Szabad Földműves, 1967. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)

1967-07-08 / 27. szám

Szencen meglepetést keltett a kertészfólia 0 Öv a hajtatóágy derekán 0 Lefegyverezték a vörös pókot 0 Trópusi párabőség 0 Felével csök­ken az elpárolgás 0 Nem perzsel a napfény 0 100 százalékkal bővebb termés 0 Pirulásra nincsen ok 0 Átlátszó lepel a hangárban és a melegágyon 0 Mulcsozzák az uborkát és a dinnyét 0 A kertészfólia, vagyis a poli­etilén műanyaglepel használa­tával kapcsolatban egyelőre gyérek a tapasztalatok. Azon­ban, ha valamely zöldségter­mesztő nagyüzemben vagy ház­táji kertészetben kipróbálják, többé nem válnak meg tőle. Előnyeiről már a szenei EFSZ kertészetében is meggyőződtek, ahol az eredmények minden vá­rakozást felülmúltak. A harminc hektárnyi kerté­szetet, amely a köztesekkel együtt ötven hektárra tehető, Stichovanec János főker­tész vezeti. Tőle kértünk tájé­koztatást a jól bevált újdonság­gal kapcsolatban. — A japán tipusú fóliával fedett melegházakat vagy haj­­tatóégyakat — mondotta elfog­laltsága közben — készen vet­tük a gajaryi EFSZ-től, amely­nek melléktermelésre létesített üzemében készítik a szükséges alkatrészeket. Egy tizennyolc­szor három és fél méter alap­­területre felállítható hajtató­ágy tartozékait megrendelés alapján háromezer koronáért szállítják. — Milyen magasak a hajtató­ágy félkör alakú vázívei? — A régiek magassága száz­­nyolcvan cm volt, most azonban ezeket a fémvázíveket földbe­szúráskor széjjelhúzzuk és így a hajtatóház szélessége négy­­méteresre nagyobbodik, magas­sága pedig másfél méteresre csökken. Tapasztalatunk szerint így kisebb az esetleges szélnek kitett felület és a hajtatóház alapterülete is nagyobb. — Miképpen védekeznek még á szél hatása ellen, amely, ha az ajtókon befúj, szétszakíthat­ja a lepelt? — A tartóívek külső mélye­désébe gumiövvel szorítjuk le a fóliát, s a hajtatóágy közepén végig az egyes vázíveket karó­val támasztjuk elá. — Mivel a nehézségeket sike­rült eltávolítaniuk szóljunk ta­lán a terményváltás módszerei­ről, a kertészfólia használatá­­hak jelentőségéről és az általa elért eredményekről. — Kétéves próbaidő igazolta, hogy az üvegfedésű költséges hangárok helyett márciustól június végéig legalább olyan eredménnyel használható — a négyzetméterenként ötven fil­lérért vásárolható, tehát igen olcsó — polietilén kertészfólia burkolatú hajtatóház, amelyből jelenleg összesen nyolc darabot üzemeltetünk, de jövőre fél hektáron szeretnénk kertész­­fóliás hajtatóházakat létesíteni. Ha tervünk sikerül, úgy a ja­pánházak alkatrészeit magunk állítjuk majd elő. 2 — Milyen az összehasonlítás az üveg és a műanyag között? — Érdekes, hogy a kertész­­fólia alatt a levéltetű nem tá­madja meg a növényeket, az uborkán nem támad a vörös pók, tehát megtakarítjuk a vé­dekező permetezéssel járó mun­kát és költségeket. Míg az üveg­ablakokat hőszabályozás végett minduntalan nyitni és csukni kell, addig a fólia alatt éjjel­nappal páradús, túlzás nélkül trópusinak mondható levegő van, amely tehát nem száraz, a nap áthatoló sugarai nem perzselhetik meg a növényeket. Mivel a fojtott éjjeli levegő 90 fokos páratartalma a hőfokot csak kis mértékben engedi csökkenni, így a növények fej­lődésének üteme meggyorsul. Az üveg fényáteresztő hatása nagyobb, mint a fóliáé, ezért a fólia alatt körülbelül 50 száza­lékkal kisebb az elpárolgás. — Tapasztalat szerint fólia alatt mennyivel nagyobb a ter­més az üvegházhoz mérten? — Legalább száz százalékkal, és így a bevétel is kétszeres. — Ezek szerint az üveghan­gárok szégyenben maradnak. — Pirulni azért azokat sem hagyjuk. Az üveghangárokat belülről kertészfóliával láttuk el, és így a meleg levegő éjjel sem hűl teljesen le, kisebb a hőingadozás. Nappal nem kell olyan nagy szellőztetés, mert a nap perzselő hatása tompa. — A melegágyak üvegeire szintén kertészfóliát látunk rajzszögezve. Itt is hasonló a helyzet? — Igen, a melegágyakon szin­tén jól bevált a kertészfólia, ezért alkalmazását mindenki­nek a legnagyobb jóakarattal csakis ajánlani tudjuk. — Mulcsozásra is használják a kertészfóliát? — Igen, talajtakarást is vég­zünk. s egyedül ennek köszön­hetjük, hogy dinnyénk 60 szá­zaléka a rossz év ellenére is tavaly már érett állapotban piacra került, amikor más gaz­daságok még jóformán egy ki­­lónyi dinnyét sem voltak képe­sek piacra adni. — Terveik? — Ebben az évben az uborka talajtakarását próbáljuk ki, mert egyes kertészetekben, hír szerint, még 200 százalékos többlettermést is elértek. A fó­liával födött talaj melegebb, nedvesebb és gyommentes, ami az öntözés terén megtakarítást jelent, és a kapálást fölösleges­sé teszi. Jó eredményekről hal­lottunk a paradicsom, a papri­ka és a szamócatermesztés ese­tében is. Meggyőződtünk arról, hogy Szencen eleinte egyesek kétke­déssel fogadták a kertészfólia gyakorlati jelentőségét, azon­ban a kételyek már szertefosz­lottak és a hajdani meglepetést, amely ennek helyét elfoglalta, ma már természetes, minden­napi tényként könyvelik el. Az is természetes, hogy a kertész­fólia alatti termőhelyet, ha le­het, a befutó növény beérése előtt a köztesként mellé kerülő új növény kiültetésének mód­szerével okszerűen használják ki. A fólia segítségével főleg hagymát, retket, salátát, kara­lábét, uborkát, paprikát és pa­radicsomot termesztenek teljes megelégedéssel. A kertészfólia használata már a húsz áras kis kertekben is indokolt, ezért a következő idényre általánosság­ban ajánljuk beszerzését. KUCSERA SZILARD Stichovanec János főkertész a kertészfóliát vázívhez szorító gumiöv rugalmasságát érzékelteti az alacsonyabb hajtatóházon (A szerző felv.) Biztos pénzforrás minden esztendőben A középtúri szövetkezet tagjai joggal büszkék kertészetükre, évente jócskán túlteljesítik a pénzügyi tervet. Tavaly például 68 ezer koronát jegyeztek föl a többlettermékekért. Ezenkívül 100 ezer koronától nagyobb összeget kaptak kártérítés címén a biztosítótól. Idén a Korpona patak közvetlen szomszédságában 15 hektá­ron termesztenek zöldségféléket, fgy az öntözés nem okoz különösebb gondot. Ha a szükség úgy kívánja, két esöztető­­berendezést is üzembe helyeznek. Ennek természetes velejáró­ja, hogy a csapadékban szűkölködő esztendőben is biztos pénzforrás a kertészet. De a mesterséges vízellátás mellett a további szükséges talajművelési-trágyázási munkákat is el­végzik. A földnek teremnie kell, mert a járásban a legmaga­sabb (HMt 1—520 KCs/ha) szilárdan megszabott adócsoportba sorolták a gazdaságot. Valahonnan össze kell kaparni a pénzt. A nagy igyekezetét az idei pénzügyi terv is bizonyítja. Zöld­ségfélékből 424, fűszerpaprikából pedig 216 ezer korona be­vételt terveztek. Június végéig az időtervben 31 ezer korona haszonnal számoltak, de megközelítették a 100 ezer koronát. Hogyan állandósult a kertészet pénzhozama? Az elmondot­takon kívül ennek vannak további fontos tényezői is. Egyik például az, hogy P i 111 k János már tíz esztendeje nagy igye­kezettel vezeti a kertészetet, de az is lényegbevágó, hogy itt állandóan harminc asszonyt foglalkoztatnak, s a sürgős mun­kák idején mások is segédkeznek. Említést érdemel továbbá, hogy a kertész utasítására az öntözőberendezés állandóan ugyanaz, vagyis egy személy kezeli, aki tudja, hogy melyik növényt mennyi ideig kell öntöznie. — Mondjon valamit magáról — szólítom meg a sokéves tapasztalattal rendelkező, példás kertészet. Ö nemet int. — Írjon inkább az asszonyokról — mondta —, mert ugyebár már volt példa rá, hogy ütőképes hadsereg híján a legjobb tábornok is szégyent vallott. Sok igazság van e mondásban. Az eredmények tehát közö­sek. A siker érdekében mindenki megteszi a tőle telhetőt. Az agronómus, a kertész és a sortagok, vagyis a hadsereg becsülettel helytáll. Ha a szükség úgy kívánja, az asszonyok hajnali háromkor szedik a harmatos zöldséget, hogy a szövet­kezet tehergépkocsija reggel Selmecbányára szállítsa. A köz­vetlen szállításra szerződése van a szövetkezetnek. Kereken 12 üzletet és több üzemi konyhát látnak el kiváló minőségű zöldséggel. Eddig sem a minőségre, sem pedig a szállításra nem volt panasz. A dolgozók pénzükért egyenesen a mezőről kapják a friss árut. A kertész híve az új dolgoknak is. Szeretne egy üvegházat, mely busásabb hasznot hozna, csakhát nincs rá pénz. Néhány árnyi területen megpróbálkozott a fóliával. A kísérlet még nem fejeződött be, annyi azonban bizonyos, hogy az ő keze alatt ez is sikerülni fog. (boksza)

Next

/
Thumbnails
Contents