Szabad Földműves, 1967. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)
1967-01-26 / 4. szám
Rendet a fogási napló körül Egy horgászszervezeten belül Is rengetég probléma akad, hát még háromban. Nos, ezúttal csupán egyetlen dologgal foglalkozunk, mégpedig a fogási napló küldetésével, s a körülötte tapasztalható hiányosságokkal, amelyek nagyon elharapóztak. A fogási naplót kivétel nélkül minden horgászjegytulajdonosnak a kezébe nyomják az év elején, s a lelkére kötik, hogy rendszeresen Írja be (már kínt a horgá^zvizen) a kifogott hal darabszámát, súlyát, fajtáját, valamint azt is, hogy milyen napon, melyik horgászvízen ejtette el a zsákmányt. A halrajongó az engedély kézhezvételével fogadkozik, hogy pontosan eleget tesz majd a kívánalomnak. De mi történik ezután? A horgászok jelentős része az idény végéig kezébe se veszi a naplót, feltéve, ha erélyesen nem figyelmezteti erre a kötelességére a szolgálatteljesltő ellenőr . Miért idegenkednek módfelett a zsákmány beírásától, sok esetben még a lelkiismeretesebb horgászok Is? Erre a kérdésre kutattuk, kerestük a feleletet. • Zselíz. A horgászszervezet titkára, Rácz Imre erről a következőképpen vélekedik: — Tudj’isten, hogy miért, a tagok félnek beírni az eredményt a naplójukba. A legtöbben abban a tévhitben ringatják magukat, hogy ha őszintén és pontosan beírják a zsákmányt, akkor drágábban számítjuk a jövő évi horgászjegyet. Erről pedig szó sincsl Annál inkább arról, hogy a kifogott halról szeretnénk a valóságnak megfelelő áttekintést nyerni. Hogy miért? Ezt az ivadékutánpótlás, a halasítás tervszerűsége, s a felettes szerveink tájékoztatása kívánja meg a legjobban. Mi származik a pontatlan naplóvezetésből? Az, hogy a zsákmány be nem írásával vagy hiányos nyilvántartásával a szervezet kevesebb halivadékot kap. S természetes, hogy ha a kifogott halat nincs mivel pótolni, azáltal a horgászzsákmány is szegényesebb lesz. Márpedig kevés az olyan horgász, aki csupán időtöltésből ücsörög naphosszat a vízparton, s a horgára akadt halat — a méreten felülit is — visszaengedi a folyóba ... Az említett szervezet tagjainak 1965-ös évi zsákmány-kimutatása a fogási naplók szerint 75 mázsa hal kifogását rögzíti, holott — Rácz titkár szavai szerint — annak legalább a kétszerese került horogra. Bizonyára baj van a tagok őszintesége körül. No de, nézzük meg, mi a helyzet egy másik horgászszervezetben! O Galánta. Öllé Szilveszter, a halászgazda még borúlátób-C VAUASZ b 61 HALAS? ban nyilatkozik, ami a fenti kérdést illeti: — Kevés tagunk vezeti a fogási naplót. Erről nyomban meg is győződhet. Például az 1965- ös évben a 190 tag közül mindössze csak 24 küldte be. S képzelje, olyan is akad köztük, aki egyetlen tollvonást sem téve, üresen adta póstára ... — Csakugyan? ... — Ügy igaz, ahogy mondoml S kételyem eloszlatására kikeresi a két tucatnyi napló közül az üreseket. Süttő József (Nebojsza), Prokopec Jenő (Taksony) és Burián Ferenc (Feketenyék) horgászok még arra sem érdemesítették saját szervezetüket, hogy néhány sorban megindokolnák, mi késztette őket erre a végtelen közömbösségre. Ettől még súlyosabb azok mulasztása, akik meg sem kísérelték a fogási napló beküldését. jó lenne, ha végre tudatosítanák: a horgásznak nemcsak jogai, de kötelességei is vannakl S a kötelességeiket nem teljesítő tagokat elmarasztalás, vagy büntetés illeti. Egyik-másik naplóba bekukkantunk. Nem egy esetben kézzelfogható a látszatkeltés, a csupán formaiság. Tenni, tenni kéne valamit! Hogy mit? Több felvilágosító munkát a tagok körében, gyakoribb összejöveteleket körzetenként, vagy ott, ahol több a horgász, községenként. A vezetőségi tagok osszák meg ezt a munkát, hogy egyegyre sok ne jusson. Higgyék el, ott, ahol a tagság érzi a vele való törődést, a gyűléseket sem kerüli el, sőt, hallatja szavát. Kezdeményez, közli észrevételeit s amellett tör lándzsát, mit lehetne jobban, okosabban megoldani. • Léva. Sokkal megnyugtatóbb választ kaptunk V á r a d y Sándortól, az illető szervezet elnökétől: — Kevés az efféle gondunk, amit jórészt annak köszönhetünk, hogy a taggyűlés által jóváhagyott határozatot horgászaink nagy többsége respektálja. Január 10-ig beküldik a fogási naplót; természetesen, aki mégis elmulasztja kötelessége teljesítését, csak úgy lehet továbbra Is tagja a horgászsportot kedvelő szervezetnek, ha ismételten beiratkozik. Vagyis, a kötelesség nem teljesítése kizárással jár. Az újrafelvétel 40 koronájába kerül. Dicséretes dolog, hogy két ellenőrük — Szabó Sándor és Szolcsánszky Ferenc — a horgászidény alatt következetesen ügyel arra, hogy a fogási naplójukat pontosan vezessék a horgászok. Ez a számonkérés a feledékenyeket kötelességük teljesítésére inti. Hozzájárul az is, hogy az 1935-ben alakult horgászegyesületben rendszeresen törődnek a tagok iskoláztatásával. így a tagoknak módjuk, lehetőségük nyílik arra, hogy megismerjék a halászati törvény rendelkezéseit, a szervezeti alapszabályokat, s a halászat-horgászat legfontosabb tudnivalóit. Lám az olyan horgászszervezetben, mint a lévai, ahol tudatos a rendre, fegyelemre szoktatás, az előbbiekhez hasonló esetek csak elvétve fordulnak elő. Reméljük, hogy a kötelességmulasztó horgászok — legyenek azok bárhol, bármelyik szervezet tagjai — előbb-utóbb ráébrednek arra, hogy elsősorban saját magukat csapják be azzal, ha a valóságnak ellentmondó, hamis adatokat írnak fogási naplójukba. Tudatosítsák: a világ húsz millió szervezett horgászát hasonló kötelesség készteti, hogy számot adjon az elejtett zsákmányról. A fogási napló pontatlan vezetése, vagy a valóságot elkendőző adatok közlése a legtöbb országban súlyos horgász-vétségnek számít. o Rövidesen megkezdődnek az évzáró taggyűlések. Jusson szóhoz a nyílt, őszinte bírálat, amely segít levetkőzni a hibákat, előrelendíti a szervezeti életet. Ahol a segítő szándékú bírálat létjogosultságot élvez, ott kevesebb a hiba, több az eredmény, elégedetebbek a tagok. Zsákmányban gazdag horgászidényt kíván valamennyi sporttársának: N. Kovács István Melyik hal a legnagyobb koplalómüvétz? A TÉL HIDEGE lehűti a vizeket. Ez pedig a vízi lakók számára néhány életfontosságú jelenség megváltoztatását okozza. Az emlősök és madarak kivételével a vízi állatok változó testhőmérsékletűek. Testük hőmérséklete olyannyira lecsökken, hogy szinte dermedten vészelik át a néha öt hónapig is elhúzódó hideg, fagyos évszakot. Ez a dermedtség lehetetlenné teszi, hogy az állatok táplálékot keressenek maguknak, vagy csak oly kevés élelmet vesznek magukhoz, amennyit a víz odasodor hozzájuk, vagy amenynyit a legcsekélyebb mozgással is megszerezhetnek közvetlen környezetükből. A koplalásnak eme hónapjaiban a víziállatok testsúlya igen megfogy, a halak is legyöngülnek. Életműködésük lecsökken olyannyira, hogy nem is igen igényelnek táplálékot. Szívverésük a percenkénti 28—30-ról alig 3—4-re csökken, a lélegzés a legminimálisabbra korlátozódik, hiszen az alacsony testhőmérsékletet csekély mennyiségű tápanyag elégetésével is fedezni lehet, mozgáshoz pedig nem fogy energia. A víziállatok azonban sokkal jobban tűrik ezeket a nehézségeket, mint azt gondolnánk. Nem kell tehát megijednünk, hogy éhen pusztulnak a koplalás miatt. Sokkal nagyobb veszélyt jelent számukra, ha a levegő fogy el. Ezt nem bírja elviselni egy szervezet sem huzamosabb ideig. A koplalással kapcsolatban tudjuk, hogy a vízben élő orvosi pióca kifejlett példánya, ha jól teleszívja magát vérrel, akár 1—2 évig is békésen emészt, de még éhesen is képes két évig elkoplalgatni. Hideg vízben a békák is szinte megfagynak, és így nagyon sokáig kibírják élelem nélkül. De minket most elsősorban az érdekel, hogyan koplalnak a halak? Meddig bírják élelem nélkül? A halak koplalását nem a szabad vízi megfigyelések, hanem a laboratóriumi kísérletek, mérések igazolják hitelesen. Csak ilyen mesterséges körülmények között lehet beigazolni azt, hogy melyik halfaj egyedei meddig élnek táplálék nélkül. Nem valami humánus kísérletek ezek, de a tudomány sokszor kénytelen feláldozni az állatokat, hogy bizonyos eredményekhez jusson, mert ezek az eredmények azután ki tudja, hol, mikor, milyen szükségletekre lesznek felhasználhatók. Nem térünk most ki azokra az adatokra, amelyek a halak súlycsökkenését is feltüntetik, hanem rangsoroljuk a halakat koplalóképességük alapján. Normális, tehát nem téli, alacsony hőmérséklet mellett a süllő pusztult el elsőnek a kísérleti halak közül. Mindössze 82 napig bírta a koplalást. A többiek eredménye magasan túlszárnyalja a süllő képességeit. A csuka volt az, amely a süllőt a másvilágra követte, de ő már 124 napig koplalt, míg annyira felkopott az álla, hogy megdöglött szegény. Nem sokkal utána a süllő közeli rokona volt a halott. A sügér ugyanis 128 napig bírta a koplalást, de úgy járt szegény, mint a cigány lova: éppen akkor pusztult el, amikor már-már hozzászokott a koplaláshoz. Több mint két hónapig nem volt temetés a kísérleti medencékben. Csak a 195. napon halt meg szegény agyonra fogyott ponty, majd a kitartóbb „takírok“ tovább folytatták ezt a nagy küzdelmet az életért. Sajnos számukra sem volt kegyelem. A kövér compó 254 napig tűrte a koplalást, mielőtt elbúcsúzott volnak az élők sorából. Jócskán rálicitált mindannyiukra a kárász, hiszen 293 napig éldegélt minden táplálék nélkül, és csak mintegy tíz havi koplalás után adta fel a küzdelmet. A legvitézebb azonban az angolna volt. Ez a hal szinte többszörösen túlélte társait és nem kevesebb, mint 481 napig koplalt, mielőtt éhen pusztult volna. Ha tehát attól tartottunk, hogy halaink a télen éhen pusztulnak, most nyugodjunk meg. Csak levegő legyen!! Ami a koplalást illeti, abban ők nagy művészek. (Magyar Szó)
