Szabad Földműves, 1967. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)
1967-09-23 / 38. szám
illetve rejtett kakasé puska feltalálója Greener angol puskaműves, aki 1873-ban már tökéletes kakasnélküli Hamerles (4. ábra) puskát készített. Közben feltalálták a félautomata és automata puskákat is, melyek napjainkban mind nagyobb teret hódítanak. A puskákat sokféleképpen osztályozzák. Csak a leglényegesebb felosztással foglalkozom, melyek a forgalomban levő korszerű puskákkal kapcsolatban szükségesek. Lényegében két nagy csoportra osztjuk a puskákat: golyósra és sörétesre. Golyóspuskák lehetnek működésük szerint: billenőcsövűek, ismétlők és automaták. Sörétes puskák lehetnek: billenőcsövűek, félautomaták és automaták. Az ismétlő puskák olyanok, melyek működése fizikai erővel történik, azáltal, hogy a závárzatot kézzel mozgatjuk, ezáltal töltjük, illetve távolitjuk el az üres töltényhüvelytf Ismétlő puska lehet sörétes és golyós is. Sörétes ismétlő puskák Winchester és Remington. Mindkettő amerikai eredetű, és nálunk is használatosak. E két puska úgy működik, hogy az előagyat előre tolva mozgatjuk, ezáltal új töltényt ismétlünk a tárból a csőbe és egyúttal eltávolítjuk a kilőtt hüvelyt. A golyós ismétlőpuskák a következők: Manlicher-Schönauer osztrák eredetű, Mauser csehszlovák és német gyártmányú és a Winchester amerikai gyártmányú golyóspuskák. Az önműködő puskák olyanok, melyeket a visszaható gáz nyomása hoe működésbe, anélkül, hogy kézi erőre volna szükség. Önműködően töltődik meg és dobja ki a töltényhüvelyt. Automata sörétes puskák a belga ötlövetű Browning, az amerikai Winchester, a Remington és a svéd Sjögren, melyek mind ötlövetűek. Marad még a csehszlovák automata puska, mely három lövetű (ezt a puskát már nálunk nem gyártják). Automata golyós puskák az ötlövetű Browning, az amerikai Winchester és a háromlövetű csehszlovák Holek. Vadászatra ezeket az automata golyóspuskákat nem használjuk, mert nagy teljesítményük miatt nem vadásziasak. (Folytatjuk) Raeskó Géza Ádáz küzdelem a medvével A puskapor feltalálásakor a XIV. században vette kezdetét a puskagyártás. Azóta mintegy 200 év telt el, s ez idő alatt különféle előtöltő puskák voltak forgalomba. Taplós, tűzköves lakatokkal, míg feltalálták 1. Cilindere* a fenti idő leforgása után az első használhatóbb, de még mindig előtöltő puskát, a Cilina deres et. (1. ábra.) Ez azért volt használhatóbb az előbbieknél, mert gyutaccsal működött. A cilinderre, (mely egy kis cső volt és összekötötte a csőnyílással a csőben levő puskaport a gyutaccsal), egy robbanó anyaggal töltött kapszlit helyeztek el, melyre a kakas ráütött s igy történt a puskapor meggyújtása. Ez még nem volt megtalált fel hozzá, melyben benne volt a gyutacs, por és sörét. A töltény pereméből egy merőleges szög állt ki, melyre rácsapott a kakas és úgy gyulladt meg a puskapor. Hátránya volt, hogy a töltényt a csőbe úgy kellett behelyezni, hogy a peremből kiálló szög a csövön elkészített vágásba kerüljön. S még az, ha a töltény véletlen nül kemény tárgyra esett, könynyen felrobbant. Húsz évvel később Lancaster [3. aljra ] angol puska műves feltalálja a központi gyújtásé gyutacsos töltényt, ugyanazt amit még ma is használunk. Termesztés ezek még mindig kakasos puskák és csakis fekete porral lőttek. Ilyen kakasos puskák ma is forgalomban vannak. Damaszt puskáknak nevezi ték és csövüket a különféle mintákról lehetett felismerni. A Damaszt vasdrótnak, acéldrótnak történő összeforrasztása tűzben kalapácsolással, mely kovácsolás után a csövön szép minták keletkeztek. Nevezetesebb Damaszt csövek a rózsa, Bemard patkószeg, szalag. Ezen csövek használata ma már nem ajánlatos, mert nem bírják a füstnélküli porok magas nyomását. A modern, kakas nélküli, Bosznia északkeleti részén a napokban három földműves ádáz küzdelmet vívott egy medvével. Egymás közelében szántottak, s egyszer csak arra figyeltek fel, hogy az erdő felöl gyermekek rohannak, és kétségbeesetten sikoltoznak. A következő pillanatban egy hatalmas embert vágta a földhöz mailkasánál , fogva, olyan erővel, hogy az menten elvesztette eszméletét, majd az állkapcsába harapott. Utána a másik két embernek esett, akik közöl az egyik BO éves volt, a másik pedig 25 éves, éspedig az előbbinek a fia. Mindkettőjüknek medve rontott ki utánuk. A gyerekek iskolából jövet haladtak az erdőn keresztül, és ott találkoztak a veszedelmes állattal. Még szerencséjük, hogy a közelben voltak a szántóvetók, és védelmükbe vették őket. Igen ám, de emiatt a védők húzták a rövidebbet. Az történt ugyanis, hogy az emberek különféle ütlegel ragadva a medve útjába próbáltak állni, s ekkor a felbőszült állat rájuk rontott, anélkül, hogy ártalmatlanná tehették volna. Először az egyik 45 éves combjukba harapott, és betokarmolt hátukba. Nem tudni, mi lett volna további sorsuk, ha a közeli tanyáról nem rohan ki két kutya, és nem száll harcba a medvével. A veszedelmes állat a kutyák támadása elől meghátrált, és elmenekült az erdőbe. A három sérült földművest a tuzlai kórházba szállították. (ti) VADASZ _ .-mm3 A „Vadász“ mellékletben szereméin közzétenni azokat a tudnivalókat a fegyverekről, amelyeket a vadászvizsgán megkövetelnek a jelöltektől, de az öreg vadászok számára is hasznos lehet. Erre a lépésre a vadászvizsgákon szerzett tapasztalatok, főleg hiányosságok késztettek. Sajnos, helyszűke miatt csak a legszükségesebb dolgokra félhetek ki. Esetleg nagy érdeklődés mellett a magyar ajkú vadászjelöltek és vadászok kívánságára talán lehetőség lenne a téma kibővítésére. Ugyanis Szlovákiában magyar nyelven az aprólékos fegyverismertetéssel még senki sem foglalkozott. • * • bízható fegyver, de a modern puska elődjeként jelentkezett. Lejaucheux /Lefoső/ (2. ábra) francia puskaműves 1852- ben feltalálja a róla elnevezett puskát. Ez már billenő puska és hátul töltő. Olyan töltényt _ A VflDfiSnUOLTEK SíGITSEGERE 2. Lefaucheux 4. Hamerles 3. Lancaster