Szabad Földműves, 1968. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)

1968-02-10 / 6. szám

Az amerikai nagyhatalmi törekvés határa A dél-vletnaml szabadságharcosok rendkívüli gyors támadása után átme­netileg csendesebb napok voltak, de a legújabb Jelentések szerint újra fel­lángoltak a harcok. Külpolitikai szak­értők mindenekelőtt a támadással kapcsolatos népi mozgalom Jelentő­ségére hívják fel a figyelmet. A sza­badságharcosok sikereit nagyban elő­segítették a népi felkelések. A máso­dik fontos tényező, hogy a felkelések a dél-vietnami Nemzeti Front prog­ramja szerint történtek és ma már az a helyzet, hogy a megoldást csakis ez a szervezet valósíthatja meg. Röviden arról van sző, hogy a Jövőben a Fel­szabadító Front még nagyobb tekin­télynek örvend, és az esetleges tár­gyalások alkalmából döntő szava lesz vagy lehet egy új koalíciós kormány megalakításában. A harcok különösen Khe-Sanh amerikai támaszpont kör­nyékén fokozódtak, ez a vidék magá­ba foglalja Hűé városát Is, ahol most utcai ütközetek dúlnak és Itt van a nevezetes Da Nangi támaszpont Is. Westmoreland tábornok ennek a tér­ségnek a védelmét presztízs kérdés­nek tartja, ezért nagyobb számú csa­patokat csoportosított át. Dél-Vletnamban heves harcok foly­nak. A hírügynökségek által említett városokon kívül a falvakban Is nagy átalakulások történnek. Száz meg A FRANCIÁK KÉTELKEDNEK Jacques Rueff francia közgaz­dász kijelentette: Johnson elnök új pénzügyi Intézkedései kudarcra vannak ítélve, és a nemzetközi valutarendszer további bomlásához vezetnek. Rueff, aki de Gaulle elnök ta­nácsadója nemzetközi pénzügyek­ben, úgy véli, hogy az amerikai korlátozó Intézkedések nemcsak az Egyesült Államok, hanem az egész nyugati világ számára súlyos kö­vetkezményekkel fognak Járni. A bejelentés szerint összesen három milliárd dollárra vonatkozik a kor­látozás, de amint a francia köz­gazdász rámutatott, a fizetési mér­leg deficitje Ilyen intézkedésekkel csak akkor csökkenthető, ha a be­vétel ugyanannyi marad. A gya­korlatból tudjuk azonban — hang­súlyozta Rueff —, hogy a bevétel nem lesz ugyanannyi, s hogy a külföldi kiadások korlátozása csök­kenteni fogja a kereskedelmi több­letet. Igen kétséges tehát, hogy az Intézkedések hatékonyak lesznek.“ Rueff határozottan amellett van, hogy emeljék az arany árát, s a nemzetközi valutarendszer felújí­tását fontos és sürgető feladatnak tartja. Hangsúlyozta, hogy addig kell ehhez folyamodni, amíg nem lesz túl késő. száz rendőrállomást és paclfikációs csoportot likvidáltak. Azokban a vá­rosokban, ahol harcok folynak, a Fel­szabadítást Front zászlainak ezrei lengenek. A harcokkal egyldőben a Felszabadítás! Front képviselői alá­írásokat gyűjtenek a polgároktól a háború befejezésével és a demokra­tikus választásokkal kapcsolatban. Jelentések szerint ezt a munkát mint­egy 40 ezer Jogi szakember és 75—80 ezer politikai káder végzi. A dél-vletnaml harcokkal egyldőben fokozódtak a légitámadások a VDK ellen Is. A dél-vietnami szabadság­­harcosok viszont, hogy csökkentsék a légitámadások erejét, rohamozzák a dél-vletnaml amerikai repülőtere­ket. A szabadságharcosok mintegy 45 helységet rohamoznak, ezek közül két repülőteret, ahol 130 repülőgépet semmisítettek meg. Külpolitikai szak­értők szerint az amerikaiak sorozatos veresége megmutatta az amerikai nagyhatalmi törekvések határát. A vietnami „pofon“ arról tanúsko­dik, hogy az amerikai imperializmus is sebezhető, és nem garázdálkodhatik örökké a világ békeszerető emberei­nek államaiban. Még mindig nincs megegyezés a Pueblo-iigyben Amíg pár hónappal ezelőtt az ame­rikaiak magabiztosan beszéltek nagy katonai fölényükről, a Pueblo-incidens bebizonyította, hogy nem egészen Így áll a helyzet. Eleinte klgyót-békát kiabáltak és katonai megtorlásokkal fenyegetőztek, de a vége az lett, hogy nem merték megkockáztatni egy újabb ázsiai háború megkezdését. A kémhajóval kapcsolatos tárgyalások egyébként még mindig nem hoztak eredményt. A dél-koreai vezetők min­denáron komoly fegyveres konflik­tusba akarják rántani Washingtont és el akarják érni, hogy a Pentagon provokálja a Koreai Népi Demokra­tikus Köztársaságot. A tárgyalásokkal kapcsolatban újabban ellentétes hí­rek keringenek. Dél-koreai források szerint megegyezés történt az ameri­kai kémhajó legénységének sorsáról. McNamara viszont kijelentette, hogy nincs megegyezés a Pueblo ügyben. Az utóbbi időben az amerikaiak elis­merik, hogy a vezérkar tudott a kém­­hajó küldetéséről és ez elég kényel­metlen helyzetbe hozza őket. Egyéb­ként a dél-koreai kormány idegesen reagál minden Panmundzsonból érke­ző hírre. A dél-koreai kormánykörök­nek nem tetszik, hogy az Egyesült Államok állítólag titkos tárgyalásokat kezdett a Koreai Népi Demokratikus Köztársasággal. Feszültség Párizs és Bonn között A francia—nyugatnémet incidenst, ahogy bevezetőnkben is említettük, Willy Brandt nyugatnémet külügymi­niszter de Gaulle ellenes beszéde in­dította el. A beszédet a hivatalos DPA nyugatnémet hírügynökség tudósítot­ta. Ezzel kapcsolatban két feltevés lehetséges. A bonni kormánykoalíció Jobbszárnya, kerülő úton akar olyan dolgokat kimondani de Gaulleról, amelyeket közvetlenül nem mer pub­likálni, vagy pedig Így kíván válságot kirobbantani a „nagy koalícióban“ Kie­singer olaszországi távollétében. A harmadik feltevés szerint a bonni szo­ciáldemokraták Párizzsal szemben in­kább a Wilsonnak nyújtott támoga­tást helyezik előtérbe. A beszédet időközben korrigálták, azonban a helyzet elmérgesedett. Van­nak olyan hangok is, hogy esetleg lemondják Kiesingernek és Brandt­­nak Jövő heti párizsi látogatását. Nem csoda, hogy Párizsban felháborodtak, hisz Brandt de Gaullet Európa-elle­­nesnek bélyegezte és kijelentette, hogy a mélyen gyökerező német­­francia barátság végül is erősebbnek bizonyult, mint egy hatalmi vágytól megszállott kormányfő merev, Euró­­pa-ellenes elgondolása. A Brandt-beszéddel kapcsolatos vi­harok még mindig nem ültek el, de újabban bizonyos enyhülés mutatko­zik és Couve de Murville francia kül­ügyminiszter kijelentette, hogy habár a francia—nyugatnémet kapcsolatok egén keletkezett néhány felhő, reméli, hogy azok hamarosan szétoszlanak. Ejtőernyős elefántok Az amerikaiak ú] módszerhez folyamodtak Dél-Vietnamban: most már nemcsak bombákat szórnak le hatalmas, B—52-es gépeik a szabadság­harcosok vélt tartózkodási helyeire, hanem — elefántokat is. Ez az „állati komoly“ terv azt a célt szolgálja, hogy az emberi és gépi erőt mentesítve a vastagbőrü dzsungellakókat használják fel a fahordásra és az erődök építésére a partizánok ellen. Az ötlet John S. Gant kapitány agyában szü­letett, t újítását az amerikai hadvezetőség elfogadta. Hatalmas C—130-as, úgynevezett „Herkules“ szállítógépekbe terelik az óriásbébiket, s a meg­adott helyen különleges acélhálókban ledobálják őket ejtőernyőn. Az eddigi kísérletek azonban nem jártak eredménnyel, mert az elefán­tokban semmi hajlandóság nem volt, hogy amerikai idomltóikat segítsék. Megmakacsolták magukat, és nem szándékoztak ugrani. A terv kivitele most attól függ, hogy az amerikaiaknak sikerül-e az angoloktól M—99-es kábítószert beszerezni, amelynek bódltó hatása végül is ugrásra kénysze­rítheti a nagy ormányá teherhordókat. Az elefántok egy régi hasonlatot mindenesetre máris megdöntötték. Ok még a porcelánüzletben sem visel­kednek úgy, mint az amerikaiak a dzsungelben. (-mos) Megtört a font sterling „varázsa" Nagy-Britannia történetében egy­szer s mindenkorra gyászos emléke­zetű marad 1967. november 18-a. Ezen a napon ugyanis devalválták a sért­hetetlennek vélt angol valutát, a font sterlinget. Megfosztották egykori dics­fényétől, 14,3 százalékot veszített ér­tékéből. 2,8 amerikai dollár helyett most már 2,4 dollárt adnak érte. A font sterling túl soká sajátította ki magának az élenjáró helyet a kapita­lista pénznemek berkeiben. Annak ellenére, hogy egyre világosabbá vált, miszerint az élenjáró helyet mégis­csak az amerikai dollár tölti be. A devalváció szó — ha az Idegen szavak szótárában vagy egyéb szak­­irodalmi könyvekben utána lapozunk — bizonyos állam pénzneme értéké­nek önkéntes csökkentését Jelenti más államok valutájához, vagy az arany­hoz viszonyítva. Ezt a leértékelést hirtelenül és váratlanul Harold Wil­son miniszterelnök labour-, vagyis munkáspárti kormánya valósította meg Angliában. Nagy Britannia tör­ténetében három érzékeny devalváció­ról emlékeznek meg, amelyek meg­előzték a mostani leértékelést. Az elsőt a múlt század elején, 1816-ban vezették keresztül. Az akkori meg­rázkódtatás ellenére abban rejlett fényoldala, hogy több mint egy évszá­zadra biztosította a font sterling szi­lárdságát, mert csak 1931-ben került sor az angol valuta második leértéke­lésére. Sokan azt állítják, hogy ez velejárója volt az akkori gazdasági világválságnak Különösen súlyosan érintette az országot a harmadik, — 1949-ben, tehát már a második világ­háború utáni időszakban megvalósí­tott devalváció. Maga a Labour-párt pedig még ennél is nagyobb tragé-8 SZABAD FÖLDMŰVES 1968. február 10. Higgadtabb mérlegelés után meg kell állapítanunk, hogy az utolsó de­valváció indltóokai a megrázkódta­tás ellenére is felette bonyolultak, gyökerei a múltba ágaznak. A máso­dik világháború által kiváltott gazda­sági következmények érzékenyen súj­tották Nagy Britanniát. A tartalékok és devizák apadását főleg az ország nemzetgazdasága sínylette meg. Nagy mértékben hozzájárult továbbá az angol gyarmati uralom felszámolása világszerte. Szétesett a Common­wealth, vagyis a brit nemzetközösség, tagállamai gazdaságilag kiszabadítot­ták magukat London „ölelő karjai­ból“. Mindez természetesen lényege­sen gyengítette Anglia teherbíró ké­pességét. Amíg a konzervatív párt emberei voltak uralmon, nem sikerült nekik megakadályozni a brit nemzet­­gazdaság válságszerú bomlási folya­matát. így tehát keserves örökség szakadt utódaikra, a mai munkáspár­tiakra. Amikor ezek megnyerték a választási küzdelmet, tagjaik termé­szetszerűleg elvárták, sőt megkövetel­ték tólük a választás előtti kampány folyamán tett ígéreteik beváltását, ne­vezetesen az angol nemzetgazdaság „talpraállltását“. Ilyen mélyre nyúl­tartalékai aggasztó mértékben apad­tak. Az angolok többször is szorgal­mazták kölcsönök folyósítását a nemzetközi valutaalapból, svájci pénz­intézetektől és a Bázelben székelő nemzetközi szervezettől, hogy leg­alább részben fedezzék az országból kiszüremlő arany és nemzetközi fize­tési eszközök értékét. Kilincselésük csak részben Járt eredménnyel s nem jelentett többet, mint a haldokló éle­tét ideiglenesen meghosszabbító be­fecskendezés. Nagy Britanniában ugyanis az az elv érvényesül, hogy bárki idegen valuták kifizetését köve­telheti a bankban a beváltásra be­nyújtott font sterling-összeg ellené­ben. Idegen valuták helyett amerikai dollár vagy szlnarany kiadását is megkövetelheti. És éppen ezeknek a valuta-tartalékoknak folyamatos ki­­szüremlése rendítette meg a Brit Bank fizetőképességét. Szerencsétlenségére a Wüson-kor­­mány felette népszerűtlen eszközök­kel, különféle takarékossági rendsza­bályokkal kezdte „gyógyitgatni“ a gaz­dasági helyzetet. Nem riadt vissza az adóemeléstől sem. Angol turista 60 font sterlingnél nagyobb összeget nem vihetett ki külföldre. Még az angol A vietnami szabadságharc úi szakasza A Hold-Ojév alkalmából kötött tűz­szünet! megállapodás után, amelyet az amerikaiak siettek meghiúsítani, csakhamar széles méretben kibonta­kozó nagyarányú harci akciókkal vá­gott vissza a Dél-Vietnami Népfelsza­badító Hadsereg. A dél-vietnami haza­fiak hadműveletei, bámulatos össze­hangoltságról tanúskodó akciói ké­születlenül érték mind az amerikai főparancsnokságot, mind a saigoni bábkormányt. A felszabadító hadse­reg — halált megvető bátorsággal rohamozó egységeinek sikerült szá­mos tartományi várost napokon át uralni. Magában Saigonban, amely a legelkeseredettebb ütközetek szín­helye, egész városnegyedek kerültek a partizán-alakulatok ellenőrzése alá. Huéban, a volt császárvárosban, ahol a citadellán kitűzték a forradalmi lo­bogót, szintén heves harcokra került sor. A szorongatott agresszorok különö­sen Saigon kínaiak lakta külvárosá­ra, Cholonra zúdí­tották bombáikat. A főváros utcáin bizonytalanná vált a lakosság élete, amelyet kijárási ti­lalom korlátoz. Sú­lyos nehézségeket okozott az élelmi­szerhiánnyal súj­tott lakosság élel­mezése. Ilyen volt a helyzet legalább­is még néhány nap előtt. Dél-Vietnam­ban mindenütt ég a talaj az amerikai haderők és csatló­saik lába alatt, fítn minden mozgásban lévén, a pozíciók változnak és így még korai volna katonai szempont­ból végkövetkezte­téseket levonni. De kétségtelennek lát­szik, hogy a haza­fias erők nyomása alá került támasz­pontok közül egy­behangzó nyugati hírek szerint Is, különösen a körül­zárt Khe-Szanhért folyó küzdelemnek lehet nagy Jelentő­sége. Maga John­son elnök, aki még nemrégiben ró­zsás színben igyekezett feltüntetni az amerikai intervenciós erők helyzetét és azzal nyugtatta az USA népét, hogy a Dél-Vietnami Felszabadító Arcvonalnak nem sikerült felkelésre bírni a dél-vietnami lakosságot, most aggódve kérdi tábornokaitól, nem válhatik-e Khe Szanh egy második Dien Bien Phou-vá. Mint ismeretes a francia gyarmat­­tartók korszerűen felszerelt hatalmas hadseregének mintegy tízezer főre pénzintézetekben elhelyezett betétek utáni kamatlábat is emelte, hogy ki­kerüljön a kátyúból, de hiába. Annak ellenére, hogy megmozgatta az egész kapitalista nemzetgazdaság bonyolult szerkezetét, nem tudta megmenteni a helyzetet. Végül is a „császárvágás“ — a devalváció — mellett volt kény­telen dönteni. Fölösleges hangsúlyozni, hogy a Wilson-kormány 1967 november 18-i döntése Nagy Britannia pénzügyi és kereskedelmi partnereinél is éreztette hatását. Egyesek maguk is kénytele­nek voltak saját valutájukat devalvál­ni. De legnagyobb volt a visszahatás a világ különféle börzéin: térdre kény­­szerltették az angol font sterlingetl A Brit Nemzetközösség tagállamai, a domíniumok különféleképpen reagál­tak a riasztó hírre. Egyesek magukkal sodortatták magukat és követték Lon­don példáját, mások viszont nem ér­tékelték le valutájukat és napirendre tértek az események fölött. rúgó helyőrsége Dien Bien Phouban annak idején csúfos vereséget szen­vedett. Ez az ütés kijózanítólag ha­tott a dölyfös francia hadvezetőségre, amely végre tudatára ébredt annak, hogy Vietnamot katonailag nem ural­hatja, hogy a nemzeti függetlensé­géért küzdő vietnami nép hősi ellen­állása megtörhetetlen, s ezért a fran­cia megszállóknak távozniuk kell onnan. Ez csakhamar meg is történt. Nos, éppen de Gaulle tábornok nem egyszer emlékeztette Johnsont erre az általános érvényű tanulságra. Am egyelőre mi sem mutat arra, hogy a Fehér Ház ura okulna a történe­lemből. Mindenképpen szeretné Thieu dél-vietnami köztársasági elnök rot­hadt rezsimjének bábkormányát meg­menteni. Kétségtelen, hogy a nemzeti szabad­ságért nehéz áldozatokat hoz a fel­­szabadítási hadsereg, de a halottai­nak, illetve elesettjeinek számáról kö­zölt amerikai adatoknak senki nem ad hitelt. Hiszen, ha ezek az adatok igazak volnának, már nem volna ki ellen küzdeniük az amerikaiaknak, akik egyébként egy további hatalmas támadási hullámot várnak. Már csak az a körülmény, hogy az Egyesült Államok és csatlósaik egy millió főnél is Jóval nagyobb létszámú hadereje mindeddig nem bizonyult elégséges­nek mindössze 50 ezer harcba vetett partizán legyűrésére, önmagáért be­szél. Morál tekintetében a hazafias erők óriási fölényben vannak, amely az egész szocialista tábor aktív szoli­daritására támaszkodva, a szabadság­­harcosok legyőzhetetlenségének egyik döntő biztosítéka. E kimagasló harci morálnál fogva teljesen hamisnak bi­zonyult az a feltevés, hogy a Dél- Vietnami Nemzeti Felszabadltási Arc­vonal erői legfeljebb kisebb rajtaüté­seket hajthatnak végre a városokban, de nem tehetik egy pillanatra sem kérdésessé az amerikaiak ottani ellen­őrzését. Ezzel a mesével végeztek a szabadságharcosok. A felszabadltási hadsereg most Job­ban, mint valaha, nyilvánvalóvá tette, hogy Dél-Vietnamban Thieu csupán az amerikaiak szánalmas, hitvány figu­rája és hogy a nép tekintéllyel és hatalommal rendelkező igazi repre­zentánsa a Dél-Vietnami Nemzeti Fel­­szabadítási Arcvonal. És bizonyossá vált az is, hogy a Vietnami Demokra­tikus Köztársaság kormányát az ame­rikai légi kalózok megannyi borzal­Legérdekesebb volt azonban az ún. Európai Gazdasági Közösségbe tömö­rült nyugat-európai államok állásfog­lalása, amelyek elhatározták, hogy nem értékelik le valutájukat. Ez az Európai Gazdasági Közösség teljes mértékben tudatosította ugyan az an­gol konkurrenciának a font sterling leértékelése nyomán beállott izmoso­dásának következményeit, mégis úgy döntött, hogy szembeszáll velük. Min­denekelőtt Franciaország nem adta be derekát. Sőt, de Gaulle elnök a font sterling leértékelésével újabb erős ütőkártyára tett szert abban a Játsz­mában, amelyben már évek óta ellen­zi Nagy Britannia felvételét a Közös Gazdasági Piacba Azonfelül még tit­kos reményeket is táplál, hátha a font sterling leértékelése után előbb­­utóbb nem kerúl-e sor a „minden­ható“ amerikai dollár devalválására is? Oto Bánik más támadása sem fogja tudni Dél- Vietnam cserbenhagyására bírni és arra sarkallni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön Észak-Víetnam bombázásának végleges beszüntetése nélkül. A Fehér Háznak annál is kevesebb oka van ebben reménykedni, mert Vietnam ügyét az egész szocialista tábor ma­gáévá teszi. Nem tudni Khe Szanh, Danang vagy más város lesz-e az amerikaiak Dien Bien Phou-Ja, de mér az eddigi fejle­mények megmutatták,, hogy az ameri­kaiak előbb-utóbb kénytelenek lesz­nek véget vetni az egész intervenció­nak és tiszteletben tartani úgy Észak­­mint Dél-Vietnam nemzeti független­ségét. Szírt diának tekinti a font sterling leérté­kelését, mert valamennyi eddigi de­valváció akkor zajlott le Angliában, amikor a munkáspárt volt uralmon. Ezért az ellenzék nem is fukarkodik csípős megjegyzésekkel, a konzerva­tív párt pedig alighanem tőkét akar kovácsolni a választási előkampány­­ban. nak tehát vissza a Wilson-kormányt sújtotta devalváció gyökerei. A mun­káspárt nem tudta feltartóztatni a fizetési-költségvetési mérlegben a de­ficit növekedését, amely végül is egy milliárd 800 ezer font sterlingre há­gott. Bebizonyosodott, hogy az ango­lok többet herdáltak el külföldön, mint amennyit kerestek. A Brit Bank

Next

/
Thumbnails
Contents