Szabad Földműves, 1967. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)
1967-07-29 / 30. szám
Zab Kázmér családjában egy hamvas nyárelejl délutánon Igen szikrázott az öröm. Megszületett az annyira várt kis Zab, mégpedig Zab fiú — nem holmi vacak nő zab, vagyis nem olyan nyikkancs, nyápic fruska — hanem erős, feketefürtű, hurkáskezü trónörökös. A ház népe lótotUfutott, távirat ment az idősebb Zabáknak, és a nagyszülők a legközelebbi vonattal már be is futottak, jókora bütyköst cipelve. Ragyogó arccal gratuláltak az örömtől részeg apának, és nyomban házitanácsot ültek, hogy valami egészen csodálatos nevet találjanak ki a bömbölő Zab gyereknek. Az apa Attilát akart. Nagymama Elemért — ugyanis ez úri név. Az öreg Zab Sámsont, Salamont javasolt. Hosszas huzavona után a Salamont fogadták el, mert ősi bibliai név — sugározza a férfiasságot, és hajdani viselője igen erős és bölcs uralkodó volt. A nagymama ellenkezett, akit nagyon bántott, hogy akarata nem érvényesült. Milyen becenév lehet egy ilyen fura névből? Egy édes kisgyermeknél igen csúnyán hangzik a Salamon. Egy felnőtt az más — különös sen, ha orvos, vagy tudós az illető, itt már szebben hangzik, tiszteletáradóan pl. Zab Salamon orvosprofesszor — de hol vagyunk még ettől, keserv gett a Grossmutter. — Ne sopánkodj mamuskám — én mindenre gondoltam — lelkesedett az öreg Zab. — Amíg a gyerekből nem lesz valami, addig „Samukénak“ hívjuk. Hát nem édes név ez, Samuka — a mi Samukánk. Ezen a család annyira elérzékenye'dett, csak szöpögés és sóhajtozás hallatszott a szobában a meghatottságtól, közben annyi Jüzes vizet ittak", hogy erejük csak a mélabús hallgatásra tellett. Nagy keresztelőt ültek és a kis Samuka lett a család szemefénye. Zab Kázmér elhatározta, hogy csemetéjét a leghaladóbb nevelési elvek alapján adja át az életnek. Múltak az évek — Samukat nőtti növekedett, óvodába járt, majd iskolába, ahol az első naptól fogva rossz közérzete volt, és ez az érzés a későbbiek folyamán mind erősebb lett. A jó nevelés ellenére Samuka viselkedése nem volt a legtiszteletreméltóbb. Sok tanítónéni sírta tele a zsebkendőjét a szemtelenkedései miatt, de a kedves papa olyan helyen ült, hogy Samuka betyároskodásait mindig elsimították. A kilenc általános elvégzése után becsúsztatta egy szem fiacskáját a gimnáziumba, ahol igen rosszul érezte magát és ezt úgy tudatta az Iskola igazgatójával, hogy nem az iskolába, hanem mellé járt. Amikor ezt tudomására adták a derék apának — ez igen felháborodott, és felelősségre vonta az iskola elöljáróit, sőt még a pedellust is, miért nem segítik öt a tudományok összeböngészésében. Még több kilincselés után, a derék fő Zab, mármint Samuka apukája elintézte, hogy kisfia átléphessen egy másik iskolába, ahol igazi tudósok vannak — akik majd embert faragnak a drága utódból. Zab Kázmér tervezett — Samuka azonban azt az új környezetet sem bírta. Nem tudott aklimatizálódni, nem bírta elviselni a domesztikáció nehézségeit és ezért itt is útilaput kötöttek a talpa, vagyis a csizmája alá, mert közben ez lett a divat. Szép piros lábtyűi voltak Samu kának és bennük rettenetes serifnek érezte magát. Az új szerepbe annyira beleélte magát, hogy egyszer megtámadta a békésen rágcsáló kecskéket a város szélén — egynek felpattant a hátára, mert így látta egy filmben cowboyoktól (tehenészlegényekj, csakhogy azok lovakkal csinálták. Samukának azonban mindegy volt. A duhajkodásra azonban ráfizetett, mert a kiszemelt állat éppen egy jól megtermett legény-kecske volt, vagyis bak, és alaposan megkergette. Ezek után Samuka mély tisztelettel Mit ér a ház vár nélkül ? Amikor Máz Aladár családi háza már állt, kertjében egy kis vár építéséhez kezdett. A váracska csakhamar el is készült. Nem tudtam, mi célból építette. Nem is érdekelt. Egy idő múlva arra lettem figyelmes, hogy a városban újabb várak épültek. Még mindig nem érdekelt különösen, hogy miért. Aztán néhány hónapra külföldre utaztam. Amikor visszajöttem, nem akartam hinni a szememnek: már csaknem minden ház előtt állt egy vár. Most már elfogott a kíváncsiság, de hiába' érdeklődtem, csak ilyen válaszokat kaptam: „Hát éppen nekem ne legyen váram?!... Azért építem, mert imádom a szépet! ... Mit ér a ház, ha nincs hozzá vár?“ A várak közben tovább szaporodtak. Egyik látványosabb volt, mint a másik. Most már mindenki tudta, hogy az egyes vártulajdonosok versenyben állnak egymással. Főként a szomszéd várak tulajdonosai. Én éppen két vár között lakom, így minden reggel láthattam, milyen új meglepetéssel szolgál az egyik szomszédom a másiknak. Ha például az egyik pirosra festette a várat, a másik szomszédvára másnapra sárga lett. Ha az egyik épített egy új vártornyot, a másik épített kettőt. Nemsokára a környék más városaiban és falvaiban is elterjedt a várépítés. A várak híre persze, külföldre is eljutott, s így a környék idegenforgalma nagyon megnövekedett. Mér annyiféle vár állt a városban, hogy szinte lehetetlen dolog volt újabb meglepetéssel szolgálni. Hiszen közben a legtöbb vár elé szökőkút is került, melynek vizét esténként pirossárga, kék és zöld, valamint lila fénynyel világították meg. Nem egy vár alá aalgutat is fúrtak. A város legmagasab pontján levő vár tulajdonosa a trencséni vár mintájára mély kutat is ásatott udvarára. A várkertben pedig sokan gipszből készült törpéket helyeztek el. Akadtak azért olyanok is a városban, akik saját erejükből nem tudtak várat építeni. Ezek várépítő szövetkezetét alapítottak, amibe engem is be akartak szervezni. De nem léptem (y SZABAD FÖLDMŰVES 1967. július 29. be, hiszen még mindig nem tudtam, hogy miért is épülnek a várak. Ekkor eszembe jutott, hogy az első várat Máz Aladár kertjében láttam. Elmentem hát hozzá, hátha tőle megtudom a titkot. — Hadüzenet? — kérdezte határozottan. — Számítottam rá! Semmit sem értettem. — Nem félek semmilyen támadástól! — Nem akarom megtámadni. Nem tudom milyen hadüzenetről beszél — dadogtam. — Szóval ön békés polgár? — mért végig kissé bizalmatlanul. — Igen! — szóltam. — Csak azt szeretném megtudni, miért építette ezt a várat? — Ha szándéka csakugyan becsületes, elárulom. Azért, hogyha megtámadnak, legyen hova menekülnöm ... Tudhatja a történelemből, a várakat milyen nehezen vették be. — Hát csak ezért épített várat? — csodálkoztam. — És ha nem támadja meg senki? — Akkor sem dolgoztam hiába: a vár mindörökre megőrzi emlékem, az utókor is megtudja, mennyire imádtam a szépet. Bevallom, erre eddig nem is gondoltam. De mindent elkövetek, hogy nekem is legyen váram. Rólam se legyen rossz véleménnyel az utókor. FÜLÖP IMRE Új ifjúsági klub Ünnepi gyűlésre jöttek össze nemrég a színai CSISZ tagok a kassai járásban. Átadták az új ifjúsági klubot a fiataloknak, melyet a HNB és művelődési otthon rendezett be a kassai jednota Népi Fogyasztási Szövetkezet közreműködésével. Ez alkalommal hat legjobb CSISZ tagnak átadták a CSISZ kassai }B oklevelét. Az iljak — hálájukat kifejezve e szép jutalomért — kötelezték magukat, hogy a község szépítése és a nyári mezei munkák mellett ezer brigádórát dolgoznak le. A következő napon 26 CSISZ tag dolgozott a csatornázási munkákban. Az ifjúsági klub tarka műsora előkészítéséről Schmidt Ferenc, a helyi művelődési otthon vezetője gondoskodik. (MPK) viseltetett a kecskékkel szemben, és komolyabb dolgokkal kezdett foglalkozni. Ugyanis szerelmes lett. A derék leányzó kedvesen fogadta a közeledést, és csak akkor lépetté el magától az tndiánnadrágos főnököt, amikor az megfújta a tranzisztorát. Samuka közben önállósította magát, nem tartozott sehova, — szabad emberré vált, és a serdülő huligánok alcsászára lett. Óriási zeneszerszám lógott a nyakában és azon csörgette el legújabb szerzeményeit, amiért többször megdorgálták a esendbiztosok, mert a zörgés hallatára az embereken kívül a játibor ebek ts infarktgyanús tüneteket mutattak. Nevelésének fonala teljesen kicsúszott az apa Zab kezéből. Minden atyai engedély nélkül a hosszú haj bolondja lett és mindaddig viselte a pompás sörényt, míg otthon el nem szaporodtak azok a kis apró nemtelen rovarok, melyek erősen izgatták finom fejbőrét, és ezért, bár könnyes szemmel, de elbúcsúzott a zsíros hajfürtöktől. Sok nehéz megpróbáltatás várt még Samukára. Egyszer, amikor a strandon vadászott az idegen holmikra, egy szemtelen, nagyhangú ember olyan pofont kent a libaszőrös ábrázatára, hogy fülében hosszú ideig visszhangzott a harangzúgás. A közbiztonsági szervek közelebbi barátságba kerültek Samukával. Ennek nem örült, mert mindenre kíváncsiak voltak. Pl. mikor mosakodott utoljára, honnan szerezte az aranynyakláncot, tud-e róla, hogy a szálloda előtt feltörtek egy osztrák autót, meg ehhez hasonlókat. Ilyenek után mindig megfogadta, hogy rendezi életét és beleolvad a szürke emberek hétköznapjaiba. Már a beolvadás felénél tartott és szürkülni kezdett, — amikor jött a vég. Mert Samuka lírai lélek volt, és szépen akart búcsúzni, mielőtt tisztára megszürkül. Ezért egy sötét éjjelen betévedt hűséges testőreivel egy remek csemegeboltba, ahol a polcok tömve voltak finom majomtejjel. Ugyanis Samuka így nevezte el az italt. A sok üveg ingerlőén hatott a nyálkahártyájukra, ezért megkóstoltak egyet. Ízlett! Aztán még egyet — ez még jobban ízlett. Az ötödik fiaskó után csendesen elnyúlták a cukroszsákokon és léha mozdulattal magukra húztak egy pár üres liszteszsákot — ugyanis ősz lévén akkor, és szép csendesen átadták magukat a szén-, dergésnek. Az ébredés egyenesen szörnyű volt. A tányérsapkás, kékruhás alakok nem a legbarátságosabban állították talpra Samukát. Es pár nappal később bevezették egy nagy terembe a két lovagot, ahol egy mérges ember valamilyen furcsa könyvből még furcsább rendeleteket olvasott föl, aminek az lett a vége, hogy Samuka és beosztottja egy időre új laktanyában kapott elhelyezést. A kis szoba ablakán — ahol csücsülnek — rács látható, ami teljes biztonságot nyújt a betörők ellen. Amikor Samukának bemutatták az új lakóhelyét, idegesen felkiáltott: — Hogy merték ezt csinálni velem?, Hát csak ennyit ér egy dolgozó a szocializmusban?l MOLNÁR FERENC LEONYID MARTINOV: SZEL Előbb csak kopp-kopp, Forgóstul ragadta a lombot, mint a harkály, mint győztes had vezére, aztán kátránypapírt birizgál. tombolt. Majd szélkakas rikolt, Rabló, varázsló módra rombolt, hogy immár égvívó rettentő dühében, ő — ő, a vészes, éles — itt jár! Fényes nappal így, tiszta délben Égen egész nap derű fénylett. százszor veszélyesebbnek Diadalt ültek az erények. érzem. A szélkakas zengi a vétket: Pedig csak szél, ablakot forgóstul kitépett. csak szélroham volt.,» '(A Szovjet líra kincsesháza című kötetből. Illyés Gyula fordítása.1)' • V VOSZTOKDVt i CSL fflöB'ffCME ■ ff ltMWIÍ IV. FOLYTATÁS: — De jól megy neked. Mi bezzeg „Volnát“ szívunk — csipkelődött a szürkesapkás sofőr, és kivett egy cigarettát. — Mi újság, fiúk? — kérdezte Zarokov. — Ügy kérded, mintha nem tudnád. Ha teljesítjük a tervet, minden rendben, ha nem ... akkor élősködőnk az asszony nyakán. Eközben bejött az irodába a garázsmester. Az emberek szétszéledtek. Zarokov sajnálta, hogy nem tudott a diszpécserrel négyszemközt beszélni, de mást nem tehetett, búcsúzott és hazament. A SZERENCSÉS JÁTÉKOS Gyembovics felvágta a citromot, a vékony szeleteket egy barna tányérkára rakta, és türelmetlenül kiáltott: — Kihűl a reggeli! — Gyere be — hallatszott az ajtó mögül. Gyembovics bement, és rosszallóan összehúzta szemöldökét: a szobában vágni lehetett a füstöt, és a füstfüggöny mögött alig látszott az ágyon fekvő Zarokov. — így a házat is fel lehet gyújtani. Csikkek a padlón... — dörmögte Gyembovics nyitva hagyva az ajtót. — A reggeli teljesen kihűlt. — Hát ide figyeljen, tisztelt háziúr. Látom, hogy rendkívül nagy tiszteletben tartja a hasát. Ezzel kapcsolatban szeretnék elmondani önnek egy esetet, ami nálunk, a garázsban történt. A napokban beszélgettem a sofőrökkel, és „Kazbek“ cigarettával kínáltam őket. Erre megjegyezték, hogy „de jól megy neked“. A megjegyzés nagyon egyértelmű volt. Mit kéne tenni, hogy ne tűnjön fel nekik az anyagi biztonságom? — Majd kigondolunk valamit — felelte Gyembovics. — Hát gondolkozz rajta, hiszen te ismered a körülményeket. — Gyembovics hallgatott egy darabig, aztán így szólt. — Nyerni kellene. — És mintha saját magét is meg akarná győzni, hozzátette. — Igen, nyerni kellene. Nemsokára sorsolják a kötvényeket. Nekem is van két kötvényem. — Nem értem. — A háromszázalékos kölcsönről beszélek. A nyereményjegyzék megjelenése után el kell menni valamelyik takarékpénztári fiókba, és elvegyülve a nyertesek között, meg kell próbálni, hogy valakinek megtetézzük a szerencséjét. Persze nehéz dolog. De, ha sikerül találnunk egy olyan embert, aki hajlandó átadni a nyertes kötvényét, természetesen pár ezres toldalék fejében, akkor nyert ügyünk van. / — Egyszerű, de meggyőző — válaszolta Zarokov. Néhány nappal azután, hogy megjelent a háromszázalékos államkölcsön nyereményjegyzéke, Zarokov a garázs kultúrtermében néhány percig elnézte a dominóző sofőröket, majd odament ahhoz az asztalhoz, amelynél ketten hajoltak az újság fölé. Amint Zarokov megpillantotta a nyereményjegyzéket, felkiáltott: „Fiúk, nekem is van kötvényem. Nézzük csak!“ A levéltárcájáből egy húszrubeles kötvényt vett elő, megnézte a számát, hangosan felolvasta, és olajos mutatóujja végigszaladt a számoszlopon. — Megvan! — kiáltott fel az egyik sofőr. — Na nézd csak... — csodálkozott a másik. Zarokov először nem hitt a szemének. Hol a jegyzékre, hol meg a kötvényre nézett. De nem lehetett kétség, a kötvényt ezer új rubel nyereménnyel húzták ki. Zarokovnak gratuláltak, s valaki mindjárt be is jelentette, hogy a nyertes fizet. Zarokov zavartan fogadta a gratulációkat, meglepetten tárta szét a karját, majd ennyit mondott: „Bolondnak áll a szerencse“. Aztán meghívta a két közreműködőt az egyik közeli kocsmába. Ez a meghívás nagyban növelte Zarokov népszerűségét a garázsban. Egyrészt azért, mert — ahogy mondták — belevaló gyerek, másrészt azért, mert iszik ugyan, de mértéktartó. Zarokov pedig a kocsmában hasznos felfedést tett. Az egyik ivótársa megjegyezte, hogy a lóversenyen is jó pénzeket lehet nyerni. Az újoncoknak, mint mindenütt, ott is szerencséjük van. Az öreg rókák direkt figyelik a kasszánál a zöldfülűeket, ki' lesik, hogy melyik lóra tesznek, és követik példájukat. Zarokovnak tetszett az ötlet, és elhatározta, hogy kimegy a lóversenyre... Zarokovnak nem egy hónapra, nem egy évre kellett letelepednie a városban, hanem hosszú évekre. Hisz jelenleg — ha eltekintünk néhány apró speciális feladattól — csak az a célja, hogy itt mély gyökeret eresszen, igazi Mihail Zarokovvá váljék. És ezideig minden a legnagyobb rendben ment. A legközelebbi szabadnapján korán reggel ébredt. Felkönyökölt, és elhúzta az ablakfüggönyt. Az udvar havas volt. A nap éppen most kelt. Érezni lehetett, hogy tiszta, hideg idő lesz. Borotválkozás közben azon töprengett, mivel üsse agyon az időt. Ekkor ÁRPA-SZERELEM (Lisicky L. felvétel9%
