Szabad Földműves, 1967. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)
1967-10-07 / 40. szám
JÖL SZEREPELTEK TOPOEClANKYBAINT a kisállattenyésztők, de... A Területi Fajtanemesítő Intézetnek azt az elhatározását, hogy idén Toporéiankyban megrendezzék a hatodik állatmintavásárt és kiállítást a kiállattartó nagyüzemek és az aprótenyésztők annál inkább is örömmel fogadták, mert számukra nagyon megtisztelő helyet szántak ebben a nagyszabású akcióban. Tény, hogy a tavaly Prerovban megrendezett országos kiállításon a legjobb helyezést elérő szlovákiai kisállattenyésztő gazdaságok nagyban hozzájárultak a mostani rendezvény jó színvonalához. Nem jogtalanul kapták a legjobbaknak kijáró arany-, ezüst- és bronzérmeket. * Persze, egy kiállításon nem nyerhet mindenki. De a gazdaságok szempontjából már az is a nagyraértékelés jele, a tenyésztés színvonalának elismerése, hogy TopoICiankyban szerepelhettek. Viszont az is igaz, hogy nem minden egyes kisállattenyésztő gazdaság vehetett részt e kiállításon, bár tenyészanyaga megütötte a kívánt színvonalat. Az otthon maradottakat sajnos, most nem értékelhetjük, azaz nem ünnepelhetjük, de ígérjük, hogy későbben, más alkalommal fölkeressük őket is. Nem véletlen tehát, hogy az állatok legnagyobb csoportja a baromfiállomány öt arany-, négy ezüst- és ugyancsak négy bronzérmet vitt el. Ha az értékelést a nagyállatok, vagyis a szarvasmarhák és a sertések eredményeihez hasonlítjuk, azt kell mondanunk, hogy a kisállattenyésztők nagyon jó értékelést értek el. Kedvező eredménnyel dicsekedhetnek továbbá a juhtartók is, melyek három arany-, három ezüst- és három bronzérmet kaptak. Nagyban emelte a színvonalat az egyéni kisállattartók népes csoportja, akik a nyulak, a kaparó-tojó baromfiak és a prémesek különféle fajtáit és változatait kínálták megvételre. A szövetség szakemberei szíves felvilágosítással szolgáltak az érdeklődőknek. Szemlélődés közben két jelenségre figyeltem fel. Bállá László mezőgazdasági mérnök, az Ipolysági Mezőgazdasági Műszaki Középiskola tanára nagy érdeklődéssel olvasgatta a különféle keresztezésű kaparóbaromfi ketrecekre akasztott fejlapjait s a tanulságos részleteket szorgalmasan lejegyezte, hogy odahaza kimerítő választ adhasson a kérdezősködő tanulóknak, mert az új fajtákkal kapcsolatosan a tankönyvekben egy árva sor sem található. Tény, hogy erre a kiállításon gondolni kellett volna. A rendezőbizottságnak vagy pedig a kiállítóknak nyomtatott anyaggal — prospektussal — kellett volna szolgálniuk A kiállítás vezérkara: Magercák elvtárs a Földművelés= és Élelmiszeripari Megbízotti Hivatal állattenyésztő osztályának vezetője, Mozola elvtárs a Területi Fajtanemesítő Intézet igazgatója és a többiek tanácskozás közben. a látogatókat, hogy a jegyezgetések helyett jobban megfigyelhessék a kiállított anyagot. Ez főleg a mezőgazdasági ifjúság napján lett volna nagyon fontos, amikor a mezőgazdasági iskolás ifjak nézelődtek a kiállításon. A prospektus nagyban segítette volna őket a lényeg megértésében. Összetalálkoztam továbbá Szikora Istvánnal, a palásti szövetkezet elnökével és munkatársaival, akik a nutriákat mustrálgatták. Egymásközt meg is jegyezték, hogy szövetkezetük nutria állománya is megüti a kiállított tenyészanyag színvonalát s terjedelme népgazdasági szempontból talán ennél értékesebb, mégsem kerülhettek prémesállataikkal Topoléiankyba. Hiába, ilyen a sors keze! S még egy megjegyzés a kiállító gazdaságok felé. Többen nagyon kézenfekvő termelési eredménnyel dicsekedhettek, nemcsak a kiállított, hanem az állomány egészénél. A propaganda szempontjából ezt mégsem használták fel kellőképpen, főleg ami a dolog üzletkötési oldalára vonatkozik. Nagyon helyes lett volna, ha például a kiállítók mindegyike — akár az Orföldi Állami Gazdaság — nagy táblán tudtára adták volna a közönségnek, hogy milyen nagy állománnyal dolgoznak, hány darabot adtak el, milyen a pénzügyi hasznosságuk s hány darabot értékesítenek a közeljövőben. Többen céltalanul bolyongtak az egyes ketrecek körül, keresve az egyes állományok felelőseit, hogy érdeklődjenek, átadják megrendeléseiket, de sokszor nem volt kivel megbeszélni a dolgot, mert hát a frissítőket mérő sátrak közelében, hogy úgy mondjam, kellemesebb volt a tanyázás. Egy elmésen megszerkesztett propagandatábla, rajta egy levélszekrénykével, ahová az érdeklődők bedobják megrendeléseiket, jó szolgálatot tett volna, a megbízottak onnan naponta összegyüjthették volna a megrendeléseket. A választ természetesen írásban is meglehet küldeni az üzletfeleknek. Hiába, manapság az üzletkötésnek minden válfaját ki kell próbálni. Különösképpen ilyen alkalmakkor, amikor kedvező lehetőség kínálkozik a pénzszerzésre. Barta István, a tornaijai szövetkezet baromfitenyészetének vezetője, állandóan friss vízzel látja el az állatokat, Olyan ez, mint a sorsjáték Topoféiankyhan a tornaijai szövetkezet tojóbaromfi-szaporító tenyészete is magára vonta a látogatók figyelmét. Igaz, ez az állomány nem nyert érmeket, mégis azt kell mondanunk, hogy megüti az átlagosnál jobb színvonalat. A kakasokat a Hontianske Moravcei szövetkezet ismert tenyészetéből vásárolták, mely a „Filip“ vérvonallal idén elnyerte az ezüst érmet. A tojók a tornaijai szövetkelúak. A keresztezést LB-FXNH- zet neveltjei, NH-NDK vérvona- NDK kombinációban végezték s a keresztezettek nem kevesebb, mint 231 tojást raktak. Az egész állományban 2300 tojót számlál a szövetkezet, melyen belül A, B és C tenyészettel foglalkozik. A bizottság értékelése után néhány szó erejéig elbeszélgettem Barta Istvánnal, a szövetkezet baromfifarmjának jóhírű vezetőjével. — Nem bántja, hogy itt nem érhette el a bronzot, mint Píerovban? — Ahogy vesszük. Állományunk hasznosságra és küllemre nézve jó, ez megnyugtató, s hogy nem értünk el helyezést? Néha bizony elkerüli az embert a szerencse. Ebbe bele kell nyugodnunk. Különben olyan ez, mint a sorsjáték, egyszer sikerül, másszor nem. Végeredményben az a fontos, hogy a szövetkezetnek meglegyen a haszna, e téren pedig nincs ok a panaszra.
