Szabad Földműves, 1967. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)
1967-08-26 / 34. szám
Wadászati szakcikkek olva* sása közben gyakran láttam öreg, tapasztalt vadászokat, amint fejcsóválva emésztették a sok feltálalt tudományt. Rosszallást, vagy kételkedést jeleztek-e az ősz fejek, nem sikerült megtudnom. így hát megcsóválom én is kissé fejemet. Találgassák értelmét, akiket illet. Távöl áll tőlem a gondolat, hogy tágítsam a rést, mely a tudományos kísérletek dolgozói, a kutatások eredményei s a gyakorlati megfigyelők logikus adatokkal is alátámasztottt észleletei között húzódik meg. Ellenkezőleg, a bizalmatlanságot keltő adatokat állandóan ellenőrizve kellene leszűrni a helyes megállapításokat s így eltávolítani a kételkedések meddő alapjait. Soraimban a vadászat berkeiben böngészve igyekszem néhány megjegyzést fenni. Madarainknál rendszerint a tudományos gyomor- és begyvizsgálatok eredményei alapján állapítják meg a madár hasznos, vagy kártékony voltát. Ennek természetes folytatása a hasznos madarak védelmét célzó javaslat, melyet az illetékes hatóság, sokszor a gyakorlat mestereinek megkérdezése nélkül, magáévá tesz. A vadászokat a császármadár sorsa aggasztja. Ami a borzok és vaddisznók fészekdúlása, a nyest és héja dézsmaszedése után megmarad, annak közös a szállása az erdei bagolyéval. Az egyik nappal, a másik éjjel alszik megbújva a fák sűrű ágai között. A kis erdei tragédiák nyomai a császármadár vértanúságáról tanúskodnak. Az egerész-ölyvek lövését is a vadászgazdára kellene bízni. Annak tudnia kell, hogy mikor nem szabad és mikor kellene az ölyvet ártalmatlanná tenni. Néhai Brtek János neves pre parátorral és ornitológussal 1928—29 hírhedt telén, a gatyás ölyveken kívül 39 egerész ölyv gyomrát és begyét vizsgáltuk meg. Mindegyikben fogolymaradványok voltak. Akkor a fogolyállomány igen jó volt, az egerek meg a magas hóréteg alatt élték életüket. A tanulság az, hogy legártatlanabbnak ismert, vagy tartott szárnyas ragadozóink is a terített asztal hívei. Amikor a hóval borított asztalon feltálalt élelem majdnem kizárólag védtelen foglyokból áll, azaz fogolyállományunk veszélyeztetve van, indokolt esetben meg kellene engedni bizonyos számú egerészölyv lelövését. Különben is, ha a nagy baglyok és ölyvek hatalmas karmait nézegetjük, az a benyomásunk, hogy ezeket a bölcs természet bizony túlméretezte. Az pedig nem szokott tévedni. Egy másik ellentmondás, hogy mezőgazdáink a sok fogoly, fácán, nyúl mellett vegyszerekkel rendszeresen pusztítják az egereket, s mondhatjuk jó eredménnyel. Egyszóval az ölyvek főtáplálékát. Nem árt meg a jóból is a sok? Természetesen mezőgazdaságunk fontossága és kulcshelyzete kétö VADASZ z * HALAS? Fejcsóválás ségtelen, hiszen életérdekünk. Meg vagyok róla győződve, hogy a mezőgazdasági, természetvédelmi és vadászati érdekeket, melyeket soraimmal igyekszem kidomborítani, egy kis jóakarattal közös nevezőre lehetne hozni. Egyelőre ennyit hasznos madarainkról, melyekről a szárnyas rablók romantikáját lémosta a tudomány. Egy azonban bizonyos, hogy Szlovákia keleti részein több a szárnyas ragadozó a kelleténél. Évtizedeken keresztül a muflonról csak dicshimnuszokat hallottunk zengedezni. Oj vadfajok telepítésének szorgalmazásánál a muflonnak jutott a legnagyobb szerep. E tekintetben a tudomány emberei, hatóságok, gyakorlati szakemberek egyhangúlag foglaltak állást a muflon érdekében. Még a közelmúltban is. Legújabban azonban az illetékes erdészeti hivatalok és intézmények véleménye mintha megváltozott volna. Ugyanis a muflonvadnak újabb területekre való kibocsátását az erdészeti tudományos intézmények és hivatalok jóváhagyásához kötik. Ez még nem lenne baj. A megokolás körül van a hiba. Meglepő megállapítás, hogv a muflonvad, különleges tartóz kodási helyein (sziklás terepi erdei károkat okoz s így hátráltatja és megdrágítja e területek befásítását. Itt bizonyára a sziklás részeken van a fősúly. Hát bizony sziklákon fát termeszteni nem valami gazda ságos dolog, míg e célra sokkal több és alkalmasabb hely kínálkozik. Beszéltem erdészekkel, akik olyan helyen teljesítenek szolgálatot, ahol bőven van muflon. Ezek erdei muflonkárt nem észleltek. Egy további vád azt állítja, hogy a muflonvad megváltoztatja az eredeti természetet s ez ellenkezik a szlovákiai emlékmű- és természetvédő intézmény feladataival. Hihetetlen, hogy amikor rohamosan fogynak fecskéink, fürjeink, fajdjaink, — veszélyeztetve van foglyaink léte, — a nyúlállomány hanyatlik, őzeink leszorulnak a síkra, akkor az érem másik oldalán beérjük a jött-ment hivatlan vendéggel, a balkáni kacagó gerlével. Meg kell tennünk minden lehetőt eredeti faunánk megmentésére, de gondolnunk kell a jövőre is és kitűnően meghonosodott muflonvadunk ésszerű terjesztését nem szabad gátolnunk. Előreláthatóan pótolnunk kell a pótolhatót, mert a világ fejlődését, a természet átalakulását, egyes vadfajok életterének természetes változtatását nem tudjuk meggátolni s lassanként sok eredeti vadfaj eltűnik. Ezért kell megragadnunk minden alkalmat, hogy szorgalmazzuk újabb vadfajok kitelepítését is anélkül, hogy eredeti hazai vadunk életfeltételeit károsan befolyásolnánk. Kiemelik a muflon köztudomású bűnét, hogy különféle betegségek csíráinak hordozója. De ugyanez a százezerszámba menő juhállományunk is, mely ott csatangol a természet ölén ősidők óta és nincs nagy baj. Azt állítják, hogy a muflon kiszorítja az őzet. Nekem az őz a kedvenc vadam s nyugodt lelkiismerettel állíthatom, hogy e két vad összeférhetetlenségére csak ott kerülhet sor, ahol a muflon tenyésztését túlzásba viszik. Most pedig állításaim igazolására gyakorlati bizonyítékokkal szolgálhatok. Tizennégy évvel ezelőtt Dr. Slopovsky Tibor rozsnyói állatorvos köré csoportosult lelkes vadászok a pelsőci fennsíkon fekvő vadászterületükre muflont telepítettek. A terület pereme sziklás, nehezen járható meredek. Fenn a plátón egész nyáron át hatlamas marhacsordák és birkanyájak legelnek. A fegyelem, óvás, gondozás eredménye szép muflonállomány lett, mely ott él kb. 3000 db szarvasmarhával, juhhal, jő szarvas- és őzállománnyal egyetemben anélkül, hogy komoly állategészségügyi problémák felmerültek volna. A fennálló kérdéseket ajánlatos lenne megvitatni az illetékeseknek Dr. Slopovskyval, közismert, komoly vadásszal és kitűnő állategészségügyi szakemberrel. Kisülne, hogy a muflonról alkotott több éves felfogást helyesbíteni kellene már azért is, mert ez. esetben már a köztudatban is átment szakvélemények sem mind helytállók. Egy tény, hogy a gömöri érchegység délkeleti nyúlványainak karsztjellegű részein a muflonvad kitelepítése áldásos feladat lenne. Nincsen nálunk erre alkalmasabb hely, hiszen Szlovákia Korzikájáról van szó. Nicolini Sándor Gyémántlakodalom a csitári hegyek alatt Ki nem ismerné Szlovákia vadászbirodalmában Bittner bácsit, a csitári hegyek öreg erdészét? A mindig mosolygó öreg urat, aki ma is vadászkalapot hord s jobb szemét hosszú évtizedek óta fekete védőlap fedi? Még 1912-ben került a vadállományáról és muflonairól messze földön híres ghymesi uradalomba — amikor Forgách gróf 12 ezer kataszteri hold erdőjét bízta rá. Innen került a szomszédos Alsöcsitár hegyei közé, ahol Zámojszky Ludmilla grófnő főerdésze volt. Bittner Alajos most újból az érdeklődés tengelyében állott, amikor gyémántlakodalmát ün nepelte, illetve hatvanéves há zassági évfordulóját s egyben 85-ik születésnapját. Felesége is fürgén tapossa a nyolcvanadik esztendőt. A közkedvelt vendéglátó házaspárt gyémántlakodalmuk és nem mindennapi évfordulójuk alkalmából sok-sok ismerőse kereste fel és ezt az eseményt Alsöcsitár község aranykönyvébe is bejegyezték. Én sem maradhattam tétlen, és felkerestem a csitári házat, mely az erdők tövében a Nyitra-csitári autóbusz utolsó állomásától nem messze fekszik. Ott sok érdekes dolgot tudtam meg a gyémántlakodalmas házaspártól. — Régi erdész családból származom — mondotta Bittner Alajos, aki állítólag az ausztriai Bitterhalból származik. Jó magam Jablonicén születtem, illetve ahogy egy vérbeli erdészhez illik — Lesovná Bojková erdészlakában. Ez 1882 szeptember 28-án történt. Szemicén jártam iskolába, majd Bratislavában. Mint gyakorlati erdész először Dobsinán éltem, innen kerültem a csitári hegyek alá, hogy életem végéig itt maradjak. Nagyon megszerettem ezt a szép vidéket és dolgos népét. Nemcsak az erdővel foglalkoztam, de szenvedélyem volt a gyümölcstermelés és kertészet is. Ezt számtalan diploma igazolja. Amire legnagyobb büszkeséggel gondolok vissza, nem más mint az, hogy én ültettem az első eperpalántát a csitári hegyek alatt. Mint erdész szenvedélyes vadász volt, és szivén viselte a vadállomány fejlesztését. Most 85-ik esztendejében sem mondhat többet, az erdészet a világ egyik legszebb foglalkozási ága... Elbúcsúztunk a hatvanadik házassági évfordulóját ünneplő erdészházaspártól, s ezúton is erőt, egészséget kívánunk számukra. Mártonvölgyi László
