Szabad Földműves, 1967. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)
1967-09-23 / 38. szám
Ha visszapillantunk a történelmen, látjuk, hogy az emberek mindig izgultak valamin. Ha nem volt rá ok, kerestek. Magunkon is tapasztalhatjuk, hogy őseink olyan fejlett idegrendszert hagytak ránk örökségül, mely azonnal reagál egy-egy esemény puszta félidősékor is. Elég valami borzasztóra gondolnunk, máris borzong a bőrünk. Nem csoda, hogy a kései utód, a kényelemben élő XX-ik század embere mohón megy minden után, ami számára egy kis idegtornát jelent. A labdarúgó mérkőzések, ökölvívó bajnokságok, a krimi filmek mind arra jók, hogy idegeinket feszegessék. Szomszédom, amikor látja, hogy teljes felszereléssel indulok, megkérdi: „Halászni? Én bizony nem tudnék a víznél egész nap rostokolni.“ Pedig ha tudná, hogy milyen „nyugodtan“ ülünk. Reggel a patakhoz érve, már a víz és sás szaga is kellemes izgalmat ébreszt. A dohányosoknál első mozdulat egy cigaretta, addig a bot sem kerül elő. Belátható távolságon több horgász telepedik a vízhez. Elmúlik egy-két óra. Látszólag mindenki nyugodt, amíg valakinek a hangja nem ér a csendben ülő füléhez. „Hozd a merítőt! “ A szomszédok szívesen segítenek, hogy az izgalomból nekik is kijusson egy kis rész. Ilyenkor a többiek kiveszik horgaikat a vízből s megnézik, hogy jól ül-e rajta a kukorica, majd újból bevetik. Egy félmarék kukoricát azonban maguk elé szórnak, mintha az összes vízben élő pontyot ők akarnák jóllakatni. Mások ilyenkor felállnak, ős helyet változtatnak. Egyeseknek már az is ok az idegeskedésre, hogy kollégájuk fogott, ők pedig nem. Láttam olyat is, hogy száz métereken üres volt a part, de ahol egy pontyot kivettek, öten telepedtek egy tíz méteres szakaszra és faggatni kezdték a szerencsés halászt. „Mondja, mire fogta? Tésztára? Én is kicserélem a burgonyát. Ügy látszik, hogy a tészta jobban Ízlik. Legyen szíves, adjon egy kis tésztátl A horgászat, mint izgalomkeresés Annyi elég, köszönöm. Ki tudja, hogy mivel ízesítik ezek ezt a tésztát. Most meglátom. De hátha nem abból adott, amit a horogra tett? Lehet, hogy kétféle tésztája van.“ Ejnye, ezek az orsók! A zsinórom össze gubancolódott. Néhány ideges áthúzás és már is egy olyan keresztrejtvény lett belőle, hogy csak zsebkéssel lehet „megfejteni“. Egye fene! Maradt az oráón vagy 25 méter. Csak valami nagyobb ponty fel ne vegye, mert biztos zsinórszakadás a vége. Ott a túlsó szélen, a fűzfa alatt, ott láttam a minap rabolni a csukát. Egészen a parthoz közel. Egy jó suhintás. Hű a kis késit, hát nem rácsavarodott! Éppen a fűzfa gallyára. No ezt már onnan le sem veszem. A legjobb blinkerem volt. Csak legalább egyet hoztam volna tartaléknak magammal... Most hogy tépem le? Milyen erősek ezek a mi zsinórjaink. Már egészen belevágott a kezembe. No, végre sikerült. Csak kár, hogy a véggyűrűnél szakadt el. Pont az a húsz méter hiányzik róla, amely olyan könnyen repül le az orsóról. Van egy jó horgom, most ezt kötöm fel. Hogy az ördög vigye el! Nem bele esett a fűbe. Ez is éppen itt a legsűrűbb. A legjobb horgom volt. Olyan hegyes, hogy szinte ragadt rá a hal. Jaj, már egészen belegörbülök a keresésbe. Szinte szálanként válogatom át a füvet, mégsem találom. Ez többször nem fordul elő velem, mert előveszek egy papírt és felette kötöm majd a horgot. Ez aztán a ponty, legalább 12 kilós. Ilyet csak minden ötödik évben fognak egyet, mutatóba, hogy lássuk, ilyen is létezik. Aki csak a környéken volt, eljött megnézni. Nem ölöm meg, mondta a szerencsés, boldog tulajdonos, hogy éljen estig, amíg haza nem megyünk. Betette a zsákba, becsúsztatta a vízbe és a zsákot jól kikötötte. Egyszer csak erős tócsapást hallani abból az irányból. A nagy ponty gazdája kihúzza a zsákot, hát uramfia, a pontynak hűlt helye. A zsák cafatokra tépve, szomorúan lóg a mégszomorúbb horgász kezében. Azt hiszem, nem kívánjuk magunkat hasonló helyzetbe, hasonló érzésekkel. Póruljárt kollégánk szavait mi is jegyezzük meg: „Ha kapitális halat fogok, a vízbe vissza nem teszem.“ Sokkal több változatosabb és izgalmas helyzetekbe keveredünk a horgászat alkalmával, mint amennyit leírtam. Mi mégis azért megyünk a vízhez, mert tudjuk, hogy a kellemetlen és bosszantó izgalmakon kívül kellemes és jóleső izgalomban is lehet részünk. A legnagyobb, legkellemesebb izgalmat jelentő eseményről, a hal fárasztásáról és kiemeléséről szándékosan nem írtam. Erről majd legközelebb... (-ényi— Még néhány ilyen nap és idegileg teljesen tönkremennék — jegyezte meg Szűcs István elvtárs, a Topolőiankyban megrendezett állatvásáron. A vendégek ugyanis olyan szívesen látogatták ott a szapiak halászcsárdáját, hogy alig akadt idő a hal és a bor utánpótlására. A beszerzést mindig az éjjeli órákban kellett lebonyolítani. Kép: Halkészlet az iivegtartályban. -hai-Egyetemes horgászcsali Tréfás ötlet szállotta meg Bernd Krűgert, amikor a Sport Klub egyik estélyén már jó hangulatban volt. Megvalósításához akkor fogott hozzá, amikor egy halas boltban élő pontyot pillantott meg. Ámbár nem igen pöffeszkedhetett financiális képességeivel, mégis vásárolt két darab nagyon szép halat, arra számítva, hogy százszorosán is megtérül kiadása. Az elárusítónő, általánosan bevált szokás szerint azonnal meg akarta ölni a két halat, de Berndnek sikerült rávennie, hogy ne tegye ezt. A lány fceleegyezett és két darab élő pontyot nyújtott át a vevőnek. Bernd egy cipót is vásárolt. Hazaérve azonnal fürdőkádba engedte a két pontyot. A kenyérből, meg néhány darab krumpliból pedig gombóckákat készített. Három óra elteltével már ott termett a vízparton és pecázáshoz fogott. Egy vödröt állított maga mellé, amelyben a két ponty lubickolt. Horgászbot helyett egyszerű fűzfagallyal dobálódzott, műfonál helyett meg madzagot használt, amelynek végén hajlított szög ingottringott. Rövidesen egy idősebb ember jelent meg a vízparton. Szomorúan csóválta a fejét, mikor meglátta Bernd tevékenységét. Amikor azonban két szép pontyot pillantott meg a sporthorgász melletti vödörben, arcán a szomorúság jelét a meglepődés jele váltotta fel. Pont akkor két további jövevény Jelent meg a tóparton. Egyikük középtermetű és hájas ember volt. A pocakos ember kérdést intézett Berndhez: — Mit csinál maga tulajdonképpen? — — Horgászom — válaszolt Bernd. — Ilyen bottal és úszó nélkül? — — Csak ilyennel. És miért ne? — — Hm... Maga fogta ezt a két pontyot? — Bernd bólintott ímmel-ámmal. — Sajátgyártmányú horgászcsalimmal foghatok ettől nagyobbat is. — És micsoda csali az, ha nem titok a dolog? — — Bernd-féle, egyetemes horgászcsali! Hát nem hallott még róla? Bolondul kap rá csaknem valamennyi hal! — — Hm ... És mikor kezdte meg a horgászást? Mennyi időt szentelt a két ponty fogásának? — — Keveset... Alig egy órát. — Akkor valóban jó a horgászcsalija! — — Dicsérni nem elég! Ha tetszik, eladhatok belőle egynéhány csomaggal. Csupán két márkát kérek egy csomagért. — — Bernd készséggel húzott ki a zsebéből egynéhány csomagot. A pocakos ember tétovázott kissé ... — Ha már így áll a dolog, — mondta — akkor... — Hány csomaggal tetszik?,— kérdi Bernd örömében. — Eggyel sem! — válaszolt a pocakos ember. Azután megragadta a vödröt, neki lendítette és tóba röpítette a két pontyot. — Itt tilos a horgászás. Ez a víztároló a Horgász Szövetség tulajdona. Ideje már, hogy megtanulja! — Bernd néhány nap óta egyetemes horgászcsaliját fogyasztgatja, hogy legalább némileg megtérüljenek kiadásai. Oroszból fordította: A. 5.
