Szabad Földműves, 1967. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)
1967-08-12 / 32. szám
Jól sikerült népünnepély Kolozsnémán A délutáni műsor fénypontját a bratislavai IFJÚ SZIVEK fellépése jelentette. A száztagú együttes osztatlan sikert aratott. A Pásztortánc, a Tréfás házasítás, a Cigány-tánc és a Kelet-szlovákiai tánc mind-mind tapsra ragadtatta az összesereglett csallóközieket. v Mint záró-akkord, jól sikerült a Budapesti Rádió- és Televízió művészeinek igényes műsora. A magyar vendégművész, Szolnoki Gyula, a rádió és tévé népszerű konferansziéjának humoros bemondásain jókat derült a közönség. Tombor Ági, Nyíri Erzsébet, Mozsár Imre tolmácsolásában több mint két órán át hallhattuk a szebbnél szebb magyar nótákat. A Csallóközi dal- és táncünnepély népszerűsége évről évre nő. Mindinkább beigazolódik, hogy a kolozsnémai csárda és környéke szűknek bizonyul a több ezer főnyi közönség befogadására. Különösen ami az esti népmulatságot illeti, a fogyasztási szövetkezet kissé többet törődhetne az étel-ital felszolgálásával, főleg az esti órákban. Arról nem is beszélve, hogy a csárda környékére néhány házikó nagyon elkelne, hogy a messzebbről érkező vendégek éjszakára lehajthatnák a fejüket. A CSEMADOK járási vezetősége jól tenné, ha fő célján, a délutáni műsoron kívül az esti műsorral is törődne, ami az összesereglett vendégeket szórakoztatná. Még egy zenekar húzhatta volna a talpalávalót, hogy a a közönség némiképpen megosztódjék ... Reméljük, e csekély szervezési hibákat a jövő évi dal- és táncünnepélykor elkerülik! CZITA BÉLA Országszerte egymást érik a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója jegyében sorra kerülő kulturális rendezvények. A hagyományos Csallóközi dal- és táncünnepélyt is ennek keretében tartották meg a múlt hónap végén. Dacolva az időjárással, a nagy kánikulában mintegy ötezer ember tolongott a kolozsnémai szigeten. Már a kora reggeli órákban busz-karavánok hada indult útnak, hogy a nézők idejében megfelelő helyhez jussanak a jegenyefák árnyékában. Egynapos volt ez az ünnepély. Már a délelőtti órákban megtapsolhatta a lelkes közönség a dunaszerdahelyi és a komáromi járás legjobb táncegyütteseit. Az előbbi járás színeiben a sárosfaiak, vásárútiak arattak figyelmet érdemlő sikert. A komáromi járást méltón képviselték a búcsi és martosi táncosok. Az utóbbiak ízelítőt adták a falu hagyományos népviseletéből is. Ugyancsak nem szabad megfeledkeznünk a perbetei citeraegyüttesről sem, amely ugyancsak megnyerte a közönség tetszését. S ha már a zenénél tartunk, méltón szerepelt a vásárútiak népszerű zenekara, amely legjobb a dunaszerdahelyi járásban, Vontszemű János vezetésével. tett felvételt gyufásdoboz nagyságú fényképezőgépével, azután sorra vette a jegyzetfüzet minden egyes lapját. MARIJA MOSZKVÁBA MEGY Pontosan egy héttel azután, hogy lóversenyen voltak, Zarokov újra hívta Mariját, hogy menjenek ki, és próbáljanak szerencsét. Mindent ugyanolyan érdekesnek találtak, ugyanolyan jól szórakoztak, mint múltkor. Csak a nyerés nem ment. Zarokov vett ugyan harminc rubelért tikettet, de csak nevetséges összeget, két rubel hetven kopejkát nyert. Zarokov megfeledkezett arról, hogy már nem újonc a lóversenyen, most már el kell játszania Marija előtt az ostoba nyerési komédiát. Attól azonban egyáltalán nem félt, hogy Marija észreveszi a csalást. Régen meggyőződött róla, hogy Marija, noha látszatra büszke és tapasztalt nő, igazából naív és hiszékeny teremtés. Marija most is gyermekien boldog volt, amint meghallotta, hogy ismét nyertek egy halom pénzt. Később megvacsoráztak egy kávéházban, és Zarokov hazakísérte Mariját. Nem tolakodott, elhatározta, hogy nyugodtan kivárja, amíg Marija meghívja magához. Biztosra vette, nem kell sokáig várnia. Azóta gyakrabban találkoztak. Hetenként egyszer kimentek a lóversenyre, s Zarokov minden alkalommal eljátszotta jól kidolgozott szerepét, csak a nyeremény összegét variálta. Gyakran jártak moziba. Vasárnaponként, ha Zarokov nem dolgozott, színházba mentek. Zarokov egyre jobban megtetszett Marijának. Az asszony rögtön felfigyelt rá, amint a garázsba - került. Okosabbnak, intelligensebbnek látszott, mint a többi sofőr. Zarokov udvarias és nyugodt ember volt, Macija soha nem hallotta káromkodni. Mihail elmondott magáról néhány dolgot, de nem részletezte az életét, s ez is nagyon tetszett Marijának. A töredékes elbeszélésekből Marija megtudta, hogy Zarokov korán árván maradt, és valahol él egy leánytestvére, akit Zarokov nagyon szeretett és szeret, és akitől még a háború szakította el. Zarokov fogságban volt, és eltűntnek nyilvánították. Aztán megszökött a fogságból, és tovább harcolt, összevont szemöldökkel, komoran mesélt, s Marija megértette, hogy Zarokovnak nehezére esik emlékezni az elmúlt évek eseményeire. Ezekben a percekben sajnálta is, bár Zarokov egyáltalán nem olyan ember benyomását keltette, aki sajnálatra szorul. Zarokov nem beszélt arról, hogy tetszik-e neki Marija. Igaz, erről felesleges is volt beszélni, mert az aszszony így is tisztán látott mindent. 1961 szilveszterét Marija barátnőjénél, Lena Szolodovnyikovánál töltötték. Tarka társaság jött össze, de Zarokov hamar feltalálta magát. Mivel ő volt a legidősebb, hamarosan a figyelem középpontjába került, s úgy foglalkozott a társasággal, mintha nem vendég lett volna, hanem házigazda. Lena könyvtáros volt, csendes, nyugodt természet, s még az ünnepi asztalnál sem tudott hangosan beszélni. És mennyire meglepődött Marija, amikor ez a könyvmoly a zajos szórakozás közepette kihívta az előszobába, és elragadtatottan gratulált neki „ehhez a nagyszerű baráthoz“. A gratuláció persze hízelgett Marijának. Elbúcsúzva a társaságtól, gyalog mentek Marija lakásáig. A lépcsőházban Mihail megcsókolta Mariját. Szokásához híven várt egy kicsit, hallgatta, hogy koppannak Marija léptei a lépcsőn, aztán rágyújtott, és ráérős léptekkel hazafelé indult... (Folytatjuk) Ipolymenti mondák 1POLYSZAKÁLLASON Dobrovolny Antal már negyvenkét esztendeje a község krónikása. Tőle, és a szomszédos falvak adatközlőitől jegyeztem fel az alábbi mondákat. |y| ilyen monda is fűződik az ipolyszakállast Disznószállás dűlőhöz? A névadó helyen voltak a község disznal télen, nyáron. Utólsó kanászuk — Merikkel János — egyszer a Disznőszállásra indult, s elkezdte magában mondani az üvegre nézve: — Tedd le azt a baltát, mert megjársz velel Hát hiába mondom, hogy tedd le! ... — Míg ő ezt számlálgatta, addig a tolvaj lesúlytott alvó disznajára, de olyan ügyetlenül, hogy a disznó helyett a saját lábát vágta be. Ekkor a kanász a bokorból kiugorva ezt mondta: — Nem megmondtam neked, hogy ne idétlenkedj azzal a baltával? Most megjártad! Ültőhelyedről ne mozdulj, amíg oda nem érek! Szaladok is, hogy el ne vérezz! A tolvaj nem tudott megfutamodni, folyt a vére, lassan elsántikált, és megígérte, hogy csordáját többé nem látogatja meg. * * * Ugyanehhez a községhez tartozik az Istenhegy nevű dűlő. Valamikor erdő volt itt, most szőlő. A háborús időkben ide bújt a község népe. A szájhagyomány szerint 1870— 1880 között itt tartózkodót egy Kuzma nevű alföldi betyár. A Vámosmikolán lakó geszthelyi tiszttartótól levélben 300 forintot kért, melléje két kenyeret és két kiló szalonnát. Kérte, hogy a pénzt és a kenyeret tegye ki éjjel a pillére. Koczó János, csárai csősz ajánlkozott, hogy elfogja a betyárt. A kért dolgokat valóban kitették a pillérre, Koczó csősz pedig elbújt és leste Kuzmát. Ez éjfélkor el is jött az elemózsiáért, de indulás előtt a csősz nyakoncsípte őt és bevezette a tiszttartóhoz. Itt a betyár ígéretet tett, hogy többé nem kér ilyen badarságokat. * * # Ipolypásztó község kataszterében találhatjuk a Pücskösök dűlőt. 1900 óta akácfákkal van benőve. Mint egy sziget emelkedik ki az Ipoly árterületén, az újvári járás határán. A monda szerint élt itt egy gazdag lány, akinek tulajdonát képezte az Ipolypásztó—Ipolykeszi között fekvő, mintegy fél ezer hektárnyi rét. A lány olyan nagy étkű volt, hogy minden nap egy ökröt kellett levágni a részére. Hajlandó volt ez a nagy rétet ráíratni arra, aki őt haláláig eltartja. Mivel sem Pásztőn, sem Keszin nem vállalkozott senki, hogy eltartsa, a szálkái polgárok elvállalták ezt a nagy terhet. Halála után így a rétet a szalkaiak használhatták. Alsószemeréd község nevéhez a következő monda fűződik: Pusztafalu mellett a múlt század első felében Alsószemeréd nevű község, de 1848-ban az állandó fosztogatás közben elnéptelenedett. Lakói a Pusztafalutól körülbelül két kilométernyi távolságban, a mostani Alsószemeréd községben telepedtek le. Az elfáradt alsószemerédi bírő, amikor megpillantotta a község mostani helyét, odaszólt Bundásának: „Bundás! Szemered!“ Az idősebb polgárok még ma is Bundaszemerédnek nevezik falujukat. A felsoszemerédi Kerek-tóról, amely Felsőszemeréd, Egeg és Magyarad határai között fekszik, a következő monda él a nép ajkán: A tó helyén valamikor kocsma állt, de egy koldus megbabonázta, mert a kocsmárosa éjnek itjején nem adott neki szállást. Az elsüllyedt kocsma helyén aztán tó keletkezett. A szetei Pincék köze nevű dűlőn valamikor borospincék voltak. Most mintegy 60 gödör őrzi régi helyüket. Annak idején, télen és ősszel gyakran itt tartózkodtak a gazdák, s éjféltájt mentek haza, nagy dínomdánomot csaptak. Az asszonyok nagy aggodalommal várták férjeiket, néha virradatig. Ezért kieszelték, hogy abroszban álcázva ijesztgetik majd férjeiket éjféltájban. Sokan annyira megijedtek, hogy útközben halálukat lelték. Ilyen körülmények között halt meg 1825-ben Krizsan Mihály, szetei lakos is. Százd községben a M o r d a hegyről,, melyet legelőnek használnak, ez a monda járja. A hegy közepén van egy barlangszerű nyílás, amely több száz méterig folytatódik a hegyoldalban. A 95. és 96-os házszám alatt van két pince, amelyek a Morda alatt patkó alakban összetalálkoznak. A falak kővel kirakottak, két méter magasan, s három méter szélesen. Ez a barlang a háborúk alatt a lakósságnak szolgált menedékhelyéi. K r í z s Árpád papnövendék 1931- ben be is hatolt fáklyával a barlangba. A Morda hegyről a szetiek ajkán egy másik monda él még a török hódoltság korából. A törökök elől a község életben maradt lakóinak egy része a Botcosba, többsége pedig a Morda hegyben rejtőzött el. A barlangba csak kötéllel lehetett leereszkedni a falu fölött. Ekkor történt, hogy egy János János nevű szetei ember úgy elbújt a falu rétjein levő Feneketlen tónál, hogy a törökök nem akadhattak rá. Egy alkalommal, amint élelemért ment a községbe, három török katona az ő verméből szedte a búzát. János, amint meglátta a törököket, elkezdett kiabálni: — Emberek! Gyertek csak! A kutyafejűek a vermemből szedik a búzát. Üssük őket agyon! A törökök erre megijedtek; kettő megfutamodott, a harmadikat pedig János gazda agyonütötte. János Jánost a katona haláláért a török üldözőbe vette, de rejtekhelyét nem sikerült megtalálnia. A monda szerint sokáig tartózkodott rejtekhelyén. A feldúlt községet a veszedelem elmúltával János János állította helyre. Belányi János 90 éve született Szabó Ervin Aki járt az „árvái tenger“ mellett, figyelmét nem kerülhette el a víztükörből kiemelkedő sziget, egy kálvária néhány visszamaradt stációjával. Valaha Slanica község állt itt. A falut magát már rég elnyelte a víz és felette ma víg vitorlások suhannak. De vajon eszébe jut-e a vitorlázónak, fürdőzőnek vagy turistának, hogy az elsüllyett árvái falu nevét a magyar tudományos irodalom tartja számon? Hogy e faluban született Szabó Ervin, a magyar forradalmi munkásmozgalom kiemelkedő alakja, a marxizmus első tudományos művelője Magyarországon. Az emlékezésre alkalmat ad, hogy az idén van születésének 90. évfordulója, 1877. augusztus 23-án született Slanicán. Slanica is, mint az egész Árva, szegény, mintegy 800 lelket számláló kis község volt a námestovoi járásban. Ebben a szegény környezetben — ugyancsak szegény családból származott Szabó Ervin. Budapesten iratkozott be a jogra, nehéz körülmények között tanult, ott is doktorált. 1899-ben mint gyakornok működött az országgyűlési könyvtárban, majd a Kereskedelmi és Iparkamara könyvtárosa lett (1900), melyet alapjában újjászervezett és mint már a bibliográfia kiváló szakembere jutott a későbbi Budapesti Fővárosi Könyvtárba, mely ma az ő nevét viseli. Már főiskolai hallgató korában bekapcsolódott a szocialista munkásmozgalomba és később a szociáldemokrata baloldal egyik következetesen harcos vezetője lett. Sok társadalmi cikke jelent meg a folyóiratokban, egész sor önálló művet írt, melyek nagy hatást gyakoroltak a munkások szocialista nevelésére. Ilyenek a „Szocializmus", „A tőke és a munka harca", „Az imperializmus és a tartós béke", „A jobbágyfelszabadítás országgyűlési története“, valamint a „Társadalmi és pártharcok a 48—49-es forradalomban". Hosszú ideig fizetésnélküli helyettes szerkesztője volt a Népszavának, amely akkor hetente még csak két-háromszor jelenhetett meg. Bírálta a Társadalomtudományi Társaság folyóiratában, a „Huszadik század“-ban, a Szociáldemokrata Párt reformizmusát és ő adta ki 1905 és 1909 között először — saját bevezető szavaival — Marx és Engels válogatott műveit. Baloldali csoportja az 1905-ös pSrtkongresszuson kisebbségben maradt, ő maga mindinkább az anarcho-szindikalista nézetek terjesztőivé vált. Támogatta az új magyar irodalmat is, cikket írt a Nyugatban a proletárköltészetről és Adynak egyik leglelkesebb híve volt. Az Ady-Csizmadia vitában határozottan Ady oldalára állt. Halálos ágyán érte a kitüntetés: A Szovjet Akadémia tanárává választotta. Igaz, hogy az elsüllyedt falu nagy fiát élmények aligha kötötték szülőfalujához, mert onnan igen korán elkerült — ez azonban nem változtat a tényen, hogy az első magyar marxista tudós itt született és ezért megérdemelné, hogy a szocialista építés egyik legnagyobb művének, az árvái duzzasztógátnak partján egy szerény felirat őrizze a szocializmus e bátor úttörőjének emlékét. Mártonvölgyi László Randevú az Eberhardi parkban Az utóbbi években a nyári kulturális rendezvények egész sorának vagyunk szemtanúi. Dél-Szlovákiában a dal- és táncünnepélyek főmozgatója a CSEMADOK. A járási ég helyi rendezvényeken a múltban főleg a CSEMADOK, CSISZ és iskolás együttesek szerepeltek. Manapság legtöbb rendezvényen már hazai és külföldi hivatásos művészek is fellépnek, s így még színvonalasabb műsort láthat a szépszámú közönség. A CSEMADOK Bratislavai Járási Bizottsága vasárnap, augusztus 13-án Eberhardon (Mallnovon) rendezi meg az ez évi dal- és táncünnepélyt. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom jegyében megrendezett ünnepség színes műsorában ez évben a budapesy Televízió közismert művészei is szerepelnek. A műsorban fellép KOVÁCS Kati, HACKI Tamás, ARADSZKY László, BERÉNYI-BEZECH György és az „EXPRESS" tánczenekar. Délután 14 órakor kerül sor a népművészeti együttesek fellépésére. A jó nevű Csallóközi Népművészeti Együttes mellett fellép a pozsonypüspöki, éberhardi, féli és a szemeti tánccsoport. Természetesen a műsor első részében szerepelnek a legjobb hazai népdal- és táncdal énekesek is. Gazdag lesz a műsor, kitűnő ételekről és italokról gondoskodik a rendezőség, s így bizonyára kitűnően érzik majd magukat az ünnepély részvevői. Tóth Dezső Az éberhadi park hatalmas fáinakhűs árnyékában élvezi majd a műsort a nagyszámú közönség. Tombor Ági magyar nótákat énekel A Vontszemű János vezette vásárúti népizenekar
