Szabad Földműves, 1967. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)
1967-07-08 / 27. szám
CSONTOS VILMOS: Első versem megjelenésének története — ÉLETRAJZI RÉSZLET — Aratás után folytattam a munkát Léván, Üjfalussyéknál. A Kopai utcában kaptam lakást Protylvodáéknál, ahol rajtam kívül mér egy hentes, diák, vaskereskedő-segéd, pék bérelte a termetes Protyivoda néni első szobáját, ahol én Is ágyhoz jutottam. Igen, öten béreltük a lakást. Mivel a diák — egy tanítóképzős cseh fiú — esteienként tanult, lehetőség nyílt számomra is az olvasásra. Nemcsok néni újságos bódéjában akkor már felfedeztem a Nyugat című magyarországi folyóiratot, s ugyanott a Korunk c. Kolozsvárott megjelenő világnézeti és irodalmi havi szemlét is, s ezeket példányonként vásároltam. Volt hát olvasnivalóm. Mindkét lapban hemzsegtek a műszavak, sehogysem okosodtam ki belőlük. Valakivel meg kellene ismerkednem, aki eligazítana a mélyebb tartalmú írások között. A Bars című. helyi lapot is olvastam, és arra gondoltam, hogy a szerkesztőségben bizonyára akadna valaki, aki segítségemre lenne. Elhatároztam, hogy szerencsét próbálok az újságnál. Nemcsok nénivel már jó ismeretségben voltam, tőle tudtam meg, hogy a Nyitrai-féle könyvkereskedésben van a Bars szerkesztősége, de még a nyomdája is. Tehát oda kell mennem, gondoltam. Üresen nem állíthatok be, lemásoltam hát néhány versemet, s bemerészkedtem az üzletbe. — A Bars szerkesztőjét keresem — motyogtam. — Mit parancsol? — állt elém egy magas férfi. — Verseket hoztam, szeretném, ha elbírálnák. — Továbbítani fogom dr. Kersék főszerkesztő úrhoz, s a válaszért egy hét múlva eljöhet. Nehezen teltek a napjaim, azt hittem a hétnek sohasem lesz vége. Végre ezt a választ kaptam: — Dr. Kersék azt üzeni, hogy keresse fel személyesen Ladányi utcai lakásán. Ügyvédi cégtáblájáról könynyen rátalálhat. Kellemes kábulatban botorkáltam a műhely felé. Másnap — vasárnap lévén — szorongva indultam a Ladányi utcába, féltem, hogy Kerséket nem találom otthon. A doktor úr azonban otthon volt, s szívesen fogadott. Nyomban faggatni kezdett: — Mióta ír verseket? Hamarjában nem tudtam, hogy mit válaszoljak, de azután csak kicsúszott a számon: — Gyerekkorom óta. — Milyen iskolái vannak? — Öt elemit jártam. Mintha kissé meghökkent volna, rám meredt és a szemembe fúrta tekintetét. Rövid szünet után azonban folytatta: — Ügy tudom, asztalos. — Igen, asztalossegéd vagyok. Kérdések hosszú sora következett, * * jut * jmr s jmr s jmmr s jaw * * jamr jT a s a válaszaimból kihámozódott életem története. Aztán Kersék kezdett beszélni. — Olvastam a verselt, ne nehezteljen meg, de egyelőre nem mondhatok véleményt. Látom, senkitől sem kapott tanácsot a versírással kapcsolatban, s magának pont arra van szüksége. Ha akarja, segítségére leszek. El kellene jönnie hozzám — mondjuk vasárnaponként egy rövid órácskára. Sokat kell tanulnia, ha költő akar lenni, de higgye el, megéri. Pótolnia kell azt, amit az iskolák nem adtak meg. Ugye megért engem? Jó óra hosszat töltöttem Kerséknél. Amikor távozásra készültem, még arra kért, hogy ezután minden újabb versemet mutassam meg neki, szeretné figyelemmel kísérni fejlődésemet. Már a kilincsre tettem a kezem, amikor hirtelen eszébe jutott valami, s arra kért, hogy várjak egy pillanatra. A belső szobába sietett, s pár pillanat múlva egy könyvvel a kezében tért vissza: — Édesapám Templomcsend című verseskötete. Magának adom, lapozgassa majd, ha Ideje engedi. Azután kezet nyújtott. A műhelyben a mestertől tudtam meg, hogy dr. Kersék édesapja is költő volt, s alig egy éve halt meg. Sok verset és színdarabokat is írt, s több könyve jelent meg, sőt dalait is éneklik. Az „Ezüst tükrös kávéházban“ című dalt, amit szintén Kersék írt, — magam is ismerem. Hálás voltam a sorsnak, hogy Kersékhez vezérelt. Szinte új életkedvet csordftott belém ez a találkozás. A következő vasárnap Kersék már nem az irodában, hanem a szobájában fogadott. Lassan megismertette velem a magyar irodalom élő költőit, s amikor megtudta, hogy állandó olvasója vagyok a Nyugatnak, megdicsért. Többek közt Bányai Kornélról is beszélt, aki — úgymond — lévai gyökér. Verseiből is olvasott fel, s ha látta, hogy bizonyos kifejezések homályosnak tűnnek előttem, nyomban magyarázni kezdte az összefüggéseket. Beszélt az értelem és az érzelem közti különbségről, példákat keresett Kosztolányi és Babits verseiből. Ezek a magyarázatok újak voltak előttem. Valahányszor jöttem vagy távoztam a Kerséklakásról, ügy éreztem; a főiskola küszöbét léptem át. • Egy vasárnap azzal lepett meg, hogy egyik versemet közli a jövő heti Bars-ban. Nem akartam hinni a fülemnek, s mint akit a napbanézés elkápráztat, enyhe szédülést éreztem. Kínos várakozással teltek a napok. Végre mégiscsak vasárnapra virradtam. Siettem, hogy első lehessek Nemcsok néninél a Templom utca sarkán, nehogy megvásárolják a Barsot, mire odaérek. Pár perc múlva kezemben volt a lap, amit ügyetlenül kétszer is kiejtettem a kezemből, amíg ráakadtam a nyolcsoros kis versikére, s alatta a nevemre. Betűzgettem a verset és egyszerre azt éreztem, hogy az újságra koppan a könnyem. Elfordultam, hogy meg ne lássák a könnyeimet. Ácsorogtam a közelben, nem tudtam hová lenni határtalan boldogságommal. Szerettem volna minden Barsotvásárlónak bemutatkozni: én vagyok az a költő, aki ezt a kis verset írta. Kezdtem figyelni az embereket: olvassák-e a versemet, megtalálják-e? A legtöbben ahogy megvették a lapot, azt összehajtva a zsebükbe tették. Tehát nem kíváncsiak a versemre ... Hogy is tudhatnák, hogy itt állok, s azt lesem, hogy milyen hatást vált ki a versem? Mintha a torkomat szorítaná valami: nem kell senkinek a vers, állapítom meg. Valaki mégis szétnyitotta az újságot, talán pont a versemnél... Távolabb álltam, nem láthattam meg, mit olvas. Ismét elöntött a forróság: talán mégis elolvassák ... Ilyen kétségek közt botorkáltam a lakásomra, s ott az asztalra teregettem a Barsot, néztem sokáig a verset és egyszeriben igen igen szomorú lettem. Arra gondoltam, hogy csupán magamnak és Kerséknek kedvesek a verseim. 1929. február 10-én történt ez, s ezen a napon se írni. se olvasni nem tudtam. CSONTOS VILMOS: A BARÁZDÁBAN Itt írtam a legelső verset, Kérges kezű apám nyomában, A barázdában. Bajuszom már serkedni kezdett, Búcsúzni mikor megálltam, Künn a határban. Lehet annak már húsz éve. A kaszát, kapát félre tettem, S asztalos lettem. Gyalum sikoltott, a fűrészre Hajolva halkan énekeltem. És költő lettem. A műhelyben ha fogy a munka, Ojra kapát fogok kezembe, S mezőre menve, Lelkem új dalra gyújtja A lángoló pipacsok kedve, S megrészegedve, Míg a parasztok magot vetnek S magasan kis pacsirta szárnyal: Üj, tüzes nyárban, írom újra a verset — szebbet, Mint azt az elsőt, apám nyomában, A barázdában. 1945 béből gyufát vett elő, és háttal fordult a szélnek. Figyelmes tekintete végígpásztázta az utat, és miután semmi gyanúsat nem észlelt, elindult a közeli villamosmegállóhoz, ahol már néhányan várakoztak. Utolsónak szállt fel a második kocsiba, de amikor a villamos felgyorsult, hirtelén leugrott, befordult egy -mellékutcába, és nyugodt nemtörődömséggel folytatta útját. Vagy húsz percig járta az utcákat, majd megállt egy magas deszkakerítéssel körülvett ház előtt. Még egyszer körülnézett, és csak ezután nyomta meg a csengőt. Az udvarban ugatni kezdett egy kutya. Néhány perc múlva léptek hallatszottak, és egy álmos hang ingerülten kérdezte: — Ki az? — Nyissa ki! Az áramszolgáltató technikusa vagyok. — Mit akar? — Ne féljen, nem eszem meg. Ellenőrzés. Ebben a körzetben áramelfolyást észleltünk. A kutya még mindig ugatott. — Miféle elfolyást? Hülyeség. Jöjjön nappal. — Akkor hát kénytelen leszek rendőrrel visszatérni... Csak magának lesz rosszabb. A fenyegetés megtette a hatását. A ház gazdája rászólt a kutyára. A kiskapu kinyílt, és az éjszakai vendég besurrant az udvar sötétjébe. A gazda gyorsan becsukta az ajtót, és az áramszolgáltató vállalat ellenőre után sietett. — A belső vezeték rendben van? — érdeklődött a technikus. — Biztosan ... — Megnézem A technikus letette a táskáját, figyelmesen megnézte a villanyórát, megtapogatta a plombát, majd elővéve jegyzetfüzetét, valamit beleírt. Ezután következett a vezeték átvizsgálása. Végigjárta mind a három szobát, Végül nagy megelégedéssel leült a konyhában. Egyáltalán nem zavartatta magát. Enyhén szólva, udvariatlanul viselkedett. Két-három perc csendben telt el. Mindketten hallgattak. A gazda, úgy látszik, nem akarta megtörni a csendet, és egyre nyugtalanabbul tekintgetett váratlan vendégére. A jövevény rágyújtott. Láthatóan nagyon tetszett neki itt, és nem sietett. Persze észrevette a házigazda zavarát, és mintha élvezte volna is a helyzetet. Végre megszólalt, s kérdésében a házigazda nem érezhetett mást, csak gúnyt. — Na, hogy van? — Jól. Befejezte már a munkáját? — kérdezte ingerülten a háziúr. — Nem valami vendégszeretően fogad! — Az idő nem alkalmas vendégfogadásra. Ha nincs több kérdése, nem tartóztatom tovább — vágott vissza szárazon a gazda. — De vannak kérdéseim. És nem is akármilyenek — folytatta gúnyosan a technikus. — Hallgatom. — Például nem tudja véletlenül, hogy most hol lakik ... Leonyid Krug? A név hallatára a ház gazdájának elállt a lélegzete. Kis idő múlva erőt vett magán, és mérgesen válaszolt: — Nem ismerek ilyen nevű embert. — Kár. Pedig nagy szükségem lenne rá — jegyezte meg egykedvűen a vendég. A gazda nem tudta, mit tegyen. Bambán meredt „az áramszolgáltató vállalat emberére“, és hallgatott. Ekkor a technikus kivett a kabátzsebéből egy öngyújtót, feltűnően forgatta a kezében, mintha gyönyörködne benne, és kétszer, háromszor felkattintotta. A szikrák sugárban ömlöttek a bélre, de az nem gyulladt meg. A technikus ránézett a gazdára, és megkérdezte. — Nincs egy kis benzinje? — Autóbenzin megfelel? — kérdezett vissza izgatottan a gazda. — Repülőbenzin jobb lenne. — Az nincs. — Akkor adjon autóbenzint. A gazda nem bírta magát tovább türtőztetni, és a technikushoz rohant. — Bocsásson meg, de bizonyára megérti... — Izgalmában nem találta a megfelelő szavakat. — Az önuralma irigylésre méltó — vágott közbe a technikus. — Ismerkedjünk meg. Engem Zarokovnak hívnak — és a gazda felé nyújtotta kezét. i — Gyembovics Jan Jevgenyevics — mutatkozott be a gazda. — Ez az eredeti neve? — Igen. — Ha jól tudom, magát még negyvenegyben szervezték be. — Pontos adatai vannak. — És negyvenhét óta nem dolgozott? — Nem. — Na, majd most bepótoljuk. Én éppen azért jöttem ebbe a városba, mert maga idevalósi. Ki lakik még a házban? — Senki. Nőtlen vagyok. — Nagyszerű. De most gyerünk aludni. In ott alszom — mutatott Zarokov a sarokszobára. A gazda ágyat vetett vendégének, aki nagyon fáradt volt, és türelmetlenül várta, hogy lefekhessen, hogy kinyújthassa elgémberedett tagjait, és lehunyhassa szemét. — Ne keltsen fel. A házba ne engedjen be senkit. Majd holnap mindent megbeszélünk! — Jó éjszakát! — köszönt el Gyembovics, és kiment a szobából. Zarokov bezárta utána az ajtót. Gyembovics belesett a kulcslyukon, és látta, hogy a vendége fáradtan levetette a kabátját, a jobb hóna aló! kiemelt egy ügyesen felfüggesztett pisztolyt, és a párnája alá dugta, aztán ahogyan volt, ruhástul lerogyott az ágyra. Gyembovics óvatosan kiegyenesedett, és átment a saját szobájába. (Folytatjuk) Az idei dévényi ünnepség minden eddigit felülmúlt. Sokáig emlékezetes marad mindazok számára, akik résztvettek rajta. Ott láthatták a nagy béke-manifesztáción Antonín Novotn^, köztársasági elnököt, s Alekszej A. Leonov, szovjet űrhajóst. A Balti Tengerészek Dal- és Táncegyüttese bravúros vendégszereplésével elbűvölte a száz-ezres közönséget. Töth D. felvétele Széljegyzet a zobori filmfesztiválról A Nagy Októberi Szocialista Forradalom jubileumi évében végétért a hagyományos Dolgozók Filmfesztiválja, amelyre immár 18-adszor került sor. Neuruher elvtársnak, a nyitrai Tatra filmszínház vezetőjének szavai szerint az idén valóban kedvező volt a mérleg. Tizenegy filmet vetítettek. A filmfesztivál Tolsztoj híres regényének filmváltozatával, a Háború és béké-vel kezdődött, melyet Szergej Bondarcsuk rendezett. Ezt követte a derűs francia filmvígjáték, a Viva Maria. Ezután a muzikális jellegű hazai film, Tá naSa písniéka Éeská következett, Zd Podkalsky rendezésében. Majd Sidney Lumet rendezte angol film, a Domb került sorra. A lengyel filmtermelést a Marika és Napóleon képviselte Leonard Buczkowsky rendezésében. A Vittorio de Sica novella-mozaik filmjében — a Tegnap, ma és holnap ban — Sophia Lorent és Marcello •' Mastroianni főszereplőket láthatta a közönség. Horst Seemann filmjét (NDK), a Nászéjszaka esőben-t a szombati kettős filmelőadás követte, melyben az Egy magyar nábob és Kárpáthy Zoltán Jókai-regények filmváltozata került bemutatásra., A Dákok című román—francia koprodukciós filmmel zárult le a fesztivál, amelyet Sergiu Nicolascu rendezett. Néha megeredt az eső, így az olasz filmet a fesztivál után is levetítették. — Eleinte a francia film vezetett — újságolta a mozivezető, Neuruher elvtárs —, több, mint 8000 látogatóval, de a Jókai-regények filmváltozata esetében, 12 korona helyár mellett is 14 000 nézőt vonzott. E két film volt a zobori filmfesztivál győztese. Hát igen! Megérdemelten győzött a magyar filmgyártás e két remeke. Gördülékeny, friss a történet, mint maga a Várkonyi-rendezés, no és a színészek alakítása külön dicséretet érdemel. Bessenyei Ferenc báró Kárpáthy János, Darvas Iván, Kárpáthy Abellinno, a haszonleső „örökös“ alakjában valóban maradandót alkottak, de hiszen fel is vonult a filmben a legjobb magyar színészgárda Ruttkay Évától Bitskey Tiborig, vagy Sulyok Máriától Básthy Lajosig. Nekünk Szlovákiában kedvesek voltak a bratislavai részletek, a Vár régi képe, a Redoute bálja és a többi jól sikerült részlet, hiszen a regény cselekménye nagyrészt Szlovákia fővárosában játszódott le. Hiszen Mayer Fanny egy „jóhírű“ család liliomlelkű leánya volt, aki Pozsonyban élt. Igen szépek azok a részletek is, amelyeket a vöröskői várban pergettek le, melyeknek lépcsői sokszor visszhangoztak a magyar színészek lépteitől. A film pompás színeit (az égő csárdánál, vagy a dunai árvíznél különösen érvényesültek), Nyitrán egyfelől a kibúvó telihold, másfelől a kivilágított nyitrai vár egészítették ki, feledhetetlenné téve ezt a langyos júniusvégi éjszakát. Koniková pénztárosnő ilyképpen vélekedett a filmről: — A nézőközönség teljesen a film hatása alatt állott, de joggal mondhatom, magam is régen láttam ilyen szép filmet. Ha ilyen filmeket hozunk be külföldről, igazán nem lesznek gondjaim, ami a pénzügyi terv teljesítését illeti. A filmvetítés előtt filmküldöttség köszöntötte a nézőközönséget. Dallos Szilvia filmszínésznőt már jól ismerjük az Üj Gilgámesz című filmből. Hanusz László, a debreceni filmvállalat igazgatója volt a másik küldött. — Négyszer jártam már Csehszlovákiában — mondotta örömmel a filmszínésznő és írónő —, de úgy vélem, itt, a magyar film vetítésekor láttam a legnagyobb közönséget. A dolgozók filmfesztiválja is igazolta, hogy szocialista filmművészetünk valóban magasszintű. M. L. Különös klubokat alakítanak az emberek világszerte. Ebben a néhány sorban csak egy kis részükről számolhatunk be. Az ALACSONYAK KLUBJA, 40 tagú és Madridban működik. Fö célja, hogy tágját számára fenntartsa az első sorokat az érdekesebb színelöadásokon és hangversenyeken. Az ALTEREGOK KLUBJÁT Különös New Yorkban alakították meg. Tagja csak az lehet, aki nagyon hasonlít valamelyik híres személyiséghez. A klubban 11 „Eisenhower" és 7 „Churchill" van. A KOPASZOK KLUBJA a Német Szövetségi Köztársaságban alakult meg. Á vezetőség többek között azt követelt a hatóságoktól, hogy a betegpénztárak utaljanak ki tngyenparókát mindazoknak, akik 40 éves koruk előtt megkopaszodnak. klubok Az AGGLEGÉNYEK klubját Hollandiában — egy P. J. Koot nevű klubtag Javaslatára —■ politikai párttá szervezték át. Az „agglegény párt" indult a parlamenti választásokon. „Tapasztalatom szerint — mondja Koot — Hollandiában sok agglegény él, akik ideális életformának tekintik az agglegénységet és harcolni is készek érte." Az ELVÁLTAK KLUBJÁNAK központja New York-ban működik, kirendeltségeit 30 amerikai városban szervezte meg. A befolyásos klub a válási törvény módosítására törekszik. Elsősorban azt a szabályt akarják eltörölni, mely szerint a tartásdíj nemfizetéséért börtönbüntetés jár. Az ANYÓSVÉDÓ KLUB Argentínában alakult meg. Tagsága 137 fö — akik el vannak ragadtatva anyósuktól. A SZENVEDŐ FÉRJEK KLUBJA 70 éve alakult meg. A klub tagjai olyan férjek, akikkel feleségük rosszul bánik. Legutób bt kongresszusukon csak húsz papucsférj jelent meg. A többiek írásban mentették ki magukat. Mentségük azonos volt: „Nem mehettem, mert a feleségem nem engedett." A SÉTÁLÓK KLUBJA a Német Szövetségi Köztársaságban alakult meg. Tagjainak bizonyítaniuk kell, hogy az év folyamán legalább 300 órát sétálnak. A LEGINTELIGENSEBBEK — vagy talán a legbeképzeltebbek — KLUBJA Angliában alakult meg 1945-ben. Minden jelentkezőnek legalább 128 pontot kell > megszereznie tesztek és intelligenciavizsgák alapján ... Eddig háromezren tették le sikerrel a vizsgát. A klubtagok szerint Kopernikusz csak 105 pontot szerzett volna. M. Sz. SZABAD FÖLDMŰVES 19B7. július C, 7
