Szabad Földműves, 1967. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)
1967-12-30 / 52. szám
ha tudni akarja ml a jó!" Ügy megszíttá, hogy alig akarta abbahagyni. Mert jófajta törköly folyt abból, éppen ilyen garattisztogató, bicskanyitogató, lélekmelegítő, mint ez itt. Eddig csak a szám tátottám, de most már nekem ts szólni kellett. — Honnan került a csőbe az a pálinka, Pista Bátyám? — Hogy honnan? — és barackot nyomott a fejemre. — A másik végit belógattam egy százakós szeszgyári hordóbal Pista bátyám még kétszer ürített a rendkívüli törkölyből, azzal megragad- Nem azt ígérte, hogy hétre itt lesz? ttjta a nagykést és elindult az udvaron Anyám akkorát nevetett, hogy a át az ól felé, ahol a nagy fekete berkrézüst ts kifényesedett tőle. , síri várta erőtlen röffenések közt az — Te még hiszel neki? ítéletet. Volt vagy két mázsás és fe-S ezen még Bozsl Marí néni is ka- kete volt, mint az ördög. Mindamellett cagott, akit bélmosásra hívtunk. még korántsem volt érett, inkább Ügy állított be nyolc óra tájt, mint csak amolyan fél hízásban levő. akt egy fél Órával koráiban jött. Ki- — Ezzel nem bírunk meg ketten — csomagolta a rongyba csavart kése- jelentette ki füllentős Pista bátyám, két, sorba rakta őket az asztalon, szép Hidd át a Kamuka sógort azzal a márendben mind az ötöt. Utolsónak a lészájú fiával együttI fekete fenőkövet. A kétes tisztaságú Négyen is alig tudták 'lefogni, de rongyot zsebrevágta, csak rojtos vége Pista bátyám gyakorlott keze és éles lógott ki. kése gyorsan végzett vele. Anyám — Hogy álltok? — kérte azután tálba szedte a vért, és egyre csak számon a családot. azon lamentált, hogy valami gyéren — Csak téged vártunk! — intett folyik, ebből néni lesz véreshurka, apám, szemmel az udvar felé. — A kolbász a fő — csitítgatta Pis-Anyám pálinkát töltött az emberek- ta bátyám, míg a kést törölgette az nek. Pista bátyám két ujja közé fogta alvadó vértől. a poharat, hirtelen az orráig emelte, — Odafordult akkor apám füllentős felbillentette, mint a gémeskút vedrét Pista bátyámhoz, s rémület fogott el, hogy elnyelt po- — Hallod-e, István, én abból egy harastul. De az utolsó pillanatban szót se hiszek, amit az imént mesélvisszarántotta anyám elé, újításra. tél, mert éppen tegnap dicsekedtél, — Halljátok, mi ‘jutott az eszem- hogy sose voltál frontkatonai be — mondta figyelmet követelve, — Éne?! arca azonban meg se rezdült, kurta — Te bizony! kis zsíros bajsza úgy hetykélkedett Apám kiemelte a kertajtót a sarkátömpe orra alatt, akárha acélból vol- ból, odaskészítette, hogy legyen min a na. disznót felszabdalni, de Pista bátyám Feléje figyeltünk mindannyian. még mindig nem találta meg a ked— Ilyen pálinkát a Piavénái ittam vező választ. A szalmát villázta a mozutoljára — s mint akt meg akar gyö- dulatlan állat hátára, pörzsöléshez. ződnl a mondottak igazáról, az előbbi Közben minden pillantása azt példázbüvészmozdulattal tüntette el a dicsért ta, hogy rajta nagyfokú méltánytalanitalt, s máris odatartotta poharát ság esett. A gyufa kétszer is eltört, anyám orra alá. míg végre a harmadik tüzet fogott. — Akkor is ilyen lélekveszejtő fa- Körmire égett, úgy hajította el. De gyök jártak — folytatta. — Megfa- mintha a láng a fejében is világot gyott a köpés, amíg leért a földre, gyújtott volna, mert így szólott apám- Toporogtunk a lövészárokban, mint a hoz, nagy hangon: tojósgalamb. Azt mondta a főhadnagy: — Ha az nem igaz, amit meséltem, „Pálinka kéne most fiúk! jó kisüsti akkor az sem igaz, hogy leszúrtam a pálinka!" Összefutott a nyál a szánk- disznót, s nem él! ban. „Honnan lehetne keríteni?" Egy- Azzal lángra serdntett egy újabb szercsak észrevesz engemet: „Na gyufát és odakuporodva másfelől is Pista — aszongya —, „most mutasd meggyújtotta a szalmát. Magasba csameg, hogy mit tudsz!" pott a láng, találkozott a két láng, Itt ismét kiürítette a poharat és égett a száraz szalma, mint a pokol könnyedén, természetesen odatolta tüze. Amint ahhoz is köze kellett leanyámnak, hogy töltsön. gyen az ördögnek, ami ezután történt. — No, ha csak az kell, én megmu- Pista bátyám még fel sem kászálódott, tatom. Régen kilestem, hogy odaáltal, amikor egy rettenetes, morgó, röfögő, a vonal közelében éjjel-nappal füstö- visító szörnyeteg ugrott ki a tüzből. lög a szeszfőzde kéménye. Fogtam S lángot hányva, füstöt okádva egyemagam, ki az árokból, egyenesen a nesen az utcára rontott a nyitott kisszeszfőzde felé. Bátran, mentem, tud- kapun át. tam, hogy a digók ujja ts ráfagyott a — Sárkány! — tört ki belőlem a kakasra, nincs kedvük a lövéshez, nagy izgalom. Negyed óra sem telt el, már vissza is —A nagyapád fülit! — szólt apám tértem. Tekertem magam mögött a bosszúsan. — Megfutott a disznónk, híradósok rollntját. Azt a gumicsövet, Utána mind, aki lábát bírja! amibe a drótot szokták belehúzni. Pista bátyám megtáltosodott, s mint „Hát te megbolondultál, Pista?" — egy ámokfutó, kezében az imént megkérdezte a főhadnagy. „Meg a fenét!" tisztogatott félméteres ülőkéssel, szá— mondtam és egy nyisszantással el- guldott a füstölgő, menekülő hízó nyovágtam a gumicsövet, s odatoltam a mában. Mellette mindjárt apám. főhadnagy szájához: „Ezt szíjjá meg, Ki bíztatta, kt nevette őket, de még /wvwvwvwwwwwwwwwvwwwww* I. Nem is tó az, amelyikben béka nincs, Nem is leány az, akiben hiba nincs, Kuruttyol a lányokban a rosszaság, Felveri a legényvilág nyugalmát. II. Egész éjjel rikoltozik a bagoly, Halálán van egy szép leány valahol. Ne rikoltozz halálmadár hagyd abba, Nem élném túl én se, ha ő meghalna. <' III. Cigányasszony becsaptál a pénzemér, Kártyavető tudományod mit sem ér. Azt jósoltad két lány szeret egyszerre. Egy se szeret, görcs álljon a nyelvedbe. IV. Lármáznak a verebek az almafán, Fölmászom az almafára, mind elszáll. Szedek almát, megkínállak belőle, Nem az alma, én sodorlak a bűnbe. V. Kinek higgyek, ha nem a két szememnek, Bolond vagyok amióta ismerlek, Az úristen nem ver bottal, úgy ver meg, Ha rádnézek, elveszi az eszemet. V O < Q o 2 at w o N co '< Füllentős ember Kutas Pista bátyám, de kiváló böllér. A disznóöléshez pedig ügyes böllér kell, aki egyből bele-dalál a késsel, hogy az asszonyok meg se hallják a visítást. Apám előkészítette a szalmát, átalhozta Bozóéktól a rézüstöt és katlant, anyám beszerezte a szükséges fűszert meg rizst, meg a húsdarálót Varga henteséktől. — Rendben ts volnánk! Ijedten néztem körül. — Hát a füllentős Pista bátyám nem jön? — Nézd csak! Hőkölt meg apám. — olyan ts akadt, akt odakiáltotta apámnak: — Miért füstölik élve? Így tán jobb ízű lesz a kolbásza? ... főbb ám, ha rendesen leszúrják, megpörkölik, felbontják, de nem így, ha megcsúfolja a beste jószág a józan dtsznóvágást hagyományokat. Még elfogni sem lehet, olyan félelmetes, hogy mindenki a házba menekül előle. Szerencsére Kamuka sógor éppen hazafelé tartott, amikor ml az utcát riasztottuk a nagy üldözéssel. Széles, nagy terpeszben megvetette a lábát az utca közepén, szemben a havat, hányó bősz állattal, s várta a pillanatot, hogy elkaphassa a fülét. Az meg csak rontott neki, mintha szét akarná szaggatni. De Kamuka sógor nem ijedős ember. Kivárta az alkalmas pillanatot és odakapott a fekete fülekhez. Csakhogy megkésett a fogás, az ügyeskedés sikertelen maradt. Ellenben a disznó úgy a hátára kapta, mint egy mülovast. Peckesen és rémülten ült rajta, méghozzá a visszájára, míg csak le nem bukfencezett a hóba. A disznó meg csak szaladt, még integetett ts a farkával: „Oda a disznótor! Belőlem nem esztek!" Tán még ma sem érjük be, ha önmagától meg nem állapodik a Konkus-kocsma előtt. Pista bátyám homloka ktverejtékesedett, s míg máskor gondolkodás nélkül bekeveredett volna a kocsmába, most megkövültén állt, s egy árva szó sem libbent a száján. Apám sajnálkozva nézett rá, s csak ennyit kérdezett: — No, István! Történt-e ilyen véled a Ptávénál? %/an nekem egy cimborám, aki * olyan folyékonyan dadog, mint egy pályadíjnyertes gyorsíró. Ha álló helyzetben belefog mondókájába, lúdtalpra dadogja magát. Beszédhibája folytán persze mindig „alulmarad“, ha kedves feleségével vitatkozik. Azaz, ha felesége vitatkozik vele. Azt javasoltam Domonkos barátomnak, válaszoljon nótaszóval, mert dalolás közben nem szokott dadogni. Jó torkú legény lévén, megfogadta tanácsomat. A főpróba határnapját egy átdorbézolt éjszaka utáni reggelre tűztük ki. Barátom átütő sikert aratott első fellépésével. Biztonság kedvéért előzőleg hazakísértem Domonkost, a családi tűzhely lágy ölébe, hogy szükség esetén testi épségét vigyázzam. Isten útjai és az asszonyok szeszélyei ilyenkor ugyanis kifürkészhetetlenek. — Már megint hol jártál az éjszaka? — harsant fel a vészjósló fergeteg a hitvesi kebel mélyéből. — Nem voltam az ágyamba’ — felelte barátom nőtaszőval szép, öblös, gesztenyebarna hangján. — Naplemente után nincs nyugtod otthoni — korholta az asszony. — Ha a nap lement, a zaj elpihent, oly sokat jelent az a néma csend — adta le a kérdezett a „Marica“ egyik dalbevezetőjét. — Olyankor már a lányok motoszkálnak a fejedben, mi? — A lányok, a lányok, a lányok angyalok... — fújta társam zökkenésmentesen a Csárdáskirálynőt. — Én persze sose jutok az eszedbe!? L. Guderna illusztrációja V. Voznyeszenszkij: „Háromszögű körte“ című verseskötetéhez. — Nincsen annyi tenger csillag az égen, mint ahányszor eszembe jutsz te nékem! — danolta az ember szerelmes szemforgatással. — Ügy! Szeretném tudni, másoknak hogy nyilatkozol rólam? — Feleségem, az a piszok, azt mondja, hogy mindig iszok, ha sötét van, nem látok; gyere babám, gyújtsál világot! KOZICS EDE: Nótaszóval — No köszönöm! Mondd el inkább, mit érzel olyankor? — Elmondani jaj be nehéz, mit érzek én ... — Domonkos, hát nem tudsz te megjavulni? — Nem tudok én megjavulni, józan ember lenni__ — Miért nem? — Nem tudok én úgy, mint mások, este hazamenni... — Istenkém, milyen rendek emberek voltak boldogult szüleid! — Sem az apám, sem az anyám nem volt rossz... — Mit szólnál, ha szegény anyád élne? — Ne sírj anyám, a te rossz fiadért! — fújta Domonkos bánatosan. — Eleget sírt így is érted, hisz eliszod az eszedet! — Addig iszok, míg a világ világ lesz, míg az égen egy ragyogó csillag lesz — faragta remekbe a rímet társam. — Vagy megbabonázott valaki? — Barna kislány szeme fénye, egyszer néztem csak beléje, s elvette az eszemet — vallotta be bűnét a kikapős férj. — Mindjárt gondoltam. Mások is tudják a faluban. — Én vagyok a falu rossza egyedül... — Azt hiszed, ezzel elütöd a pletykát? — Kiültek a vénasszonyok a padra a padra, de a padra. Úgyis tudom, rólam folyik a pletyka, a pletyka, de a pletyka. Arra kérem a jóistent, csak arra, csak arra, de csak arra: Ragassza le valamennyit a padra, a padra, de a padra! — Ha elittad a tévé árát, legalább új rádióra spórolhatnál! — Hisz ha nekem kedvem támad kis rádióhallásra, Megfogom az anyósom’ és fölcsukom a padlásra. Úgy megindul fölülről a drótnélküli üzenet, Valamennyi rádió van, irigységtől mind a fene eszi meg. Alig említette barátom a „farkast", nehéz harckocsira emlékeztető dübörgéssel berobogott az anyós. Domonkosnak egyszer csakugyan sikerült a középsúlyú „istenítéletet“ felnyalábolnia és a padlásra csuknia... Mostmár a vak is láthatta, hogy testet öltött a vérbosszú ... j V. VOBZTQKBV: ^ wm mwmmm UTOLSÓ 23. ZAROKOV NEM LÉTEZIK TÖBBÉ. De rögtön megnyugtatta magát, hogy csak a legalizált Zarokov beszél belőle, aki megszokta a nyugodt életet, és akit elkábított az asszony meleg ágya. No meg az Idő is olyan, hogy legszívesebben elheverne a fűben, és jó hideg sört inna. Aztán maga elé képzelte Gyembovicsot, és arra gondolt, hogy már régen nem tartotta ostobának, noha az öregnek voltak buta dolgai. De bármennyire sajnálja, örökre meg kell válnia tőle. A bizonyítékoktól jobb idejében megszabadulni. És bármilyen furcsa, csak ezek után jutott eszébe az apja. Legutoljára. Talán azért, mert nagyon messze van, messzebb a városnál az embereknél, akikkel kis híján egy éve kapcsolatban van. — A fene egye meg — fakadt ki hangosan. — Úgy teszek, mintha messzi útra indulnék. Remény leült a fűbe. Ha most látná Marija, valószínűleg nem ismerné meg. A fűben elgondolkodva ülő ember arcát idegennek és visszataszítónak találná. Remény sokáig töprengett. Elhatározta, hogy megváltoztatja eltűnésének eredeti tervét. Megvárta a sötétség beálltát, kihozta a kocsit az erdőből, és a városba hajtott. Pontosan tizenegy órakor Gyembovics házához ért. A kocsit a szomszéd utcában hagyta. Körülnézett, átmászott a kerítésen. Gyembovics szobájában és a konyhában égett a villany. „Még nem alszik“ — gondolta dühösen. Gyembovics azonban aludt. Ruhástul feküdt a vetetlen ágyon, jobb keze élettelenül lógott le. Az asztalon Remény üres konyakos üveget és egy barna tányérkán kicsavart citromot látott. Megzörgette az ajtót. Az öreg nem mozdult. szék hátán állő zakó zsebébe. Majd csendesen kinyitotta az ablakot, zsebéből kivett egy doboz gyufát, és meggyújtotta a szekrényt. Kimászott az ablakon, és ráhajtotta a spalettát. A kutya kidugta fejét a házából, de megismerte Reményt, és visszahúzódott. Remény a kerítésen mászott ki, körülnézett. Az utcán sehol senki. ... Ahogy kiért a városból, növelte a sebességet. Harminc kilométert tizenöt perc alatt tett meg. Ez a rohanás kissé megnyugtatta. Most tervének arról a pontjáról gondolkodott, amelyet az erdei tisztáson eszelt ki. Bármi történjék is a jövőben, kész tényt kell azok elé tárni, akik azt kutatják, hogy miért oldott kereket Zarokov sofőr. Letért egy bekötőútra, s a távolban egy sötét foltot pillantott meg. Bekapcsolta a reflektort, amely az útszélen álló magányos szereket világított meg. Remény levette a gázt... A kocsi jobb lámpájával ütközött neki a szekér hátsó kerékének ... Reggel öt óra felé Remény kiment a műútra. Már elég élénk volt a forgalom. Felemelte kezét, és egy üres teherautó lefékezétt mellette. Megkérdezte a sofőrt, hogy messzi megy-e. A sofőr a százötven kilométernyire levő vasúti csomóponthoz tartott. Reménynek szerencséje volt... Reggel nyolcra már az állomáshoz ért. A borbélynál megborotválkozott, a büfében megreggelizett... Másodosztályú kocsiba vett jegyet. A kocsiban fülledt volt a levegő, de Zarokov felmászott a helyére, s a válaszfal felé fordulva elaludt. FURCSA RÉSZLETEK Marija nem nyugtalankodott amiatt, hogy Mihail nem ment el hozzá vacsorázni. Azon sem lepődött meg, hogy az éjszakát nem nála töltötte. De A farzsebéből elővette a tömött tárcát. Egyelőre van elég pénze. A személyi igazolványa is rendben van. 1956-ban Rosztovban adták ki Sztanyiszlav Ivanovics Kurnakov részére, és 1966-ig érvényes. Mihail Zarokov többé nem létezik. Ma másodszor halt meg, és most már soha többé nem támad fel... Remény tudta, hogy a gondos Gyembovics a konyhában mindig tart egy kanna petróleumot. A kanna a helyén volt. Remény petróleumot locsolt a szobák sarkába, a ruhásszekrényt is leöntötte. Bezárta a ház ajtaját, viszszatért. Gyembovics szobájának ajtajában belülről kétszer ráfordította a kulcsot, aztán a kulcsot beletette a
