Szabad Földműves, 1967. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)

1967-09-18 / 37. szám

Dr. BRAUNER IVÁN 1907—1967 (ÖTK) — Szeptember 6-án az esti órákban életének 60. esztende­jében Bratislavában hirtelen elhunyt Brauner Iván akadémikus, a Köáicei Mezőgazdasági Főiskola állatorvosi fakultásának kétszeres államdíjas professzora, a Szlovák Tudományos Akadémia speciális biológiai kollégiumának elnöke, a mezőgazdasági és élelmiszerkísér­leti kutató központ elnökségi tagja, a mezőgazdaságtudomány kiváló szervezője, a Csehszlovák Tudományos Akadémia bratíslavai Bioló­giai Intézetének vezető tudományos dolgozója. Dr. Brauner Iván 1907. április 22-én született Jelenecen, a nyltrai járásban. 1934-ben a brnól Állatorvosi Főiskolán szerezte meg diplo­máját. Tanulmányai befejezése után Gúta állatorvosa volt, ahol külö­nösen a szarvasmarha-sterilizáció problémájával foglalkozott. A fel­­szabadulás után kezdte meg diagnosztikai és szérológial tudományos munkásságát. 1948-ban az Ivanovicei Állami Tudományos Intézetben fedezte fel az ismert H-vakclnát, a tyúkpestis ellenszerét. Két évvel később Szlovákiába érkezett, hogy intézetet létesítsen az állatok fertőzését és a sertésvészt megakadályozó oltóanyagok gyártására. Brauner akadémikus nagy szolgálatokat tett a szocialista mezőgaz­daságnak, hatalmas gazdasági értékeket mentett meg. Az oltóanyago­kat gyártó szlovákiai intézet az ő közreműködésével vált korszerű létesítménnyé. Az ő érdeme, hogy az oltóanyagokat a Nyltrai Bioveta­­üzemben gyárthatják. A Csehszlovák Mezőgazdaságtudományi Akadémia feloszlása után a Csehszlovák Tudományos Akadémia Biológiai Intézetében kezdett működni, ahol munkacsoportjával hozta létre az Aujeszky-kór ellen­szerét. Brauner akadémikusnak 1952-ben, majd 1964-ben a Klement Gott­­wald díjat adományozták. MEGNYÍLT A BRNOI NEMZETKÖZI GÉPIPARI VÄSÄR Szeptember 9-én, szombaton Otokar S 1 m ü n e k miniszterelnök-helyettes megnyitotta Brnóban a IX. Nemzetközi Gépipari Vásárt, amelyen 33 országból 1105 cég állít ki. A 140 ezer négyzet­­méternyi kiállítási területen és a vá­ros központjának néhány épületében 70 ezer gépipari gyártmányt mutatnak be. A vásárra jeles külföldi cégek érkeztek. Bemutatkozott a Sigma-Ita­­liano közös csehszlovák-olasz keres­kedelmi társaság is, amely Bologná­ban székel. A közös munka első ered­ményei máris megmutatkoztak, mert jelentős mennyiségű öntözőberende­zést adtunk az olasz piacra. A vásá­ron első ízben állít ki a Krupp nyu­gatnémet cég. A múlt évhez viszonyítva kevesebb mezőgazdasági gép látható a vásáron, viszont a minőség jobb. A csehszlo­vák gépgyárak 72 mezőgazdasági gé­pet állítanak ki, ennek egyharmada újdonság. A gépkiállítás a mezőgazda­­sági munkák komplex gépesítésére Irányul. Nagyon értékes a Z—5545 jelzésű új csehszlovák traktor, amely a Z—5511-es módosított változata. A külföldi cégek Is több újdonságot állítanak ki. Említést érdemel az NDK a K—523-as számú gabona, olajosok és hüvelyesek tisztítására alkalmas gépe. A látogatók közül sokan meg­csodálták a jugoszláv Tigar T—100-as traktort, valamint a Ford traktorokat. Az első napok azt bizonyítják, hogy a brnói gépipari vásár teljesíti külde­tését, és a jövőben még nagyobb je­lentősége lesz kereskedelmünk szem­pontjából. gYAKRAN ELBESZÉLGETEK a he­lyi, járási és kerületi nemzeti bizottságok dolgozóival, a falvak, vá­rosok lakóival, és ilyenkor majd min­dig szóba kerül a közellátás és ezzel összefüggően az üzlethálózat korsze­rűsítése. El kell ismerni', hogy sokat tettünk ezen a téren az utóbbi időben. Akármerre jár az ember korszerű, új üzleteket lát. De emellett sajnos még mindig akadnak olyan üzletek, ame­lyek nem felelnek meg a higiéniai követelményeknek. Számos nemzeti bizottság az élelmiszerüzleteket öre­gebb családi házakban helyezte el. Ezek eleinte még üggyel-bajjal meg­feleltek a célnak, de később egyre jobban megrongálódtak és sokat az összeroskadás veszélye fenyeget. Az üzlethálózat korszerűsítése kö­rül tehát akad még tennivaló. A té­nyek arra engednek következtetni, hogy gyorsabb ütemben kellene új üzleteket építeni^Igenám, de hogyan? Tudjuk, hogy mostanában a koronát minden szakaszon nehezen adjuk ki, és ha valamilyen beruházást akarunk végrehajtani, többszörösen meggondol­juk. Az üzletek építésével kapcsolat­ban a jednota losonci járási igazgató­ságán két dolgot hallottam. A losonci járás községei az egyik­nek nem nagyon örülhetnek. Oj üzle­tek építésére és a meglevők korszerű­sítésére idén lt millió korona kellett volna, ám 2 millió 331 koronával ke­vesebbet kaptak. Tehát a kiesés jelen­tős, annál Is inkább, mivel az üzletek korszerűéi’őse terén épp a losonci járásban kellene a legtöbbet tenni. Suba János elvtárstól, az igazgató ^ SZAP/VD FÖLDMŰVES 1967. szeptsmber 16. Befejezés előtt az űj ásványvíz-töltő Előre kell látni vállalata végzi. A megrendelők navel állandóan gyarapudnak. A nyugat-szlo­vákiai kerületen kívül például Poprád, Lőcse. Martin, Rimaszombat és Rozs­nyó környékére hordanak vizet, to­vábbi csoport Csehországba küldi a tompái vasútállomásról stb. Az igények nőnek, ezért 1965-ben a nyitrai Pozemné stavby n. v. dolgo­zói megkezdték 7 millió 800 ezer korona anyagi befektetéssel egy mo­dern viztöltö építését. Két év alatt a munkák zömét már elkészítették. Ottlétünkkor Koprda mester munka­társai egy üzemrészlegen fejezték be a vakolást. Ebben az épületben szo­ciális helyiségek és katlanház lesz. A fő üzemrészleget gépesítik majd. Már mindnyájan voltak iskolázáson Tolmácson, hogy az új gépeket kellő­képpen tudják kezelni és az üzem át­adásától kezdve, amelyet október 1-re tűztek ki, hibamentesen induljanak. Itt egyébként egy nap alatt 30 ezer db üveggel többet töltenek meg, per­sze a munkát játszi könnyedséggel végzik majd minden szakaszon. Belányi János reskedelmi szakemberek megállapítá­sa szerint például Nagycsalomiján 20 százalékkal több árut lehetne eladni, ha megfelelő üzletek lennének. Elég problémával küzd tehát a lo­sonci járásban a Jednota igazgatósága és az elárusítók is. Tény, hogy az' elavult üzlethálózat fékezi az ellátást és a tervteljesítést is. Reméljük azon­ban, hogy a helyi nemzeti bizottságok a falvak lakosságával együtt az emlí­tett önsegélyes módon, ha bizonyos zökkenőkkel Is, megoldják ezt a prob­lémát. A problémák és nehézségek mellett azonban meg kell említenünk olyan újdonságot, amiért a jednota érdemel dicséretet. Újabban az üzle­tek túlnyomó többségében zöldséget árulnak. Ily módon kialakították a hármas konkurrenciát, sőt ha a „ma­szekokat” is figyelembe vesszük, né­gyes konkurenciáról beszélhetünk. A mezőgazdasági üzemek és a Zelenina, valamint a kiskertészkedők mellett a jednota is árul zöldséget. Mégpedig nem kis tételben, mert az eladott zöldség értéke már meghaladja a fél millió koronát. Ennek a kezdeménye­zésnek nagy jelentősége van, mert a losonci járás északi községeiben nagy a zöldség Iránti kereslet. Tehát a dé­len felvásárolt zöldséget a járás északi részébe viszik, mégpedig friss állapot­ban. Mert a hármas, Illetve négyes konkurencia jó árut kíván, az aki rosszabb minőségű zöldséget árul, alul marad a versenyben. Cikkünk elején arról beszéltünk, hogy társadalmi munkával olcsóbb az üzletek építése. A felsorolt példák bizonyítják, hogy ez tényleg így van. jól tették a losonci járás egyes helyi nemzeti bizottságai, hogy ezt az utat választották, mert így hozzájárulnak az elavult üzlethálózat korszerűsítésé­hez. Bállá József SIKERES, TURISTA-IDÉNY Michal Poláőek mérnök, a Szlo­vák Nemzeti Tanács idegenforgalmi osztályának titkára, szerdán, szep­tember 6-án sajtóértekezletet tart­­tott, amelyen a sajtó képviselőit az idei nyári turista-évad sikereiről, problémáiról tájékoztatta. Poláőek mérnök előbb számada­tokkal illusztrálta Csehszlovákia első félévi idegenforgalmát. Az év első hat hónapjában a tavalyi év ezen időszakához hasonlítva csak­nem fél millióval növekedett a külföldi turisták száma. Tavaly 1 millió 62 ezer személy látogatott el hozzánk, Ezzel szemben hazánk az idén tél év alatt 1 millió 526 ezer külföldi turistát látott vendé­gül. Ha csak az érem egyik oldalát nézzük, elégedettek lehetnénk. A hazánkból külföldre utazó turisták és a hozzánk utazók arányának alakulása azonban kedvezőtlen. A tavalyi kb. 400 ezer külföldön nyaraló csehszlovákiai lakossal szemben szabadságát az idén 868 ezer 230 csehszlovák állampolgár töltötte külföldön. Ez a kedvezőt­len arány igen megterheli az or­szág devizakészleteit. Az Idei turista-évadot elemezve szembetűnik, hogy hazánk, a nagy konkurencia ellenére is, szívesen látogatott volt. A legtöbb turista az NDK-ből, Magyarországról, Len­gyelországból, Ausztriából, a Né­met Szövetségi Köztársaságból, Hollandiából és Svédországból ér­kezett hozzánk. A helyzet alapo­sabb elemzéséből azonban kitűnik, hogy turistaforgalmunkat még job­ban is növelhetnénk. Idegenforgal­munk további fokozása elsősorban „az iparág“ további fejlesztésétől, a szolgáltatások javításától, szállo­dák, campingek, motelek építésétől függ. A hazai utak állapota ma meglehetősen siralmas, a gépkocsi­val érkezőknek sem nyújtunk megfelelő szolgáltatásokat. Egy­szóval: alacsony színvonalú a tu­­rista-jeüegű beruházási tevékeny­ség. A sajtóértekezleten Michal Polá­­őek mérnök kijelentette, hogy az SZNT idegenforgalmi osztálya már kidolgozta a továbbfejlesztés ter­vét. Mindent összevetve — fejezte be nyilatkozatát — az idei nyári turistaévad sikeres volt. -ce-Szorgalmas építők. Több mint tíz éve működik a hernádszéplaki EFSZ építkezési csoportja. Jelenleg a csoportban Nagy József mester veze­tése alatt két szakember — Petrus Imre és Peko Ferenc — és öt mun­kás van. Befejezték egy raktár és egy istálló építését, most pedig a gazda­sági udvart kerítik és a központi fűtés bevezetésén dolgoznak. Ünnepi gyűlésre jött össze e na­pokban a Koskov-BakSa-i HNB plé­numa. A község az első félévben leg­jobbnak bizonyult munkaverseny te­rén. Dr. Urbancsík Imre, a kassai JNB titkára, átadta a JNB tanácsának oklevelét és 12 ezer korona pénzjutal­mat. A lakosság közül a községfejlesz­tési munkában Igyekezett Tyuketi Já­nos nyugdíjas tanító, Záleha József, Rusznák István, Hudák Pál és Vaskó István, Hanzel László HNB elnök és Hegedűs László HNB titkár vezetése alatt. M. P. KEDVES | ünnepség volt > Muzslán, a halyl nemzeti bt- i zottség üléstermében kedves I ünnepségnek voltunk részesei. " A helyi pártszervezet vezetőié- i ge ünnepi ülésen köszöntötte | 70. születésnapja alkalmából P a t h ó Józsat elvtársat, a párt i régi harcosét. Megemlékeztek \ a munkásmozgalomban vállalt , önzetlen tevékenységéről és a I Horthy uralom révén elszenve- " dett üldöztetéséről. i Az ünnepségen részt vettek I az Érsekújvári Járási Pártbizott- ’ ság képviselői is, akik átnyúj- i tották a járási pártvezetőség I emlékiratát. A helyi pártszervezet és a sző- i vetkezet vezetői átnyújtották J ajándékaikat és méltatták az , ünnepelt munkásságát a falu i társadalmi és gazdasági életé- * nek fejlesztéséért vívott harc- i ban. -czb- I A szalatnyai ásványvizet ember­­emlékezet óta használták Szalatnya község és környékének lakói. Tíz év­vel ezelőtt a szántói (Santovka) ás­ványvíz kút segédfiőkjaként nyitották meg. Először csak kísérletképpen, hogy az ipolysági és környékének la­kói hogyan fogadják ezt az újdonsá­got. Nyolc alkalmazottal indultak. Egy év leforgása alatt a fióküzemet kibővítették úgy, hogy naponta 50 000 darab üveget töltöttek meg. 1962 óta 18—18 nő dolgozik, két műszakban. Egy műszak alatt 20 000—32 000 darab üveget töltenek meg, havonta közel 900 ezret. A nyári időszakban sokat túlóráznak, mivel a megrendelőket ki akarják elégíteni, és a jó hírnevü­kön sem akarnak csorbát ejteni. A munka zömét 4 sofőr és 14 segéd­munkás végzi a saját üzemükből, míg három teherautó távoli utakra (meg­rendelés szerint) a CSAD ipolysági A VASMUNKÁSOK 50. ÉVFORDULÓJA A komáromi JNB nagytermében a városból és hazánk különböző részei­ből, valamint a szomszédos Magyar­­országról összegyűltek azok a vas­munkások, akik valamikor tagjai vol­tak a Vasmunkás Szakszervezetnek. Az emelvényen látható volt a Vasas Szakszervezet 1937-ben felavatott harci zászlaja is. Az ünnepségen jelen voltak a kerületi és a Szlovák Szak­­szervezeti Tanács küldöttel, Frantiéek Zupka nemzetgyűlési képviselő. A ma­gyarországi vasasokat Hámer József elvtárs, a Szakszervezeti Bizottság országos elnöke vezette. A felszólalók megemlékeztek többek között Steiner Gábor elvtárs születésének 80. évfor­­dulájáról is. Méltatták a komáromi vasmunkások szakszervezetének hosz­­szú harcos történetét 1917-től nap­jainkig. A komáromi vasmunkások komoly erőt képviseltek a munkás­mozgalomban. 1917-ben például sztráj­kot szerveztek, amely komoly sikerrel fejeződött be. A vasasok kultúr- és tömegsport tevékenységet is fejtettek ki. A munkás torna egyesületnek és a Rapid sportegyesületnek nagy híre volt. Nagy népszerűségnek örvendett az Egyetértés Munkásdalárda és a Hajnalpfr kultúregyesület. Az ünnepségen 100 érdemes szak­­szervezeti vasmunkásnak einlékplakel­­tet és diplomát adtak. Utána a részt­vevők harci zászlóval vonultak végig a város utcáin, megkoszorúzták a vá­rosi parkban lévő Gottwald emlékmű­vet, a 102 vöröskatona tömegsírját és Steiner Gábor emléktábláját. Holczer László, Komárom .Nem könnyű feladat távlati tervet készíteni 1980-íg. Mégis ha a lakos­ság ellátásáról gondoskodni akarunk és biztosítani a különféle nyersanya­gokat, akkor előre kell látnunk. A Szlovák Nemzeti Tanács mezőgazdasági és közellátási bizottsága a múlt héten ezt a komoly feladatot vitatta meg. A szakemberek és a képviselők közül sokan hozzászóltak az elkészített tervezethez és többhelyiitt javasolták a megváltoztatását, illetve kiegé­szítését. A tervezet figyelembevéve a szükségletet, 1980-ig 62 százalékkal kívánja növelni a mezőgazdasági termelést. Ennek a lehetőségét a javaslat alaposan Indokolja. Figyelembe véve az ezévi eredményeket, a képviselők lehetsé­gesnek tartják a kitűzött feladat elérését. De többen azt Is kijelentették, hogy nemcsak a mezőgazdaságon múlik, hanem azoktól az üzemektől Is függ. amelyek a mezőgazdaság számára a gépeket, műtrágyát és egyéb fontos kellékeket gyártanak. A minisztérium és a megbízotti hivatal képviselő! a kitűzött feladat elérésének zálogát az egyre szélesedő öntözőberendezésekben látja. Emel­lett szerintük jelentősen segíti majd a termés fokozását a mezőgazdaság irányításának átszervezése, illetve az, hogy a mezőgazdasággal kapcsolatos üzemek egy része is tagja lesz a járási mezőgazdasági szövetségnek. A ta­nácskozáson azt is hangoztatták, hogy a távlati terv nem túlzott, mivel a legfejlettebb mezőgazdasággal rendelkező államokban már az elmúlt években elérték azt a termelési szintet, amelyet a mi mezőgazdaságunknak 1980-lk tűztek ki feladatul. -tt-Társadalmi munkával olcsóbb szakemberekkel 180 ezer koronáért építette tel az üzletet, Ezért a mun­káért Bajo Mihály, az egységes föld­művesszövetkezet elnöke, Balázs Gy., a fogyasztási szövetkezet ellenőrző bizottságának elnöke, Kremnicsan Já­nos, a HNB elnöke és Sinka János, a HNB titkára minden elismerést meg­érdemel a lakosság részéről. Jó szer­vezőmunkával megmutatták, hogy le­het olcsón és jól építkezni. A losonci járásban tehát jó példáért bem kell a szomszédba menni, azon­ban amíg egyfelől nagy a lelkesedés, a kezdeményezés, a másik oldalon nem mindig találnak megértést. Nagy­­csalomija vezető funkcionáriusai már évek óta kilincselnek a különböző hi­vatalokban, hogy valamilyen módon megfelelő üzleteket kapjon a község. Eddig ugyanis elavult, régi épületben vásárolhattak a falusiak és a kör­nyékbeliek. Egyes árufajtákat a sza­bad ég alatt, az udvaron raktározták. A raktározás kérdése a mai napig sincs megoldva. Nézetem szerint a Jednota losonci Igazgatósága sem fordít elég gondot erre a községre. Fábián Gábor, a helyi pártszervezet elnöke nemrég azt mondotta, hogy azt sem tudják, hova forduljanak már. A losonci járásban, épp az elhanya­golt üzletek miatt, a forgalom tervét sem teljesítik az üzletek. Persze ehhez még hozzájárul az is, hogy a nagy­kereskedelem a legtöbb esetben egy­hetes késéssel adja la az árut. A ke­ság forgalmi osztályának vezetőjétől megtudtuk, hogy 160 községben 428 üzlet van, de ennek 60 százaléka nem felel meg a követelményeknek, ami azt jelenti, hogy helyettük vagy újat kellene építeni, vagy pedig a megle­vők korszerűsítésre szorulnak. Nagy problémát kellene tehát megoldani. Vajon hogyan lehet ebből a helyzet­ből kiutat találni? Idén hét üzletet adnak át rendelte­tésének. Ezek az üzletek panellből készülnek, mégpedig önsegélyes ala­pon. Ez azt jelenti, hogy a költségek iü százalékát társadalmi munkával fedezik. Így a munka gyors és olcsó. A gyorsaságot elősegítik azzal, hogy az üzletek építéséhez téglából készült panell-lapokat készítenek. Ezek na­gyon megfelelnek a követelmények­nek, mert a tégla jó hőszigetelő, — ugyanakkor az előrekészített elemek­ből gyorsan megy a munka. A losonci járásban a jő példa raga­dós. Újabb 12 község akar önsegélyes alapon üzletet építeni. Olyan elképze­lések is vannak, hogy a helyi nemzeti bizottság hitelt venne fel, az egysé­ges földművesszövetkezettel együtt felépítené az üzletet és utána a jed­­nota megvásárolná. Ennek az az elő­nye, hogy a helyi nemzeti bizottság vagy az EFSZ építkezési csoportja rugalmasan és olcsón dolgozik. Erre jó példa Klscsalomlja. A helyi nem­zeti bizottság az egységes földműves­­szövetkezettel karöltve a faluban levő

Next

/
Thumbnails
Contents