Szabad Földműves, 1967. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)
1967-07-08 / 27. szám
Veszélyes a hegymászás Ügy vélem, hogy a gyakori balesetek okát az Alacsony- és Magas Tátrában járó turistákat és hegymászókat lépten-nyomon kísérő veszélyek lebecsülésében kell keresni. Vendégeink, a hegyi szolgálat, a sajtó és a rádió jóindulatú figyelmeztetései ellenére, kockáztatják fiatal életüket. Szívszorongva gondolok e sorok írása közben arra a sok áldozatra, mely az óvintézkedések semmibevételének köszönhető. Nagy kár társadalmunkra, ha babérkoszorúk helyett a Poprádi Tó melletti szimbólikus temetőben jóbarátaink tátrai nehéz hegymászótúráik emlékére újabb sírköveket kell állítani. Férfias sport a hegymászás, ez igaz. Én nem vagyok hegymászó, de mindent szeretek, ami szép. Igen, szeretem az embereket, úgy, ahogy, vannak. Szeretem a nagy hegyeket, az erdőket, a csörgedező patakokat, a virágokat, a napfényt, a pislogó csillagokkal teleszórt éjszakai eget, az égzengést és a suttogó erdők még meg nem írott szimfóniáját. Elmesélem az első hegymászói utamat. Volt egy barátom, aki fiatal kora ellenére megjárta a Magas Tátrán kívül az ausztriai Alacsony és Magas Tauruszt, Olaszországban a Dolomitokat, Svájcban a Berni Alpokat. Nem érdekelte semmi más, szívbéli szenvedély űzte a méltóságteljes csúcsok nyújtotta panorámák felé. Olyan lenyűgözően tudott beszélni utairól és benyomásairól, hogy magam is beleegyeztem egy állítólagos „kisebb“ túrába a Magas Tátrában. A Rabló menedékházban a Hideg Vízeséseknél szálltunk meg. Nem az a célom, hogy e cikk keretében tátrai felejthetetlen túrák lehetőségeiről írjak. Csak éppen annak az esetnek a rövid leírására szorítkozom, ami hegymászói jövőmet eldöntötte. Barátom szuggesztív szavai egyenesen lenyűgöztek. Teljesen a hatalmában voltam. Amit mondott, mindent megtettem, követtem őt, mint egy holdkóros. Oticélunk — úgy emlékszem rá, mintha csak ma volna, pedig már jó 40 éve volt — a Mormota-Tető volt. Még barátom tréfásan meg is jegyezte, alkalmam lesz látni mormotát. Gyönyörű júniusi vasárnap volt, teljes pompájú tavasz, mindenfelé virágok és illat. Az volt a benyomásom, hogy az egész természet kacag. Szívem tele volt könnyedséggel és becsvággyal, ami féktelen fiatalságomból fakadt. Barátom biztosított, hogy iskolai bemutatót tart nekem a hegymászásból. Megjegyezte csak úgy a fogai között, hogy végülis egyszer el kell kezdeni és minél hamarabb, annál jobb. Kilátásom volt a sikeres túra teljesítése esetén újabb sportág, a hegymászóinak tagjává lenni, barátom pedig mint turistát és vadászt elég nagyra tartott. Hegyeink új hótól fehérlő, fennséges csúcsai napfényben köszöntöttek bennünket. Igen izgultam, mert a feljutás rögtönzött terve megriasztott. Barátom köszöntése: „Szerencse fel“ és vezényszava: „Mászni“ elfújta a félelmemet és teleaggatva a reményteljes hegymászó felszerelésével, megkezdtem a kapaszkodást. Ostoba létemre hagytam magam rábeszélni ilyesmire edzés nélkül, mikor a kötelet is alig bírtam tartani. Közben barátom könnyedén mászott felfelé a falon, mint a macska, közben engem bíztatgatva, hogy csak kövessem. Jó kedve volt, arrról csevegett, hogy milyen felemelő dolog megmászni a Tátra egetverő csúcsait. Kissé megálltam pihenni. Barátom ebbe beleegyezett, de maga tovább kapaszkodott. Egyszerre erős robajt hallottam. Kőlavina zúdult lefelé, éppen az én irányomban. Ösztönösen a sziklafalhoz szorítottam a fejem, behunytam a szemem, egyszeriben ütést éreztem a fejemen és a jobb vállamon. A szemem szikrákat hányt, arcomon meleg vér folyt, ebből megtudtam, hogy koponyám megsérült. Kétségbeesetten segítségért kezdtem ordítani. Ordításom, amit megtoldott a visszhang is, iszonyú volt. Közben meghallottam a barátom kiáltását, de szavait nem értettem. A kövek robaja rég elült már, én exponált helyzetemben lógok a kötélen, halálos félelemben a szakadék látványától. Görcsösen megmarkoltam a biztosítókötelet és tovább ordítottam segítségért. Vállamban a fájdalom mind élesebb lett. Félelmem, hogy bírom-e még tartani erős szívdobogást okozott. Erre a gondolatra kivert a halálveríték. Visszatért barátom ebben a kétségbeejtő helyzetben talált. Elsápadt, mikor véres arcomat meglátta. A helyzetet jól megítélve, rövid gondolkodás után úgy határozott, hogy feljebb mászunk úgy tíz méterrel, ahol táborozásra alkalmas hely van. Ahova csak lehetett szögeket vert, hogy a falon biztosabban mászhassak. Ezt az állítólagos tíz métert szerencsésen jó két óra alatt tettük meg. Leírhatatlan érzés fogott el, mikor láttam, hogy a hely, ahova érkeztünk egy fölénk hajló fal alatt volt, ahol akár hatan is táborozhattak volna. Végre leülhettem teljesen kábultan, reszkető inakkal, véresre sebzett tenyereimmel, erőtlen kezeimmel. Miután barátom megvizsgálta fejsebemet kijelentette, Előkészület az aratásra A Kosúti Vetőmagtermesztő Állami Gazdaság d-Qlgozói a tavaszi munkák első és második időszakának sikeres befejezése után az aratásra készülődnek. A feladatok nem kicsinyek, s ezért az üzem vezetősége mindent megtesz, hogy ezen munkák zökkenőmentesen menjenek végbe. Az esetleges rossz időjárásra számítva az üzem mozgósítja nemcsak a növénytermesztés, de az állattenyésztés dolgozóit is. Ök elsősorban a takarmánynövények betakarításánál veszik ki részüket a munkából. A betakarítási munkák gyors és jó minőségben történő elvégzése érdekében az üzem a meglevő gépparkját igyekszik a lehető legtökéletesebben kihasználni, s a dolgozók jutalmazásánál felhasználják a bér- és prémiumrendszer által nyújtott összes lehetőségeket, szocialista munkaversenyeket szerveznek egyének, kollektívák és gazdaságok között. Az idén 1137 ha vár kaszára; 553 ha búza, melyből 84 ha elismert vetőmag hogy az nem halálos, ne féljek, csak a bőr van átütve. Nevethetnékünk éppen nem volt, esteledett, a levegő lehűlt és nem lehetett semmit sem csinálni. A Tátrának megvan a maga regulája. Evésre nem is gondoltunk, lefeküdtünk aludni. Éjféltájban kirázott a hideg, fogaim vacogtak, barátom későbbi elbeszélése szerint egész éjjel félrebeszéltem. Reggel legforróbb vágyam volt vlszszakerülni a menedékházba. Megkértem barátomat, hogy ereszkedjünk vissza a kötélen. Egészségi állapotomat ismételten megvizsgálta, véresre feltört kezeimet bekötözte és odaadta saját keztyűjét. Óvatosan fogtunk a közös leszálláshoz. Ez a mindössze 300 méteres szintkülönbség fantasztikusan magasnak látszott. Sebesülésemre való tekintettel csak lassan ereszkedtünk a völgy felé. Minél közelebb kerültünk a földhöz, annál boldogabb voltpm. Végre a völgy — valódi föld a talpunk alatt! Boldogságomban lerángattam magamról a hegymászófelszerelést, és menekültem a Rabló menedékház felé. Ez első tűzkeresztségem után ünnepélyesen megfogadtam, hogy soha nem veszek kezembe hegymászókötelet, mégha mesebeli ékszereket találnék a csúcsokon, akkor sem. Barátom szörnyen csalódott bennem, és ezt tudomásomra is hozta. Azt hitte, hogy kemény férfi vagyok, közben meg... Jómagam már 68 viharos évet éltem meg, barátom legszebb férfikorában, 35 éves fejjel szakadékba zuhant az Alpokban. Keresztül kasul utaztam Európát, megnéztem a Jungfrau-ról a napfelkeltét. Az európai magas hegységek fenséges csúcsai, ezek a fehér kristályból emelt várak mindig elismerést és tiszteletet keltettek bennem és órákig is elgyönyörködtem bennük. De biztonság kedvéért legjobb volt a völgyből csodálni a festői szépséget. Ján M. Habrovsky szaporítási terület, 15 ha ősziárpa, 391 ha tavaszi árpa, melyből 107 ha szaporítási terület, 10 ha zab, 61 ha őszi bükköny, melyből 25 ha szaporítási terület, 18 ha tavaszi bükköny, melyből 13 ha szaporítási terület, 25 ha lencse, melyet csupán szaporítás céljából termesztenek. 37 ha mezei borsó, ebből 15 ha a szaporítási terület, 17 ha kerti borsó (asztali borsó), mind a 17 ha szaporításra termesztett és 10 ha bab, melyet szintén szaporításra szánnak. A cséplés után hét napon belül szeretnék a szalmát is betakarítani, hogy ez ne gátolja a tarlóforgatást. Ezenkívül 265 ha-on kell elvégezni a lucerna második kaszálását, 50 ha-on a tarlóvetést, 80 ha-on a cukorrépamag betakarítását, 3 ha-ról a takarmánykáposzta magjának betakarítását, 1100 ha-on a maglucern'a vágását és cséplését és 480 ha-on az istállótrágyázást. Ezen munkák elvégzésére az üzemnek 47 kerekes, 9 lánctalpas traktor, 8 gabonakombájn, 4 cséplőgép, 9 rendvágó, 9 elevátor, 10 magfúvő, 8 szalmaprés, 21 herekasza, 19 hereforgató, 12 istállótrágya szétszóró, 4 trágyarakó és 2 magtisztító berendezés áll rendelkezésére. A nyári munkák operatív irányítását öttagú bizottság végzi. A bizottság tagjai szükség szerint rövid üléseket tartanak, s azonnal intézkednek, ha valahol hiba adódik elő. Ugyanúgy öttagú bizottságot szerveztek a szemveszteségek megállapítására, s ezen bizottság feladata még a kicsépelt gabona minőségének meghatározása is. A nyári munkák megkezdése előtt az üzem vezetősége a gazdaság dolgozóit informálta az összes feladatokról, s azon dolgozók számára, akik közvetlenül részt vesznek az aratásban, külön iskolázásokat tartottak a tűzvédelemről és a munkabiztonságról. A központi javítóműhelyben hajnali három órától este huszonegy óráig szolgálatot vezetnek be, s ezenkívül az egyes munkahelyeket naponta látogatja majd a mozgó javítóműhely, hogy a gépek üzemzavaraiból származó kiesést a lehető legkisebbre csökkentsék. Az üzem vezetősége a szakszervezet irányítóival együtt a munkakollektívák és egyének között munkaversenyt szervez és pénzbelileg jutalmazza a legjobbakat. György Elek Anyáink a petr'ó leumlámpa sárgás fényénél vizsgálgatták, megfogant zott-e a tojás? Ha igen, újból a tyúk alá került a kikelésig. A technika fejlődése során manapság korszerű keltetőben csibék, kislibák, kacsák tízezreit keltetik. A keltetőkben a 6—7-ik napon tojáslámpázó segítségével állapítják meg, termelékeny-e a keltetésre szánt tojás. EFotó: etfeffi A termelés hatékonyságának egyik fontos tényezője a szövetkezeti dolgozók javadalmazása. A termelt javak és az elvégzett munka igazságos értékelése éppen az önköltség csökkentése s vele párhuzamosan a többtermelés szempontjából szükséges. Tehát az egyes munkafolyamatok igazságos értékelése döntő tényező. Eleinte a végzett munka értékelésének egyenlősdi rendszere érvényesült, ami oda vezetett, hogy nem vették figyelembe ki mennyit és menynyiért termelt. Ez a módszer megbosszulta magát, nem kötelezte és nem serkentette a dolgozókat, és jőnéhány szövetkezet növénytermesztésében elgyomosodtak a kultúrnövények. Később több helyen saját munkaegység-rendszert dolgoztak ki, ami az előző egyenlösdihez viszonyítva bizonyos mértékben előrehaladásnak számftott, de mégsem volt az igazi, mert egyes hasonló éghajlati és ökonómiai feltételek mellett gazdálkodó szövetkezetek hasonló terményeknél hektáronként nagyon eltérő, 70—150 közötti munkaegységet merítettek. Sok helyütt a szó legszorosabb értelmében hazardíroztak a munkaegységekkel, másutt pedig takarékoskodtak vele, s az előbbi szövetkezetek megszilárdultak, munkaegységenként hamarosan 20—25 koronát fizettek, míg a hazardírozok lerongyolódtak, legfeljebb csak pár koronás előleget fizettek, de osztalékról szó sem lehetett. Az áldatlan állapot elgondolkoztatta a haladó szövetkezetek irányítóit, valamint a felsőbb szerveket, akik megegyeztek abban, hogy szükség van a műszakilag indokolt normák életbeléptetésére. Ezután hamarosan bevezették az egységes hatoszlopos tarifarendszert, amely minden egyes szövetkezet számára érvényes lett. Akkoriban az új munkanormák bevezetése bizony nem ment könnyen, mert többen idegenkedtek alkalmazásuktól, de ma, legalábbis a nyugat-szlovákiai kerületben csupán pár szövetkezet akad, ahol nem eszerint normáznak. S mi több, a mezőgazdasági termelésben élenjáró járásokban, mint például a komáromiban, a galántaiban és másokban, a régebbi munkaegységértékelési rendszer helyett a dolgozók javadalmazását is munkanormákban számolják el. Most vizsgáljuk meg, hogy a munkanormák bevezetése mit hozott a szövetkezeteknek, azok tagjainak és népgazdaságunknak. Hogy párhuzamot vonhassunk a régi és az új műnkaértékelési rendszer közt, tájékoztatásképpen az 1960-as évet vesszük alapul, amikor a mai munkanormákat még nem léptették érvénybe. Eredménymutatóként az 1966-os esztendőt vesszük. A komáromi járásban az 1960-as esztendő mezőgazdasági eredményeit 100 százalékra kerekítjük, 1966 ban a mezőgazdasági termelés a munkanormák bevezetésének s rajta keresztül a munkatermelékenység növekedésének hatására 183 százalék, vagyis majdnem a duplájára emelkedett, a munkanormák 99,6 százalékos merítése mellett. Érdemes megemlíteni továbbá, hogy míg 1960-ban a dolgozóknak járási átlagban munkaegységekre 116 milliót, addig 1966-ban a munkanormákra már 166 millió koronát fizettek ki. Meggyőző értékmutató továbbá az is, hogy amíg 1960-ban 1000 korona termelési értékre a szövetkezetek 1B,95 munkaegységet, addig 1966-ban csak 13,77 munkanormát merítettek. Ez a normaidő jobb kihasználását bizonyítja. Az arány a keszegfalusi szövetkezetben még kedvezőbb. A fenti mutató szerint itt 1960 ban 17,03, 1966 ban pedig 8,70 munkanormát merítettek. Madáron 24 — 15,58, Perbetén pedig 24 —15,28 az arány. A felsorakoztatott számok meggyőzően bizonyítják a szövetkezetek termelésének ökonómiai hatékonyságát. Nemesócsán Földes Bélával, a szövetkezet ökonómusával beszélgettünk, aki elmondta, hogy 1960-től 1968-ig a növénytermesztésben jóformán hasonló munkaegység és munkanorma ráfordítással lényegesen egymástól különböző eredményeket értek el. így 1960-ban a növénytermesztés nyerstermelése 6 millió 52 ezer, 1966-ban már 7 millió 821 ezer korona volt, s ennek következtében a 100 százalékosnak vett esztendőben munkaegységekre 1 millió 55 ezer, tavaly pedig 2 millió 78 ezer koronát fizettek a tagoknak. De menjünk tovább. A galántai járásban — ahol az ÁG-ok munkanorma és díjazási rendszerét alkalmazzák — 1960-ban 270 millió 424 ezer korona nyersbevételt értek el. Ebből munkaköltségekre 105 millió 159 ezer koronát fizettek, míg 1966-ban a 408 millió 169 ezer korona nyersbevételből már 164 millió 516 ezer koronát fizettek munkadíjakra. Az alapul vett esztendőben (1960) egy szövetkezeti tag évi jövedelme 10 140, tavaly pedig 15 620 korona volt. Mit eredményezett a munkanormarendszer az alsószeli szövetkezetben? A kérdésre Dobri Jenő ökonómus és Toncsko Rudolf elnök válaszolt. Elmondták, hogy 1960-ban a növénytermesztésben 5 millió 562 ezer, tavaly pedig 7 millió 141 ezer korona nyerstermelést értek el, s egy ráfordított munkaegység 57, egy munkanorma pedig 72 koronát eredményezett. (1960-ban egy munkaegység — 20,93, 1966-ban egy munkanorma 3* 35,62 koronával). Munkadíjakra a növénytermesztésben 1960-ban személyenként 10 099, 1986-ban pedig 19 966 koronát fizettek. Az 1966-os esztendő a munkadíjazáson kívül prémiumokban is igen gazdag volt. A szövetkezet dolgozói nem kevesebb mint 1 millió 973 ezer koronát kaptak a termelési feladatok túlszárnyalásáért, pedig erre a célra a terv csupán 800 ezer koronát irányzott elő, a növénytermesztésben pedig 778 ezer korona többtermelési prémiumot fizettek a tagoknak. Ezzel szemben 1960-ban a prémium még ismeretlen volt a szövetkezetben. A sókszelőcei szövetkezet sokak előtt közismert, előremutató, tudományos gazdaságfejlesztési módszereiről. Fejlődését a sajtó már többféleképpen fölmérte. Tomaskovics Károly elnökkel való eszmecserénk folytán bebizonyosodott, hogy összüzemi pénzügyi bevételük az elmúlt hét esztendő alatt csaknem megduplázódott. 1960- ban például a növénytermesztésben (a fejlődés lassabb ütemű) 11 millió 758 ezer, tavaly pedig 14 millió 532 ezer korona nyersbevételt értek el. Egy ráfordított munkaegység 1960 ban 41,56 (ME értéke =» 17 Kös), 1966-ban pedig 97,40 (MN értéke «= 35 Kős) koronát hózott a közösnek. Jó jel, s a munkatermelékenység növelése mellett szól továbbá az is, hogy a növénytermesztés dolgozói közt a múlt esztendőben 1 millió 589 ezer 157 koronával nagyobb összeget osztottak ki, mint 1960-ban, vagyis egy állandó dolgozó évi jövedelme 1960-ban 11164, tavaly pedig 16 243 korona volt. Meg kell még említenünk azt is, hogy a múlt esztendőben 391 ezer koronát fizettek ki többtermelési prémium címén, s néhány dolgozó év végén 5—15 ezer korona prémiumot kapott. Az elmondottak világosan bizonyítják a munkanorma-rendszer helyességét, előnyösségét, a szövetkezetek, az egyének, s nem utolsósorban egész társadalmunk szempontjából. Bevezetésük elsősorban is minőségileg befolyásolta az irányítói-szervezői munkát, s ugyanúgy magát a termelést és végeredményben a szövetkezetek ökonómiai helyzetét. Azokban a gazdaságokban, amelyekben mindjárt kezdetben arra törekedtek, hogy a műszakilag indokolt munkanormákat saját termelési gazdasági adottságaik mellett alkalmazzák, ott lényeges fejlődést tapasztalhattunk, de viszont ahol sajátmaguk alkotta normák meghonosítására törekedtek, ott rendszerint melléfogtak, mert a laza, minden indokot mellőző normák úgyszólván teljesen fölemésztették a jövedelmet, s végeredményben az emberek türelmét, akik az alacsony javadalmazás következtében hátat fordítottak a közös gazdálkodásnak. HOKSZA ISTVÁN A szövetkezet, az egyén és a társadalom érdeke
