Szabad Földműves, 1967. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)
1967-09-02 / 35. szám
A szentiványi tüzugrás A szentiványi tüzugrás ősi pogány eredetű szokás. A napisten tiszteletére áldozati tüzeket gyújtottak a nyári napforduló táján. Az égitestek már régen foglalkoztatták az ősember képzeletét. Az égitestek közül a Nap volt a legnagyobb tisztelet tárgya, melynek melegét, életadó hatását a primitív ember is megértette. Tisztelete összefüggött az ősök, valamint a fák tiszteletével, kultuszával, mert a fából tüzet raktak azzal a hittel, hogy a fában is a tűz vagy a napisten rejtőzik. Ez a hiedelem később a magasabb műveltségű népeknél, a nap és a tűz kultuszában nyert kifejezést. Nyomait az összes keleti népeknél megtaláljuk. így a pogány magyaroknál is. Géza fejedelemnek is szemére vetették, hogy két istennek áldozik, mire ő azt felelte: — El tudok én tartani két istent is; az Ázsiából hozottat, meg az itteni keresztényt is. A fejedelem példáját követte népe is, aki egy füsttel áldozott két istennek. A tüzet a napistennek szánta, de a keresztelő szent Jánosnak mondta, kinek ünnepét az egyház pontosan erre a napra tette, hogy a nap megszentelésével ellensúlyozza a nap pogány jellegét. Az idők múlásával aztán az ázsiai isten feledésbe ment, s a tüzet szentiványi tűznek nevezték, s mint látjuk, a vallási kultusz népszokássá változott. A szentiványi tüzugrás, mint népszokás sokáig megmaradt, hisz még az idősebb korosztály maga is részt vett benne. Főleg Csallóközben, Mátyusföldön, de még a palócoknál is sokan emlékeznek rá. Voltak vidékek, ahol csak a lányok végezték, de voltak helyek, ahol fiúkkal közösen táncolták, ugrálták át a tüzet. A népszokás azt tartotta, hogy amelyik lány átugorja a tüzet, hétszer szebb lesz, a fiú meg hétszer erősebb. A tűzugrálás lefolyása Ipolyszakállason Dobrovolny Antal bácsi elbeszélése szerint a következőképpen zajlott le: (fiatal korában maga is részt vett e népszokásban, később csak szemlélője volt). Szakállason a lányok és legények együttesen ugrálták a tüzet, melyet a falu végén gyújtottak meg. A régi időktől fogva egy helyen, a kispásti csapáson. A legutóbbi időkben, ahogy a falu terebélyesedett, előfordult, hogy két vagy három helyen is tüzet raktak és a környékbeli lányok és fiúk csoportjai ugrálták és táncolták körbe a tüzet. A szentiványi tüzugrást minden évben Űrnap estéjén kezdték és szent Iván estéién fejezték be. Illetve akkor volt az utolsó este tűzugrálás. A tüzet szalmából rakták, amit már a legények előre Zarokov helyzetében a gyilkosság a legutolsó, a legkevésbé kívánatos lépés. Azzal próbálta magát megnyugtatni, hogy gyilkosság és gyilkosság között nagy a különbség. Nagyon sok függ attól, hogyan szervezik meg ... Délben hazatért. Gyembovics már türelmetlenül leste. Még azt sem várta meg, amíg Zarokov leveti a kabátját. — Megenged egy kérdést? — Akár húszat is. Zarokov bement a konyhába, töltött magának egy pohár hideg teát, megitta, és leült az asztal mellé. Gyembovics vele szemben ült le. — Ogy gondolom, nem akar találkozni ezzel a nővel... — Én nem akarok, ő viszont akar! — De ez teljesen lehetetlen. — Persze, hogy lehetetlen — bólintott Zarokov. — Maga talán le tudja beszélni erről? • Gyembovicsnak nem volt kedve viccelni. — Most nem érünk rá ... — Reggel óta Gyembovics bátrabb lett. — Valamit mégiscsak tenni kell! — Ha nem lenne ez a rothadt hely» zet, azt mondanám, Gyembovics, hogy ne avatkozzon a más dolgába. De most a maga biztonsága az én biztonságomat is jelenti. Tud valamit tanácsolni? — Tudom, hol lehet megtalálni Leonyid Krugot. Zarokov azonnal megértette Gyembovics gondolatmenetét. A vén róka fejében született elgondolás tökéletesen kielégítette. Krug bármire képes azért, hogy átdobják őt a határon. Végeredményben parancsot is adhat neki, hiszen Krug nem tudja, hogy vele kapcsolatban milyen utasításokat kapott Remény. Ha lebukik, isten vele. Fecsegni nem fog. A központ pedig, ha valamit megtud, biztos, hogy tőle, Reménytől nem. — Hol van jelenleg Krug? — kérdezte Zarokov. — Az egyik közeli faluban mozigépész. Gyembovics látta, hogy elképzelése tetszik Zarokovnak, és lassanként megnyugodott. — Tartott vele kapcsolatot? — Nem. Zarokovnak ez is tetszett. — Hogyan talált rá? — Ott találkoztam vele a klubban, úgy hat... igen, hat évvel ezelőtt. Akkor a területi művelődési osztály a helyszínre készítettek. Vannak helyek, ahol a tüzet májfából rakják, amit május első vasárnapján kap a lány az udvarlójától, mert a májfa az szerelemfa. A szentivánl nótáknál a főhangsúlyt a kidaloló nótákra helyezték. A kiéneklés bizonyos sorrendben történt: egyik soron a felső faluvégtől kezdték és folytatták az alsó faluvégig, majd a másik soron az alsó faluvégtől a felső faluvégig. Ekkor tudta meg a falu népe, hogy melyik lánynak melyik fiú a szeretője. A tűznél az öregasszonyok bodzafát pörköltek. Ezzel a bajtól, betegségtől akarták óvni hozzátartozóikat. A tűznek az ősi vallási képzeletek szerint bajelhárító szerepe is volt, ezért a néphit a párolt vagy pörkölt növényeket is ilyen tulajdonságokkal ruházta fel. Figyelmet érdemel még a cseresznyeevés. Szent Iván napjáig az a nő, akinek gyermeke meghalt, nem ehet cseresznyét, mert akkor azt kisgyermeke is kívánja a másvilágon. Ezért az asszonyok a tűz körül olyan nevű gyermekeknek adnak cseresznyét, amilyen nevet viselt a meghalt gyermek abban a hitben, hogy az elhalt gyermekek megkapják a másvilágon. A tűznél osztogatott cseresznyében pogány eredetű hiedelmeket találunk. A primitív népeknél gyakori, hogy a gyászoló nők bizonyos ételektől tartózkodnak, és ezt a tartózkodási időt egy orgiasztikus ünnep fejezi be. Ennek emléke élt a cseresznyeevésben, amellyel a nő jelképesen felszabadul a gyümölcsevés tartózkodásától. Szakállason az esti harangsző után a lányok összejöttek az evangélikus templom előtti téren és ott körbe ültek. Mikor már elegen voltak, el-* kezdték dalolni a „Szentiványi búza" című dalt: Szentiványi búza Hej rózsám! Egyik búzakalász Mácsik fános volna, Hej rózsám! Másik búzakalász, Böjti Márta volna Hej rózsám! Hej rózsám! Hej a rózsám ablákában Kinyílt a rózsa magában Hej rózsám! Ugyanebben az időben indulnak a legények is a következő dalt énekelve: Kalapom, kalapom fekete Három szál darutoll mellette, Egyik szál lehajót Nem az a szeretőm, aki vöt. instruktora voltam, és jártam a klubokat. Nem beszéltünk, de ő jelezte nekem, hogy megismert, és emlékszik rám. Tavaly Jártam ott, láttuk egymást, de nem beszélgettünk. Még közel sem mentünk egymáshoz. — Azt is tudja, hol lakik? — Igen, kilestem. Ogy vettem észre, hogy családja van... Zarokov egy percig gondolkozott. — Azt hiszem, Gyembovics, hogy kölcsönös magyarázkodásra nincs szükség. Azonnal cselekedni kell. Maga elmegy, és megkeresi Krugot. Félni és különösebben konspírálni nem kell. Krug már régen tisztára mosta magát. Beszéljen vele. Puhatolja ki, hogy gondolkodik. Rólam ma még egy szót se. Még csak ne is célozgasson rám. Búcsúzásul mondja meg neki, hogy hamarosan ismét találkoznak. ... Egy óra múlva Gyembovics elutazott a helyiérdekflvel. A klub zárva volt. Krug lakásán egy tizenkét év körüli fiút talált, a szomszédék gyerekét, aki elmondta, hogy Polja néni reggel elment dolgozni, és még nem tért vissza, Leonyid bácsi délben hazajött ebédelni, de alig fél órája új filmért ment a városba, és azt mondta, hogy a mai film csak 16 éven felülieknek való. Az izgatott Gyembovics már a lépcsőn állva hallgatta Krug mindentudó és közlékeny szomszédjának kimerítő magyarázatát. Gyorsan felkerekedett, és visszatért a városba. Villamoson a filmraktárhoz ment, melynek a címét régóta ismerte. Sietett, szeretett volna mielőbb találkozni Kruggal, ami sikerült is. Tíz-tizenöt percig ücsörgött a kapuban, amely előtt két furgon és egy kis teherautó állt, s végre megpillantotta azt, akit keresett. Leonyid Krug alacsony, széles arcú, középkorú férfi, két jókora bádogdobozzal a kezében a kis teherautó felé tartott. Berakta a dobozokat a gépkocsiba, körülnézett, a sofőrjét kereste. Gyembovics ekkor átsétált az úton, és Krug észrevette. Közelebb érve Gyembovics megkérdezte: — Nem a hetes klubból jöttek? — De igen. — A kocsijuk mindjárt ismerős volt. Nem vinnének el magukkal? — A vezetőtől függ — mondta Krug, és a sofőrhoz fordult. — A szomszédból való, azt kérdezi, nem vinnénk-e el. A magas, haragos tekintetű sofőr Amikor a két csoport találkozik, | csak a lányok dalolják tovább: j ♦ Szabó józst döglött kácsa, I Német Brtgyt üdvös társa, j Adjon isten záporesőt, ♦ Mossa össze mind a kettőt (az dgybäj.% A lányok karonfogva, a fiúk össze-ölelkezve Indulnak a tűz felé, az úton persze énekelnek. A tűzhöz érve a tüzet körültáncolják, majd utána következik a tűzugrálás oda-vissza, külön a legények, külön a lányok — a „Szentiványi búza“ c. dalt énekelve. Amikor átugrálták a tüzet, nótaszóval indulnak haza a következő dalt énekelve: / Szentiványi búza kthajlott az útra, Kihajlott az útra, szakállosl gyalogúira, KI fogja azt learatni, ha el fogok masírozni, Kedves kisangyalom, érted fáj a szívem nagyon. A szentivánl tűzugrálás ősi múltunk hagyományainak egyik legérdekesebb és legszebb szokása. Kevés ehhez hasonló hagyománya van az évnek, amely annyi különböző jellegzetességből tevődne össze, mint a szentivánéji ének és a vele kapcsolatos tűzugrálás. Szabó Sándor, Ipolyság Törődjünk a fiatalokkal A közelmúltban Ipolyságon vendégszerepeit a budapesti táncdalénekesek egy csoportja. Az előre meghirdetett előadás iránt valóban nagy volt az érdeklődés az egész környéken. Az ipolyviski szövetkezet vezetősége eleget tett a fiatalok óhajának és saját autóbuszon szállította községünk több mint 50 CSISZ tagját az előadásra jutalomként. Meg is érdemelték a fiatalok a szövetkezet gondoskodását, hisz az aratás sikeres befejezése alkalmával rendezett ünnepélyen ők szórakoztatták vidám műsorral a szövetkezet tagságát. íme a kölcsönös megbecsülés. Az ipolyviski fiatalok tehát nemcsak követelőznek, hanem meg is mutatják, mit tudnak. Ugyanakkor a szövetkezet vezetői sem csak Ígérgetnek, — amennyiben módjukban áll, eleget tesznek a fiatalok kívánságának. Máté Márta, Ipol'yvisk Jugoszláv vendégművész a Kelet-Szlovákiai Galériában Balázs Árpád, szlovákiai származású Jugoszláviában élő festőművész alkotásából rendeztek érdekes tárlatot a Kelet-szlovákiai Galériában. A Szabadkán alkotó idős művész az utóbbi évek során készített kis méretű müveivel lépett a kassai közönség elé. Mintegy 40 festményét állítja ki: olajfestményeket, akvarelleket, néhány grafikát. Mondanivalója: a természet és olykor-olykor a természetben időző ember. Színskálája tetszetős, vonalvezetése arányos. Kedvelt témaköre — a dalmát-tengerpart. (tő) kinyitotta az ajtót, beült, és kelletle-nül válaszolt. : — Én nem bánom ... Csak hát meg-1 fagy az öreg ott hátul. — Kibírja. Majd én is mellé ülök, j hogy ne unatkozzon — mondta a! mozigépész. j — Ahogy gondolják. — A sofőr be-j vágta az ajtót. — Akkor gyerünk. Amint a gépkocsi elindult, Gyembo-j vlcs rögtön a tárgyra tért. Nem sok! idő állt rendelkezésére. Tíz perc múl-l va a vasúti átjárónál leszállt. Előbb j azonban megkérdezte Krugot, hol ke-! resse, hogy részleteiben is megbeszél- j jék a továbbiakat. Krug azt mondta, j hogy sötétedés után a gépházban ta-: lálkozhatnak. A helyettesét majd el-! küldi, de annak esténként egyébként! is gyakran van találkája. Gyembovics j hétfő kivételével bármikor jöhet. Hét-! főn nincs vetítés. Gyembovics otthon találta Zaroko-] vöt. Az ágyán fekve cigarettázott. Za-: rokovnak Marijával lett volna talál-! kája, de most igazán kisebb gondja is j nagyobb volt ennél. Ahogy Gyembo-j vies elindult Krughoz, Zarokov kere-! sett egy nyilvános telefont, és felhívta ] Mariját a garázsban. Bejelentette, j hogy nem tud elmenni hozzá, majd; elmondja, hogy ml jött közbe. 1 Gyembovics figyelmét nem kerülte! el a földön a hamutartó mellett he-i verő távirat. j — Tőle? Zarokov bólintott. J — Elolvashatom? j A táviratban ez állt: „Drága Mi-j sám. Olyan boldog vagyok, már alig! várom, hogy lássalak. Azonnal tele-! fonálj. Várom. Nagyon sokszor csókol-1 lak, ölellek, húgod, Nyina." Végül aj munkahely és a lakás telefonszáma.! Zarokov nem adott időt Gyembovics- j nak, hogy ezen csemegézzen, hanem j beszámoltatta arról, hogy mit végzett! Kruggal. Este kilenc után Zarokov a postára! ment. Felhívta Leningrádot, és ponto-i san öt percig beszélt Nyinával. Csu-j romvizesen lépett ki a fülledt telefonfülkéből. Feleslegesnek tartotta, hogy) tájékoztassa Gyembovicsot a telefon-1 beszélgetés tartalmáról. Voltaképpen! nem sok mindent tudott volna elmon-! dani arról az összefüggéstelen beszél-j getésről, melyet két olyan ember foly-j tatott, aki húsz éve nem látta egy-j mást,., (Folytatjuk.) J álljon itt a hős önvallomásának néhány részlete, amely tulajdonképpen e „napló-regény“ alapja és váza: ......átléptem az érett férfikor küszöbét. Bizony sovány vigasztalás ez... Kedvem támadt, hogy visszanézzek eddigi életemre. Nem kutatni, vagy nyomozni akarom életem eddigi folyását, mely lényegében sem rendkívülinek, sem különösebben figyelemreméltónak nem mondható. Életem térképét szeretném szemügyre venni, hogy kitöltsem azokat a fehér foltokat, amelyekből mindannyiunk életében több is akad, mint sejtenők ... Magam is rájöttem, hogy életem fehér foltjain nem oroszlánok, hanem egyszerű, gyenge, néha még a gyengénél is gyengébb emberek élnek... Eddigi életemnek majdnem felét abban a tévhitben töltöttem el, hogy valami mást élek, mint a valóság." Brezovsky hőse nem kertel, nem kerülgeti a problémákat. A valóság megmutatása, s az Igazságkeresés szenvedélye, emberi magatartása teszi rokonszenvessé az írót s hőst, és ezen keresztül az egész regényt, amely a jelenkori cseh irodalom egyik kimagasló alkotása. Mindhárom kötet a TÁTRÁN kiadd Magyar Üzemének gondozásában jelent meg. -gS. Verdi „Don Carlos“ című operájának bemutatásával komoly sikert aratott a kassai Állami Színház. Az új idényt, melynek során nem kívánnak letérni Kelet-Szlovákia székhelyében az igényesség elvéről, ismét Verdi „Don Carlos“-ának dallamaival kezdi a társulat. (tä) SZABAD FÖLDMŰVES ’J 1987, szeptember 2. Könyvszemle ! Anton Hykisch: | Mähringben találkozunk I Jó regény. A mai harmincegynéhány [évesek regénye. A mű korszerű épít! kezés. Cselekményének mozgása há- I rom irányú, kicsit a filmforgató könyj vekre, kicsit az antiregényekre emlé> j£6ZtSt. | Egy fiatal mérnök ül a repülőgép| ben és „lehunyt szemmel álmodni [szeretne...“ S amit „álmodik" az az [élete: fiatalsága, elindulása az ábránídok után, az otthon keresése, egy tá[ volt, ismeretlen város jelképét rajzolja fel vágyai térképé főié. Elindul [oda, ahol „senki se fogja kérdezni, | ki vagyok és honnan Jöttem. Nem lesz [szükség vallomásra, az ember az ma!rad ami. Lényegében önmagának ide(gen, és mások számára érdekes, mert j mindenki örül az ismeretlennek.“ Csakhogy a társadalom a maga iga- I zát másként fogalmazza és másként ) érvényesíti; s ezáltal az egyes ember [cselekedeteit is ehhez Igazítva ítéli [meg. A regény hőse elindul — nyu- I gatra — vágyai „Máhringje“ felé, [meggondolatlan, kamaszos hevülettel. * A kísérlet nem sikerül. A későbbi [Heger mérnök sorsa azonban örök j újrakezdés; nem adja fel a reményt. [De most mér nem az illúziók után [ fut. Buktatókon, nehézségeken keresz- I tül jut el igazi önmagához. | És: „Már félúton vagyunk, kilenc [kilométer magasságban repülünk. So- Iha nem látom meg Mähring városkát, j Milyen rossz is volna, ha meglátnánk [mindent, és nem maradna semmi, amit [elképzelünk. Az a városka talán nincs | is.“ j S végül a könyv záróakkordja, ösz[szegezése: „Minden ott rejtőzik ben- Inünk.“ j Milan Kundera: [Nevetséges szerelmek [ „...nem tudják, hogy csak — vadászatot keresik, nem a zsákmányt“ [— írja Kundera Pascal mondatát „Az [örök vágyakozás almája" című nojvella fölé mottónak. S ez a „zsákj mány nélküli vadászat“ groteszk, fele! más, de inkább tragikus, mint nevet-T [séges körülmény! — hat a legerőteljesebben Milan Kundera munkáiban. [Ezért a „Nevetséges szerelmek“ csak [ az első- pillanatban, a ránézés percéiben nevetségesek. Ha a felszín alatt [ húzódó vonulatok emberi-erkölcsi [mélységéig eljutunk, hirtelen megváltozik minden. A tragikomédia, az [abszurditás lekopik és a tragédiák • árny-váza, a magányos ember örök [vágyát mutatja fel az „Én a búskojmor isten“-től „Az örök vágyakozás [aranyalmáján" át a „Hamis autóstop“ [játékból tragédiába átcsapó befejezésig, amelyben már az se hoz feloljdást, ha a lány háromszor ismétli: >„Én én vagyok, én én vagyok, én én j vagyok ...“ [ S Kundera novelláiban mindig, mindenhol erről beszél: hogy mik va[ gyünk és milyenek vagyunk. [Bohuslav Bfezovsky: [örök szerelmesek Minden egyéb helyett először is
