparátusa ért hozzá, hogy az érintett rétegek tudomására hozza: sok millió amerikai család egzisztenciája függ a hadi megrendelésektől és az állami költségvetés más tételeit elosztó kormánydöntésektől. Johnson tehát életre-halálra elkötelezte magát a vietnami-háború folytatása, illetve egy újabb háborús elnöki periódus mellett. Ez pedig — talán ellentmondásosan hangzik — javítja megválasztásának esélyeit. A kommentátorok kötelességszerűen bemutatják az elnökjelölteket. Szenvedélyes viták folynak a republikánus Nixon, Rockefeller és Romney, illetve az ellenzéki demokrata (vietnami rendezést követelő) Eugene McCarthy és' a fajüldöző programmal külön fellépő demokrata Wallace esélyeiről. De ha a sorok között olvasni lehet, úgy tűnik, mintha máris biztosra vennék Johnson újraválasztását. Tény, hogy a papírforma szerint Johnsonnak minden esélye megvan arra, hogy ismét ő legyen az Egyesült Államok elnöke. Neki dolgozik, valósággal választási gépezetévé válik egész kormánygépezete, s választási hadjáratot sem kell magánvagyonából finanszíroznia, mint annak idején Kennedynek. Annál is kevésbé, mert Johnson éppen vietnami elkötelezettségével maga mellé állította az amerikai nagytőke leghatalmasabb csoportjait, amelyeknek érdekei a legszorosabban összefonódnak a vietnami háborúval, általában az agresszív terjeszkedő külpolitika folytatásával. S mivel a héják és galambok közötti hinta-politikája már a novemberi haditanács előtt hitelét vesztette, nem marad más kiút Johnson számára, mint az említett érdekcsoportoknak megfelelő soviniszta hangulatkeltés, a háborús hisztéria felkorbácsolása. így és ezért javította választási esélyeit a novemberi haditanács. Igaz, a vietnami háború kérdésében növekszik a demokrata párton belüli ellenzéke. A Pueblo-ügy kirobbanása és különösen a dél-vietnami szabadságharcos offenzíva óta mind több tekintélyes demokrata sürgeti az Egyesült Államok távol-keleti politikájának felülvizsgálását. S az is igaz, hogy az amerikai átlagpolgár az ország minden nagyvárosában, az egyetemeken, a négernegyedekben, egyre viharosabban fejezi ki, hogy torkig van Johnsonnal és az ő háborújával. Az amerikai elnökválasztás játékszabályai, szigorúan zárt formái azonban lehetővé teszik a közvélemény csaknem teljes kirekesztését, vagy ha úgy tetszik, döntésének figyelmen kívül hagyását az elnökjelölésnél. Kétségtelen, hogy mindazok a demokrata politikusok, akik Johnsont bírálják, azért teszik ezt, mert — mint a közvélemény jó része — úgy gondolják, hogy az elnök katasztrófa felé kormányozza az Egyesült Államok hajóját. De ... amikor majd arra kerül a sor, hogy a demokrata párt elnökjelölő konvencióján fellépjenek Johnson ellen, csaknem bizonyosra vehető, hogy visszavonulnak. Nem kockáztatják, hogy pártjuk megosztásával a republikánusok malmára hajtsák a vizet. Vagyis kiengedjék a kezükből a hatalom gépezetét. (A köztársasági párt legesélyesebb jelöltje, Nixon egyébként maga is elkötelezte magát a vietnami háború mellett.) Johnson köreit tehát nem túlságosan zavarja a pártján belüli ellenzék. Első számú közellensége Robert Kennedy szenátor, aki talán képes lett volna megingatni az elnök pozícióját, egyelőre távol tartja magát a küzdőtértől. McCarthy szenátor is értésére adta, hogy a párt megosztása árán nem lép fel Johnson ellen. A US News and World Report szerint, a demokrata elnökjelölő konvenció 2622 küldötte közül 2300 biztos Johnsonember. A jelek szerint, Johnson elnök választási hadjárata olajozottan halad majd. Persze a leggondosabban ápolt gépek fogaskerekei közé is csúszhatnak porszemek. Az amerikai választási gépezet környékén pedig valóságos porfelhő gomolyog. K. J. JUGOSZLÁVIA a gazdasági reform után Az 1965 júliusa óta Jugoszláviában megvalósuló gazdasági reform nemcsak az ország gazdasági életét, hanem minden egyes állampolgárét is befolyásolja. Az első hónapok után a lakosság életszínvonala — mint várható volt — kissé sülylyedt. Ám már 1965 végén „visszatért“ az előző életszínvonal, és 1966 elejétől emelkedni kezdett. Mi jellemzi a jugoszlávok életszínvonalát, emelkedési tendenciáját? A foglalkoztatottak reáljövedelme (azaz a bérek névleges emelkedése, amelyet a létfenntartási költségek emelkedése csökkentett) 1966-ban 1965-höz viszonyítva 12 százalékkal nőtt. Húsz százalékot meghaladó maximális növekedést csak a mezőgazdaságban értek el, ami tekintettel a nagyon termékeny évre, természetes volt. Az építőiparban 16, az iparban és a közlekedésben 11 százalékos volt a növekedés. A béremelkedés szempontjából utolsó helyen a kulturális és társadalmi alkalmazottak álltak. A személyi jövedelem lényeges növekedését figyelhettük meg azokban az iparágakban, amelyek a gazdasági reform körülményei között dinamikus és tudományosan megalapozott gazdálkodásukkal nagy jövedelemre tettek szert, vagy pedig a reformmal megjavították addigi rossz gazdálkodásukat. A színesfémkohászatban 22, a villamoslparban, vegyiparban, élelmiszer- és dohányiparban s a többi ágban 15 százaikkal nőtt a személyi jövedelem. A bányaipari alkalmazottak mind megérezték a szénbányák nehéz helyzetét, azt, hogy az iparban S SZABAD FÖLDMŰVES ISdő. február 17. és a háztartásokban mind nagyobb mértékben alkalmaznak kőolajt és olajipari termékeket. Személyi jövedelmük 6 százalékkal csökkent. A személyi jövedelem alakulása nagy vitát váltott ki a jugoszláv közgazdászok körében. Annak következtében, hogy a munka termelékenysége a kérdéses időszakban csak nyolc mum, Barnard, Algéria, Fok város, helyzet alakult ki, hogy a jugoszláv dolgozók 1966-ban többet kaptak, mint amennyit a valóságban kitermeltek. A közgazdászok azt állították, hogy ez újabb inflációs irányzatokat szül. A szakszervezetek nem osztották a közgazdászok aggodalmait, és kijelentették, hogy a foglalkoztatottak éveken át korlátozták igényeiket, és most joguk van élvezni a gyors gazdasági felemelkedés eredményeit. Tekintettel arra, hogy a személyi jövedelmek nagyságát a vállalatok önállóan, gazdasági mérlegüktől függően határozzák meg, adminisztratív intézkedésekkel nem iehet megállítani vagy „befagyasztani“ a személyi jövedelmek emelkedését. Az év elején jóváhagyott gazdasági intézkedések egész sora (a vállalatok állóalapjainak átértékelése, hitelkorlátozás stb.) azonban még nehezebb feltételeket teremt a vállalati gazdálkodásban. Ezért várható, hogy a dolgozók keresetét összhangba hozzák a termelés volumenének nagyobbodásával és a munkatermelékenységének fokozódásával. A jugoszláv dolgozók személyi jövedelmük nagy részét az úgynevezett hosszú élettartamú árucikkek (háztartási villanygépek, autó) beszerzésére fordítják. A lakosság táplálkozásának az összetétele is szembetűnően megváltozott. Jugoszláviában 1966-ban 380 ezer rádióvevő-készüléket (11 százalékkal többet, mint 1965-ben), 220 ezer tévékészüléket (11 százalékkal többet) és 44 ezér autót (13 százalékkal többet) vásároltak. A fogyasztás növekedése így arányban volt a személyi reáljövedelem emelkedésével. A fogyasztás szerkezeti módosulását bizonyítja a Szövetségi Statisztikai Központ ankétja is. Száz jugoszláv városban 4800 családhoz intéztek körkérdéseket az életszínvonallal kapcsolatban. Az ankét azt bizonyítja, hogy országos méretben minden egyes háztartásnak van valamilyen villanygépe, autója. Csak a megkérdezettek 2,5 százalékának nem volt. A háztartások leggyakrabban (80 százalék) rádiókészülékre vagy tranzisztoros rádióra tesznek szert. A lakosság 61 százalékának van villany vagy gáztakaréktűzhelye, 40 százalékának hűtőszekrénye és tévékészüléke, 30 százalékának varrógépe, 13 százalékának mosógépe, 10 százalékának pedig autója. A lakosság étkezésével kapcsolatban az ankét útján szerzett adatok megegyeznek a táplálkozás összetételének országos általános mutatóival. A táplálkozás struktúrájában nagyobb változások nem voltak, kivéve azt, hogy a háztartások 40 százalék kai csökkentették a hús, a hal és a húskészítmények fogyasztását. Az ankét mégis lényeges változásokat mutatott ki a családi költségvetés összetételében. Jelentősen csökkentek a különféle szórakozásokra fordított kiadások. A családok mintegy 30 százaléka egyáltalán nem költ ilyen célokra, 20 százaléka csökkentette ilyen kiadásait, mintegy 50 százaléka kitart szokásai mellett. A jugoszlávok ma nyilvánvalóan igyekeznek többet megtakarítani, nem pazarolnak. A megkérdezetteknek mintegy a fele kijelentette, hogy takarékoskodik, mert valamilyen villanygépet vagy autót akar vásárolni. A takarékpénztárak betétállományának tömegméretű gyarapodása is azt bizonyítja, hogy az emberek életszínvonaluk emelésére, hosszú élettartamú árucikkek beszerzésére törekszenek. A takarékpénztárak 1965 decemberében 352 milliárd régi dinár betétet őriztek, 1966 decemberében már 583 milliárdot. A háború óta ez rekordszám. A betétek továbbra is rohamosan gyarapodtak, s 1967 február végén elérték a 624 milliárd dinárt. Ogy vélik, hogy a betétek ilyen nagyarányú gyarapodásának fő oka nem csupán a személyi jövedelem növekedése, hanem jelentős mértékben a lakosságnak az a biztos tudata is, hogy nemzeti valutája, a dinár, egyre szilárdabb, miután sorozatos intézkedések történtek a gazdasági reform megkezdése előtt a népgazdaság fejlődését kísérő inflációs jelenségek elhárítására. (TANJUGJ • A genfi leszerelési konferencián beterjesztett közös szovjet-amerikai javaslat az atombomba elterjedésének megakadályozására változatlanul módfelett idegesíti a bonni köröket. Persze — hisz olyan önzetlenek! — elsősorban Amerika jövője miatt aggódva. „Az atombomba elterjedésének megakadályozására irányuló szerzőilés — olvasható a Franz Jozef Strauss kiadásában megjelenő Bayern-Kurierban —, teljesen kiéretlen és átgondolatlan szándékra mutat; ez a szerződés nem válhat be, s ha aláírását ktkényszerítenék, csaknem minden állam, köztük a Szövetségi Köztársaság is megsínylené. Amerika szemszögéből nézve hozzá kell tennünk: az atomtilalmi szerződés esztelen ötletével az Egyesült Államok saját húsába vág.“ • Kettő helyett négy. A vietnami felszabadító hadsereg légvédelme nem szűkölködik ötletekben. Egy Ha- Tinh tartomány légterében állomásozó egység a közelmúlt napok egyikén lelőtt két amerikai vadászbombázót. A két pilóta ejtőernyővel földet ért. A vietnami harcosok nem fogták el rögtön a két pilótát, hanem időt engedtek nekik arra, hogy rádión segítséget kérjenek. A számítás bevált. Kisvártatva két újabb amerikai gép jelent meg és keresni kezdte a segélykérőket. A légvédelem ezt a kettőt is lelőtte. A pilóták hasonlóképpen ejtőernyővel menekültek. így azután kettő helyett néggyel szaporodott az elfogott terrorpilóták szaknévsora. Pillantás a nagvviláeba
