Szabad Földműves, 1967. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)
1967-11-11 / 45. szám
Mézelő fás növények A bogyósgyümölcsűek is szerepet játszanak a méhészet szempontjából, mivel mind a virágpor, mind nektártermékükkel elősegítik a tavaszi fiasítás jó életfeltételeit. Vörös ribiszke (Ribes rubrum L.). Lombosodás előtt vagy azzal párhuzamosan virágzik áprilisban, május elején, és virágzása két hétig is eltarthat. Fajta szerint tövenként a virágok száma 15—30 ezer között mozog. Hektáronként a nektár cukorértéke 45—100 kg között változhat. A fehér gyümölcsűek virágmennyisége tövenként kevesebb, így a nektárképződés is. A fekete ribiszke (Ribes nigrum L.). Erről a fajtáról méheink nektárt és virágport gyűjtenek, de kellemetlen illatú virágait nem látogatják oly szívesen, mint a vörös ribszkéét. A díszcserjének ültetett aranyribiszke (Ribes aureum Pursh.) szűkcsövű és mély virágaiból nektárt nem tudnak gyűjteni, de virágporát látogatják a méhek. Egres vagy köszméte (Grossularia reclinata L.J. Kedvező időben kora reggeltől késő estig látogatják a méhek virágait és a bőrszagú egresmézet a Hasítás erősítésére használják fel. Az egres virágai — még az önmegporzó fajták is — megkívánják a méhek látogatását, amelynek következtében a’ terméshozam a háromszorosára növekedhet. Hektáronként 20— 25 kg mézet számíthatunk róla. Málna (Rubus ídaeus L.j Rovarporozta, de önmegporzás útján is termékenyül. A málna május—júniusban 3—4 hétig virágzik, kedvező időben tömegvirágzása két hétig folyamatos. A nem feltűnő, de jó illatú málnavirágokról a méhek szívesen hordanak. Gluhov szerint hektáronként 100— 600 kg a behordható mennyiség, de reálisabb meghatározás alapján ez 50— 110 kg. A málna mézének színe világossárga, majdnem fehéres színű. Fehéres apró kristályokban gyorsan ikrásodik, különösebb zamatja nincs. Szamóca (Fragaria ananassa Duch.j. Az ananász szamóca idegenmegporzású, rovartigénylő növény. Májusi—júniusi virágzása a méheknek virágport és nektárt szolgáltat. A nektár minőségéről és mennyiségéről keveset tudunk. A közvetlen gyümölcstermő fákon és cserjéken kívül sok olyan mézelő és gazdag virágport nyújtó fás növényt említhetünk, amelyek erdészeti haszonfák vagy díszítő jellegüknél fogva parkjainkban, házunk táján kisebb-nagyobb mennyiségben megtalálhatók. Ló- vagy vadgesztenye (Aesculus hippocastanum L.j. Terebélyes koronájú, 28—32 m magas fa. Virágzata felálló bogas fürt, gyakran száznál is több virággal. A nektárt a csésze alján elhelyezkedő, kissé ráncos nektárium választja ki. A méhek virágporát Is gyűjtik. Ennek szaponin tartalma a méhekre mérgező hatású, de a Hasítás pusztulását akkor okozná, I. A sikeres méhészkedés előfeltétele: elegendő mézelő növény ha egyoldalúan csak gesztenye virágport fogyasztanának. Méze színtelen, bizonyos idő elkeltével sárga árnyalatot kap. Gyorsan krisályosodik. Hazánkban kisebb példányban a piros vadgesztenye (Aesculus pavia L.) és az apróvirágú lógesztenye (Aesculus parviflora Wat.j díszfákkal is találkozunk, amelyeknek szintén jut szerep a méhek táplálékbeszerző munkájánál. A méhészet szempontjából számottevő haszonnal mint fás növény az akác fajtái bírnak, főleg ezért a fehér akáccal részletesebben foglalkozunk. Fehérakác (Robinia pseudacacia L.j. Virágzata kezdetben felálló, a virágzás folyamán azonban lecsüngő, 15—25 virágú levélhónalji fürt. A virágok fehérek vagy rőzsásfehérek, ritkábban halványsárgák. A virágszerkezet a rovarmegporzáshoz jellegzetesen alkalmazkodott. A virágzás májusban—júniusban következik be, a méhészek tapasztalata szerint az ágrügyek fakadásától számított 5 hét után feslenek az első bimbók, a teljes virágzás a 6. hétben következik be. Ha a virágzat 3—3,5 cm hosszú, a virágzásig még két hét van hátra. Ezek a számítások különféle behatásokra időbeli eltolódást szenvedhetnek. A déli és északi fekvésű akácosok között 5—6 napos virágzási eltérés mutatkozik. Kötött talajon 2—3 nappal később virágzik, mint homokon. A tengerszinti magasság is jelentős eltolódásokat mutathat. A kiválasztott nektármennyiség a homokos talajok akácosainak javára billenti a mérleget. Megfigyelések arról számoltak be, hogy 12 év folyamán homokra telepített akácosból egy család egyetlen akácvirágzás folyamán legkevesebb 18 kg-os, legtöbb 90 kg-os gyarapodást mutatott, míg ugyanezen idő alatt kötött talajon a legkevesebb 3 kg, a legtöbb pedig 28 kg volt. Ezt igazolja a méhészek mondása is: „Egy akácfa homokon többet ér, mint három agyagon!“ Egyetlen akácfán a * virágok számát 200—300 ezerben állapította meg Radaeva kutató 1955- ben. A hűvös esték és hideg éjjelek az akác nektárfejlesztését gátolják. Legtöbb nektár a délelőtti órákban képződik, legkevesebb este, viszont az esti órákban legtöbb a nektár cukortartalma, legalacsonyabb szintű délben. A hordás a virágzó akácról 16 °C hőmérsékleten indul meg, legkedvezőbb 22—26 °C közötti hőmérséklet. Ha a hőség meghaladja a 30 °C-ot, úgy a hordás elakad. Ebből kiindulva nem csoda, hogy a hektáros akácos kiválasztott mézmennyiségére vonatkozó adat az egyes szerzőknél, megfigyelőállomások kimutatásaiban nagy ingadozást mutat. Legreálisabb az a középszerű adat, mely szerint egy közepeskorú fa 8 kg-nyi mézhez szükséges nektárt választ ki, ami hektárnyi mennyiség esetében 1120 kiló méznek felelne meg. Nagy általánosságban 340—1800 kg között mozog. Az akácméz aranysárga színű, kissé zöldes árnyalattal, kellemes zamatú és csak évek múlva kristályosodik. Mivel az akácvirágzás kezdete vidékenként nagy eltérést mutat, kedvező alkalom nyílik a méhészeknek egy tenyészidö folyamán vándorolni akácról-akácra. Az érdekesség kedvéért megemlíthetjük, hogy a fehér-akácnál előfordul késői, közepes és korai virágzású fajták. Ezek szelektálásával több kísérleti állomás foglalkozik, hogy kedvező arányú kiültetésükkel helyileg lehetővé tegyék a virágzás megnyújtását. Magról kelve az 5—6. évben virágzik, sarjazással hamarabb. Ésszerű terjesztése indokolt, sőt kívánatos nemcsak a méhészeti hasznából kifolyólag, de fája elsőrendű tüzelő és szerszámfa. Fűz (Salixj. A fűzek kétlaki cserjék, amelyek korai nektárt és virágport biztosítanak méhészeinknek. A hordást a fejlődő család feléli, erőteljesen fejlődik tőle a fiasítás. Fűzfamézet csak ritkán pergethetünk, bár az egyes fűzfajoknál a cukortartalom 60 %-os lehet. Előfordulási helyük a folyók, patakok partjai, hullámtere, előfordulnak még nyári- és égerfajokkal keverten is. A törékeny fűz (Salix fragilis L.j fehér fűz (Salix alba L.j, rekettyefűz (Salix cinerea L.j, kecskefűz (Salix caprea L.j, kosárkötőfűz (Salix viminalis L.j, szomorú fűz (Salix babylonica L.j és a csigolyafűz (Salix purpurea L.j virágzatukkal hasznosak lehetnek a család tavaszi felerősödésében. A nálunk előforduló hársfélék kedvező feltételek között igen fontos mézlegelőnövények. Közülük az ezfistlevelű hárs (Tilia argen tea Desf. j, kislevelű hárs (Tilia parvifolia Ehrh.j és a széles levelű hárs (Tilia platyphyllos Scop.) fordul elő nagyobb mennyiségben hazánk déli, délkeleti részén. Szeszélyes mézelő növénynek tartják méhészeink a hársfát. Gyakran előfordul, hogy a méhek szorgalmasan látogatják a dúsan virágzó hársfát, a mérleg mégsem mutat gyarapodást. A környezeti tényezők okozzák ezt a jelenséget. A talaj szerkezete, víztartalma, összetétele, a levegő páratartalma és hőmérséklete döntő befolyással bírnak a nektár képződésére. Eltérően az akáctól a hárs hóm ük on kevesebbet, a jó agyagos talajon viszont nagyobb nektármennyiséget nyújt. Legbővebb nektárképződést 19—22 °C-nál várhatunk. A nektárkiválasztás éjféltől hajnalig következik be, napközben ez minimális. Ezért is tapasztalhatjuk, hogy méheink inkább a reggeli órákban gyűjtenek. Kedvező, páradúsabb napokon a hordás egész nap történhet. A. M. Kuliev vizsgálatai szerint 1 ha-on 120 kislevelű hársfát számítva 1500 kg nektár képződik, amiből kb. 800 kg méz lehet. Ennék begyűjtésére 10 méhcsaládot ajánl hektáronként. Mind virágporát, mind nektárját a hársféléknek mérgezőnek tartják, — különösen ezüsthársról való hordáskor némely helyen bódultán, álomitassan hullanak le a méhek a virágról. A krími hárs (Tilia euchlora Koch.) elterjedését ajánlják a szakemberek, mivel az összes közül a legnagyobb ukortartalommal bír nektárja. Lepár.yfa vagy krisztusiövis (Gleditschia triacanthcs L.) észak-amerikai tengermenti vidékekről származott, nálunk díszfaként találkozunk vele, vagy mint alakított élősövény fordul elő. A méhek tömegesen lepik június végén, július elején az 1—2 hétig virágzó fákat. Méze tisztán nem ismeretes. Gyakori a parkokban tövis nélküli változata is, amely sok méhész véleménye szerint bővebb mézelő, mint tövises változata. Orgona (Buddleia variábilis) cserje sok színváltozatban 20—■: 30 napig is virágzik július folyamán. Mint nyári és nyárutói növény — még augusztusra is áthúzódik virágzása — figyelemreméltó. A méhek a nektáron kívül sok virágport is gyűjtenek róla. A fák és bokros cserjék közül méhészeti szempontból említésre méltó a kutyabenge, madár- és veresberkenye, csörgőfa, jó virágpor és nektáradó növények, a bódító zamatú mézet nyújtó ols-jffiz, mint díszcserje, az enyves- és hamvas éger, amik nektárt ugyan nem, de korai virágport nyújtanak. A galagonyák is jó mézelő növények. A hegyi juhar, kőris levelű juhar, mezei juhar és a korai juhar korai virágpora hasznos, és kevés mézet is nyújt méhészeteinknek. A húsos- és vörösgyűrüs som, nyírfák, tölgyfafélék és szilfák fajtái koratavasszal nyújtott virágporukkal elősegítik a családok felerősödését. (Folytatjuk.) juhász Árpád MÉHÉSZ 7
