Szabad Földműves, 1968. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1968-02-10 / 6. szám
Az amerikai nagyhatalmi törekvés határa A dél-vletnaml szabadságharcosok rendkívüli gyors támadása után átmenetileg csendesebb napok voltak, de a legújabb Jelentések szerint újra fellángoltak a harcok. Külpolitikai szakértők mindenekelőtt a támadással kapcsolatos népi mozgalom Jelentőségére hívják fel a figyelmet. A szabadságharcosok sikereit nagyban elősegítették a népi felkelések. A második fontos tényező, hogy a felkelések a dél-vietnami Nemzeti Front programja szerint történtek és ma már az a helyzet, hogy a megoldást csakis ez a szervezet valósíthatja meg. Röviden arról van sző, hogy a Jövőben a Felszabadító Front még nagyobb tekintélynek örvend, és az esetleges tárgyalások alkalmából döntő szava lesz vagy lehet egy új koalíciós kormány megalakításában. A harcok különösen Khe-Sanh amerikai támaszpont környékén fokozódtak, ez a vidék magába foglalja Hűé városát Is, ahol most utcai ütközetek dúlnak és Itt van a nevezetes Da Nangi támaszpont Is. Westmoreland tábornok ennek a térségnek a védelmét presztízs kérdésnek tartja, ezért nagyobb számú csapatokat csoportosított át. Dél-Vletnamban heves harcok folynak. A hírügynökségek által említett városokon kívül a falvakban Is nagy átalakulások történnek. Száz meg A FRANCIÁK KÉTELKEDNEK Jacques Rueff francia közgazdász kijelentette: Johnson elnök új pénzügyi Intézkedései kudarcra vannak ítélve, és a nemzetközi valutarendszer további bomlásához vezetnek. Rueff, aki de Gaulle elnök tanácsadója nemzetközi pénzügyekben, úgy véli, hogy az amerikai korlátozó Intézkedések nemcsak az Egyesült Államok, hanem az egész nyugati világ számára súlyos következményekkel fognak Járni. A bejelentés szerint összesen három milliárd dollárra vonatkozik a korlátozás, de amint a francia közgazdász rámutatott, a fizetési mérleg deficitje Ilyen intézkedésekkel csak akkor csökkenthető, ha a bevétel ugyanannyi marad. A gyakorlatból tudjuk azonban — hangsúlyozta Rueff —, hogy a bevétel nem lesz ugyanannyi, s hogy a külföldi kiadások korlátozása csökkenteni fogja a kereskedelmi többletet. Igen kétséges tehát, hogy az Intézkedések hatékonyak lesznek.“ Rueff határozottan amellett van, hogy emeljék az arany árát, s a nemzetközi valutarendszer felújítását fontos és sürgető feladatnak tartja. Hangsúlyozta, hogy addig kell ehhez folyamodni, amíg nem lesz túl késő. száz rendőrállomást és paclfikációs csoportot likvidáltak. Azokban a városokban, ahol harcok folynak, a Felszabadítást Front zászlainak ezrei lengenek. A harcokkal egyldőben a Felszabadítás! Front képviselői aláírásokat gyűjtenek a polgároktól a háború befejezésével és a demokratikus választásokkal kapcsolatban. Jelentések szerint ezt a munkát mintegy 40 ezer Jogi szakember és 75—80 ezer politikai káder végzi. A dél-vletnaml harcokkal egyldőben fokozódtak a légitámadások a VDK ellen Is. A dél-vietnami szabadságharcosok viszont, hogy csökkentsék a légitámadások erejét, rohamozzák a dél-vletnaml amerikai repülőtereket. A szabadságharcosok mintegy 45 helységet rohamoznak, ezek közül két repülőteret, ahol 130 repülőgépet semmisítettek meg. Külpolitikai szakértők szerint az amerikaiak sorozatos veresége megmutatta az amerikai nagyhatalmi törekvések határát. A vietnami „pofon“ arról tanúskodik, hogy az amerikai imperializmus is sebezhető, és nem garázdálkodhatik örökké a világ békeszerető embereinek államaiban. Még mindig nincs megegyezés a Pueblo-iigyben Amíg pár hónappal ezelőtt az amerikaiak magabiztosan beszéltek nagy katonai fölényükről, a Pueblo-incidens bebizonyította, hogy nem egészen Így áll a helyzet. Eleinte klgyót-békát kiabáltak és katonai megtorlásokkal fenyegetőztek, de a vége az lett, hogy nem merték megkockáztatni egy újabb ázsiai háború megkezdését. A kémhajóval kapcsolatos tárgyalások egyébként még mindig nem hoztak eredményt. A dél-koreai vezetők mindenáron komoly fegyveres konfliktusba akarják rántani Washingtont és el akarják érni, hogy a Pentagon provokálja a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságot. A tárgyalásokkal kapcsolatban újabban ellentétes hírek keringenek. Dél-koreai források szerint megegyezés történt az amerikai kémhajó legénységének sorsáról. McNamara viszont kijelentette, hogy nincs megegyezés a Pueblo ügyben. Az utóbbi időben az amerikaiak elismerik, hogy a vezérkar tudott a kémhajó küldetéséről és ez elég kényelmetlen helyzetbe hozza őket. Egyébként a dél-koreai kormány idegesen reagál minden Panmundzsonból érkező hírre. A dél-koreai kormányköröknek nem tetszik, hogy az Egyesült Államok állítólag titkos tárgyalásokat kezdett a Koreai Népi Demokratikus Köztársasággal. Feszültség Párizs és Bonn között A francia—nyugatnémet incidenst, ahogy bevezetőnkben is említettük, Willy Brandt nyugatnémet külügyminiszter de Gaulle ellenes beszéde indította el. A beszédet a hivatalos DPA nyugatnémet hírügynökség tudósította. Ezzel kapcsolatban két feltevés lehetséges. A bonni kormánykoalíció Jobbszárnya, kerülő úton akar olyan dolgokat kimondani de Gaulleról, amelyeket közvetlenül nem mer publikálni, vagy pedig Így kíván válságot kirobbantani a „nagy koalícióban“ Kiesinger olaszországi távollétében. A harmadik feltevés szerint a bonni szociáldemokraták Párizzsal szemben inkább a Wilsonnak nyújtott támogatást helyezik előtérbe. A beszédet időközben korrigálták, azonban a helyzet elmérgesedett. Vannak olyan hangok is, hogy esetleg lemondják Kiesingernek és Brandtnak Jövő heti párizsi látogatását. Nem csoda, hogy Párizsban felháborodtak, hisz Brandt de Gaullet Európa-ellenesnek bélyegezte és kijelentette, hogy a mélyen gyökerező németfrancia barátság végül is erősebbnek bizonyult, mint egy hatalmi vágytól megszállott kormányfő merev, Európa-ellenes elgondolása. A Brandt-beszéddel kapcsolatos viharok még mindig nem ültek el, de újabban bizonyos enyhülés mutatkozik és Couve de Murville francia külügyminiszter kijelentette, hogy habár a francia—nyugatnémet kapcsolatok egén keletkezett néhány felhő, reméli, hogy azok hamarosan szétoszlanak. Ejtőernyős elefántok Az amerikaiak ú] módszerhez folyamodtak Dél-Vietnamban: most már nemcsak bombákat szórnak le hatalmas, B—52-es gépeik a szabadságharcosok vélt tartózkodási helyeire, hanem — elefántokat is. Ez az „állati komoly“ terv azt a célt szolgálja, hogy az emberi és gépi erőt mentesítve a vastagbőrü dzsungellakókat használják fel a fahordásra és az erődök építésére a partizánok ellen. Az ötlet John S. Gant kapitány agyában született, t újítását az amerikai hadvezetőség elfogadta. Hatalmas C—130-as, úgynevezett „Herkules“ szállítógépekbe terelik az óriásbébiket, s a megadott helyen különleges acélhálókban ledobálják őket ejtőernyőn. Az eddigi kísérletek azonban nem jártak eredménnyel, mert az elefántokban semmi hajlandóság nem volt, hogy amerikai idomltóikat segítsék. Megmakacsolták magukat, és nem szándékoztak ugrani. A terv kivitele most attól függ, hogy az amerikaiaknak sikerül-e az angoloktól M—99-es kábítószert beszerezni, amelynek bódltó hatása végül is ugrásra kényszerítheti a nagy ormányá teherhordókat. Az elefántok egy régi hasonlatot mindenesetre máris megdöntötték. Ok még a porcelánüzletben sem viselkednek úgy, mint az amerikaiak a dzsungelben. (-mos) Megtört a font sterling „varázsa" Nagy-Britannia történetében egyszer s mindenkorra gyászos emlékezetű marad 1967. november 18-a. Ezen a napon ugyanis devalválták a sérthetetlennek vélt angol valutát, a font sterlinget. Megfosztották egykori dicsfényétől, 14,3 százalékot veszített értékéből. 2,8 amerikai dollár helyett most már 2,4 dollárt adnak érte. A font sterling túl soká sajátította ki magának az élenjáró helyet a kapitalista pénznemek berkeiben. Annak ellenére, hogy egyre világosabbá vált, miszerint az élenjáró helyet mégiscsak az amerikai dollár tölti be. A devalváció szó — ha az Idegen szavak szótárában vagy egyéb szakirodalmi könyvekben utána lapozunk — bizonyos állam pénzneme értékének önkéntes csökkentését Jelenti más államok valutájához, vagy az aranyhoz viszonyítva. Ezt a leértékelést hirtelenül és váratlanul Harold Wilson miniszterelnök labour-, vagyis munkáspárti kormánya valósította meg Angliában. Nagy Britannia történetében három érzékeny devalvációról emlékeznek meg, amelyek megelőzték a mostani leértékelést. Az elsőt a múlt század elején, 1816-ban vezették keresztül. Az akkori megrázkódtatás ellenére abban rejlett fényoldala, hogy több mint egy évszázadra biztosította a font sterling szilárdságát, mert csak 1931-ben került sor az angol valuta második leértékelésére. Sokan azt állítják, hogy ez velejárója volt az akkori gazdasági világválságnak Különösen súlyosan érintette az országot a harmadik, — 1949-ben, tehát már a második világháború utáni időszakban megvalósított devalváció. Maga a Labour-párt pedig még ennél is nagyobb tragé-8 SZABAD FÖLDMŰVES 1968. február 10. Higgadtabb mérlegelés után meg kell állapítanunk, hogy az utolsó devalváció indltóokai a megrázkódtatás ellenére is felette bonyolultak, gyökerei a múltba ágaznak. A második világháború által kiváltott gazdasági következmények érzékenyen sújtották Nagy Britanniát. A tartalékok és devizák apadását főleg az ország nemzetgazdasága sínylette meg. Nagy mértékben hozzájárult továbbá az angol gyarmati uralom felszámolása világszerte. Szétesett a Commonwealth, vagyis a brit nemzetközösség, tagállamai gazdaságilag kiszabadították magukat London „ölelő karjaiból“. Mindez természetesen lényegesen gyengítette Anglia teherbíró képességét. Amíg a konzervatív párt emberei voltak uralmon, nem sikerült nekik megakadályozni a brit nemzetgazdaság válságszerú bomlási folyamatát. így tehát keserves örökség szakadt utódaikra, a mai munkáspártiakra. Amikor ezek megnyerték a választási küzdelmet, tagjaik természetszerűleg elvárták, sőt megkövetelték tólük a választás előtti kampány folyamán tett ígéreteik beváltását, nevezetesen az angol nemzetgazdaság „talpraállltását“. Ilyen mélyre nyúltartalékai aggasztó mértékben apadtak. Az angolok többször is szorgalmazták kölcsönök folyósítását a nemzetközi valutaalapból, svájci pénzintézetektől és a Bázelben székelő nemzetközi szervezettől, hogy legalább részben fedezzék az országból kiszüremlő arany és nemzetközi fizetési eszközök értékét. Kilincselésük csak részben Járt eredménnyel s nem jelentett többet, mint a haldokló életét ideiglenesen meghosszabbító befecskendezés. Nagy Britanniában ugyanis az az elv érvényesül, hogy bárki idegen valuták kifizetését követelheti a bankban a beváltásra benyújtott font sterling-összeg ellenében. Idegen valuták helyett amerikai dollár vagy szlnarany kiadását is megkövetelheti. És éppen ezeknek a valuta-tartalékoknak folyamatos kiszüremlése rendítette meg a Brit Bank fizetőképességét. Szerencsétlenségére a Wüson-kormány felette népszerűtlen eszközökkel, különféle takarékossági rendszabályokkal kezdte „gyógyitgatni“ a gazdasági helyzetet. Nem riadt vissza az adóemeléstől sem. Angol turista 60 font sterlingnél nagyobb összeget nem vihetett ki külföldre. Még az angol A vietnami szabadságharc úi szakasza A Hold-Ojév alkalmából kötött tűzszünet! megállapodás után, amelyet az amerikaiak siettek meghiúsítani, csakhamar széles méretben kibontakozó nagyarányú harci akciókkal vágott vissza a Dél-Vietnami Népfelszabadító Hadsereg. A dél-vietnami hazafiak hadműveletei, bámulatos összehangoltságról tanúskodó akciói készületlenül érték mind az amerikai főparancsnokságot, mind a saigoni bábkormányt. A felszabadító hadsereg — halált megvető bátorsággal rohamozó egységeinek sikerült számos tartományi várost napokon át uralni. Magában Saigonban, amely a legelkeseredettebb ütközetek színhelye, egész városnegyedek kerültek a partizán-alakulatok ellenőrzése alá. Huéban, a volt császárvárosban, ahol a citadellán kitűzték a forradalmi lobogót, szintén heves harcokra került sor. A szorongatott agresszorok különösen Saigon kínaiak lakta külvárosára, Cholonra zúdították bombáikat. A főváros utcáin bizonytalanná vált a lakosság élete, amelyet kijárási tilalom korlátoz. Súlyos nehézségeket okozott az élelmiszerhiánnyal sújtott lakosság élelmezése. Ilyen volt a helyzet legalábbis még néhány nap előtt. Dél-Vietnamban mindenütt ég a talaj az amerikai haderők és csatlósaik lába alatt, fítn minden mozgásban lévén, a pozíciók változnak és így még korai volna katonai szempontból végkövetkeztetéseket levonni. De kétségtelennek látszik, hogy a hazafias erők nyomása alá került támaszpontok közül egybehangzó nyugati hírek szerint Is, különösen a körülzárt Khe-Szanhért folyó küzdelemnek lehet nagy Jelentősége. Maga Johnson elnök, aki még nemrégiben rózsás színben igyekezett feltüntetni az amerikai intervenciós erők helyzetét és azzal nyugtatta az USA népét, hogy a Dél-Vietnami Felszabadító Arcvonalnak nem sikerült felkelésre bírni a dél-vietnami lakosságot, most aggódve kérdi tábornokaitól, nem válhatik-e Khe Szanh egy második Dien Bien Phou-vá. Mint ismeretes a francia gyarmattartók korszerűen felszerelt hatalmas hadseregének mintegy tízezer főre pénzintézetekben elhelyezett betétek utáni kamatlábat is emelte, hogy kikerüljön a kátyúból, de hiába. Annak ellenére, hogy megmozgatta az egész kapitalista nemzetgazdaság bonyolult szerkezetét, nem tudta megmenteni a helyzetet. Végül is a „császárvágás“ — a devalváció — mellett volt kénytelen dönteni. Fölösleges hangsúlyozni, hogy a Wilson-kormány 1967 november 18-i döntése Nagy Britannia pénzügyi és kereskedelmi partnereinél is éreztette hatását. Egyesek maguk is kénytelenek voltak saját valutájukat devalválni. De legnagyobb volt a visszahatás a világ különféle börzéin: térdre kényszerltették az angol font sterlingetl A Brit Nemzetközösség tagállamai, a domíniumok különféleképpen reagáltak a riasztó hírre. Egyesek magukkal sodortatták magukat és követték London példáját, mások viszont nem értékelték le valutájukat és napirendre tértek az események fölött. rúgó helyőrsége Dien Bien Phouban annak idején csúfos vereséget szenvedett. Ez az ütés kijózanítólag hatott a dölyfös francia hadvezetőségre, amely végre tudatára ébredt annak, hogy Vietnamot katonailag nem uralhatja, hogy a nemzeti függetlenségéért küzdő vietnami nép hősi ellenállása megtörhetetlen, s ezért a francia megszállóknak távozniuk kell onnan. Ez csakhamar meg is történt. Nos, éppen de Gaulle tábornok nem egyszer emlékeztette Johnsont erre az általános érvényű tanulságra. Am egyelőre mi sem mutat arra, hogy a Fehér Ház ura okulna a történelemből. Mindenképpen szeretné Thieu dél-vietnami köztársasági elnök rothadt rezsimjének bábkormányát megmenteni. Kétségtelen, hogy a nemzeti szabadságért nehéz áldozatokat hoz a felszabadítási hadsereg, de a halottainak, illetve elesettjeinek számáról közölt amerikai adatoknak senki nem ad hitelt. Hiszen, ha ezek az adatok igazak volnának, már nem volna ki ellen küzdeniük az amerikaiaknak, akik egyébként egy további hatalmas támadási hullámot várnak. Már csak az a körülmény, hogy az Egyesült Államok és csatlósaik egy millió főnél is Jóval nagyobb létszámú hadereje mindeddig nem bizonyult elégségesnek mindössze 50 ezer harcba vetett partizán legyűrésére, önmagáért beszél. Morál tekintetében a hazafias erők óriási fölényben vannak, amely az egész szocialista tábor aktív szolidaritására támaszkodva, a szabadságharcosok legyőzhetetlenségének egyik döntő biztosítéka. E kimagasló harci morálnál fogva teljesen hamisnak bizonyult az a feltevés, hogy a Dél- Vietnami Nemzeti Felszabadltási Arcvonal erői legfeljebb kisebb rajtaütéseket hajthatnak végre a városokban, de nem tehetik egy pillanatra sem kérdésessé az amerikaiak ottani ellenőrzését. Ezzel a mesével végeztek a szabadságharcosok. A felszabadltási hadsereg most Jobban, mint valaha, nyilvánvalóvá tette, hogy Dél-Vietnamban Thieu csupán az amerikaiak szánalmas, hitvány figurája és hogy a nép tekintéllyel és hatalommal rendelkező igazi reprezentánsa a Dél-Vietnami Nemzeti Felszabadítási Arcvonal. És bizonyossá vált az is, hogy a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormányát az amerikai légi kalózok megannyi borzalLegérdekesebb volt azonban az ún. Európai Gazdasági Közösségbe tömörült nyugat-európai államok állásfoglalása, amelyek elhatározták, hogy nem értékelik le valutájukat. Ez az Európai Gazdasági Közösség teljes mértékben tudatosította ugyan az angol konkurrenciának a font sterling leértékelése nyomán beállott izmosodásának következményeit, mégis úgy döntött, hogy szembeszáll velük. Mindenekelőtt Franciaország nem adta be derekát. Sőt, de Gaulle elnök a font sterling leértékelésével újabb erős ütőkártyára tett szert abban a Játszmában, amelyben már évek óta ellenzi Nagy Britannia felvételét a Közös Gazdasági Piacba Azonfelül még titkos reményeket is táplál, hátha a font sterling leértékelése után előbbutóbb nem kerúl-e sor a „mindenható“ amerikai dollár devalválására is? Oto Bánik más támadása sem fogja tudni Dél- Vietnam cserbenhagyására bírni és arra sarkallni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön Észak-Víetnam bombázásának végleges beszüntetése nélkül. A Fehér Háznak annál is kevesebb oka van ebben reménykedni, mert Vietnam ügyét az egész szocialista tábor magáévá teszi. Nem tudni Khe Szanh, Danang vagy más város lesz-e az amerikaiak Dien Bien Phou-Ja, de mér az eddigi fejlemények megmutatták,, hogy az amerikaiak előbb-utóbb kénytelenek lesznek véget vetni az egész intervenciónak és tiszteletben tartani úgy Északmint Dél-Vietnam nemzeti függetlenségét. Szírt diának tekinti a font sterling leértékelését, mert valamennyi eddigi devalváció akkor zajlott le Angliában, amikor a munkáspárt volt uralmon. Ezért az ellenzék nem is fukarkodik csípős megjegyzésekkel, a konzervatív párt pedig alighanem tőkét akar kovácsolni a választási előkampányban. nak tehát vissza a Wilson-kormányt sújtotta devalváció gyökerei. A munkáspárt nem tudta feltartóztatni a fizetési-költségvetési mérlegben a deficit növekedését, amely végül is egy milliárd 800 ezer font sterlingre hágott. Bebizonyosodott, hogy az angolok többet herdáltak el külföldön, mint amennyit kerestek. A Brit Bank
