Szabad Földműves, 1967. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)
1967-09-23 / 38. szám
Hat vadász hét nap alatt A plakátok azt hirdették, kettős ünnepre készülnek a faluban. Nyárvégi szombat délután ünnepli a közös az aratás befejezését, s ezen az estén nyitják meg ünnepélyesen az új vendéglőt. Mivel az eddigi szűk, sötét lyukban talán legtöbbet a vadászok szorongtak, örömükben vállalták, hogy a megnyitón úgy éjféltájt olyan őzpörkölttel lepik meg a falu népét, hogy sokáig emlegetni fogják. Közönség-csalogatóként a rendezőség rá is nyomtatta a plakátra a vadászok föláfánlását. Akár hiszik, akár nem, Nyárfáson nem olvasták a kultúrműsor számait olyan áhítattal, mint az őzpörkölt szót. Sokaknak már előre összefutott szájában a nyál. — Ez aztán igen — mondogatták. Mégsem puskahordók a mi vadászaink. A hat vadász többször éjfélbemenően gyülekezett. Pontos haditervet dolgoztak ki az áldozat elejtéséről. Mivel a megnyitásra váró vendéglőben hatalmas hűtőszekrény ágaskodott, már egy héttel az ünnep előtt hozzáláttak a szelíd vad elejtéséhez. Kakaskukorékoláskor indult a hajsza, és esthajnalkor folytatódott. Már negyedik napja jártak árkotbokrot, de őznek még a nyomát sem látták. Mivel az asszonynép is kezdett háborogni, hitvesi hűtlenséget emlegetve, újból összeült a társaság. A vadászgazda jutalmul két liter gyöngyöző szilvapálinkát ígért annak, aki meglövi az őzet és ezzel megmenti a már veszélyben levő vadásztársaság becsületét. Ojból eltelt két nap. A vadászfeleségek már válással fenyegetőztek. Sajnos, a száraz nyárban a plakátokat nem mosta le az eső. így az özpörkölt szó kötelezett. Menni kellett hát. Pista meg Béni a saját szakállukra már hajnali háromkor botorkáltak a határ felé. Szótlanul ballagtak a cukorrépa-tábla szélén. Egyszeresük a bagolyfülű Béni valami neszre lett figyelmes. Vadász-szíve hevesebben kezdett dobogni és leemelte fegyverét. — Mi az? — kérdi a társa. — Pszt... valami mozgást hallok — súgta Béni. Kisváratva valójában látták, hogy homályos pont mozog a tábla másik végén. — Két oldalról kerítsük — súgta Pista. —■ Mit gondolsz, hányas lehet? — szólt Béni mielőtt elváltak. — Majd meglátjuk. A két izguló vadász hason csúszva igyekezett megközelíteni a várva várt zsákmányt. Lassan haladtak előre és a har-A VAüaSZ 4 * HA! AS7 mattól nedves dús répalevelek jólesően simogatták a lázban égő arcukat. Kisváratva elhangzott Pista füttyjele. Béni feltérdelt és azt vette észre, hogy a szürkén sötétlő pont egyre magasabbra nő. De akkor már eldurrant a lövés, amelyet egy sikoly követett. A két vadász ijedten kezdett rohanni az őz felé. Ügy látszik a lövés nem talált, a „zsákmány“ ott állt, s reszkető kezekkel szorongatta a kapát. Pistának és Béninek földbe gyökerezett a lába. Csak akkor ocsúdtak fel, amikor Mari néni átkozádni kezdett, és oda küldte őket, ahonnan nehéz visszajönni. A puskások hiába kérlelték, a kendős őz csak mondta a magáét. A két póruljárt vadász sokáig kérlelte Mari nénit, hogy ne említse senkinek a történteket. Mari néni ráállt, de azért mégiscsak elmondta az esetet a közös elnökének. A szövetkezet feje, aki szintén vadász volt, nagyon bosszankodott társai baklövésén. De azért Mari nénit megnyugtatta, s megígérte, hogy alaposan megmossa a két vaksi fejét. EGY A NEGYVENHÉT MEGMENTETT KÖZÜL A csongrádi Május 1 vadásztársaság ez évben összesen 47 őzgidát mentett meg a pusztulástól, a kaszálógépek lekaszabolásától s az árterületekről. Ez a lencsevégre kapott bámuló gida „kitüntetésben“ részesült. Pintér István vadászmester őt szemelte ki a többi közül, hogy részt vegyen a Csongrádi Napok alkalmából megrendezett vadászkiállításon. (N. Kovács István {elvétele) Mi okosat lehetne itt tenni? — kezdte törni a fejét az elnök. Végül valamit kiagyalt. Mi történne, ha egy borjúnak eltörne a lába? Eltört már máskor is. Kinek mi köze hozzá?! Közben más hír is érkezett. A kisállattenyésztö szövetség elnöke a vadászbecsület megmentésére felajánlott egy kecskebakot. Annak van szarva is, esetleg meg is lehet kötni, hogy biztosan sikerüljön a lövés. A két elnök összedugta a fejét, s végül kisütötték, legjobb lenne a kecskehúst a borjúéval keverni. Már mindenki belenyugodott a megvált őzt at hat at tanba, csak a vadászgazdát bosszantotta a kudarc. így aztán szombaton hajnalban hat vadász és hat önként vállalkozó hajtó indult bakot lőni. Már lejárták a lábukat, de nyomát sem látták a keresett őznek. — Ekkora szégyent! — bugygyant ki a vadászgazda száján hazafelé menet. — Hű a nemjóját — kapta le a puskát hirtelen a válláról egy hórihorgas. Aztán célzott és eldurrant a sörétes. Mindnyájan csodálkozva néztek a többiektől jó fél fejjel kimagasló Lacira. — Megvan! Megvan! — kiáltott amaz és betörtetett a csatornádéba. Valóban a zöld tengerben utolsókat rúgta egy hatos bak. Megvolt az öröm, s díszmenetben vonultak a kocsmába áldomást inni. Laci volt a nap hőse. Mindenki vele akart koccintani. Talán még a kecske és borjú is eljön gratulálni, ha tudnák hogy a két méter két centire nőtt vadásznak köszönhetik életüket. Egész nap ürítgették a poharakat. Estefelé aztán egymást túlkiabálva nekiláttak az őzpörkölt elkészítésének. A hatalmas serpenyőbe belekerült minden jó, hogy ízletes legyen a falat. Közben előkerült a kékesfehéren csillogó kisüsti, a vadászgazda ajándéka, és azzal öblögették a torkukat. Végül a nóta is megtermett s a hangulat mindenkit magával ragadott. A pörkölt magára hagyatva sistergett a serpenyőben. Először szép sárgásbarnára sült, aztán kezdet sötétedni, s végül feketedni. Mire a főszakács segédje támogatásával odatántorgott a várva-várt pörkölthöz, furcsa, égett szag ütötte meg az orrát. Tudja csuda hogyan, hogyan nem, pontban éjfélkor mégis kitűnő pörkölttől volt illatos a levegő. Mindenki a legnagyobb elismerés hangján beszélt a kitűnő őzpörköltről. A vadászgazda alig győzte fogadni a gratulációt. Néhányon azonban összedugva a fejüket hamisan mosolyogtak a látottakon. Ok tudták, hogy egy bakkecskével és egy borjúval kevesebb van a faluban. TÓTH DEZSŐ Szlovákia vadásztrófeái Természetbarátok és mindazok, akik sportszerűen űzik a vadászatot és örömüket lelik a szép szemlélésében, bizonyára megtalálják számításukat, ha elolvassák a „Polovnicke trofeje Slovenska" című könyvet. Voj-< tech Richter mérnök és társ* szerzőinek műve ízléses kivitel* ben a közelmúltban került a könyvpiacra. Köztudomású, hogy Szlovákia gazdag vadállományában megtaláljuk Európának valamennyi állatfajtáit, amelyekre vadászatot szoktak rendezni. Szakíró* dalmunkban ennek ellenére nem jelent meg eddig olyan át* fogó mű, amely felölelte volna a szlovákiai vadászkörzetek tró* feáinak gyűjteményét. Végül is a fent említett szerzők vállalkoztak az igényes feladat megoldására. Fáradságos munkával sikerült megszerezniük az 580 legszebb őz- és szarvasagancsra, valamint vaddisznóagyarra vonatkozó részletes adatokat. 300 trófeát képekben is meg* örökítettek könyvük lapjain. Ugyancsak a szerzők érdeme, hogy megismertetik az olvasót a ragadozók, vagyis a medvék, farkasok, hiúzok és vadmacskák felette értékes trófeáival. Az érdekes és tanulságos könyv ára 50 korona. fLi] A SZLOVÁK NEMZETI FELKELÉS VÁNDORDÍJÁÉRT A szép sliaöi völgy csendjét szokatlan forgalom és fegyverdörgés zavarta meg augusztus 19-én és 20-án. A céllövők a Szlovák Nemzeti Felkelés vándordíjáért küzdöttek. A verseny egy része a Szlovák Nemzeti Felkelés emlékünnepségeinek és a felkelésben hősi halált halt vadásztársak emlékére rendezik, már hetedszer. A verseny két részből állt: 1. golyós öttusa verseny (nyírfajd, őzbak, vadkan, róka és vadkan a nyiladékon), 2. sörétes öttusa verseny (félkör alakú lőtéren, ketteslövések, batéria, magas toronyból és nyúl a nyiladékon). Az elért eredmények: a) Golyós öttusa versenyben: 1. Ing. M. Sivöák (Hronec) 399/500 pont; 2. E. Solnica (Topoféany) 393; 3. Ing. J. Zalibera (Zvolen) 399; 4. L. Krasnec (Zilina) 380; 5. J. Vyhnálek (Dev. n./Ves) 382. b) Sörétes öttusa versenyben: 1. O. Kesely (Sala) 47/50; 2. J. Pollák, (SliaC) 45; 3. J. Slovak (Roznava) 42; 4. E. Solnica (Topoféany) 41; 5. J. Miksik (Treníín) 40. M. Kulich (f. K. K.)
