Szabad Földműves, 1967. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)
1967-12-09 / 49. szám
TÉLI ELMÉLKEDÉS U a télen a fűtött szoba abla*■ kát kinyitjuk, néhány pereen belül a külső ablaküveg nedves lesz. Mindaddig így marad, míg belül meleg, kívül hideg van. Ebből következik, hogy a nedvesség arányosan nő a belső meleggel. Ha szélcsendes időben a külső ablakot is kinyitjuk és az ablak vonalában alul egy égő gyertyát helyezünk, tapasztaljuk, hogy a gyertya lángja befelé, ha középre emeljük a láng egyenesen felfelé, ha a gyertyát az ablak legfelső részéig emeljük, a láng erősen kifelé hajlik. A fizikából jólismert jelenség ez, de ismeretében ennek tanulságát keveset alkalmazzuk a méhészkedésben, holott hasznát láthatnánk. Hasonlítsuk például a kaptár telelő fészkét a „fűtött“ szobához. A telelőgömb ha a megkívánt mennyiségű egyedekből áll, novembertől márciusig (az időjárástól függően) életének fenntartásáért fűteni kénytelen. Körülbelül január közepéig mérsékeltebben, majd a fiasítás terjedésével arányosan mind erősebben és erősebben. Fűtőanyaga szénhidrát (méz — cukor), melynek elégetéséhez ugyanúgy levegőre (oxigénre) van szüksége, mint bármely meleg tűzhelyen. Ha a fűtés igénye nagyobb (fiasítás kiterjesztése), több fűtőanyagot és több levegőt igényelnek a kaptár lakói. E helyzetben kezd -hasonlítani a fészek belső fala az ablakhoz. Ha dupla a fészek fata, akkor légszigetelt, akárcsak a kettős ablak. Jobban ellenáll a külső hőingadozásoknak, behatolásoknak. Csak hasonló, de nem azonosítható, mivel a fészekben csak késő tavasszal mérhetünk a szobához hasonló hőmérsékletet. Ezért a páralecsapódás a kaptárban korlátozottabb, de itt is megtalálható. Tudjuk, hogy a meleg levegő könnyebb a hidegnél. A- telelő méhcsomó bármily jól záródó a „kérge“, kénytelen a csomó belsejében előállított meleg levegőt átengedni. Mivel ez könynyebb a környezeti hidegebb levegőnél, természetes iránya a felemelkedés. A telelőcsomóból távozó levegő egy része széndioxid, minek helyében alulról levegő áramlik. Ezzel az elégéshez szükséges levegő biztosítva van, nem árt ha ismerjük a levegő és a széndioxid jellemzőit. Nulla C foknál 760 Hg.mm. légnyomásnál: A levegő fajsúlya 0,001293, a széndioxid (CO2] 0,019 768. A levegő: 78,095 nitrogén, 20,939 oxigén, 0,9327 aragon, 0,002 nemesgázok, 0,01 hidrogén + váltómennyiségű vízgőz (4 százalékig) + széndioxid 0,04 százalékig + gáz és szilárd szennyeződések. A széndioxid (CO2) színtelen, enyhén savanyú szagú és ízű gáz. A levegőnél kb. másfélszer sűrűbb. Az égést nem táplálja. Az állati szervezetek széndioxid gázban megfulladnak. A levegőnek kb. 0,03 térfogat százalékában állandó alkotó része. Zárt helyiségben erősen felszaporodik, mivel a kilélegzett levegő kb. 4 százaléka C02-őt tartalmaz. Szerves anyagok lassú és gyors égésekor keletkezik. (A kaptár kifűtésekor is.) Az elmondottak ismeretében lássuk mi lesz a sorsa a csomóból felfelé távozó páradús, melegebb levegőnek (égési terméknek)? Ki nem látott életében mozdony kéményből kiáradó gőzt vagy füstöt. Mivel a környezeti levegő jóval hidegebb, azért egy darabig felfelé vesz irányt, majd lassan szétterül és végül lehűlve lefelé tart. Ez a sorsa a telelő méhcsomóból áramló gázoknak is. Lehűlve szétterülnek és a kaptárfészek hidegebb falán, keretein, lépein lecsapódnak. Ez okozza a lép és a kaptár falának mocskosodását. Meier R. a kezdetben használt 0M6 etetőben kifogásolja, hogy átlátszatlan fémdoboz volt, tehát nem lehetett figyelemmel kísérni a szörp fogyását. A méhek feltódultak a fedődeszka nyílásán, amikor az etetőt ráborították. Nagy és súlyos is volt: 8 literes. Most már átlátszó műanyagból gyártják az etetőt, két rostával. Az egyik tágasabb nyílású,, ezt a deszka kivágására illesztik. A méhek nem bújhatnak át, de szipókájukat átdughatják rajta. Magán az etetőn a szokásos finom szűrő van. Ezt ki lehet cserélni, ha megsérül, vagy eltömődik. Azt szokták tanácsolni, hogy előbb a cukrot, aztán a vizet kell az etetőbe önteni. Meier szerint biztosabb, ha az etetőbe szörpöt öntenek, tgy nem eshetik meg, hogy az oldatlanul maradt cukor eltömje a szitát. Az etetőt meg kell fordítani fölhelyezésekor: szitás födelével lefelé. Ilyenkor némi folyadék kilocscsanhat belőle. Veder fölött átfordítva nem nagy baj. Meier mégis puha cukorlepénnyel keni be a szitát belülről. Az átfordításkor egyetlen csöpp sem juthat ki. A méhek nyalogatni kezdik a cukorlepényt, belülről a folyadék nyomja azt, és nemsokára szabad a szörp útja. Lutz szerkesztő megjegyezést fű* Meier cikkéhez. Fontosnak tartja, hogy a méhek kitódulását elkerüljük, de az öregszemű rostát nem tartja jónak. A méhek nem férhetnek szabadon a 2 lANilü-M finom szitához. A méhek sokszor betapasztják a szemeket, jobb, ha kb. 20 cm hosszú, 10 cm széles, egyik keskeny oldalán kissé felhajlított bádogdarabbal fedjük a deszka nyílását. Az etető fölhelyezésekor a bádogot könnyű kihúzni. Az üres etető leszedésekor néhány méh kibújik ugyan, de ez jelentéktelen. A 8 literes etető helyett csakugyan jobb az S literes műanyagvödör. Megtöltve nem olyan nehéz, raktározáskor többet egymásra lehet húzni, könnyebb tisztogatni, s nem marad benne eleség. Ha kész szörppel töltjük, eivész az a nagy előny, hogy nem kell szörp készítésével bajlódnunk. Az a helyes, ha a tartályba először térfogata felének megfelelő vizet öntünk, 5 literesbe tehát 2,5 liter vizet. Most lassacskán finom szemű kristálycukrot csurgatunk bele, míg a folyadék felszíne 1 em-rel az edény széle alá nem emelkedik. Ilyenkor 3,5—3,7 kg cukor van benne. Az etetőt befödjük, és tál fölött megfordítva a tál peremén nyugvó két lécre állítjuk. Az etetőt kissé mozgatjuk, hogy fölülre jutott aljáról a cukor a vízbe hulljék. Nemsokára csepegni kezd a szörp, s a kaptárba lehet tenni az etetőt. A cukrot meg is lehet kavargatni, a vízben az etető befödése előtt, de nem szükséges. Lutz szerint az oldó etetővel szerfölött kicsi a rablás veszélye. Rajok etetésére és a családok téli élelmének pótlására alkalmas az oldó etető. (Schweitzer. Bienenzeitung) Ha a méhész közvetlenül kereteire egy bőrlemezt helyez, de ezen felül semmi más hőszigetelő anyagot (például szalmapárna, filc, vászon stb.), s kijáró nyílása alul van, akkor ugyanazon jelenséggel számolhat, mint a belülről kinyitott, vagy szimpla ablak esetében. A különbség csak az, hogy a páralecsapódás nem lefelé folyik, hanem egyenesen becsöpög a telelő csomóba. Hogy mit jelent ez a telelő méhek nyugalma, egészsége szempontjából, arról azt hiszem felesleges beszélni. Jogos volna a kérdés, mi történjék, hogy a fészken belül ez a páralecsapódás megszűnjön, vagy minimálisra esökkenjen. Az égő gyertjával végzett kísérlet erre is feleletet ad. Tudnunk kell, hogy a meleg helyiség (fészek) nyílásain ilyenkor a könnyebb levegő a legmagasabb ponton igyekszik távozni, felemelkedni. Helyét a nyílás legalsó pontján hideg, nehezebb levegő foglalja el. Ezért hajlik a gyertyaláng is minden helyzetében az áramlásnak megfelelően. Ha tehát az alsó kijárós kaptárunk fészkében teleltetünk, gondosan vegyük figyelembe az elmondottakat. Igyekezzünk a fészekben a fűtés arányában növekvő relatív páratartalomtól a telelőfürtöt, majd a fellazult családot minden -áron megszabadítani. A fészek feletti rostaszövetet ősszel jól égessük ki, hogy levegős legyen. A szalma-, gyékény- vagy vattapárnát a család erőnléte szerint a méztér hátsó felében 5—10 mm vastag lécekkel megemeljük. A röpnyílást ugyanakkor felére - szűkítjük. Ezáltal korlátozott levegőcserét biztosítunk a fészek számára. Nem kívánatos a szalmapárnák fontos méretezése sem. A párnák enyhe megemelése után tapasztalhatjuk az üres fészken hagyott mézterekben a bőséges páraképződést. Ha a párnán etetőnyílás van, ezt most dugó nélkül hagyhatjuk. Nagyon fontos, hogy a fészek deszkafalat tiszták „lélegzők“ legyenek. Mérjünk meg egy jó, puhafalú deszkát, amely egy fészek oldalfalának megfelel, száraz, tiszta állapotban. Pár hétig hagyjuk erősen párás levegőn és tapasz-, táljuk, hogy 3—4 dekás súlygyarapodást szívott magába. Valamikor bábingekkel végeztem méréseket. Egy fekete, nehéz bábing, melyet éterben előzőleg jól kiáztattam analitikus mérlegen mérve közel fele súlyával gyarapodott, 90 százalékos relatív páratartlamú levegőn. Gondoljuk el, mennyire „kívánatos“ a telelőméhek számára a bábingek nedvtelítettsége, Nem itt kell-e keresnünk az öreg lépek egészségrontó nagy kárát? Beszélnem kell a közép- illetve ennél magasabb röpnyílásokról is. Ha nincs a fentebb vázolt korlátozott felső szellőzésük, úgy ezeknél valamivel nagyobb a párás gázok eltávozásának lehetősége, ha a nyílás valamivel magasabb az alsóknál. Azonban itt is j61 megfigyelhető a be- és kiáramlás füstprőbával. Ma már egyre több méhész híve a korlátozottan levegőcserés, relatíve száraz telelésnek. Dr. Novacky Kálmán Is ajánlja írásaiban. Természetesen vannak ellenzői is, Akad, akt több fogyasztást, mások az esetleges későbbi fejlődést tartják hátrányának. De van, akt a téli vízhiányt tartja károsnak. Talán igazuk Is volna, ha a fészek az első tavaszi kirepülési nap után Is megmaradna téli állapotában. Ámbár gondoljunk a méhek ősi otthonára. Ebben a mézeskeretek méteres magasságot is elértek a telelőcsomó felett. Sem bőrlemez, sem szalma, vagy más takarás nem volt, és mégis megmaradtak a méhek egészségben. Nem volt-e éppen ennek szerepe a sikeres áttelelésben? Hosszú a tél, így van időnk elmélkedni, elgondolkodni az elmondottakon. Németh László GAZDAG MÉZTERMÉS A nyitrai járás méhészei nem panaszkodhatnak az idei mézhozamra. Ezt bizonyítja, hogy a tervezett hét vagon helyett 18 vagon mézet értékesítettek. Ez a mennyiség előreláthatólag még négy vagonnal növekedik. A legnagyobb mézhozam Mojmirovcén, Mankovcén és Nyiiragerencséren volt. Kajtol Pál Oldó etető
