Szabad Földműves, 1967. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)

1967-12-09 / 49. szám

Natalino, a kolhozfalu Négy évvel ezelőtt, amikor megkez­dődött a Volgái Vízíerőműrendszer hetedik lépcsőjének építése, nyugta­lanító hírek zavarták meg a natalinoi polgárok nyugodt életkörülményeit. Kezdetben csak találgatások, olyan utcai szóbeszéd formájában keltek szárnyra, de alig egy hétig tartó iz­galom után hivatalosan is felkérték a község lakosságát, hogy szervezetten, a községi szovjet irányítása mellett lásson hozzá a lakóházak, a gazdasági épületek és más értékek áttelepítésé­hez. A falu teljes áttelepítése azért vált szükségessé, inert az épülő vízierőmű megköveteli a Volga szintjének tizen­öt méternyi emelését s ennek követ­keztében Natalino egész területén és határának egy részén hatalmas víztá­roló létesül, amit a jövőben Szaratovi tengernek neveznek majd. A sors úgy hozta, hogy éppen azon a napon látogattam az áttelepített fa­luba, amikor az utolsó család is — házával és összes jószágával együtt — új környezetbe került. A régi falu helyén már csak a templom maradt, amelynek tornya messzire látszik és jelzi, hogy a kialakuló „tenger“ kö­zepén település volt. Az utolsó négy esztendő, amit a fa­lucska lakói az áttelepülés időszaká­nak neveznek, nem csupán a lakóhe­lyek húsz kilométeres vándorlását, hanem a nép életkörülményeinek lé­nyeges javulását is meghozta. Az új falu arculata szebb, kulturáltabb, mint a régié volt. Egyenesebbek, széleseb­bek és tisztábbak az utcák és a par-! kosított terek közepén korszerű épü­letek vannak. A régi Natalinonak csu­pán egy téglaépülete volt, a templom. Ezzel szemben a gyermekkorban lévő négy éves új falu már sok téglaházzal büszkélkedhet. Közülük is kiemelke­dik a hatalmas és igényesen beren­dezett kultúrház, amit a Marx Károly nevet viselő kolhoz saját jövedelmé­ből építtetett, a kétemeletes irodaház, amelyben a községi szovjet és a kol­hoz vezetősége hivataloskodik, az ál­lami hozzájárulással épült iskola, amelyben a nyolc szokványos tante­rem mellett több szakosított tanterem — így biológiai, politechnikai és kor­szerű tornaterem —, valamint úttörő­szoba és tágas étterem is létezik, az új napközi otthon és nem utolsó sor­ban az épülő két négyemeletes lakó­ház, amely tizenhat fiatal házaspár-! nak nyújt majd kényelmes hajlékot. A falu áttelepítése — bár sok mun­kát igényelt — de a mezőgazdasági termelésre nem hatott kedvezőtlenül. Sőt mi több a szemlélődő idegen a kolhoz évi gazdasági mérlegeinek át­tekintése nyomán arra a következte­tésre jut, hogy a gazdasági élet gyor­sabb ütemű fejlődése éppen az utolsó négy esztendőben valósult meg. Persze ez nemcsak a kolhoztagok nagyobb igyekezetével, hanem azzal is magya­rázható, hogy azok az intézkedések, amelyeket a Szovjetunió Kommunista Pártja és a szovjet kormány a mező­­gazdasági termelés fejlesztése és a fa­lusi lakosság életszínvonalának eme­lése érdekében foganatosított, az utol­só négy évben már szembetűnően éreztetik áldásos hatásukat. Natalino négyszázhetven kolhozcsa­ládja 13 ezer hektár mezőgazdasági területen gazdálkodik. Ebből a szántó 8 ezer 500 hektár. Főleg magtermesz­téssel, elsősorban is búzatermesztéssel foglalkoznak. Ugyanis a helyi adott­ságok — a nagy terület és kevés dol­gozó — megkövetelik olyan növények termesztésének előtérbe helyezését, amelyek munkálatait a szó legszoro­sabb értelmében gépesíteni lehet s így az aránylag kis számú lakósság meg­birkózhat a nagy termelési feladatok­kal is. A termelés struktúrájának ki­alakításába — az említett tényező mellett — beleszólnak a sajátos idő­járási viszonyok is, a kevés csapadék, — az ezévl átlag 60 mm —, amely főleg a téli és a koratavaszi időszak­ban hull. Amikor e kolhoz állatállományának sűrűségéről beszélünk és próbáljuk formába önteni véleményünket, nem alkalmazhatunk olyan mércét, mint a mi optimális körülményeink közepet­te. Ebben az esetben is látnunk kell a sajátos helyi adottságokat, főleg a kevés munkaerőt, ami arra kénysze­ríti a Volga menti kolhozokat, hogy földterületükhöz viszonyítva kismére­tű állattenyésztési termelést folytas­sanak. Így van ez a Marx Károly ne­vet viselő natalinoi kolhozban is. Persze a dolgozók létszámához viszo­nyítva a gazdasági állatok mennyisé­ge nem lebecsülendő. Hiszen a négy­százhetven családot számláló közös­ségnek kétezer szarvasmarhája, ezer­­négyszáz sertése, hét és fél ezres juh­állománya van. De ugyanakkor az egy-két szarvasmarha, a sertés és a pár darab birka a kolhozcsaládok személyi tulajdonában is megtalál­ható. A kedvezőtlen éghajlati viszonyok és a már említett egyéb helyi Jellegű kedvezőtlen jelenségek ellenére is az ember arra a következtetésre jut, hogy ennek a kolhoznak a tagsága hatalmas vagyonnal rendelkezik és az utóbbi években busás jövedelmen osz­tozkodhat. A kolhoz alapeszközeinek összértéke már meghaladta az egy és félmillió rubelt, az állandó dolgozók havi keresete pedig a 100—120 rubel között mozog. Azt, hogy e kolhoz gazdasági eredményei biztatóak és pénzügyi helyzete is szilárd az is bi­zonyítja, hogy a dolgozók rendsze­resen minden hónapban megkapják keresetük teljes összegét, tehát nem előleget. A kolhoztagok jó életkörülményé-Ezt a kultúrházat, amely a legkényesebb igényeket is kielégíti, a kolhoz saját erejéből építtette. Glubov ALexej Szemjonovics, a natalinoi kolhoz egyik alapító tagja, a szovjethatalom egyik legrégibb harcosa. ről sok minden tanúskodik. Ezt hir­detik a korszerű bútorral berendezett családi házak, a nyolcvanhét televí­ziós antenna, a kiskapukon kigördülő sok-sok motorkerépár és a tizenhat Moszkvics márkájú személygépkocsi s persze nem utolsó sorban ezt tük­rözi az emberek elégedettséget és bol­dogságot sugárzó arca is. A váltózást, amelyen ez a szovjet falu az Októberi Szocialista Forrada­lom óta átment, Glubov Alexej Szem­jonovics, 79 éves nyugdíjas kolhoz­tag, az egykori kolhozelnök érzékel­tette a legjobban. Elmondta, hogy a forradalom előtt a község lakósságá­­nak többsége nincstelen volt és ki volt szolgáltatva a hetvenöt kulákcsa­­lád kénye-kedvének. A lakósság több­ségének tehát nyomor és nélkülözés, megaláztatással párosuló szolgaság jutott osztályrészül. A győzelmes for­radalomban született szovjethatalom «zonban földhöz juttatta a nincstele­neket. S 1918-ban, amikor a falu ku­­lákjai fellázadtak az új rendszer el­len, a volt nincstelenek, az új gaz­dák csírájában elfojtották a zendü­lést és nemcsak a falujukból, hanem a környékről is kisöpörték a hatalmuk visszahódításáért harcoló ,kulákokat. Majd 1929-ben, amikor napirendre ke­rült a mezőgazdaság kollektivizálása, Natalino parasztjai nem tétováztak, hanem megalakították a kolhozt, amely ugyan kezdetben sok gondot, de végül is emberhez méltó boldog életet hozott a község minden dolgo­zója számára. A látottak és a hallottak alapján meggyőződésből vallom, hogy azok az elképzelések és tervek, amelyekről Belov Petr Grigorjevics kolhozelnök tájékoztatott: az öntözőhálózat kiépí­tése, illetve az öntözéses gazdálkodás kiterjesztése, és a falu teljes átépítése rövid időn belül megvalósul, s hogy Natalino lakossága napról-napra gaz­dagabb ős még boldogabb lesz. PATHÖ KAROLY Kisvárosi szövetkezet Másfél évtized nem nagy idő — a mezőgazdaságban mérföldkő lehet. És az is, mert szövetkezeteink, különö­sen a dunaszerdahelyi járásban óriási léptekkel haladnak a fejlődés útján. Somorja, Nagymegyer, Udvarnok, Al­­bár, Gelle, Kulcsod és Ekecs szövet­kezetei ma már Csallóköz legerősebb mezőgazdasági üzemei közé tartoznak. Somorja kisváros. Kisgazdák, erdő­munkások, hivatalnokok és tanítók szövetkezete volt. Az indulás nem volt nehéz — kétszázhatvan taggal és nyolcszáznegyven hektár földterület­tel kezdték a közös gazdálkodást. A kezdeti nehézségek azonban a hely­telen tervezésben már az elején meg* mutatkoztak, amely abból is látszik, hogy az ötvenes évek elején nem volt mivel megmunkálni a földet. A tarló­hántást sem tudták elvégezni, s a szántóterület összességére csupán 18 mázsa vetőmag jutottl Az 52—53-as években 840 mázsa sertéshúst kellett volna a szövetkezetnek beszolgáltat­ni akkor, amikor csupán tizenhárom sertés volt a közös gazdaság össz­­állománya. A következő években e té­ren gyökeres változás állt be. A szö­vetkezet a termelési feltételekből és adottságokból indult ki. A tervezés eredményei kedvezően mutatkoztak meg a gazdaság egész fejlődése szem­pontjából. Emelkedett a termelés szín­vonala, s ezzel egyenes arányban emelkedett a szövetkezet tagságának anyagi és kulturális jóléte is. Míg évekkel ezelőtt tízkoronát fizetett a szövetkezet egy munkaegységre, ad­dig ma 1240 korona az átlagkereset. Míg az ötvenes évek közepén a szövetkezet állattenyésztése csupán kezdeti szakaszába lépett, addig ma már kiváló eredményeket tudnak fel­mutatni. A jó szervezés, az emberek viszonya a közös gazdasághoz meg­hozta a sikert ezen a téren is. Bár az is igaz, hogy jelen pillanatban a tej­termelés nem éri el a járási szintet, csupán 2600 liter körül mozog, a jövő­ben minden bizonnyal e téren is be­hozzák a lemaradást annál is inkább, mivei ma már egészséges, fiatal állo­mánnyal rendelkeznek. A sertéste­nyésztésben sem lebecsülendő a 14,3 évi malacszaporulat. Ma már elmondhatjuk azt, hogy az 1240 hektáron gazdálkodó somorjaí szövetkezet felküzdötte magát az él­vonalba. S nem kis megelégedés hal­lani a közös gazdaság elnökétől Fe­hér Károlytól, hogy jelen pillanatban a szövetkezet összvagyona tizennyolc­millió korona. — Tagságunknak van pénze, mond­ja az elnök. Csak széjjel kell nézni a városban. Oj negyedek épülnek, és örömmel tölt el bennünket, hogy nagy részüket a szövetkezet tagjai építik. Az elnökön múlik? A Nagy Októberi Szocialista For­radalom ötvenedik évforduló­jára kiírt szocialista versenyben Pe­red az első kategória második helyén végzett. Különös jelentőséget kölcsö­nöz a jutalomképpen kapott tízezer koronának, és hogy — többek között — olyan tekintélyes vetélytársaik vol­tak, mint Galánta vagy Vágsellye. Személyesen eddig még sosem jár­tam Pereden, de a környező, közeli falvakba vetődve nem egyszer hallot­tam: dolgos, áldozatkész emberek lakják azt a falut. Sőt! Ilyen véle­ményt is hallottam már: „Könnyű a peredieknek, jó elnökük van .. .1“ Amikor nemrég a „jó elnök“ dol­gozószobája előtt álltam a helyi nem­zeti bizottság folyosóján, azon gon­dolkoztam, milyen is lehet annak az embernek a munkanapja, módszerei, mentalitása, akiben annyian bíznak, és még többen —- számtalan ügyből kifolyólag — naponta szóba hozzák a nevét...? Az elnök, Alaksza Tibor betessékel, kezet fog, leültet és azt mondja: — Rólam ne írjon semmitl Váratlan kezdés. Próbálom megma­gyarázni szándékomat. Türelmesen meghallgat, aztán lefegyverez: — Szeretem a munkámat, az embe­reket, az ütemes fejlődést, de dicse­kedni nem. És a problémák!? Nehéz szólni róluk, ráadásul szavakkal és tollal nem is oldjuk meg őket. Jóaka­rat meg sok munka kell hozzá. Csönd ereszkedik közénk, aztán új­ra megszólal: — Beszéljünk inkább a sportról. Tegnap is győzött a Slovan, mi meg alaposan megáztunk Pozsonypüspökin. — Nyertek legalább? — Senki sem nyert, döntetlen sem volt, a bíró az első félidő végén le­fújta a meccset. A talaj miatt — teszi hozá. — Jó csapatunk van most. Gyúr­ják a fiúk az ipart. Oj öltözőket és lelátót kellene rövidesen építeni... Kapok az alkalmon, megpróbálom áthidalni az előbb támadt szakadékot. í— És mit építenek még? Nem veszi észre a cselt. — A nyáron fejeztük be az új für­dőt — mondja. — A nagy és kis me­dencében összesen tíz vagon cement van. A közelben sehol sincs fürdő, így az egész környék nálunk üdült. Öröm volt az emberek elégedett arcát figyelni, ahogy a két évi társadalmi munka gyümölcsét élvezik. így brigád­munkában valódi értékének csak har­madába került a fürdő. Hat-hét év alatt tizenöt kilométer járdát építet­tünk — társadalmi munkával. A ce­ment árát itt a lakosság fizette, mi csak a kavicsot biztosítottuk ... — Más falvakban nem szerveznek ilyen akciókat? — Szerveznek, csak sok esetben valahogy kisebb sikerrel. Talán az el­határozás szilárdsága hiányzik, talán az erős akarat... Itt, Pereden például felszólítás nélkül jöttek hozzám az utcabizalmiak, rakták elém a halom százkoronásokat: ők is akarnak jár­dát, vegyük meg a cementet. Jóleső melegség önti el ilyenkor az ember szívét, érzi, hisznek neki! Pedig csak egyszer, még évekkel ezelőtt magya­ráztuk meg az embereknek, mennyi új út, járda jut a falunak, ha egy út­épít vállalattal csináltatjuk, vagy mennyivel kevesebb lesz a sár falu­­szerte, ha összefogunk és mindezt in­kább társadalmi munkával, közösen végezzük el. Szeméből elégedettség sugárzik. — Rengeteg faluszépítő munkát le­het elvégezni egy-egy szombaton, va­sárnapon ... Hirtelen megáll a beszédben és a fejét rázza. — Rólam ne írjon semmit. Az utolsó fogással próbálkozom: elteszem a tollat. — És így? Nevetve bólint. — Akár estig is... Üjra feloldódik, mélyen előrehajol az asztalon. — Az ember számára a legnagyobb öröm, ha a munkájának látszata van. Az én feladatom: meggyőzni az em­bereket. És a falubeliek szeretnek dolgozni, mert tudják, hogy igyeke­zetük nem veszik kárba. így már évek óta minden jelentősebb feladatot tár­sadalmi munkával, összefogással vég­zünk el. Ami eddig még a mi erőn­kön múlott — meg is lett. Derekasan, becsülettel. Tervrajzokat tesz elém. — Az új kultúrház és környékének terve. Ez is így épül majd. Csak kez­dődjék meg a munka, a többitől már nem félek. — Ez hát a soron levő „társadal­mi“ feladat? — Igen, ez. A kultúrház és egy új tornaterem. Jelenleg mindössze egy régi mozihelyiségünk van, színházba a szomszéd falvakba járunk. Két, többemeletes lakóház is kerül majd a kultúrház mellé. Sok gondot okoznak az elnöknek Pered üzletei, amelyek bizony nem felelnek meg a korszerű követelmé­nyeknek. Hosszú évek óta nem kap­nak új üzletet, cukrászdát, vagy ven­déglőt. Pedig a kocsma évi forgalma tizennégymillió korona! — Az embernek szinte rosszul esik, ha egy hat-hétszáz lelket számláló faluban tágas, korszerű vendéglőt, kávéházat lát, és nekünk, ahol négy és félezer főt számlál a község, az illetékes járási szervek nem Juttatnak semmit... Alaksza Tibor azonban önmagát ha­zudtolná, ha nem segítene ezen is ... legalább részben. Nem olyan fából faragták, aki csak az árkosítást, beto­nozást, közös erővel végzett falhúzást tartja szem előtt, hanem a szórako­zást is. A helyi szövetkezet (egyéb­ként 40—45 q hektárhozammal dicse­kedhetnek idén) saját borozót nyit, oda járhat majd a falu népe egy-egy pohárka hazai borra... — Mennyi a tanács megengedett évi költségvetése? Legyint, aztán tréfálkozva veszi élét a válasznak. — Négyszázezer. Társadalmi munka nélkül ebből nemsokra futná. — Sokat gyűléseznek? — Csak amennyit a szükség meg­kíván. A sok beszéd is megárt. Jóma­gam is az üres beszéd helyett inkább jó meccset, vagy filmet nézek a tévé­ben ... 1 Heves mozdulattal emeli rám tekin­tetét. Mintha ez állna a szemében: Inkább a kész munka beszéljenl Csak az elnökön múlik hát? Aligha. Jobbára a falubélieken, mennyire megalapozottak vágyaik, milyen erős az akaratuk ... Igaz, tüzet lobbantani, lelkesíteni, irányítani is tudni kelll Miklósi Péter Talán egy mondatban, Fekete László alapító tag szavaival, lehetne össze­foglalni a somorja! szövetkezet jelen­legi helyzetét. — Sokkal jobban meg­találtam számításomat, mint bárhol. És azt hiszem, szövetkezetünk tagsá­gánál ez a döntő. Igen, ez a döntő érv. De mindezek a mutatók csak egy töredékei annak, amit e rövid írásban össze lehet fog­lalni. A gyakorlat azt mutatja, hogy a szövetkezet tagjaiban megváltozott a közös gazdasággal szembeni vi­szony. A kezdeti nehézségek, a gya­nakvás és idegenkedés a kollektív gazdálkodással szemben megváltozott oly értelemben, hogy ma már nem­csak az idősebb korosztály, de a szö­vetkezet fiatal dolgozói is ragaszkod­nak a szövetkezethez. Megtalálják számításukat mint anyagi minit kultu­rális téren és ez nem kevés. Tizenöt év munkájának, szorgalmának tiszta tükre a jelenlegi gazdasági helyzet, amely az embereknek, a szövetkezet tagságának bizalmat és gondtalan éle­tet biztosít. CZITA BÉLA Itt a tél, s egyre többen látogatnak el a sókszelőcel művelődési otthonba,

Next

/
Thumbnails
Contents