Szabad Földműves, 1968. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1968-02-17 / 7. szám
Növénytermesztésünk fejlődése a VII. kongresszus szellemében gében már állandósították a burgonyahozam térfogatát, a termelés pedig Jövedelmezőnek mutatkozott az üzem számára. A föld Szlovákia déli körzeteiben nagyobb súlyt helyezünk az ottani természeti adottságoknak megfelelően az ipartermőképessége Az élelmiszer-termelés növekedésének mennyiségi, minőségi és strukturális tekintetben biztosítania kell a lakosság ésszerű táplálkozásának szükségleteit, amelyek az elkövetkező időszakban megkövetelik az állati eredetű fehérjefélék, a tej, a tejtermékek, a jéminőségű sovány hús fogyasztásának fokozását, továbbá a zöldség- és gyümölcsfogyasztái lényeges növelését, valamint ezzel a növeléssel párhuzamosan az eddigi nagymérvű liszt-, tésztaáru- és cukorfogyasztás csökkentését. A lakosság élelmezésének objektív szükségletei — a világszerte észlelhető népesedésnek megfelelően — hatalmas igényeket támasztanak a mezőgazdasági termelés állandó növelésének egyetemes megoldásával szemben, — mindenekelőtt a mi feltételeink mellett, akik nagyon is szűkre szabott földalappal rendelkezünk. Az említett célok elérése a mezőgazdasági termelés és az élelmiszer-gyártás fejlesztése érdekében megköveteli, hogy fokozott gondot fordítsunk a szlovákiai növénytermesztés és állattenyésztés fejlesztésére. Ugyancsak az említett célok érdekében kívánatos a földalap teljes mérvű kihasználása, termékenységének növelése, valamint a már meglevő anyagi-technikai alapeszközök hiánytalan felhasználása. A növénytermesztés — mint a mezőgazdasági termelés alapvető ágazata — terén elsőrendű feladatunk a további időszakban olyan hektárhozamok elérése, amilyeneket azonos természeti adottságok mellett és azonos anyagi-technikai alapeszközök igénybevételével a legfejlettebb államok elérnek. A valamennyi fokú irányítás, a szervezés és a tudományos kutatómunka ennek az elsőrendű feladatnak szolgálatába szegődik, sőt kritériumává válik. Ugyanakkor azonban megköveteli, hogy mindenekelőtt biztosítsuk egész földalapunk teljes kihasználását, mindenütt betartsuk a korszerű agrotechnika érvényben levő alapelveit, helyesen igazodjunk a vetésforgó-változathoz, gazdaságosan alkalmazzuk a szerves trágyát, meliorációs intézkedésekkel feljavítsuk a tála) vízgazdálkodását, Jó minőségű műtrágyát használjunk, növeljük a vető- és ültetőmagok biológiai teljesítőképességét, hogy ezáltal biztosítsuk a talaj állandó termékenységét és a magas hektárhozamok állandósulását. Különös tekintettel Szlovákia természeti adottságaira — a déli körzetekben az az agronómusok feladata, hogy teljes mértékben biztosítsák az öntözőberendezések kihasználását, melyeknek kapacitása ebben az évben kb. 120 000 hektár mezőgazdasági földterület öntözését teszi lehetővé. Ezekben a körzetekben fokozatosan megvalósítjuk majd a tervbe vett öntözőrendszer kiépítését, amely ennek a termelési körzetnek alapvető, döntő fontosságú tényezőjét képezi. Feltételezhető, hogy Szlovákiában 1980-ig 350—400 ezer hektárra növeljük az említett földterületet. Az öntözéses gazdálkodással egyidejűleg meg kell oldanunk a termelés ésszerű szerkezetének összetételét. Olyan terményeket kell termesztenünk, amelyektől az elérhető legmagasabb hektárhozamokat várhatjuk. Ezek közé tartoznak elsősorban a nedvességkedvelő növények, mint amilyenek a zöldségfélék, az ipar- és takarmánynövények. Az öntözéses gazdálkodás előnyeit főleg az azonos adottságú galántai, dunaszerdahelyi, lévai és terebesi járásokban kell kellőképpen kihasználnunk. A hektárhozamok tartós növekedésének biztosítására elsőrendű jelentőséggel bír a vető- és Qltetőmagok biológiai teljesítőképessége. Ennek a tényezőnek a tudatosítása azonban megköveteli a tudományos módszerek következetesebb felhasználását világviszonylatban olyképpen, hogy a nemesített vető- és ültetőmagok pozitív módon befolyásolhassák a hektárhozamok növekedését és olyan minőségi tulajdonságokkal rendelkezzenek, melyek nemcsak a feldolgozó Ipar, hanem a fogyasztó szükségleteinek is megfelelnek. Az elmúlt évek tapasztalatai — nevezetesen a búza vonatkozásában — szemléltető módon bebizonyították a biológiai tulajdonságok nagy jelentőségét, a hektárhozamok fokozásénál. Jelenleg igényes feladatok megoldását várjuk el magnemesítőinktől a gabonafélék, főleg a rozs, a hibrid kukorica, a here- és fűfélék, a hüvelyesek, a fogyasztásra és az ipari feldolgozásra szánt burgonya nemesítése terén. Ezért nem kerülhetjük el a világviszonylatban is élenjáró fajtáknak fokozott mértékbeni behozatalát. A műtrágyán kívül nem szabad elhanyagolnunk az istéllótrágya és a trágyalé felhasználását sem, mert a szerves trágya tápanyagveszteségét műtrágya vásárlásával kell pótolnunk. A műtrágyával kapcsolatban mezőgazdáink Jogosan elvárják a műtrágya és általában a vegyszerek minőségi javulását. A növénytermesztés központjában továbbra is a gabonafélék, főleg a búza hektárhozamának fokozása áll, hogy a lehető legrövidebb idő alatt hazai termelésünkkel biztosíthassuk a lakosság búza-szükségleteit. Az elért hektárhozamok eredményei búzatermésünk vonatkozásában azt bizonyítják, hogy ténylegesen teljesíthető feladatról van szó. Elég, ha elérjük az élenjáró mezőgazdasági üzemek hektárhozamának színvonalát, amelyek 35 mázsánál többet takarítanak be hektáronként. Külkereskedelmi érdekeinket szem előtt tartva az eddiginél is nagyobb gondot kell fordítanunk a sörárpa, az ét- és takarmányhüvelyesek, valamint a kukorica termesztésére. Ugyancsak fontos, hogy a Közép- és Kelet-Szlovákiai Kerületben emeljük a cukorrépa és a kukorica termesztésének a színvonalát. A jó minőségű terimés takarmánynövényeken kívül meg kell oldanunk az évelő takarmánynövények és hüvelyesek hektárhozam-növelésének kérdését, a rétek és legelők beható műtrágyázását, mert Jelenleg ez a módszer a legalkalmasabb és a leghatékonyabb. Nemcsak hegyi és hegyalji körzeteinkben, hanem a nyugat-szlovákiai kerület egyes mezőgazdasági üzemeiben, így a erzsébetudvari, 11- getfalusl, pezinoki stb. szövetkezetekben beigazolódott a trágyaleves öntözés bevezetésének hatékonysága főleg ott, ahol nagyobb szarvasmarhaállományt összpontosítanak. Az északibb fekvésű körzetekben viszont a burgonyatermesztésnek és hektárhozama állandó növelésének kell több figyelmet szentelnünk. Hektáronként 200 mázsás burgonyatermés elérésére kell fokoznunk a nagy hozamú burgonyafajták termesztésének részarányát, javítanunk kell a talaj tápértékét és a többi agrotechnikai előírás betartását. A Spisská Nová Ves-i, a poprádi és a Liptovsky Mikulás-i járásokban, valamint számos más járás mezőgazdasági üzemeiben lényenövények termesztésére, a gyümölcsészet, a zöldésgtermesztés és szőlészet fokozottabb fejlesztésére. Csakis ilyen célkitűzéssel tudjuk teljes mértékben kihasználni az előnyös hőmérsékleti viszonyokat, a dúsan özönlő napsütés éltető melegét. Az elmúlt 2—3 év tapasztalatai arra tanítanak, hogy több bogyós gyümölcsöt, tehát epret, málnát, ribiszkét termesszünk, amelyek keresett árucikket képeznek a hazai és a külföldi piacon egyaránt. A földművesek VII. kongresszusának tárgyalásai kihangsúlyozták, hogy a növénytermesztés intenzifikálása az egész mezőgazdasági termelés dinamikus fejlődésének alapvető alkatrészét képezi, amiért főleg a mezőgazdasági üzemek agronómusainak éppúgy, mint a tudományos kutatóintézetek dolgozóinak fokozott gondot kell fordítaniuk ebbeli tevékenységükre. A növénytermesztés igényes feladatai megkövetelik mindnyájunktól, hogy a tudományos kutatás tapasztalatait rendszeresen tanulmányozzuk, kihasználjuk és helyesen alkalmazzuk — nevezetesen a biológia, a kémia és a biokémia terén — és hogy a gépesítés és technológiai ismeretek segítségével a lehető legkisebb hányadra csökkentsük a termésbegyűjtés során beálló szemveszteséget. PAVEL MOLNÁR mérnök, a termelési technológia szakosztály-igazgatója Malthusnak a népesség szaporndúsáról és a föld eltartóképessé géről szóló tanát az elmúlt másfél évszázad nem igazolta. A közelmúlt számos ténye azt mutatja, hogy a népesség ellátása és az egyes területeken mutatkozó ínség inkább egyrészt közgazdasági, szociális és politikai jellegű, másrészt a természetadta lehetőségekj kei, valamint a tudományos és technikai haladás fokával kapcso- i latos. A FAO vizsgálatai szerint 1975-ig a világ élelmiszertermelését 35 °/okal kell növelni, hogy a jelenlegi — már nem kielégítő — élelmezési szint fenntartható legyen. Az elemzések szerint a szárazföld felületének 48 százaléka nem, 16 százaléka pedig csak korlátozottan alkalmas termesztésre és mindössze 36 százaléka az aránylag jó termőképességű talaj. A mezőgazdasági termelés gyors fejlesztésére legfontosabb a műtrágyagyártás és felhasználás növelése. A műtrágya felhasználás világviszonylatban az 1950. évi 13,7 millió tonnáról 1962- ben 30 millió tonnára emelkedett, de földrészenként és országonként igen eltérő mértékű. Például Nyugat-Európában 75—122 kg/ha, Japánban 270 kg/ha, Braziliában 12 kg/ha, Indiában 2 kg/ha és Nigériában 95 kg/ha az évente kiszórt hatóanyag. Ez is mutatja, hogy még nagy tartalékok tárhatók fel a mezőgazdasági termelés fokozására. Világviszonylatban a műtrágyafelhasználás növekedését 1970-re 54 millió és 1980-ra száz millió tonnára becsülik. Kp A Vll. kongresszus szünetében a párt- és kormányküldöttség Is megtekln-tette a Kongresszusi Palota előtti gép kiállítást. Lenárt Jozef miniszterelnök ■ 7511-es típusú jüthető biztonsági rámával ellátott traktorról az elismerés hangján beszélt. —tt— A különböző rémhírek villámgyorsan terjednek, s gyakran nagy károkat okoznak. Terjesztőik persze ügyelnek arra, hogy „bizalmas“ értesüléseik a lehető legmeggyőzőbb benyomást keltsék. Ha érdeklődünk a hírforrás felől, rendszerint az emberek egész láncolatát sorolják fel, mely láncolat végén többnyire egy közismert funkcionárius áll. Ezzel azt igyekeznek bizonyítani, hogy a rémhírek Is pártforrásokból erednek. Tény, hogy társadalmunkban mélyen gyökerezik a párt vezető szerepének gondolata, amely a kedvező tüneteken kívül az ilyen káros, nem kívánatos jelenségekben is megnyilvánul. De vajon miért? Példának okéért megemlítem, hogy néhány évvel ezelőtt — amikor Jómagam még pártonkívüli voltam — két ismerősöm bizonyos társadalmi problémáról vitatkozott jelenlétemben. Mindketten párttagok voltak. Az egyik alacsonyabb, a másik magasabb beosztásban. „Bizalmas értesüléseim vannak számodra“ — mondja az egyik. „De nem tudom, hogy vajon szellőztethetem-e egy pártonkívüll jelenlétében“. Megértettem a célzást és elkotródtam. Gondolatban azonban többször visszatértem ehhez a jelenethez, és magyarázatot kerestem arra, hogy vajon szükség van-e ilyen titkolódzásra? A párt falusi alapszervezeteiben, de máshol is, gyakran felmerül a kérdés, hogy vajon ki híresztelte el a bizottság vagy a taggyűlés különböző jellegű megállapításait és határozatait? Vagyis ki az, aki „fecsegésével“ megsértette a pártfegyelmet? Azután megkezdődik a nyomozás, majd a kölcsönös vádaskodás és ha megtalálják a tettest, akkor azt büntetéssel sújtják. Nagy buzgalmukban észre sem veszik, mennyire helytelenül értelmezik a párt vezető szerepét. S hogy a titokzatosság fátylába, a rejtelmek homályéba igyekeznek burkolni a párt politikáját. Pedig éppen ez az, amit a párt sohasem akart és a jövőben sem akar. Régen bevált szokás, hogy a társadalmunkat érintő, életbevágóan fontos döntések előtt a párt tanácskozást folytat nemcsak a kommu nistákkal, hanem az ország polgára'val általá ban. Pártunk központi bizottsága nyilvánosság ra hozza a tervezett változásokkal kapcsolatos mérlegeléseit és javaslatait, és azokhoz kikéri a dolgozók széles tömegeinek véleményét. A pártsajtó is rendelkezésére áll mindenkinek. S akit a párt szervezeti élete érdekel, — függetlenül attól, hogy párttag-e az illető vagy pártonkívüll — előfizetheti a „Pártélet“-et Is. Beszélhetünk itt egyáltalán titkolódzásról, a párttitok valamilyen formájáról? Nem! Mert a pártnak nincs mit titkolnia a dolgozók előtt. Tagadhatatlan, hogy voltak idők, amikor a titoktartásra nagy szükség volt. Akkor, amikor élet-halál harcot kellett vívni a burzsoáziával. Tehát, amikor a párt nem beszélhetett nyíltan saját harcászati módszereiről az ellenség előtt. S bizony a párttitok elárulása abban az időben komoly kihágást jelentett a párttal és végeredményben a néppel szemben Is, amelyet a párt képviselt. Mert a párttitok elárulása gyakran a legjobb harcosok kiszolgáltatásához, letartóztatásához és gyakran kivégzéséhez vezetett. Abban az időben tehát a párttijkot szigorúan meg kellett őrizni nem a nép, hanem a burzsoázia és a fasiszták előtt. Kétségtelen azonban, hogy az akkori feltételek lényegesen eltértek a maiaktól. Mivelhogy a szocializmus még nem győzedelmeskedett az egész világon, és a munkásosztály kizsákmányolói sok országban még ma is léteznek, természetes, hogy azok előtt nem fedhetjük fel kártyáinkat, tehát titokban kell tartanunk védelmi-harcászati terveinket. Ezek fölött a titkok fölött őrködni nemcsak a kommunistáknak, hanem a pártonkívülieknek is kötelessége, annál is inkább, mert ebben az esetben nem csupán párttitokról, hanem államtitokról van szó. A pártnak természetesen belső szervezeti élete is van. Minden társadalmi szervezet, még a halászok szövetsége is rendelkezik belső szervezeti élettel. Magától értetődik, hogy egy bizonyos szervezet belső problémái iránt nem a kívülállók, hanem a szervezet tagjai tanúsítanak érdeklődést. De ez így is van rendjén, mert a szervezeti élettel összefüggő, tehát belső kérdések megoldása csakis az adott szervezet tagjaira tartozik. A párt sem tartja szükségesnek, hogy belügyeit bárhol és bármikor szellőztesse. Nem mintha holmi párttitkokról lenne szó, hanem azért, mert ezek az ügyek, mint a párt belső ügyel csak a pártszervezet tagjaira tartoznak. Egyébként a pártnak a nép előtt nincs semmi titkolnivalója. Ezzel szemben mégis előfordul, hogy egyes kommunisták, sőt helyenként az alapszervezetek is még mindig nem szakítottak azokkal a módszerekkel, amelyekre az ellenséggel vívott súlyos harcok idején szükség volt. Még mindig titkolódznak és Így módot, okot adnak rémhírek szövésére, azok terjesztésére és a párt tekintélyének aláásására. Sajnos, vannak még olyan alapszervezetek is, ahol a titkolódzás rendszerét fontoskodásból és önteltségből tartják fenn, s így azáltal, hogy a titokzatosság légkörébe burkolóznak, érzékeltetni akarják kiváltságos helyzetüket. Ez helytelen módszer, mert a lakosság bizalmának elvesztéséhez és a pártszervezet elszigetelődéséhez vezet. A kommunista azzal bizonyíthatja elvhűségét és azt, hogy becsben tartja párttagságát, ha következetesen harcol a párt célkitűzéseinek gyakorlati megvalósulásáért, s ha ebbe a harcba — titkolózás mellőzésével — tehát őszinte és nyílt felvilágosító munkával bevonja a pártonkívüli dolgozók széles rétegeit is. A kiagyalt párttitkokkal való kérkedés semmivel sem indokolható, mert ilyen titkok a valóságban nem léteznek. Ellenkezőlegl Elsőrendű érdekünk, tehát a pártnak is elsőrendű érdeke, hogy a dolgozók ismerjék programját, célkitűzéseit. A párt tudatában van annak, hogy csak akkor élvezheti a dolgozók széles rété geinek bizalmát, ha előttük nem títkolódzik, ha bizalmasan feltárja mindenki előtt a társa dalmi életünk fejlődésének időszerű és sajátos problémáit. Arról van tehát szó, hogy őszinte, vagyis kölcsönös bizalomra épülő kapcsolatokra van szükség a párt és a dolgozók széles tömegei között, vagyis a kommunisták és a pártonkívüliek között. Az a kommunista, aki e kölcsönös bizalom elmélyítését segíti, büszke lehet a szocializmus építésében elért eredményeinkre is. A büszkeség azonban nem vezethet beképzeltséghez és fennhéjázáshoz, mert az ilyen megnyilvánulások nem növelik, hanem aláássák a párt tekintélyét. Tudatosítani kell azt is, hogy a kommunista nem „különös anyagból gyúrt embertípus“. Nem jobb és nemm roszszabb a többieknél, és okosabbnak sem kell lennie pusztán azért, mert párttag. Ebben a vonatkozásban nincs különbség párttag és pártonkívüli között. A különbség csupán a társadalmi élet problémáinak megoldására irányuló igyekezetben, esetleg egyéni képességekben nyilvánulhat meg. Vagyis abban, hogy hogyan tudja meggyorsítani azt a folyamatot, amely valamennyiünk ügyét hivatott előbbre vinni. Lehetséges, hogy egy pártonkívüli kevesebb érdeklődést tanúsít a társadalmi ügyek intézése iránt. Az is lehet, hogy nem rendelkezik a szükséges tehetséggel és képességekkel, amelyek a vezetőket, irányítókat jellemzik. Ez azonban távolról sem jelenti azt, hogy egyebütt, más munkakörben nem állhatja meg úgy a helyét és nem tud elérni olyan sikereket, mint a kommunista. A pártnak nem az a küldetése, hogy saját magát, tehát a kommunistákat, hanem az egész társadalmunkat céltudatosan vezesse a szocializmus építésének útján. Ez egyben azt is jelenti, hogy a pártot nemcsak a kommunisták vallhatják magukénak, hanem mindazok, akik mögéje felsorakoztak. A párt vezető szerepe nem egyszer s mindenkorra szóló „szabadalom“. Megtartásáért naponta és szüntelenül kell küzdenünk. Erre kell törekednie minden egyes kommunistának és a párt összes alapszervezetének. Ez a követelmény fokozottabb mértékben főleg a falusi pártszervezetekre vonatkozik, mivel azok a fejlődésnk jelenlegi szakaszában még nem rendelkeznek olyan gazdag pártpolitikai és szervezési tapasztalatokkal, mint az ipari üzemek alapszervezetei. Fő követelmény, hogy olyan kapcsolatot teremtsenek a lakosság széles rétegeivel, amely nem a titkolódzásra, hanem a kölcsönös bizalomra épül. REPKA ANDRÁS Nyíltan - titkolódzás nélkül
