Szabad Földműves, 1967. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)
1967-09-23 / 38. szám
Növényevő halak a magyar halastavakban (Üj „társbérlő“ a halastavakban) Napjaink egyre erősödő törekvése az olyan hústermelési formák keresése, melyek a lehető legkevesebb beruházások és az abrakfélék, különösen a fehérjetakarmányok minimális, vagy mértékeit felhasználásával jó minőségű állati fehérjék termelését teszik lehetővé. A tőgazdasági haltermeiésben az igen nagyösszegű, holdanként átlagosan 25 ezer Ft-os tóépítési beruházás gazdaságos megtérülésének eleve magas szintű termelésre kötelez. A rendelkezésre álló abrak mennyisége azonban rendszerint korlátot szab annak a néhány éve kibontakozó törekvésnek, hogy a holdanként! haltermeléseket a népesítés erős fokozásával és a halabrakok étvágy szerinti, bőséges etetésével jelentősen növeljék. Ez a körülmény — a távolkeleti és a szovjet szakirodalom adatai alapján is — kutatóink és halászati szakembereink figyelmét olyan utak keresésére irányította, amelyek lehetőleg újabb, jelentősebb befektetés és abrakszükséglet nélkül különböző termelési eljárásokkal teszik lehetővé a halhústermelés fokozását. Az új lehetőségek felkutatása során egyik kézenfekvő megoldásnak mutatkozott olyan halfajok behozatala és meghonosítása, melyek a tő élővilágát jobban hasznosítják, eltérő táplálkozási igényüknél fogva az olcsón, nagyobb tömegben is rendelkezésre álló táplálékokat hasznosítják. Ismeretes, hogy az európai tógazdaságokban a sok száz halfaj közül csupán néhány, így főleg a ponty vált uralkodóvá. Ez koránt sem véletlen, az ismert halak közül ugyanis a ponty rendelkezik azokkal a jótulajdonságokkal, amelyek erre leginkább hivatottá tették: kitartóan, szorgalmasan keresi a táplálékot, jó az étvágya, táplálékának széles a skálája és azokat jól hasznosítja, hőérzékenysége alacsony, ellenállóképessége nagy, így befogása, kezelése, szállítása, tárolása nem jár nagyobb veszteséggel. Mindeme kedvező adottsága mellett az intenzív pontytartás azonban igen jelentős mennyiségű abrakot igényel. A meghonosításra kiválasztott halfajoknál a követelményt tehát úgy kellett megállapítani, hogy az rendelkezzék a ponty jó tulajdonságaival, ugyanakkor azonban ne legyen abrakigényes. E jó tulajdonságokat — hosszabb, gondos tanulmányozás után — szakembereink a Kínában élő két halfajban, a fehér amurban és a szé'oshomlokú halban (bu-VADASZ “ HALÁSZ sa) találták meg. A kínai tapasztalatok azt mutatták, hogy e halfajok kitűnnek azzal, hogy mohón eszik a vízinövényzetet: a fehér amur a magasabbrendű vízinövényzetet, míg a széleshomlokú hal a vízinövényvilág alacsonyrendű, mikroszkopikus kicsinység»! plankton-szervezeteket, táplálkozásmódjuk tekintetében nem konkurensei a hazai halfajoknak, gyorsan nőnek, jól értékesítik a takarmányt, húsuk pedig kitűnő. Hasonló eredményekről számoltak be az 1956 óta folytatott szovjet kísérleti eredmények is, ahol a halfajok honosítását sikeresen oldották meg, sőt 1963- ban már több tógazdaságban mesterséges szaporításuk is sikerült. E kísérletek eredményes befejezése méginkább időszerűvé tette nálunk Is az új halak meghonosítását. A külföldi tapasztalatok gondos mérlegelése és a hazai lehetőségek széleskörű felmérése és megvitatása után 1963 júliusában az Országos Halászati Felügyelőség 54 ezer ivadékot vásárolt a Kínai Népköztársaságból. A halak szállítása Pekingböl Moszkván keresztül repülőgéppel történt. Az út során az állományuk így is jelentős része elhullott. A megmaradt ivadékot a szarvasi Kísérleti Halastavak, a gödöllői Kisállattenyésztési Kutatóintézet és a paksi Vörös Csillag Halászati Termelőszövetkezet tógazdaságaiban helyezték ki. A halak a kihelyezés után négy héttel már 6—8 cm hoszszúak voltak. A felnevelés során számos kísérletet végeztek velük. Megvizsgálták többek között a pontyivatlékkal történó közös nevelés lehetőségeit, a különböző takarmányok hatását a növekedésre, az első zöldtáplálék minőségi követelményeit, valamint a tavi kacsatartás, a pontytenyésztés és növényevő halak nevelésének együttes alkalmazásét. A vizsgálatok eredményei általában kedvezőek voltak, mint ahogy kedvező volt az átfeleltetésük is. Őszre az amurok átlagosan 80, a széleshomlokúak 70 dkg-os súlyt értek el, volt közöttük azonban jó néhány darab, amely megközelítette a 2 kg-ot is. A felnevelés ebben az időszakban is számottevő kieséssel járt, de ennél sokkal értékesebbek voltak azok a tapasztalatok, melyeket közben szereztek szakembereink. Az 1963. évi próbálkozást azóta a Szovjetunióból minden övben igen jelentős, millión felüli ivadékvásárlás követte. A felnevelési kiesés még ezekben az években is igen jelentős volt, de az eredmény nem volt rosszabb a külföldi eredményeknél. A növényevő halát tartó gazdaságok száma közben kiszélesedett és több gazdaságban a korábbi behozatalok felnevelése eredményeként már más üzemeknek is átadható állomány állt rendelkezésre. Ezeket a készleteket az Országos Halászati Felügyelőség irányításával tervszerűen helyezték el, melynek eredményeként ez évben már mintegy 40 halas üzemben találunk számottevő növényevő halállományt. Időközben a különböző korosztályoknál szerzett tapasztalatok számos további kérdésre is választ adtak. A táplálkozás területén pl. hazánkban is véglegesen bebizonyosodott, hogy a hínáros boglárka (Ranunculus trichophillus) és a vidrakererűfű (Poligonuin amphibium) kivételével az amur az összes sűrűben előforduló vízinövényt szívesen fogyasztja. A népesítéstől és a halak korától és nagyságától függően így joggal számíthatjuk az amurt a vízinövények elleni biológiai védekezés hatékony eszközének, főként ott, ahol a felszaporodott vízinövényzet gátolja a vízterületek rendeltetésszerű használatát. Kedvező tapasztalatokat szereztünk az új halfajok növekedéséről: a növekedésnek a víz táplálékkészlete és hőmérséklete közti összefüggéseiről. Az étvágy és a víz hőmérséklete közti összefüggésre pl. az a jellemző, hogy 14 °C alatt egyáltalán nem táplálkoznak, 15—16 °C-nál megindul a táplálék felvétele, de ekkor még csak a finomabb, puhább leveleket fogyasztják. 20 °C-nál, Illetve felett robbanásszerűen emelkedik az étvágyuk. Megállapíthattuk, hogy az egészséges növényevő halak általában jobban bírják a telelést, zsúfoltabban tarthatók, mint a ponty. Ennek magyarázata, hogy anyagcseréjük alacsony hőmérsékleten jobban lecsökken, mint a pontyé, ezért szinte „téli dermedtségében töltik el a hideg hónapokat. A telelőntartás tavaszi elhúzódását is kitűnően viselik el. Ha az idő felmelegszik a telelőben lévő növényzetet (békanyál) csipkedik, a széleken úszkálnak, de ha az idő lehűl (6—8 °C) ismét megnyugszanak. . A többéves tapasztalatok igen sok kérdést tisztáztak a halállomány összetételének kérdéseiben is. Az új halak telepítési helyének kiválasztásakor elsősorban a táplálkozási körülményeket kell megvizsgálnunk. A fejlettebb növényekkel benőtt halasvizekben a fehér amur való elsősorban. Azokba a vizekbe azonban, ahol gazdag a plankton, a széleshrnnlokú halaktól várhatunk jó eredményt. Halastavakban, ahol a hínár és keményszárú növényzet mellett a trágyázás hatására a növényt és állati plankton állomány egyaránt nagy, a növényevő fajok és a ponty együttes tartásával érhetők el nagy hozamok. Atógazdasági kihelyezés területegységnyi darabszámát a táplálékbőség határozza meg. Az új halak nem csökkenthetik a ponty életterét és takarmánykészletét, ezért elsősorban természetes táplálékra kell alapoznunk tartásukat. Halastavaink egy holdjára az eddigi tapasztalatok szerint 100— 500 másodnyaras fehér amur kihelyezése ajánlatos. A hároninyaras halaknál ennek a felével célszerű népesíteni. Nagyon fontos tapasztalat az is, hogy a növényevő halak elsönyaras példányait belterjes tóműveléssel neveljük. Részükre a legjobb ivadékos tavakat kell biztosítani. Az 1963 óta tartó telepítés eredményeként halgazdaságainkban ma már igen számottevő növényevőhallai rendelkezünk. Már ez évben is, a jövő évtől pedig különösen sok vagon jő ízű, gazdaságosan előállított növényevőhat kerül halasvizeinkből piacra. Az áruhal mellett ugyanakkor ez évben már néhány növényevő halunk — bár az Irodalmi adatok szerint ez csak a hatodik évben következik be — tenyészéretté vált. Kísérleti jelleggel megpróbálkoztunk ezek hipofizálásával. A kísérlet eredménnyel járt. A dinnyésen lefejt 11 db Ikrás után több mint 2 millió ikrát nyertünk, melyből 1,2 millió lárva kelt ki. Szépen sikerült ezek felnevelése is. Az importált — korábban a magyar vizekben ismeretlen — távolkeleti halfajok sikeres meghonosítása, a felnevelés során szerzett sok elméleti és gyakorlati tapasztalat, valamint az idei eredményes szaporítás az egész magyar halásztársadalmat nagy örömmel töltötte eL. Mind a kutatók, mind a gyakorlati szakemberek izgalommal készülnek arra, hogy az idei kísérleti tapasztalatok alapján a jövő évben nagyszámú növényevőhalnál nagyüzemi méretekben végezzék el a szaporítást. és már 1968-ban sokmillió hallal gazdagítsák halasvizeinket. Dr. Sütő Kálmán Hínár és fűevő amur 6
