Szabad Földműves, 1967. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)
1967-09-23 / 38. szám
VADASZ és A SZABAD FÖLDMŰVES HAVI MELLÉKLETE III. ÉVFOLYAM 1967. SZEPTEMBER © in. Évfolyam 1967. SZEPTEMBER „Kíméljük a jót -léjük a rosszat!“ Valahol, a Kárpátok vonulatait borító erdők mélyén, — valahol, a Duna árterének füzeseiben és nyárasaiban éppen most búg fel a természet egyik legszebb hangversenye. Most ünnepli nászát az erdők koronás királya: a szarvasbika. Legszebb, legmagasztosabb pillanatait kihasználva, most lopakodik nyomába, most célozza s e pillanatban húzza meg a ravaszt a vadász. Utolsót hördülve véres nyálat fújva összerogy a királyi vad. Hány vadász állt már büszkén, örömtől csillogó szemmel, belső láztól remegve az avart vérével vörösre festő szarvasbika teteme mellett, és mohó szemmel vizsgálta méltóságteljes fejdíszét. Hány vadásznak szorult már össze a szíve, amikor rádöbbent, kár volt útjára bocsájtani a halálthozó golyót, kár volt még kioltani a fejlődőképes, fiatal életét. Miért van az, hogy évenként annyi fiatal, éretlen vagy éppen a törzsállomány legértékesebb tenyészbikája kerül terítékre? Ha egyszer tudjuk, hogy csak a selejtbikákat vagy a 12 évesnél öregebb, igazán golyóra érett, kapitális szarvasbikát szabad lőni, — miért kell sokszor a járási fegyelmi bizottság előtt állnia némely „szerencsés“ szarvasvadásznak? A nyáron egyszer egy elgondolkoztató irat került a kezekbe. A p-i járás fegyelmi bizottságának jegyzőkönyve. Egyetlen ülésen 23 elmarasztaló ítéletet hozott a bizottság és az illetékeseket — nagyon enyhén — 100—500 koronás pénzbüntetéssel sújtotta. A megokolás mind a 23 esetben ugyanaz: X. Y. vadász az 196őos szarvasvadászati idényben fiatal, f éretlen, tenyészbikának minősíthető szarvasbikát lőtt, s ezzel nagy mértékben megkárosította a „Z“ vadásztársulatot. Elkerülhetetlenek-e ezek az ítéletek? Elkerülhetők-e ezek a tévedések? Mi kell ahhoz még a tudáson kívül (amit feltételezek), hogy valósággá váljon végre a szarvas selejtezésére aprólékosan kidolgozott elv? Rövid Időre nagyitó alá veszem a szarvas vadászatának mai módjait, illetve lehetőségeit. Feltétlenül szükségesnek tartom, hogy az igazi, a vérbeli szarvasvadász a vadászat és a szarvasbőgés ideje alatt ura legyen idejének. Senki és semmi ne siettesse őt a lövés végrehajtásában. Legyen az akár hazánk fia, akár külföldi vendégvadász. Nem vadászias dolog, nem becsületes eljárás a legközelebb eső, orgonáló bikára „rámenni“ és az est homályában, cserjék takarásában, reggeli ködökben rálőni az első, utunkba kerülő koronás vadra azzal érvelve, hátha nem találkozunk másik bikával. A szarvasvadászat sok időt igénylő szórakozás. Aki igazán akarja élvezni minden örömét és izgalmát, aki érdemes példányra akarja emelni puskáját, az nekem ad igazat. Tudjuk, hogy a selejtbtka egyik leghatározottabb ismertető jele: az agancsa. Egy futó pillantás az elugró bikára, egy tekintet a félig, vagy még jobban takart agancsszárakra nem elégséges ahhoz, hogy annak alapján „halálos ítéletet“ hozhassunk! Ki az, aki azt meri állítani, hogy első látásra (ráadásul szabad szemmel) meg tudja állapítani, hogy jóvérű, reményteljes „csapos“ bika, vagy pedig másodagancsú „nyársas“ váltott-e át előtte a szűk, erdei nyiladékon? Alapos megfigyelésre már 20—30 méterre is okvetlenül távcső használata kell ahhoz, hogy felismerje a nyársast jellemző, keskeny kis koszorút az agancs tövén. Folytathatnám az agancsok többi, különféle ismertető jelein át a termet, a testalkat meghatározásáig. Nemcsak egy bikát, hanem az egész állományunkat gondosan át kell vizsgálnunk, mielőtt rászánnnánk magunkat a lövésre. Ehhez pedig idő kell — és jó távcső. No meg jó idegek. Ezekre a szempontokra okvetlenül tekintettel kell lennie a vadásztársulat vezetőségének, elsősorban a vadászgazdának, mielőtt valakinek kiállítja a szarvasbika lelövésére jogosító engedélyt. Annál is inkább, mert tudjuk, hogy a jó, reményteljes bika lelövése nemcsak önmagáért kár, de azért is, mert nem tudja átörökíteni jó tulajdonságait a jövő nemzedékekre. A TARTALOMBÓL: R Az országos céllövő bajnokságok £ A magyar vizsla helyzete és jövője 0 Tudnivalók a vadászfegyverekről • Hat vadász hét nap alatt 0 Hej halászok, halászok 0 Növényevőhalak a magyar halastavakban 0 Hogyan vándorolnak a gazdasági jelentőségű halak £ Kik a legjobb sport horgászok Ugyanígy a meghagyott selejtbika nemcsak csúfítja állományunkat, hanem átörökíti nemkívánatos, rossz tulajdonságait eljövendő szarvasbikáinkra is. Megszívlelésül még egy gondolatot a szép, jóagancsú, koronás, javakorbeli. bikáink érdekében: — engedjük őket megöregedni! Adjunk nekik lehetőséget és időt, hogy bizonyítsák tehetségüket, tovább örökítsék kiválóságukat. Tudjuk, hogy kb. 12—13 éves korában éri el fejlődésének tetőfokát a kiváló szarvasbika. Lehet, hogy tovább várunk néha és kiválasztott bikánk a következő évben már „visszarak“, silányabb agancsot fejleszt. Ám az ilyen eset nagyon ritka. Sokkal gyakoribb a túl korán történő lelövés. Nem tudom, hány túl korán lőtt bika esik egy túl későn lőtt bikára. De számuk biztosan meghaladja a százat! Kiváló bikáink lövését tehát ne siessük ell Ezekkel a góndolatokkal foglalkozva akaratlanul is Széchenyi Zsigmondnak, a nemrég elhúnyt nagy, magyar vadásznak és írónak egy mondása jut eszembe. „Egy gazdag vadászéletnek a szarvas-selejtezés terén elért minden tapasztalatát sűrítette egy mondatba: „Kíméljük a jót — lőjük a rosszat!“ Kirner Károly
