Szabad Földműves, 1967. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)
1967-11-11 / 45. szám
Gyenge méhcsaládok teleltetése Közismert dolog, hogy gyenge méhcsaládokat nem érdemes betelelni. Ugyanis a kis méhtömeg hőgazdálkodása kedvezőtlen, s ezt bővebb táplálkozással kell ellensúlyoznia. Az aránytalanul nagy fogyasztás egyrészt költséges, másrészt kockázatos is a telelő méhcsaládokra. Gyakran még télen elfogy a megszállt léputcákban levő élelem, és a kis család rendszerint a mézeslépen sem tud nagy hidegben az élelem után vonulni. A méhek vastagbele is hamarabb megtelik, s ezért gyakori a belső ürítkezés. Ezek okozzák külön-külön vagy együtt a kis családok téli pusztulását. Általában a kezdő méhészeknél találhatók gyenge családok, mert fő céljuk a szaporítás. Az idei kedvezőtlen nyár miatt azonban még a gyakorlott méhészek családjai is legyengültek. Ezt csak azoknak sikerült ellensúlyozniuk, akik idejében, július végén vagy augusztus első felében serkentettek. Sokan vannak azonban, akiknek nem állott módjukban az etetés, pénz vagy idő hiánya miatt, vagy addig reménykedtek, hogy elkéstek az etetéssel. Az egészen gyenge méhcsaládokat önmagukban betelelni könnyelműség, mert télen túlnyomó többségük elpusztul. Ha mégis sikerül az átmentésük, az annyi költségbe és munkába kerül, ami a következő évben nem térülhet meg. „Egészen gyenge“ a három léputcás, vagy énnél is néptelenebb családocska. Az egy léputcányi méh még ilyenkor ősszel, kissé összehúződva is feléig, kétharmadáig borítja a lépet. Becsléskor ne legyünk túlzók egyik irányban sem, vagyis a gyengébb, pl. két léputcáSat ne minősítsük háromnak, de fordítva se osztályozzunk. Ha bizonytalanok vagyunk, hogy hová sorolható a család, a szigorúbb elbírálás okoz kisebb bajt. Megítélésünk helyességét maga a méhcsalád is segít ellenőrizni. Például egy négy léputcásnak talált családot ötlépre kell szorítani. Az öt lép között négy léputca van. A többi lépet elszedjük. Ha népesebb a család, mint a becsült négy léputca, az utolsó lép külső oldalán fürtöt alkotnak a méhek. Ilyenkor még egy lépet vissza kell adni. Azonban ha a népesség reggel vagy estefelé három léputcába húzódik össze, bizonyos, hogy nem tekintjük négy- léputcásnak sem. Az egészen gyenge családokat tehát egyesíteni kell. Ennek megkezdése előtt vizsgáljuk át a családokat, készítsünk az anyákról, a népességről, az élelemkészletről feljegyzést. Az adatok alapján készítsük elő a munkát. Nagyobb állománynál jó lesz tervet csinálni, hogy melyik családot melyikkel egyesítjük. A fiatalabb, jobb anyákat hagyjuk meg. Ennek megítélésében az anyák jelölése [festése) és a feljegyzések segítenek. Már az ellenőrző vizsgálatkor szűkítsük a kijárókat, a családok erősségétől függően 3—4 cm2-re. Az egyesítés befejezése és a méhek megnyugvása után nyissunk újra rendes kijárót. Az egyesítéssel létrejött családok legalább öt léputcásak legyenek. Az elpusztításra szánt anyákat az egyesítés előtti napon vegyük ki a családoktól. Az anyátlan népességet vigyük az új helyre, ne az anyás családokat. Gondoljunk a rablásveszélyre is! Ezért, ha lépestől tesszük át a méheket — ami nemcsak jobb, de legtöbbször szükséges is — legbiztosabb késő délután, vagy estefelé végezni az egyesítést. A biztonság érdekében inkább több napig húzódjon el a munka, semhogy családok essenek a rablás áldozatául. Ha az egésznapos ellenőrzésre és szükség esetén a rablás meggátlására is lehetőség van, a kora reggelt órákban is végezhetjük a munkát De ha az első kutató méhek jelentkeznek, a kaptárbontást rögtön abba kell hagyni. A közepes erősségű családok (4—6 léputcásak) telelését, de majd a tavaszi fejlődését is előnyösen segíti, ha télire egy kaptáéba két családot teszünk. A két családot a kaptárba középre, rakodóban közvetlenül egymás fölé, fekvőben a választó két oldalára tegyük. A válaszfal jól zárjon. Különösen az ócska kaptárakat kell gondosan ellenőrizni, de új kaptáron is könnyen keletkezik egy méhjárásnyi rés. A kaptár alján, oldalán keletkező hézagot vékony léc beszegésével lehet gyorsan megszüntetni. Leggyakrabban a kerettartó sín mellett, a választódeszka betétjénél, a kijáródugónál szokott rés maradni, ha felületes az ellenőrzés. A rések eltömésére nagyon alkalmas a bőrlemezcsík. Ha az elválasztás jó, nem járhatnak át a méhek, a két család zavartalanul telel a közös kaptárban. Egymást melegítik, s ezt a kölcsönös melegítést tavasszal úgy hasznosítja a két család, hogy rendszerint a válaszfal melletti legbelső lépeket hem szélső, virágporos lépnek használják, mint rendesen, hanem az anya fezekbe is fiasít. — Ha a fejlődés tavaszszál már odáig jutott, hogy a két család nem fér el együtt, újra külön-külön kaptárba kell szétrakni őket. Erre általában a gyümölcsvirágzás ’ vége felé kerül sor. Meg ne feledkezzünk egyesítéskor arról, hogy tartalékanyákra is szükség van, 10 családhoz elég egy-ketttő. Ezeket két-három léputcás családban teleltethetjük át. Fekvő kaptárban két nagyobb család között, rakodókban egy erős, népes család mézkamrájában két-három tartalékot egymás mellett teleltesssünk. így élik meg a tavaszt legbiztosabban. Fontos, hogy a válaszfalak hézagmentesen zárjanak, a kis tartaléknak bőséges élelme legyen. Ha nincs a lépjeinkben elegendő élelem (nagy keretben 2,5—3 kg lupénként}, feltétlenül tegyünk a felső keretlécekre a léputcákat végig befedve kockacukrot. Nem szabad megfeledkezni a Tnéhcsaládok betakarásáról. A családokat már beteleléskor fölül és oldalt is melegen takar® ni kell. Takaróul sokféle anyag felhasználható. Fontos, hogy jó hőszigetelő legyen, de a nedvességet Is magába szívja, hogy ne lucskosodjék meg- a kaptár, és ne penészedjenek meg a lépek. A méhek lehetőleg ne tudják szétrágni. Leggyakrabban szalma, gyékény, rongy, zsák, vatta, papír, és újabban különbféle műanyagpárnákat is használnak. Ezekkel együtt szokásos és előnyös közvetlenül a felső keretlécekre borított bőrlemez, vagy PVC (nylon) fólia. Ennek a használata akkor a legeredményesebb, ha méhcsalád fészke annyi lépre van szűkítve, ahányat a méhek takarnak. Ha ennél több lép marad a kaptár« ban, a szélső lépek lucskosak, penészesek lesznek a takarón lecsapódó víztől. A betolakodó méhellenségektől védeni kell a kijárókat. Különösen az egér kártétele gyakori télen, ha a kijárók szabadon maradnak. A legkönnyebben beszerezhető kijáróvédő az anyarács. Más hasonló is megfelel, ha nyílása 8 mm-nél nem tágasabb. A kijáróvédő anyarács 2—3 -rajzszeggel jól és gyorsan felerősíthető. Tavasszal a virágporhordás megindulásakor kell leszedni. SUHAYDA JENŐ vww/wwv/www A KAPTÁRMÉRLEG HELYES HASZNÁLATA Möller I. arra a sokszor hangoztatott tanácsra emlékeztet, hogy mérlegre nem a legjobb családot kell tenni, hanem közepest. Ezt tükrözi legjobban az egész állomány eredményét. A legjobb család kimagasló súlygyarapodásából kényes dolog következtetni. (Die Bienenzucht 1967. 7. Német Sző vets. Köztárs.) Jő és mégjobb megoldás A Löki Állami Gazdaságban a méhek vándorlására olyan méhest építettek, amely bármelyik kéznél levő pótkocsira vagy teherautóra ráhelyezhető, mivel fémvágányból készült lábakon áll. Idén öt helyen végeztek beporzási munkát az egyébként Tátrán B 9 típusú, harminckét kaptárból kijáró méhek. A kaptárakat mindkét oldalon kútsoron rendezték el. áínkovics Béla méhészmester szerint csupán az a hátránykénnek a méhesnek, hogy szűk benne a munkaterület, és m&el közel vannak egymáshoz a kaptárak, az anyák nehezebben találnak vissza párzáskor. Ojatitan olyan megoldás megvalósításán gondolkoznak, hogy sfclamelyik leeresztett oldalú pótkocsira raknának rmndkí^loldalról egy sor kaptárt, s a két sor között egy alul gőzökkel ellátott és kihúzható deszkaalapra szintén kifelé néző röpnyílásokkal ugyancsak két sor kaptárt helyeznének. A kivándorlás után, a beporzás helyszínén, a középső deszkaalapon kihúznák a belső két kaptársort és átrakodás nélkül azonnal megindulhatna a munka. Ennél a megoldásnál a kaptárak elhelyezése sem lenne túlságosan zsúfolt és a párzás körül kevesebb lenne a probléma. A gyakorlat majd megmutatja, mennyiben állja meg a helyét ez az előbbi megoldásnál is ésszerűbbnek látszó elképzelés. Kucsera Szilárd
