Szabad Földműves, 1967. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)
1967-09-18 / 37. szám
Kalandvágyők vagy bűnözők? A nyugat-szlovákiai kerület egyetlen gyermekotthonnal ellátott kilencéves alapiskolájának épülete egy kastély, amely a féli park közepén áll. — Közép-Szlovákiában nemrég nyílt meg egy ilyen gyermekotthon, addig az ottani gyerekeket is ide küldték — közli Ján Krajcer, az iskola, illetve az otthon igazgatója. — A tanulók ugyanúgy, Járnak iskolába, mint mielőtt ide kerültek? — Szerencsére nem ugyanúgy. A legtöbbjük odahaza „iskola mellé“ járt — mosolyog az igazgató. — Itt viszont ez teljesen lehetetlen, mert a tanítás után is pedagógiai felügyelet alatt állnak. Sőt, éjszakai nevelői szolgálat is van. — Az iskola mellé járáson kívül más oka is van annak, hogy ide kerültek? — Valamennyi növendékünk bíróság által elítélt bűnöző. — A szülők nem vették észre, hogy gyermekük rossz útra tévedt? — Rendszerint feldúlt családi életet élő szülök vagy bűnözők gyermekei kerülnek hozzánk. Olyan tanulónk is van, akit az apja tanított meg lopni. A szobában cérnára sörösüvegeket akasztott, s a gyereknek sötétben úgy kellett köztük járnia, hogy az üvegek össze ne koccanjanak... Vannak árva gyermekeink is. Szerintem az ide jutott emberkék többsége mostoha környezetének áldozata. — Mi jellemzi általában a növendékeket? — A kalandvágy. Sajnos, képtelenek jnegítélni hol kezdődik a kaland és hol kezdődik a bűnözés. — Milyen „kalandjaik“ voltak itt, az otthonban? — Megtörténik, hogy egyik-másik elszökik, betör, kerékpárt, autót lop. Nemrég a faluban reggelre valaki kirabolta a trafikot. Utólag derült ki, hogy a növendékeink voltak. Az emeletről az ablakon szöktek ki, s párnahuzatban hozták el a zsákmányt. — A kilencedik osztály elvégzése után hova kerülnek a tanulók? — Szakmát tanulhatnak vagy más iskolába mehetnek. Ha viselkedésük még mindig kifogásolható, akkor továbbra is gondozásban maradnak. Olyan intézetbe helyezik őket, ahol 15—18 éves növendékek vannak. . — Milyen a kollektíva nevelő hatása az egyes növendékekre? — Sajnos, nem mindig a legjobb. Erről az ebédszünet alatt a növendékkel való beszélgetés során is meggyőződhettem. — Aki sohasem cigarettázott, az itt biztosan megtanul — mondja a bratislavai H. M. — Nincs köztünk olyan, aki ne cigarettázna. Elszívunk mindent, még a falevelet és a matracból a forgácsot is. Hiába büntetnek érte. — Ugye, maga csendőr, vagy valami ilyesféle? — kérdi a nyakigláb szőke R. S. — Elintézné, hogy necsak kosztot kapjunk, hanem cigarettát és sört is? — És akkor szívesen maradnál itt? — kérdem. t— Azt nem mondtam! — tiltakozik. A FÉLI GYERMEKOTTHON — Mióta vagy nevelőotthonban? — Kétéves korom óta. A szüleim meghaltak. — Hány otthonban voltál már azóta? — Meglepődik a kérdésem. Aztán az ujjain számol. — Ez a tizenegyedik hely. — Hová mennél, ha azt mondanák, hogy szabad vagy? Látszik, hogy sokszor gondolkozott rajta, mert azonnal válaszol: — Bystricára. A srácok után. A bystricai otthonban nagyon jó barátaim voltak. — Nekem itt is nagyon jó barátaim vannak — szól M. J. — Jobban kijövök velük, mint a testvéreimmel. — Van testvéred is? — Igen. Ö is gyermekotthonban van. Nem tudom hol. — Akkor te szeretsz itt lenni?... — Nem szeretek! Már kétszer megszöktem, de visszahoztak. — Én szeretek — mondja az érsekújvári K. J. — Nekem a barátom is itt volt, de tegnapelőtt elszökött. Eddig hiába keresik. Egy közös barátunk jött el érte, akivel együtt törtünk be az üzletekbe. Öt egy más otthonba adták, s most eljött Tibiért. Én nem tudtam róla, hogy eljött, de ha szóltak volna, akkor se szöktem volna el. Én szeretek itt lenni, mert jár utánam az anyukám és a jövendőbeli apukám is volt már itt vele. Eddig nem ismertem őt. Van motorbiciklije. Azt mondta, ha lehet, elintézi, hogy hazamehessek. Közben véget ér az ebédszünet. Az udvaron sorakoznak a növendékek. A nevelők kíséretében mennek fürödni ... A fürdésen, úszáson kívül más sportot is űzhetnek. Az otthonnak nagyon szép játszótere és labdarúgó pályája is van. A nevelők éppen a sportolást tartják az egyik legalkalmasabb módszernek a növendékek „energia-feleslegének" a levezetésére. Ezért gyakran rendeznek versenyeket, melyekre olykor más iskolákat is meghívnak. Ugyancsak jó nevelőhatással vannak a növendékekre a különböző érdekkörök — fényképészét, képzőművészet, ügyes kezek köre stb. A növendékek kulturális szórakoztatásáról sem feledkeznek meg. Ezt a célt szolgálja a két tv-készülék, gramorádió, filmvetítőgép, s természetesen a gazdag könyvtár is. Az otthon nevelői és tanítói mindent elkövetnek, hogy a növendékek — ezek a korán eltévedt emberkék — visszakerüljenek az élet helyes útjára. Fülöp Imre Nagyszerű! Kéméndiek Az utóbbi években lényegesen megjavult a kéméndiek helyzete. Szemlátomást gyarapodott a szövetkezet és évről-évre növekedett a dolgozók egyéni jövedelme is. A kilátások most olyanok, hogy egy átlag szövetkezeti dolgozó évi keresete meghaladja a 15 ezer koronát. Ezzel szemben például 1961-ben, egy átlag dolgozó csak hatezer koronát keresett. A nagyobb jövedelem nemcsak a termelés színvonalának korszerűsítését tette lehetővé, hanem azt is, hogy a szövetkezet minden igényt kielégítő irodaházat építsen, s hogy meggyorsítsa a falu átalakulásának és szépülésének folyamatát. Persze akadtak olyan kívánságok is, amelyeknek teljesítését még a szüntelenül gazdagodó szövetkezet sem tudta máról-holnapra megoldani. Az ilyen kívánságok közé tartozott például egy új kultúrház építtetése és a vendéglátó üzemek korszerűsítése. Ezek a kívánságok sokáig napirenden voltak. Nem is csoda, mert a kéméndiek, főleg a fiatalok, akik derekas munkát végeznek a szövetkezetben, a munka mellett kultúrát és szórakozásukhoz kulturáltabb környezetet is igényelnek. Ezt bizonyítják a gyakori nyári rendezvények is, amelyeket a Garam folyó szigetén évente többször megismételnek. Hosszú várakozás után beteljesedett a gyakrati hangoztatott kívánság is. Mert szombaton hivatalosan megnyíltak a „Fehér akác“ nevet viselő csárda kapui. A Garamot szegélyező délnyugati fekvésű domboldalon ékeskedő csárda úgy néz ki, mint egy mesebeli kastély. A berendezése pedig olyan fényűző, hogy a legkényesebb igényeket is kielégíti. Nem hiányoznak az ételkülönlegességek sem. Válogathat a vendég 9 jó „magyarosan" elkészített halételek, a birkapörkölt és a disznótoros vacsora között. A jó bort pedig majd a napsütötte domboldalon elterülő minőségi szőlő szolgáltatja, amelyből, jelenleg csak 15, de a közeli években már 60 hektárnyi terület lesz. Kelecsényi "Rudolf, a szövetkezet elnöke és Berták János ökonómus örömet és egy kis büszkeséget is sugárzó arccal tájékoztatott bennünket a további terveikről. Elmondták, hogy bár a „Fehér akác“ már eddig is sok pénzbe (körülbelül 400 ezer koronába) került, mégsem riadnak vissza attól, hogy a közeljövőben további beruházásokat eszközöljenek. A szigeti „randevú“, amely a Garam menti falvak legnagyobb kulturális eseményévé fejlődött és az, hogy évről-évre gyarapszik a távolabb vidékekről érkező vendégek száma, megköveteli a sziget átrendezését, a kulturális rendezvények különböző kellékeinek korszerűsítését és több féle szórakozási lehetőség kialakítását. A jelek azonban arról tanúskodnak, hogy azokra nem kell sokáig várni. A tervek szerint belátható időn belül csónakházat építenek, átalakítják és a sport különböző formáinak gyakorlásához is megfelelővé teszik a sportpályát, a színpad köré beépített ülőhelyeket készítenek és három éven belül a földszintes csárdára emeletet húznak, hogy a távolabbról érkező vendégek elszállásolását helyben megoldhassák. A kéméndieknek bizony nem kell ötletekért a szomszédba menni. Jó elképzelés például az is, hogy a csárda körüli akácosban nádfedeles kunyhókat építenek, melyeknek előteréből nem hiányzik majd a nyílt tűzhely felett lógó bogrács sem, s amely lehetővé teszi, hogy a kunyhók lakói ízletes harapnivalót készítsenek. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a kéméndiek jól kihasználják a tökéletesített irányítási rendszer előnyeit. Felszabadultabban gondolkoznak, és úgy formálják környezetüket, ahogy azt a falu növekvő igényei megkövetelik. Ugyanakkor ügyelnek arra, hogy új vállalkozásuk ne kedvezőtlenül, hanem kedvezően hasson fő tevékenységükre, tehát a mezőgazdasági termelésre azáltal, hogy a szövetkezet és az egész falu dolgozóinak olcsó és kellemes szórakozási lehetőséget biztosít, ami pozitívan befolyásolja majd az embereknek egymáshoz és a munkához való viszonyát is. Fiatalságuk sem irigykedhet már a jövőben a városi fiatalokra azért, mert azok akkor szórakozhatnak és táncolhatnak, amikor kedvük tartja. Ez a lehetőség már az ő részükre is megszületett azáltal, hogy a „Fehér akác“ban hetente háromszor — csütörtökön, szombaton é~ vasárnap — felcsendül és városias légkört teremt a válogatott zenészek által szolgáltatott talpalávalő. Az impozáns környezet, vagyis mindaz, amit a kéméndi hegyoldalon láttunk és a jövőbeni létesítmények, biztosan oda csábítják majd a Garam alsó folyása körül levő falvak és városok szórakozni vágyó közönségét. Tehát feltételezzük, hogy a „Fehér akác“ rövidesen közkedvelt szórakozási, illetve üdülőközpont lesz. P. K. (A szerző felv.) Ha elmegyek katonának... Az ősz a búcsúzás ideje. A diák a vakációnak, a földműves a viruló határnak, az édesanya rukkoló fiának int búcsút. Faluhelyen ez idő tájt rendezik a regrutabálokat, a katona sorba kerülő fiatalemberek az érdeklődés középpontjába kerülnek. A falu féltő gonddal engedi útjára fialt, jaj csak szégyent ne hozzanak otthonukra. S a legények? Derekasan állják a búcsú nehéz perceit, komoly szóval tesznek ígéretet: becsülettel helytállunk. Aztán lassan, mintha a pillanat a végtelenbe akarna veszni, nagyokat prüsszentve elindul a vonat. Az arcok az ablak üvegéhez tapadnak s egyszercsak a falu templomtornya is a távolba vész. Felcsendül a nóta, halkan, bánatosan, majd egyre vidámabban, bátorítóbban, pattogóan. Es a falu vár... Várja az első híreket, az első üzenetet. Hej, be nagyot dobbannak ilyenkor a szívek-, ha az utca végén felbukkan a postás. Mert az első levelek egyúttal az első bíztatást is jelentik: mikor látjuk viszont a fiúkat? Hogyan is állhat rajtuk az egyenruha? ... Megemberesedtek-e már? ... Milyen hosszú két esztendő? Klnek-klnek hogyan. A szerető édesanyának nagyon hosszú, de a szerelmes kedvesnek ta- Ián még hosszabb. Remények, kétkedések közepette csigaháton mászik az idő. Betartja-e a szavát? Hű marad-e vajon? Nem feledkezik-e meg az együtt töltött boldog órákról? De nemcsak otthon, a csendbe fúló falusi estéken van ez így, hanem a kaszárnya falai között is. A kétely itt is bele-bele mar a szívekbe: miért nem ír, miért ilyen keveset ír? Mtért, miért? ... Szép élet-e a katona élet? Nehéz-e a viselet? ... Nos, erre ezúttal válaszoljanak azok, akik még nem ismerik milyen. A szobában derengő félhomály. A fiúk egymásra pillantanak, el-el gondolkodnak. Erkélyt Imre és Székely István hamarosan búcsút vesznek a bényi lányoktól, az egyikük, ha jól emlékszem, már a behívót is megkapta. — Mit gondolnak, mikor jöhetnek először haza? Hosszú csend. Székely István szólal meg. — Talán sikerül majd a Szilvesztert Itthon tölteni. Erkélyi Imre ts rábólint. „Talán sikerül... “ Ki tudja, vajon merre kalandozott el gondolatban. A bényi szövetkezet fiatal traktorosa nagyon szeretheti faluját és a munkáját is. — Ha leszerelek .feltétlenül tde szeretnék visszakerülni. Székely István, mintha eltalálta volna gondolatomat, halkan megjegyzi: — Nagyon jó traktoros ám Imre. Egyik a legjobbaknak. Hát igen, nyilván a szövetkezetnek se mindegy, hogy elmegy, de talán a segédzootechnikus is hiányozni fog, mert az meg Székely István, az Ipolysági technikum végzett tanulója. Kicsit vontatottan folyik a beszélgetés, a fiúk hát gondoskodnak egy két kupica jóféle papramorgóról, hadd oldja meg a nyelveket. — Mégis, milyen érzés bevonulni? — Megnyugvás, hogy beveszik az embert — mondja Imre. —• fó tudni, hogy szellemileg, testileg épek, egészségesek vagyunk. — Igazán csak ott nő férfivá az ember — toldja még meg Székely Pista. — Nem rossz a katonaság, csak egy kicsit nehéz lehet megszokni. — Talán nem is — replikáz a traktoros. — Hisz idehaza is korán kelünk, talán még korábban mint majd a katonáéknál fogunk, és hát a munka ... keményen dolgozunk. Ebből a szempontból, hidd el Pista,... nincs mitől tartanunk. — Akkor talán áruljuk el melyik az a „szempont", amitől tartanak. Talán a lányok? ... Szinte egyszerre tiltakoznak. — Á, dehogy. Nincs nekünk még komoly ismeretségünk ... Csak nem nevelünk másnak asszonyt — jegyzi meg tréfásan valamelyikük. Közben bekukkant a szobába Erkélyi bácsi is. Mosolyogva hallgatja a fiúkat. — Hát, hamarosan elmegy Imre... — próbálom bevonat a beszélgetésbe. — ö már a második katona fiam. Na, de nem árt nekik, egy kicsit sem árt. — Tréfás fenyegetőzéssel néz a fiúkra, de azért nem ijesztgeti őket emberevő őrmesterekkel, mint az ilyen esetben rendszerint szokásos. Igaz, a „gyerekek" úgyse nagyon ijednének meg, nem olyan fából faragták őket. Lassan ismét visszakanyaríU juk a beszélgetést a katona életre. Látni, hogy a fiúk komolyan felkészültek. Szeretnének olyan helyre kerülni, ahol valami hasznosat tanulhatnak, amolyan szakma-félét, hadd legyen még több értelme a katonaságnál eltöltött két esztendőnek. Igaz, mindenképpen megtanulnak valamit, ha mást nem, hát tökéletesítik magukat a cseh, vagy a szlovák nyelvben, bejárják egy kicsit az országot, megismerkednek új gépekkel, fegyverekkel, emberekkel, önállósághoz, fegyelemhez szoknak, megedződnek. — Arra nem gondoltak, hogy esetleg ott maradnak továbbra is? Ráncolják a homlokukat, erősen gondolkodnak. Talán valami „taktikus" válaszon törik a fejüket, míg aztán Imre kiböki: — Nem lehet erre még most válaszolni. Ami engem illet, nem hiszem, hpgy elhatároznám magam, Pistának is van szakmája, szükség van rá odahaza is.. < — ... hát, van benne valami, engem senkt se beszélt rá a technikumra, magam választottam és szeretem is a szakmámat. Így a fiúk. Bár maguk is azt állítják, hogy amúgy Istenigazában csak a katonaságnál válik felnőtté az ember, mégis komoly, meglett emberhez méltóan gondolkodnak. Jól megrágnak, megfontolnak mindent. Igaz, volt rá idő bőven, hisz tulajdonképpen már több mint egy esztendeje foglalkoznak nap mint nap a berukkolás gondolatával. De hogyan telnek most az utolsó hazai napok? — Hát... dolgozunk, amit kell. Tegnap például kiránduláson vettünk részt, megtekintettük a topolöianky-i tenyészállatvásárt. Egy kicsit később is érkeztünk haz+... — számol be Székely István, s egy vizsgálódó pillantást vet barátja arcára, vajon kialudta-e kellőképpen fáradalmait. Megértettem a pillantást s felbátorított, hogy feltegyek egy kényesebb kérdést. — Aztán azon a bizonyos napon ... szóval nem néznek majd egy kicsit a pohár fenékére, hogy hát könnyebb legyen a búcsúzás? Mosolyognak, cinkosan egymásra pillantanak, de nagyon határozott „nem“-mel válaszolnak. Inkább „akkor már nem". Pista, akinek éppen a rukkolás napján lesz a születésnapja, külön is hangsúlyozza, hogy még annak ellenére sem. Ugyanis nem nagyon fizetődik ki az ilyesmi. Bár gyakran előfordul, mégis mindjárt más szemmel néznek az emberre a kaszárnyában, ha „nyomás alatt" érkezik meg. Igazuk van a fiúknak. Emelkedjenek ám a magasba a poharak a regrutabálon, az odahaza eltöltött utolsó este, csendüljön fel a dal, a víg nótaszó, de mértékkel mindent, nehogy mindjárt az első nap kihágással kezdődjön. A fiúk számolják a napokat. Így van ez a katonasággal. Az ember mindig csak a napokat számolja. Előtte is, ott ts és hát utána ... igen, akkor már az éveket tartja mindenkt számon. Az évek múltával mindenki szívesen emlékszik vissza katona korára, és hányszor, de hányszor varázsol barátságos meleget a családba, a poharazgató társaság köré, amikor a nagyapák előszedik régi katonahistóriáikat, s egy-egy órára visszatérnek a kaszárnyában eltöltött évek. Balohg P. Imre A „Fehér akác“ csárda látképe
