Szabad Földműves, 1968. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)

1968-02-17 / 7. szám

Életképes konkurens a „terményfelvásárló

monopol“ árnyékában

Az utóbbi Időben mind gyakrabban esik sző a marketingről. E kifejezés lényegének pontos meghatározása körül még viták folynak, az azonban kétségtelen, hogy szűkebb értelemben a rugalmas piackutatásból, és a vevők pillanatnyi és távlati kívánságaiból kiinduló gazdasági tevékenységet jelent. A régi irányítási rendszerre viszont az jellemző, hogy a tervszerű termelés irányítása nem a fogyasztóból és a piaci keresletből, hanem igen kényelmesen az adott termelési lehetőségekből indult ki. Ésszerű következtetéssel könnyen nyilvánvalóvá válik, hogy a piackutatás, a termelés és az ellátás összefüggő láncolatot képez. Ennek a láncolatnak a hazai piacon kívül a külföldi eladási helyekhez is kapcsolódnia kell, főleg olyan esetben, ha bizonyos termelvény iránt belföldön csekély az érdeklődés, vagy ha a külföldi árajánlat nemzetgazdasági szempontból előnyös. Ezidáig nem volt lehetőség sem a belföldi, s még kevésbé a külföldi piacon a mezőgazdasági üzemnek közvetlenül megjelennie, mert a mindenható MONOPOLOK lélegzethez sem engedték jutni a termelőt, sőt ilyen eretneki elképzelésekért taláros bírósággal fenyegetőztek. Belföldi viszonylatban az állami felvásárló szervek, külföldi vonatkozásban pedig a KOOSPOL export-import vállalat tartotta kezében az egyeduralmat. A gazdasági irányítás új rendszere nagyon helyesen megszüntette ezt a mindenek felett álló, olykor tehetetlen basáskodást, és minden ésszerű, hasznos, indokolt, építőjellegű, valamint bürokráciamentes kezdeményezést támogat. Bár a MONOPOLOK az erő, de nem az ész pozíciójából egy ideig még rávetik árnyékukat a mezőgazdaság merészen feltörő, saját, új kezdeményezéseire, nevezetesen az alakulóban levő terményértékesítési társulásokra, azonban csupán a mezőgazdasági vezetődolgozók képességein és akaraterején múlik, hogy mennyire küzdik fel magukat elképzeléseikkel az életadó napfénybe.

Ilyen gondolatoktól vezérelve kértük meg SPlSlAK Ivan mérnököt, a tavaly megalakult Mezőgazdasági

Értékesítő Tárusulás igazgatóját (Bratislava, Tolstého 5, telefon: 590-39, 489-66, 489-68), hogy nyilatkozzon

olvasóinknak társulásuk feladatairól és célkitűzéseiről.

— Társulásunk eredeti feladata — mondotta — a mezőgazdasági terményfeleslegek, tehát az állami felvásárló vállalattal kötött szerződést meghaladó mennyiségű gyümölcs- és zöldségtermesztésből, esetleg a baromfitenyésztésből eredő felesleg jellegű termékek előnyös piaci elhelyezése volt. További fontos tevékenységünknek tekintettük az átmenetileg szabad munkaerők és gépi eszközök munkával történő ellátását, mindenekelőtt társulásunkon belül, esetleg más népgazdasági ágazatban. Feladatainkhoz tartozott még a kihasználatlan mezőgazdasági gépek és pótalkatrészek börzeszerű eladása, továbbá a vashulladékoknak a szokottnál előnyösebb áron történő értékesítése. Ezzel egyúttal megszabadítottuk gazdasági udvarainkat a környezetet csúfító roncsoktól. A mindennapi élet gyakorlata megkívánja, hogy felsorolt eredeti feladatainkat szükségszerűen és fokozatosan bővítsük.

— Milyen problémákkal kellett megküzdeniük a hazai piacon?

— A terményeket bizonyos módon a vevőhöz igyekeztünk juttatni. Járásunkban egyedül álltunk, ezért partnereket kellett keresnünk, akik a terményfeleslegeket hajlandók lennének átvenni. Persze, mihelyt feleslegről van szó, ez már részben azt is jelenti, hogy a piac telt az eladásra kínált áruból, például valamilyen gyümölcsféléből. Amikor a Csallóközben és a Mátyusföldön sok volt a barack, akkor a bratislavai, a dunaszerdahelyi, a komáromi, az érsekújvári és a lévai üzletek is tömve voltak ezzel az árucikkel. Ezzel szemben viszont rájöttünk, hogy Kelet-Szlovákiában, Ostrava, Opava és más városok környékén hiánycikk volt a barack. Ekkor azzal a gondolattal foglalkoztunk, hogy az ilyen helyeken elárusító standot, vagy üzletet nyitunk. Ennek gyakorlati megvalósítása során azonban rájöttünk, hogy ez nem a legjobb megoldás, mivel az árucikkskálánk szűk volt és a déli járásokból számos szövetkezet saját rögtönzött elárusítást végzett árufeleslegéből. Állandó üzletek létesítése viszont drága mulatság, fenntartásuk pedig aránylag bonyolult. Ezért ahhoz a megoldáshoz folyamodtunk, hogy a piackutatásunk során felfedezett üzemekbe, például a martini konzervgyárba, vagy a kassai állami zöldségfelvásárló üzembe, a tátrai interhotelokba, kórházakba és más közületekbe szállítottuk árunkat. Ez az eladási forma mutatkozott a legelőnyösebb-4 SZABAD FÖLDMŰVES

1868. február 17.

nek az adott helyzetben, bár itt a helyi hivatalos felvásárlási árból kellett kiindulnunk, s vállalkozásunk eredményeként bizonyos üzleti rabat maradt társulásunk részére, ami gyakorlatilag a tagszövetkezeteké. Ez még mindig nem fedi elképzeléseinket. Az lenne jó, ha a lassanként kialakulóban levő járási terményértékesítő társulások összefognának és szövetkezeti alapon kölcsönösen kicserélnék árufeleslegüket, s nem lenne élősködő, idegen adminisztratív szervezetekre szükségük.

— Bizonyára külföldi áruelhelyezéssel is próbálkoztak. Vajon milyen sikerrel?

— Tudtuk, hogy előnyös lenne az értékesítésnek ez a formája, csak azt nem voltunk képesek elhatározni, hogyan fogjunk hozzá. Személyes kapcsolatok felvételével láttunk e homályos elképzelések megvalósításához. Kezdetben nehézségeink voltak a kiváltságos külkereskedelmi társasággal, de amikor bebizonyítottuk, hogy tisztességes szándékkal akarunk kereskedni, engedtek kívánságunknak. Persze, a monopol ellenőrzése alatt tartotta tevékenységünket, de bizonyos mértékig szabad kezet engedett. Az áruértékesítést a keltető tojással kezdtük. A tyúktojásért Ausztriában darabonként 2,30, a kacsatojásért pedig 4,30 koronás árát értünk el. Következett a zöldség- és gyümölcseladás idénye. Ezen a téren vigyáznunk kellett, mert Ausztria egyes körzeteiben abban az időben érnek be az egyes termények, mint nálunk, s mihelyt hazai áruval tudják ellátni a piacot, behozatali zárlatot rendelnek el. Nem úgy mint nálunk, hogy szilvaérés idején minden évben hozzávetőleg négyszáz vagon romániai szilvát hozunk be, s a hazai megrothad. Szemlélődésünk közben rájöttünk, hogy viszont egyes baromfiféleségek iránt különösen nagy az érdeklődés a nyugati piacokon.

— Például mire irányul a külföldiek érdeklődése?

— Többek között a gyöngytyúkra. Franciaországban és Nyugatnémetországban nem tudnak betelni vele. Ezzel szemben bizonyos mennyiséget a hazai üzletekbe juttattunk és már három hete figyeljük, hogy senki sem vásárolja. Kerestük azokat a mezőgazdasági üzemeket, melyek a gyöngytyúkok tenyésztésével foglalkoznak. Kistenyészetekből sikerült 30 ezer gyöngytyúkot beszereznünk exportra. A gyöngytyúk hazai felvásárlási ára élősúly-kilónként 17,50 korona, — viszont mi vágott és feldolgozott állapotban 32 koronás árat értünk el a tenyésztők számára. A termelőüzemek, ha a tisztítással kapcsolatos többletmunka ellenértékét leszámították, kilónként tisztán 5 koronával jöttek ki jobban a hazai árszínvonalnál. Ezek a tenyésztők ez évre már nagyobb

Ahol lehet, gép helyettesítse az emb ért. A NP—80-as rakodóberendezés a zsákok felrakását könnyíti meg fs e gy óra alatt 100 mázsa műtrágyát rak fel a pótkocsira.

gyöngytyúk tenyészállományt hagytak, s így lehetővé válik a közeljövőben 300 000 gyöngytyúkra megkötni a kereskedelmi szerződést. A járási méreteket túlléptük és gyakorlatilag országunk egész területén felvettük az érdeklődő tenyésztőkkel a kapcsolatot.

— Hasonló érdeklődés mutatkozik tudomásunk szerint a nyugati piacon a nyúzott, félkészáruként felkínált házinyulak iránt. Társulásuk milyen tapasztalatokra tett szert ezen a téren?

— Valóban, magunk is ezt észleltük. Sajnos az a tapasztalatunk, hogy tenyésztőink jelenleg kevés árut képesek eladásra felkínálni. Nagyobb mennyiségben egyedül SkaCanyban az EFSZ régi malmában tenyésztenek külföldről behozott, gyorsnövekedésű, fehérgereznájú házinyúlfajtákat, de kizárólag tenyészcélokra. Néhány mezőgazdasági üzem vezetőjével már beszélgettünk a nagyüzemi tenyészetek létesítésével kapcsolatban, de ezeknek még nem alakult ki az elképzelésük az ilyen újdonság megvalósításéval kapcsolatban.

Például a baromfitenyésztési társulás megalakulása és a termelés összpontosítása után az érsekújvári járás ban felszabadulnak a köbölkúti EFSZ, valamint az érsekújvári EFSZ baromfikeltető és nevelő épületei. Itt emeletes fémketrecekben gyorsan ki lehetne alakítani a nagyüzemi pecsenyenyűi tenyészeteket, hiszen egy anyanyúl évi 4—5 elléssel 25—35 nyúlfiókát hozhat a világra.

A nyúlhús előállítása aránylag olcsó, az állatok növekedése pedig gyors, így csupán a kérdés megszervezésén múlik ennek a gondolatnak a megvalósítása.

— Hasznos lenne a Csehszlovák Kisállattenyésztők Szövetségével is felvenni a kapcsolatot?

— Erre szükség lesz, mert marketingszerű piackutatással sikerült megismernünk a vásárlók kívánságát, és nem tudunk elég árut felkínálni. A gyöngytyúk esetében egy éven belül, vagyis ez év folyamán a tízszeresére fokozódik a termelés, mivel ez ökonómiailag előnyös. Persze a termelőnek a nyulaknál is tudnia kell, hogy milyen árral számolhat, mert lelkesedésből nem lehet megélni. Az kellene tehát, hogy legalább egy tenyésztő vállalkozna kísérletképpen a házinyűltenyésztésre, hogy a komolyabb árutételért felkínált külföldi árból, a termelési és szállítási költségekből képet lehessen alkotni a reális lehetőségekről. A kereslet határozottan rendkívüli, tehát bizonyára megérné.

rünket szeretnénk bővíteni, de hasznosnak vélem, — ha nem is minden járásban, — de legalább nagyobb területegységenként a Szlovákia egész területét felölelő terményértékesítési társulások létrehozását. Az agro-komplexumok kialakulása után nemcsak az EFSZ-ek és állami gazdaságok, de a feldolgozó üzemek termékeinek, főleg külföldi eladását is programba lehetne venni. Ebből az az előny származna, hogy lehetővé válna a devizarészesedés, amelyért előnyösen, nem pedig licitált áron vásárolhatnák tagüzemeink a dollárt. A félkészárun kívül kész élelmiszeripari árucikkeket is előnyösen el tudnánk helyezni. Egyelőre itt még a szilárd felvásárlási árak kérdését kellene rugalmasabbá tenni, mert a mezőgazdasági üzemeknek a külföldi kereslet szerinti magasabb árakat szeretnénk kifizetni.

— A kivitel elintézésével kapcsolatban vannak nehézségeik?

— Nehogy valakit megsértsek, ezért talán objektív nehézségeknek nevezhetnénk az utunkba gördülő problémákat. Bécsbe például csak hatvan kilométernyi az út, de minden lekötött üzlet miatt néhányszor Prágába kell utaznunk a KOOSPOL export-import társaság kiváltságos, vagyis monopoljellegű üzleti joga miatt.

— Tervek szerint megalakul a KOOSPOL bratislavai kirendeltsége, mi a véleménye ennek jelentőségéről?

— A Szlovák Nemzeti Tanács határozata értelmében már meg kellett volna alakulnia, de a 60—70 főnyi személyzetet nem tudják hol elhelyezni. Ez azonban rajtunk különben sem sokat segítene, mert a kirendeltség feladata tudomásom szerint a behozatal lenne, míg a kivitelből csak a szeszfélék és a virágok exportálása tartozna munkakörébe. Azért harcolunk, hogy néhány üzemhez hasonlóan mi is megkapjuk az árukivitelre, esetleg behozatalra a kiváltságos jogot. Elismerjük, hogy szükséges valahol országosan összesíteni a számadatokat, de erre megfelelne a Külkereskedelmi Minisztérium ezren felüli alkalmazottaiból egy-két személy. Olyan kolosszus, mint a KOOSPOL társaság, képtelen apró dolgokkal foglalkozni, s mire nagyneheZen jóváhagy valamit, az üzletkötés lehetősége már régen szertefoszlott. Pedig az apró, érdekkörinek mondható problémák öszszefogásával hihetetlenül jelentős valutabevételekre tehetnénk szert.

— Milyenek jövőbeni célkitűzéseik és mit látnának szívesen?

— Mindenekelőtt beszélgetésünk kezdetén felsorolt tevékenységi kö— A társulásuknak más járásokban vagy kerületekben Is lehetnek tagszervezetei?

— Tevékenységünket lényegében már így is kezdtük, hiszen tagjaink közé tartozik például a gyöngytyúktenyésztéssel foglalkozó Nyltra-járásbeli nagyköröskényi EFSZ, a Povaüská Bystrica-járásbeli pűchovi EFSZ és más üzemek, amelyek messze esnek tőlünk. Nem tartjuk helyesnek valamilyen nagy kolosszus kialakulását, amelynek rengeteg szövetkezet válna tagjává, mert ez megbénítaná a rugalmasságot. A helyt problémák megoldására több társulásra lenne szükség, amelyek a kényesebb, fontosabb kérdések rendezésével kapcsolatban felvehetnék velünk a kapcsolatot. Mi egyébként munkánkért pótdíjakat, díjátalányokat nem számítunk, csupán a tényleges költségeket számlázzuk ki.

— Jelenlegi tagüzemeik milyen feltételek mellett léptek az értékesítési társulásba?

— Eredetileg minden hektár mezőgazdasági terület után 5 korona belépési díjat szabtunk meg, de az így összegyűlt negyedmillió koronához még nem nyúltunk, mert aktív üzleteket hajtottunk végre, amiből költségeinket fedezni tudtuk. Ez csak egyszeri és formális kötöttség, hiszen a tagsági összegekből 2,5 %-os kamatot fizetünk, mintha csak bankban lenne tagüzemeink pénze.

Mint látjuk, mezőgazdasági és élelmiszeripari üzemeink előtt új távlatok nyílnak a kezdeményezésben, termelvényeik elhelyezésében, dolgozóik hasznos ötleteinek megvalósításában, csupán az a fontos, hogy felröppenés előtt a régi bürokrata világból visszamaradt szárnycsonkító ollót valamilyen „rendet teremtő“ fanatikus titokban elő ne vegye.

KUCSERA SZILÁRD

♦> ♦> ♦> ♦> ❖ ❖ ♦> ♦> ♦> ♦> ♦> ♦> ♦> ❖ ♦> ♦> ❖ ♦> ❖ ♦> ♦> ♦> ♦> ❖ <♦ ♦> ♦> *** ❖ ♦> <» *> *1* ♦> ♦> ♦> ❖ ♦> *> ❖ ❖ ❖ ■ A GAZDAGODÁS ÚTJÁN

A százdi szövetkezet évzáró közgyűlésén B a r t a 1 Lajos elvtárs, a közös elnöke jó gazda módjára értékelte a múlt esztendő gazdasági eredményeit. Dicsért s bírált. Rámutatott a hatékonyabb gazdálkodás lehetőségeire. A növénytermesztés terén örvendetes javulás tapasztalható, de az állattenyésztésben a kedvezőbb színvonal ellenére is akad még tennivaló.

Persze csupán egyetlen, vagyis a múlt gazdasági év értékeléséről volt szó, s ilyenkor leginkább a hibákról beszélnek, hogy a sorra következő esztendőben nehogy újra elkövessék. Hiszen az eredmények úgyis megvannak.

Hát igen, megvannak. De azt már kevesen tudják, honnan indult ez a szövetkezet, míg elért oda, ahol ma tart. Bartal elvtárs abban az időben vállalta a vezető nélkül maradt gazdaság irányítását, amikor ott — mondjuk meg őszintén — nagyon szegényes volt a helyzet. Szerencse, hogy éppen ő, a nagy tapasztalattal rendelkező, becsületes szándékú, józan ítélőképességű, hozzáértő elvtárs vette kezébe a százdi nép sorsát. Ez biztonságérzetre, megfeszített munkára ösztönözte a szövetkezet dolgozóit. Segítségére voltak, hiszen intő szavaival, példázgatásaival mindannyiuk érdekét védte. Amit magára válalt, máris teljesítette. Jó érzés volt, amikor az elnök és a vezetőség újraválasztásáról döntöttek a tagok. Egyhangúlag, lelkesedéssel ismét őt kérték fel, hogy álljon az élre, és továbbra is vezesse, irányítsa a közöst. Ez a kiállás a vezető és a tagság összeforrottságának, kölcsönös bizalmának legfényesebb bizonyítéka.

De pillantsunk néhány esztendőre vissza, mert úgy tudjuk csak igazán fölmérni a fejlődést. Az 1964-es esztendő adataiból megállapítottam, hogy az egy hektárra eső nyerstermelési érték 4336 korona volt, vagyis az előző esztendeihez arányítva több mint 500 koronával emelkedett. Abban az esztendőben a tagság 17 koronát kapott munkaegységenként, s azzal, hogy az üzembiztosítási alapra több mint 200 ezer koronát helyeztek, megalapozták a jövőt. Aztán minden utána következő év egyre kedvezőbb eredményt, nagyobb hasznot, magasabb munkaegységértéket hozott.

A szövetkezet megalakítása óta az 1967-es esztendő volt a legörömteljesebb. Érthető, hiszen hektáronként 7533 korona értékű nyerstermelést értek el. Az 1966-hoz viszonyítva tehát 2849 koronával magasabb termelési értéket. Munkaegységenként pénzben 28 koronát, ■ 2,68

korona értékű természetbenit adtak a tagoknak. S még egy nagyon örvendetes tényező, az üzembiztosítási alapon több mint egymillió koronája van a százdi szövetkezetnek. Tartalék, előre nem látható, szegényebb esztendőre, mert a mezőgazdaságban sajnos ezzel is számolni kell, s a tagságnak ilyen évben is élnie kell.

Amikor írásom elején említettem, hogy az állattenyésztésben még akad tennivaló, elsősorban a gazdaságosság növelésére gondoltam. Hiszen adatok bizonyítják, hogy a tej literjét 2,36, s a választott malac darabját 428 koronáért termelték, illetve (kocánként 12 malacelválasztás) nevelték. Ez arra figyelmeztet, hogy ezen a szakaszon a termelés nagyon drága. S még valami. A sertéshús kilóját 8,19 koronáért termelték. Ez eléggé elfogadható termelési ár. De ha ökonómiai szempontból mélyrehatóbban vizsgáljuk a dolgot, azt láthatjuk, hogy a napi 42 dkg-os átlagos súlygyarapodás mellett 100 kg hús termeléséhez 238 napra volt szüksége a szövetkezetnek. De ha a napi átlagos súlygyarapodás mondjuk 55 dkg-os lett volna — mint azt az 1968-as évre tervezik — ebben az esetben 100 kg sertéshús kitermelése csupán 182 napig tartott volna. Ez pedig 56 napos előny az ökonómia javára. De ha már az ökonómiai hatékonyságnál tartunk, hadd említsek meg még egy másik lényeges takarékossági tényezőt. Tudjuk, hogy egy-egy koca évente annyi takarmányt igényel, amennyit egy hízó 150 kg-os élősúlyig elfogyaszt. Ezzel oda akarok kilyukadni, hogy javítani kell a helyzeten a malacelválasztás terén is, mert csak így válik lehetővé az önköltség csökkentése. Erre vonatkozólag egy példa. Ha a százdi szövetkezetnek történetesen 1000 választott malacra lenne szüksége ahhoz, hogy sertéshúsértékesítésf szerződését teljesíthesse, akkor évi 18 malacelválasztét és 100 kg-os átlagos vágósúly esetén csak 62 kocát kellene tartania, de 12 malacelválasztásnál már 82 kocát! Itt van hát a különbség. Természetes, hogy ezzel párhuzamosan az átlagos súlygyarapodás is nagyban brfolyásolhatja a kocák mennyiségét.

E néhány példával nem javasolgatni akartam, csak rámutatni a rejtett tartalékok feltárásénak lehetőségeire. Hiszen az új gazdaságirányítási rendszer a mezőgazdasági üzemekben, vagyis lent a termelésben válik konkrét valósággá. S ebben a rendszerben a százdi szövetkezetét úgy jellemezhetjük, mint a lánc erős tartozékát.

Hokssa István