Szabad Földműves, 1967. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)
1967-10-14 / 41. szám
BLASCO IBANEZ : A bandita A kerület székhelyén ünnepnap volt a képviselőnek, egy befolyásos madridi úrnak váratlan látogatása, aki olyan hatalmasnak tűnt az egyszerű nép szemében, hogy úgy beszéltek róla, mint a Gondviselésről. A bíró kertjében nagy lakomát csaptak, pantagruelt lakomát; vidáman szólt a falusi rezesbanda, s a kerítésnél összegyűlt a kíváncsiskodók serege, ott bámészkodott a község minden asszonya és gyereke. Minden tekintet egy bársonynadrágos, fekete fejkendős, erős állkapcsú, bronzszínü, sovány kis emberen függött, aki egy súlyos karabélyt tartott maga mellett, s ha máshová ült, oda is mindig magával vitte, mintha elválaszthatatlan testrésze lenne. A hírhedt Tarisznyás Quico volt, a járás hőse, egy zsivány, aki harminc év óta keltett bámulatot tetteivel, akire szinte babonás félelemmel néztek a fiatalemberek, mert gyerekkori emlékeik jutottak eszükbe, amikor anyjuk, hogy hallgassanak, így ijesztgette őket: „Mindjárt jön a Tarisznyás!“ Húszéves korában féltékenységből megölt két embert; azután karabélyával a hegyek közé menekült, a hegyek kóbor lovagjának zsiványéletét élte. Több mint negyven pert függesztettek fel, várták, hogy jobb belátásra tér, és önként rendőrkézre adja magát. De hát erre várhattak! Ogy futott, mint a zerge, ismerte a hegyvidék minden zegét-zugát a feldobott pénzdarabot egy lövéssel átlyukasztotta. A csendőrség végül is belefáradt a meddő futkosásba, és már nem is kutatott utána. Rabolt?! — nem azt soha. Annál sokkal büszkébb volt. Abból élt a hegyek közt, amit tiszteletből vagy félelemből a parasztok adtak neki. Ha tolvaj bukkant fel a kerületben, csakhamar utolérte a golyója. Tisztességtudó volt, és irtózott tőle, hogy mások mocskolják be a becsületét. Vért! Az igen! Könyéktg! Egy emberélet az útmenti kőnél is kevesebb volt neki. Ez a vérszomjas fenevad mesterien értette a gyilkosság minden fajtáját: golyóval, késsel, szemtől szembe — ha akadt olyan bátor legény, aki a nyomába eredt —, orvul és lesből, ha támadói olyan ravaszok és óvatosak voltak, mint ő. Féltékenységből lassanként kiirtotta a hegyekben rejtőző zsiványokat; az utakon kit ekkor, kit akkor, megölte régi ellenségeit. Sokszor vasárnaponként bement a falvakba, és a templom előtt a téren terítette le a nagymiséről kijövő bírót vagy a befolyásos földesurat. Már nem zaklatták, nem Üldözték. Politikai szenvedélyből gyilkolt csaknem ismeretlen személyeket, hogy biztosítsa dón fosénak, a kerület örök képviselőjének győzelmét. Egy közeli faluban élt azzal az aszszonnyal, akiért az első gyilkosságát elkövette, gyermekei körében jámboran és atyafiságosan, elcigarettázgatott a csendőrökkel, akik felsőbb parancsra nem bántották, és ha egy-egy hőstette után színlelnie kellett, hogy üldözik, néhány napot a hegyekben töltött, vadászott, és szenvedélyének, a lövészetnek hódolt. Hogy keresték a kedvét, hogy hízelegtek neki a járás előkelői a lakoma alatt. — „Tarisznyás, egy csirkecombot! Tarisznyás, egy korty bort!" Sőt, a papok is hátba ütögették hegyes höhö nevetéssel, és atyailag mondogatták neki: „Hej, Tarisznyás, nagy lókötő vagy te!" Don fosé, a választásokon tett szolgálataiért kegyelmet ígért neki. Tarisznyás, aki már öregnek érezte magát, és egy becsületes földműves nyugodt életére vágyott, engedelmeskedett a mindenható úrnak, azzal a gyerekes reménnyel, hogy minden barbársága, minden bűnténye sietteti a kegyelmet. De teltek az évek, minden csak ígéret maradt, és a bandita, aki makacsul hitt a képviselő mindenhatóságában, megvetésnek, vagy hanyagságnak tulajdonította azt. hogy késik a kegyelem. Az alázatosság fenyegetéssé változott, és dón fosé azt a félelmet érezte mely az állatszelídítöt fogja el a felbőszült vad láttára. A bandita minden héten fenyegető levelet küldött Madridba, fis ezek a levelek, egy vadállat véres mancsának ákombákjai, lidércnyomásként nehezedtek a képviselőre, és végül arra kényszerítették, hogy a kerületbe utazzék. ízléses borítólappal, érdekes és igen sokrétű olvasmánnyal vár vevőire. Naptári része hasznos és fontos tudnivalókkal van tele, mit kell tennie hónapok szerint az agronómusnak, a zootechnikusnak, a kertésznek, a kisállattenyésztőnek, a méhésznek stb. Pontos áttekintést nyújt a postai díjszabásokról, az adólevonásról. Változatos elmek, tarka és színes olvasmányok töltik ki anyagát. Az asszonyi szépség a legjobb dolog a világon A csallóközi Orfeusz (Bihari János művészete) Szélhámosok koronázatlan királya (terjedelmes érdekfeszltő írás minden idők egyik legnagyobb szélhámosáról) Aruló-e a bakonyi kanász? Csallóközi aranyászok Tizenöt éves a MATESZ Nagysikerű filmek Királyok bora — borok királya Hogyan születik a nótafa [Dankó Pista) Milyen tannyelvű iskolába Írassa a szülő gyermekét? A kolozsvári bíró Az asszony és az igazság (Karinthy Frigyes írása) Farsangi népszokások Palóc furfang ... és még sok minden más a rakétatechnikáról, a kínai hidrogénbombáról, az atommeghajtásü léghajóról, a rák gyógyíthatóságáról stb. Aki a hosszú téli estéken jól akar szórakozni, már most biztosítsa magának újságárusánál, vagy a CSEMADOK járási titkárságán a Hét kalendáriumát! Ara 8,— Kis. Minden CSEMADOK-tag Hét kalendáriumot vásároljon! Lapunk minden olvasója kezébe Hét kalendáriumot! A lakoma után a kert egyik sarkában beszélgettek: a képviselő udvariasan és szívélyesen, a bandita összeráncolt sz&tnöldökkel, rosszkedvűen. — Csak azért jöttem ide, hogy találkozzam veled — mondta dón fosé, hangsúlyozva, hogy milyen megtiszteletésben részesíti Tartsznyást. — Miért vagy olyan türelmetlen? Nem élsz jól, kedves Quico? Beajánlottalak a tartomány kormányzójának; a hatóság békén hágy ... Mit kívánsz még? Semmit és mindent. Az igaz, hogy nem zaklattak, de ez kevés; változhatnak az idők, és neki esetleg ismét vissza kell térnie a hegyekbe. Azt akarja, amit megígértek neki: kegyelmet. Az istenfáját! Félig valenciai tájszólásban, félig rossz spanyolsággal adta elő követelését. — Megkapod, barátom, megkapod. Néhány nap múlva a kezedben lesz. Elárasztotta szavat özönével, Ismerve ékesszólása hatalmát, amivel már nemegyszer elkábította ezt az üres fejet. Lassan-lassan megnyugodott a bandita. fó, várni fog; de csak egy hónapot, többet nem. Ha addig nem kegyelmeznek meg neki, többé már nem ír és nem szól semmit. Az úr képviselő, nagy ember, de a golyónak mindenki egyforma. j S ezzel a fenyegetéssel búcsúzva, • fogta karabélyát, és elköszönt a társa- j ságtól. Indult vissza falujába; még j alkonyat előtt haza akart érni, mert a j magafajta ember csak akkor jár éjjel; az úton, ha szükség van rá. I Vele ment a falu mészárosa, egy'\ nagy darab legény, erejének és ügyes- • ségének csodálója, aki, mint valami\ apród, mindenüvé elkísérte. j A képviselő álnok szívélyességgel: búcsúzott tőlük. A kocsi zötyögve haladt a virágzó I narancskertek között. Az öntözőcsa-\ tornák csillogtak, visszatükrözték az' édes délutáni verőfényt; a levegőben] az illattal, susogással áthatott tavasz j langyos lehelete áradt. • Tarisznyás elégedett volt. Százszor] megígérték neki a kegyelmet, de most j már biztosan. Kísérője és csodálója'. csendesen hallgatta. Az úton két csendőrrel találkoztak,| és Tarisznyás barátságosan rájuk kö-1 szönt. Egy kanyarban ismét feltűnt két] csendőr, és a mészáros nyugtalanul\ morcogott az ülésen. Mit keres itt: ennyi zsandár, ilyen rövid útszakaszon? A bandita megnyugtatta. Össze-1 vonták a járási karhatalmat a dón fosé j utazása miatt. De kissé odább egy harmadik csend-] érpárhoz értek, akik, mint az előb- \ btek, a kocsi nyomába szegődtek. A • mészáros nem állta tovább. Rosszat sejtett. Tarisznyás, még van idő! — I Ugorjon le, meneküljön a mezőn át j a hegyekbe. Ha nincs baj, éjszaka hazatérhet! ] Am Quico csak nevetett. j — Hajts, kocsis, hajts! A kocsi haladt tovább, mígnem hir-1 télén előugrott az útra tizenöt vagy\ húsz csendőr. Csak úgy rajzott a sok háromszögletű kalap; egy öreg tiszt vezette őket. Az ablaknyílásokon át acélcsövek meredtek a banditára, aki j mozdulatlanul és nyugodtan ült a helyén. — Tarisznyás, szállj ki, vagy meg-\ halsz! — kiáltotta a hadnagy. A bandita kiszállt kísérőjével, de még földet sem ért a lába, elvették a fegyverét. j Odaszólt a mészárosnak, kérte, hogy szaladjon vissza a községbe, és értesítse dón fosét. Tévedés lesz, valami j félreértés. A legény még látta, amint egy kö-' zeli narancsliget felé tuszkolják, az-\ tán a kocsi mögött felsorakozó csend-, őrpárok közt szélsebesen rohant visszafelé. Nem futott sokáig. A lakomáról egy bíró jött vele szembe lóháton ... Don fosét Hol van dón fosé?! A paraszt mosolygott, mintha fcitalálná, mi történt... Don fosé? Nos, alighogy Tarisznyás eltávozott, a képviselő lóhalálában Valenciába robogott. Lélekszakadva rohant vissza a ligetnek, de még oda sem ért, fehér, halvány felhőcske szállt föl a narancsfák koronája fölé, mint valami gyapotpehely, és nyomában egy sor dörrenés hallatszott, mintha szétrepedne a föld. Tarisznyást agyonlőtték. Mezei úton Jegenyék borítnak árnyat elémbe a keményre taposott mezei úton az ég kék tábláján sárga sörényét rázza a nap seregély csapat suhog el felettem jámbor hűséggel követ vén Bodri kutyám szederindák kínálják érett gyümölcsüket nedvük keserű szomjukat enyhíti rög-zuhatagok barnálló buckáin rozsdavörös szőrű vadnyulak szökdellnek én egy pillanatra meghajtok az élő mindenség tiszteletére e bozótos mező-rengetegben Tégy szabaddá engem (A 70 ÉVES FÄBRY ZOLTÁNNAK SZERETETTEL) Ö emberség tégy szabaddá engem hogy neved mindig idézni merjem hivatkozzak rád mint örök szépre térdelj velem e táj zöld gyepére ölelj magadhoz és el ne engedj legyek öledben ma újra gyermek te légy számomra bíztató vigasz mint parasztnak a viruló tavasz anyásán kedves és gyermek-szívű rendet-teremtő hófehér-színű virág arcodat mindig meglássam e zűrzavaros faj-sokaságban kísérj engem a halálos ágyig az örök csendű csillag-világig érted égjek hogy mindig maradjak nevedhez hűen ember-magyarnak ne nőjjön úrrá alázat bennem vértezz fel hittel hűséggel engem újítsam széppé megszakadásig reményemet mely elkísért máig ne legyen fekély rajtam a szégyen hogy én e korban hűtlen éltem. Csend Elém lép megnyúlt árnyakkal a hűvösödő alkonyat mint asztalon a friss kenyér sárgáll a hold a hegy fején cinkosan hallgatnak a fék akárcsak a tenger mélye micsoda némaságú csend tömörült köröttem össze csak a tücsök kontárkodik néha születő versembe. Nagy József: Szindbád A1 Ghaib szigetén, Mesebeli János sorozat (linómetszet) UTOLSÓ |13. Föld és víz ♦ | Kurtisz még soha életében nem I csapott ekkora botrányt. Hazatérve a munkából, Pavel bezár- I között a fürdőszobába. Eközben belfutott Kurtisz. Az ajtón keresztül kö♦ szönt Pavelnek, és megkérdezte: J — Sokáig tart még? | — Most mostam hajat. Üljön le, »mester, és kérjen Emmától könyvet ! a földöntúli életről. 1 Pavel zsebében Kurtisz a régi, már 2 ismert jegyzetfüzeten kívül egy újab♦ bat is talált. Ebben az új munkaköréivel kapcsolatos jegyzések szerepeltek. |A bokszer eltűnt a zsebéből. Kurtisz i tudta, hogy a fiú az ágy alá dugta. Jaz ezüstneműeket tartalmazó csomag, I melyet a fedélzetmester visszautasí- Jtott, szintén régen eltűnt, biztosan ♦ valamelyik kocsmában cserélt gazdát. Ia Tyerentyevtől kapott órát szintén jnem találta Kurtisz. De a kabát bérlése alatt valami ropogott. J Rövid tétovázás után Kurtisz gyor|san átment Enilna szobájába, és olló- Jval tért vissza, s két helyen felfej♦ tette a kabát bélését. Rettenetesen Í felbőszült, mert a bélés alól két celojfánba burkolt csomagot húzott elő, ♦ melyekben 25 rubeles bankjegyekben J800 rubelt talált. Ez ugyanaz a pénz jvolt, amit azzal adott át Pavelnek, ‘hogy továbbítsa Tyerentyevnek. Két-, száz rubel hiányzott. Ezt már elitta. Kurtisz kivörösödött a méregtől. Az asztalra dobta a felfejtett bélésű kabátot, rátette a két csomagot, leült és várt. Kurtisz valóban nagyon dühös volt, de még színészkedett is, mert ma különösen fontos beszéde volt Pavellel, s elhatározta, hogy ezzel is sakkban tartja a fiút. Pavel kipirultan, törülközővel a fején ugrott be a szobába. Már az ajtóból észrevette a felfejtett bélésű kabátot, aztán a kivörösödött Kurtiszra nézett, és megjegyezte: — Soha nem gondoltam volna magáról ... a legjobb barátját kikutatni... Kurtisz ökölbe szorított kézzel ugrott fel. — Kutatni?! Majd megmutatom én neked, te gazember! Ordított, mint a sakál, a lábával nagyokat dobbantott. Pavel szokása ellenére nem kötözködött. Miután kidühöngte magát, az öreg a szívéhez kapott, és lerogyott a székre. Pavel kiszaladt a konyhába egy pohár vízért, megitatta, maid csendesen így szólt: — Hát érdemes tönkretenni magát ezekért a vacak papírokért? — Aljasul becsaptad Tyerentyevetl — kiáltott az öreg. — De minek neki a pénz? És hova rejtette volna? Kurtisz megint ordítani kezdett, ám hamar belefáradt, és csendesen folytatta. — Jól van. Most már végképp tudom, miféle vagy. Ma nem azért jöttem hozzád, hogy veszekedjek veled, te késztettél rá. Barátilag akartalak megkérni valamire, de most már követelhetem is. Pénzt is akartam adni, persze nem annyit, amennyit elloptál. Mondjuk a felét. De kétszázat már megkaptál, igaz? — Mondjuk — egyezett bele Pavel. — Adja ide a maradék háromszázat. — Talán megkérdeznéd, hogy miért kapod? Pavel leült a székre. — Emlékszel, egyszer kérdeztem tőled, hogy jártál-e Novotrubinszk környékén? — Kérdezte? Nem emlékszem. — Talán csak akartam kérdezni. Jártál arra? — Könnyebb, ha azt kérdezi, merre nem jártam. — Novotrubinszkbe kell menned. — Hát a munka? — Kilépsz. Pavel nem tudta leplezni örömét. Akkorát csapott az öreg vállára, hogy az felszisszent. — Maga nem elveszett ember, Kurtisz. Ügy látszik, magára is hat a tavasz. De mi a fenét csinálok ott? Kurtisz úgy tett, mintha nem hallotta volna a kérdést. — Mondd — kérdezte csendesen —, áprilisban van még ott hó? — Attól függ, hol. Miért, csak nem tavalyi hóra van szüksége? Kurtisz elővett egy iskolai atlaszból kitépett térképlapot és egy sötétbarna foltra mutatott. Ujja hegye a Megjelent a HÉT 1968 évi kalendáriuma TÖRÖK ELEMÉR űj versei
