Szabad Földműves, 1967. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)
1967-08-26 / 34. szám
Tengeri társbérletek Dr. I. Eibl-Eibesfeldt, mint az állatlélektan tudósa több ízben részt vett Dr. Hans Haas, az ismert tengerkutató expedícióin. Álarccal, sűrítettlevegő-készülékkel és uszonyokkal felfegyverkezve ő Is lemerült a tengerbe, ahol az állatéletet tanúimé nyozva, egész sorát fedezte fel a különféle „együttélések“ szimbiózisok fajtáinak. Amikor a Karibi-tengerben Roques szigete előtt vagy 10 m mélyen ültem egy sziklán — írja beszámolójában —, először képedtem el a trópusi tenger mindent felülmúló szépségén. Láttam igazi remekműveket, amelyeket kőből építettek apró korallpolipok; pompás cserjéket, virágokat, fákat, majd durva sziklákat is, amelyeknek a mélyedéseiben színes szivacsok lapultak és tengeri sünöket, amelyek között és fölött ékszerhez hasonló kicsi halak játszadoztak. Néha láttam egy-egy nagy lila színű vénuszlegyezőt, amint lágyan lengett a víz áramlásában. Tarka pillangóhalak, angyalhalak úszkáltak körülöttem kíváncsian, minden félelem nélkül. Jóidéig tartott, amíg ebben az idegen világban kiismertem magam és ennek ellenére már az első napon érdekes megfigyelést tettem: Egyszercsak előjött egy öreg, kövér fűrészes sügér korallbarlangjából. Rongyos, foszlottuszonyú, borzas cimbora, hatalmas homlokkal és félelmet keltő szájjal. Lassan odaúszott egy nagy korallsziklához. Ott megállt és várt, miközben fejét kicsit lejjebb eresztette, kopoltyúját kifeszítette és kitátotta a száját. És már jött is két kis kukacszerű hal, táncolva körülúszták az öreg sügért és rövidesen eltűntek a nagy ragadozó szájában. De még más hasonló kis halak is előjöttek és azok is bebújtak részint a kopoltyújába, részint a szájába. Ismét más apró halak kívül a testén keresgéltek. Csak pontosabb vizsgálat után jöttem rá, hogy apró élősdi rákokat keresgéltek a hal pikkelyei között, amelyek a tengeri halakat nagyon gyötrik. Egy idő múltán a fűrészes sügér megelégelte a szájápolást és a kozmetikát. Hevesen összezárta a száját — már megijedtem, hogy most mi lesz a kis halakkal — de ez csak jeladás volt. Mert ismét felnyitotta a száját, mire a kis halak fürgén kiúsztak. Ezután a hátán működőket is lerázta magáról és elvitorlázott. De amikor távozásra határozta el magát, már ott volt egy másik fürészes sügér és azonnal elfoglalta az öreg helyét. Most az előbbi jelenet játszódott le szóról szóra, aminek a végét megint a száj összecsapása jelezte. Azután a „vendég“ lerázta magáról a külső takarító személyzetet és elvonult. De nemcsak fűrészes sügérek, hanem félelmetes nyilascsukák, marénák, sőt cápák is jöttek tisztogattatni magukat a kis halakkal. A halaknak ez az „együttélése" emlékeztet arra a szimbiózisra, ami az afrikai nagyvadak és a tehéngémek, valamint a nyűvágó seregélyek között fejlődött ki. Ezek a madarak a nagyvad bőrén élősködőket, a kullancsot, repülőnyűveket stb. fogyasztják. Sőt, vannak madarak, amelyek a krokodil fogazatát pucolják. A krokodil kimászik á partra, kitátja a száját, a madarak pedig kicsípik a fogai közül a húsmaradékot, piócát és mindent, ami nem odavaló. A madár eleséget talál, a krokodil pedig megszabadul kínzóitól. EZ EGYSZER MÉG NINCS BENNE HARCSA Jónás Károlynak, aki a Stúrovói Állami Gazdaságban mint állatgondozó dolgozik, szenvedélye a halászat. Halászidényben munka után minden nap a Garam partján szórakozik orsósa hálójával, s leghőbb vágya, hogy egy húsz kilós harcsát vigyen haza, bár maga a halhúst nem túlságosan kedveli. '(Kucsera Szilárd felv.J Az Indiai-óceánban található a nagy tengeri anemona. Ügy néz ki, mint egy virág, helyhez is van kötve, de ennek ellenére ragadozó állat, aminek sok fogókarja van és a karok végén sok-sok csalánhüvely. Ha ezekkel a karokkal megérint egy halat, az rövidesen megbénul. Ez után lassan felemészti. De nem minden halat képes megbénítani. Vannak halak, amelyek immunisak az anemona mérgével szemben, mert olyan anyagot képesek magukból kitermelni, amelyek közömbösítik a méreg hatóerejét. Ezek a halak ott is laknak az anemona fogókarjai között, ott találnak védelmet az ellenségeikkel szemben. És ezt olyképpen „hálálják“ meg, hogy kipucolják az anemona karjait a homoktól és más piszoktól. De táplálják is néha védőjüket, apróbb táplálékot cipelve a karjai közé. Más érdekes megfigyelésben is volt részem. Egy kis korallzátonyon élő hal, ha valami ellenség közeledik, azonnal visszavonul egy csőszerű lyukba a homokba. J6 sokáig figyeltem, amíg rájöttem meglepetve, hogy a kis hal abban a csőben egy rákkal él együtt. A „lakóházat“ a rák készíti, és a hal a lakbér fejében nyilván őrtáll, hogy a ráknak ne történjék semmi baja, mert a rák nagyon rosszul lát. Más halak ezen a homokpadon a tengeri sünnel élnek együtt és ha veszély van, a tüskék közé menekülnek. Viszonzásul a védelemért, kipucolják a sün tüskéi közé rakódott piszkot. („Das Tier“) Karikás dobóháló A vetőhálóknak általában három típusát ismerjük. Legelterjedtebb a képünkön bemutatott és a Szegedi Tógazdaságban fényképezett karikás, összehúzóinas dobóháló. Gyakran használják még a ráchálót, amely zsákos szerkezetű, valamint az úgynevezett sleppzsákot, amely nagyméretű és szintén zsákos formájú. A karikás dobóháló kiterítve szabályosan kör alakú. Középpontját egy S—10 cm átmérőjű fémkarika alkotja, erre vannak a szemek kötve. Kerületén ólomgolyókkal sűrűn súlyzott ín van. Ettől 14, esetleg 18 feljáró ín (csanak, spékli) fut a háló közepéig, ahol több méter hosszú dobókötélben egyesül. A dobóháló ólmos szélét az ínnal zsákba vonják össze a folyóvíz vagy a tó alján. A dobóhálóknak a tógazdaságokban külön jelentősége van, mert itt a hozambecsléssel kapcsolatos súlyellenőrzéshez alkalmazzák. A sikeres, úgynevezett lapos eldobáshoz nagy gyakorlat szükséges, mert ha például ruhagombba akad a háló, az ólom súlya vízbe ránthatja a halászt. Ezért a dobózáshoz rendszerint gumikötényt vesznek fel. (Kucsera Szilárd felvétele) VADASZ HALASZ 7
